Tegnap este annyira belerúgtam a fotel karvastagságú tölgyfa lábába, hogy a lábujjam csak annyit mondott igen hangosan, hogy reccs, én meg azt a fájdalomtól suttogva, h #&@!!%&!+*#@@!!, aztán a könnyek is összeszaladtak a szememben. Mikor összeszedtem magam annyira, h letekintsek a fájdalmas kis rohadékra, addigra minden bajom volt, a jobb gyűrűs lábujjam a bíbor minden színében pompázott, lüktetett és a kicsit csálén is állt. Felvergődtem a galériára az ágyba (10 lépcső, mind a pokol egyik bugyra) Arkadij hozott jégzselét és bebugyoláltuk a lábujjamat. Fogdostam, tapogattam, mozgattam, majd arra a következtetésre jutottam, hogy én ezzel nem szaladok sehova (hahaha szaladni :D ) mert ha el is tört, akkor se csinálnak vele semmit, ellenben ott ülhetek az ügyeleten egész éjjel.
Eltörni sztem nem törtem el, bár nagyon piros, duzzadt és még mindig csálé, azzal vigasztalom magam, hogy legalább nem lila. Ráállni nem tudok, sántikálok, és csak rém lassan haladok előre. Keresek egy botot a garázsban azt hiszem, járókeret tutira van, de azért azt túlzásnak érezném. Pont valamelyik nap fikáztam Arkadijnak, hogy a könyökmankó mekkora hülyeség, erre tessék, a törött lábujjam adnám egy fél párért.

Olyan béna vagyok időnként, mint hat másik...