Iszonyat gyorsan telik az idő, és mégis cammog. Gyorsan telik, mert már két hete volt a szülinapom, és már február közepe van, és cammog, mert még mindig szörnyű messze van június.

A szülinapom hihetetlen viccesre sikerült, a kórházban a lányok úgy átvágtak, hogy még most se tértem magamhoz. Ebédnél ünnepeltünk, először eljátszották, hogy nem hoztak sütit, csak csipszet, meg sós rágcsát, amit én annyira nem szeretek, úgyhogy el is kedvetlenedtem azonnal, hogy nem képesek hozni egy szelet sütit a cukiból, pedig én mindenkinek sütök ha szülinapja van, persze azért igyekeztem jópofát vágni. Aztán mikor már totál elkámpicsorodtam beállítottak egy tortával, tüzijátékkal, énekelve :D Édesek voltak, kaptam tőlük névre szóló teáskanalat is, karácsony óta vágytam rá, és emlékeztek :) Meghatódtam nagyon az akciótól, szörnyen jól esett, és nem mellesleg elképesztően jó volt a torta :D
Délután angolra mentem, ahol szintén körbeköszöntöttek, pedig nem akartam nagydobra verni, de annyira faggatott a tanár, hogy mit vigyorgok mint a tök, hogy végül megmondtam. Angol után mentem az irodába felszedni Arkadijt, ahol ő, meg Csaba készültek a nap második átverésével, ugyanis azzal kábítottak, h rossz a kaputelefon és telefonáljak fel ha megérkeztem, mert le kell jönni kinyitni a kaput. Persze az egész arra ment ki, hogy legyen idejük a gyertyát a tortára tenni. Mikor felértem Csaba egy tejszínhabos epres krémmel töltött valamivel várt, amibe egy szál gyertya volt tűzve, úgy örültem neki, mint egy gyerek, és amíg azt tömtem magamba, addig beállított egy rendes tortával is, marcipánnal, gyertyával, mindennel. Már csak a lufi hiányzott, de nem vagyok telhetetlen, majd jövőre :D

Ezen kívül nagyjából eseménytelenül telt a múlthét, meg a mostani hét is, azt leszámítva persze, hogy kedden megjött a vízumunk. Edit hívta Arkadijt hajnalban, még aludtunk, iszonyúan megijedtünk, hogy hajnalban csörög a telefon (az eddig sose jelentett jót :D ), ráadásul Arkadij meg se ismerte Edit hangját, és félálomban értetlenkedett egy sort :D Mikor mondta, hogy jaaaj szia, nem ismertem meg a hangod, akkor esett le nekem is hogy ki az, és már kiabáltam hogy megjött a vízuuuuum ugyeee? :D Jaj annyira jó volt, erre várunk már egy éve :) Tudom, hogy ettől még nincs hol laknunk Au-ban, nincs munkánk, nincs keresetünk, nincs semmink, de tök jó, hogy mehetünk :D

Notification of grant of a Skilled Nominated (Permanent) (class SN) subclass 190 (Skilled- Nominated) visa.

Helló Adelaide, 16:00, 26 fok, napsütés! Jövüüüüüüüüüünk :D

Egész héten itthon döglök valami kórsággal. A múlthéten se voltam jól, de akkor csak egy kis orrfolyással és egy kis kuckucolással elvoltam. Vasárnap már minden bajom volt, iszonyú szar volt a gyomrom, éjjel nem aludtam semmit a köhögéstől (durván elfajult), az egész éjszakát a kutyával és Harry Potterrel töltöttem a kanapén, úgyhogy kedden megnézettem magam egy orvossal. Semmi komoly bajom, kaptam a köhögésre gyógyszert, amitől sokkal jobban vagyok, úgyhogy holnap már mehetek is dolgozni, jaj de várom.

Viszont a kényszerszabadság alatt se voltunk tétlenek. Hétfőn elmentünk először is HIV szűrésre, a vízumhoz kell egy orvosi vizsgálat, annak része a szűrés. Soha életemben nem voltam még ilyesmin és nem is akarok többet menni. Rémes alakok voltak ott, és nővérkék sem voltak éppen a legkedvesebbek. Amikor kimondtuk a varázsszót, hogy vízumhoz kell, egyből normálisabbak lettek, h Arkadij nem drogos meleg fiú, és én nem vagyok drogos prosti. A nővér aki a vért levette viszont nagyon aranyos volt és profi, ezúton is köszönet neki :) Ma kell menni az eredményért, ez is jópofa, 14-14:30-ig lehet átvenni :D Csak ma, csak fél órában, kell vagy nem kell? :D
Vércsapolás után a Bűnügyi Nyilvántartóba mentünk, hogy hozzájussunk végre az erkölcsi bizonyítványunkhoz. Történt ugyanis, hogy 2012 decemberében megvettük a nyomtatványt, kitöltöttük, de mivel év végén iszonyú tömegek voltak a postán, nem adtuk fel, mondván ráér január elején. Rá is ért, csak arról elfelejtett tájékoztatni a postás kislány, aki eladta, h csak 2012-ben érvényes ez a nyomtatvány, mert január 1-tól új lesz. Ez még hagyján, de az a postás kislány is elfelejtett minket tájékoztatni, akinél feladtuk január 2-án, hogy ez bizony már rohadtul nem érvényes. Vártunk 2 hetet, mire nekem jött egy levél, amiben megírta a hivatal, hogy hát bizony bizony régi nyomtatványt adtunk be, de legalább az ára nem vész el, hurrá. Még jó :) Na mindegy, bementünk, hogy akkor sürgősséggel sos állítsanak ki egy erkölcsi bizit. Jó, persze, menjünk el a postára, kérjünk új nyomtatványt, töltsük ki, fizessük be, a csekket ragasszuk rá, írjuk alá, jöjjünk vissza, üljünk sorba. Ettől kész vagyok, hogy ilyenek miatt miért nem lehet egy pénztárt csinálni és ott befizetni, minek postára menni, minek kitölteni még egy nyomtatványt, ha a régin úgyis ott vannak az adataink?? Jaj... Viszont ennek is jó vége lett, mert az ügyintéző nagyon rendes volt és tündér, azonnal gyártott nekünk egy bizit (ha ez 3 perc, és 2 kattintás, akkor miért van szükség a postás körre, még mindig nem értem, minek feladni és várni 2 hetet??). Utána Arkadij hazaszállított, majd ő elvágtatott dolgozni, meg beadni Csabáéknak a papírt. (Az meg már tényleg csak zárójeles megjegyzés és tényleg pusztán költői, de miért nem lehet ez is olyan, mint az anyakönyvi kivonat, 3 nyelven? Nem, nem spúr vagyok, csak tényleg nem értem ezeket a dolgokat, nem a fordítás ára miatt fogunk éhezni, de feleslegesen se szeretek fizetni valamiért.)
Délután kicsit pihengettem, angol házit írtam, majd elhúztam angolra. Kicsit ott már éreztem, hogy még nem vagyok 100%-os, fejemfájt, meg nyűgös voltam.

A kedd viszonylag eseménytelenül telt, délután jött a háziorvos, meghallgatta a tüdőmet, mondta hogy nincs bajom, felírt valami csodagyógyszert, amitől nem köhögtem végig az éjszakát, úgyhogy most olyan kisimult és kipihent vagyok, mint újkoromban :D

Hétfőn voltam az első angolon, amitől persze alaptalanul féltem. Nem tudtam mire számítsak, valamiért az volt az elképzelésem, hogy majd szörnyen bonyolult nyelvtani szerkezeteket tanulunk és mindenféle nyakatekert módon kell majd kifejeznem magamat. Ehhez képest tök laza volt az egész, nagyon jó volt a hangulat, nevettünk sokat. A tanár, John jópofa, laza fickó, poénkodik állandóan, próbálja oldani a hangulatot, mert azért néha érezni egy kis feszkót, mégiscsak 8 vadidegen van összezárva. A hétfői órán egy idióta lánnyal voltam párban, nem volt képes 3 szavas válasznál hosszabbat adni, bármit kérdeztem, és mivel ez egy ilyen ismerjük meg a másikat óra volt, elég nehezen ment, hogy utána beszámoljak róla, hogy ő mégis milyen ember. Szerdán hála az égnek ez a lány nem volt, 2 új jött, mind a kettő normális, kommunikatív, úgyhogy nem volt ilyen probléma, hogy a másik ül kukán, aztán beszélgess vele. Egyelőre jól érzem magam, remélem meg is tanulok majd szépen fogalmazni élőszóban is. Sajnos ugyan az a hibám, mint mindenki másnak, hogy a passzív angolom messze jobb, mint az aktív, ezen kell majd javítani, hogy a kérdésekre élőszóban ne úgy válaszoljak mint egy konyhalány.

Szerdán még bementem okmányirodába is, hogy kellemesen csalódjak. A vízumhoz kell egy anyakönyvi kivonat, ami nekem még a régi típusú, egy nyelvű, és úgy voltunk vele, hogy inkább kérek 3000 ft-ért egy újat, ami már az EU konform és 3 nyelvű, így nem kell lefordíttatni 60 dollárért ( kb 13000 ft). Az anyakönyvi hivatalban nagyon rendesek voltak, csak én voltam és kb 5 perc alatt készen is lettünk, fizetni se kellett érte :) Biztos alanyi jogon jár egy új fajta is ingyér :D
Okmányiroda után angol, utána pedig felszaladtam Csabáékhoz, hogy Arkadijjal együtt jöjjünk haza. Edit rögtön le is sokkolt, mondta, hogy ha már meghoztam az anyakönyvimet, mit szólnánk, ha be is adná a vízumunkat? Hát, így történt, hogy január 23-án beadtuk a vízumkérelmet, visszaszámlálás indul :)

Csütörtökön pedig végre bent is szóltam a gyárban, egyelőre csak arról, hogy nyáron kimegyünk egy hónapra, ők úgy tudják, hogy turistáskodni és Arkadijnak egy tanfolyamra és vizsgára, de én csak elkísérem. Aranyosak voltak, örültek, meg már írják a kívánságlistát, hogy kinek mit hozzak. Szar lesz egy hónap után hazajönni, és kb 2 hónappal utána bejelenteni, hogy kislányok akkor ennyi volt, én megyek is.
Most az a menetrend, hogy június közepe felé kimegyünk, becsekkolunk az országba, hogy érvényesítsük a PR státuszt, Arkadij letesz egy fordítói vizsgát, és utánajárunk az én szakmai követelményeimnek, hogy milyen vizsgát kell majd tennem és hátha hozzá lehet jutni egy sample test-hez. Meg persze várost nézünk, felderítünk, ismerkedünk az egész helyzettel. Nagyon szeretném, ha minél többet tudnék kint is angolozni, hogy amikor hazajövünk, akkor egyből szeretnék majd elmenni vizsgázni, hogy ősszel aztán tudjunk menni végleg, még a nagy meleg előtt (mmint az ottani nagy meleg előtt). Majd meglátjuk mi lesz belőle, meg hogy, elsőre most a szeptember-i vizsgaidőpontokat tűztem ki célul.
Közben persze be vagyok zsongva iszonyúan, menni akarok már, világot látni, új embereket megismerni, kiszabadulni ebből a posványból, ami mostanában a munkahelyen van. Tervezgetem, hogy mit kell venni még, mit kell vinni, mert sose mentem sehova egy hónapra úgy, hogy itthon nyár van, ott meg akkor már ősz-tél lesz, és bár tudom, hogy az ausztrál tél nem olyan, mint itt, azért fázni nem akarok egy hónapig. Tudom, olyan messze van még a június, de annyira izgatott vagyok, gyerünk már :) Még jó, hogy az angol eltart áprilisig, addig el leszek foglalva :)

Megnyertük Ausztráliát?

Idén korán jött a karácsony, és vele az első sokk is. Ma megjött a válasz, amit úgy vártunk, vár minket Dél-Ausztrália, 60 napunk van beadni a vízumkérelmet. Én még dolgoztam mikor Arkadij hívott úgyhogy póker arccal ájultam el, fostam össze magam, és örültem egyszerre, nehogy a többiek kérdezgetni kezdjenek.

Szent szar, fel se fogom, kiválasztottak minket!!

Persze ahhoz hogy beadjuk a vízumkérelmet kell nekem is egy IELTS 4.5 overall minél előbb.

Jaj de izgalmas! :)

Szóval a múlt7 is sűrű volt, a hétköznapok nagyjából munkával teltek, mentem délután is dolgozni, amit nagyon szeretek, de annyira messzire kell menni, hogy ihaj, 2,5 órám elmegy csak az utazással.

7-8-9-én kiállításon voltunk, ezúttal a másik oldalon, nem nézelődőként, hanem kiállítókként, és megkértek, hogy én is segítsek be. Izgultam szörnyen, de aztán pikkpakk belejöttem, jól elröhögtem az érdeklődőkkel :)
Fárasztó volt a 3 nap nagyon, nem csinálnám minden hétvégén, ugyanakkor hatalmas élmény is, hogy mennyi érdeklődő, kíváncsiskodó jött. Nagyon sokat idétlenkedtünk, meg nevettünk a kiállítás alatt, hol egymással, hogy az érdeklődőkkel, szerencsére csupa jó fejjel találkoztam. Tök hülyeség, de mikor vége lett kicsit elszomorodtam, hogy annyit dolgoztunk a standdal, meg mindennel, és kb egy fél óra alatt lebontottuk, és a munkások el is hordták a darabokat, ahol egy órája még nyüzsgő érdeklődő tömeg volt, ott nem maradt semmi. Fura érzés, hogy erre készültünk már hónapok óta, és 3 nap úgy eltelt, mint a sicc.

Hétfőn a kislányokkal találkoztunk Ágiéknál, Livi hozta a babót, igazi társasági gyerek, nem nyűgösködött, meg sírt, mondjuk felváltva pesztráltuk, úgyhogy le volt kötve a figyelme :) Tök jól éreztük magunkat, Áginak megkérték a kezét, Dóriék költöznek, szóval mindenhol zajlik az élet.

Ezen a hétvégén meg szalma vagyok, Arkadij előadásokra megy, én meg itthon mosok, főzök, sütök, tömegeknek van, volt, lesz névnapja a környezetemben, úgyhogy süteménysütés ezerrel. Holnap megyek át Csabáékhoz meglepetés sütivel, ők nem tartják a névnapokat, úgyhogy sztem el is felejtették, hogy most lesz Edit nap :)

Az ausztrál ügyünk meg, tyű, most már tényleg a jó szerencsére, az Isteni gondviselésre, meg a sorsra, és a nemtudom még mikre vagyunk bízva, Arkadij papírjait beadta Edit Dél-Au-nak elbírálásra, nagyjából 2 hónap míg választ kapunk. Izgulok, de jó érzéseim vannak ezzel az egésszel kapcsolatban :) Ámen.

Ez a hét nagyon vegyes volt, egyszerre végtelen hosszú és röpke gyors. Hosszú volt, mert egyedül voltam és most hirtelen marha sok munka lett. Ennek egyrészt örültem, mert volt mit csinálni és telt az idő, másrészt szar is volt, mert 3 hete kb csak olvasni járok be és hát elszoktam a pörgéstől :)
Amióta átszervezték az osztályt, azóta nagyon sokan kacsingatnak új munkahely után, engem is kérdezgetnek, hogy nem akarok-e máshova menni. Úgy utálok már hazudozni, még bent nem publikus hogy elköltözünk, és már annyit mondom ugyanazt a kamu sztorit, hogy lassan magam is elhiszem. Szeretem a munkámat, meg szeretem a kollégákat is (többé kevésbé), de mostanában olyan látványosan szarik bele mindenki a munkába, hogy az már nekem is csípi a szemem, pedig engem általában tényleg nem érdekel ki hogyan dolgozik és mennyit, amíg engem békén hagy. Szóval most olyan fura bent, nem rossz, csak fura, senki nem csinál semmit, én meg hiába csinálnám a dolgomat, azért pár dologban össze vagyok másokkal kötve, és úgy nehéz, ha ők nem akarnak dolgozni. Ezen a héten ez nagyon ki is jött, állandóan könyörögni meg kérni, kunyerálni kellett, péntekre el is fogyott a türelmem, még jó, hogy véget is ért a hét :) Ez az átszervezés nagyon nem sikerült jól, és állandóan a levegőben van, hogy senki nem akar maradni. Majd meglátjuk mi lesz, aggódni nem aggódom :)

Annak ellenére, hogy nem vagyok egy sportrajongó, az olimpia se hozott igazán lázba, azért az összefoglalókat én is néztem, meg pár versenyszámot, pl tegnap a Mo-Au vízilabdát. Na nem azért, mintha annyira érdekelt volna, csak közben tök jól el tudtam gondolkozni, meg álmodozni, hogy mi lesz 4 év múlva. Hogy amikor a köv olimpia lesz, addigra már kint leszünk régóta, lesznek barátaink, ismerőseink, és ha összejövünk meccset nézni, akkor mi a magyaroknak fogunk, az ismerősök egy része az ausztráloknak, megy majd egymás froclizása, meg hogy a mi csapatunk jobb, de nem mert a miénk :) Tudom, hogy ez nagyon messze van még, azért jó volt kicsit elgondolkozni ezen.
Az biztos, hogy most igyekszünk minél több időt tölteni barátokkal, családdal, meg akik fontosak nekünk, erre a nyár most tökre alkalmas. Azt vettem észre, hogy azok a barátaink, akik elfogadták a döntésünket, tök pozitívan állnak ehhez, és már most sikerül szorosabbra fűzni a kapcsolatot. Abban nagyon reménykedem, hogy például Péterék majd x év múlva kedvet kapnak, hogy jöjjenek utánunk, ha már kitapostuk előre az utat. Napcsival is sokat beszéltem már erről, azt hiszem elmondhatatlanul boldog lennék, ha ki tudna jönni utánunk :) Kicsit előreszaladtam, de jó erről gondolkozni, hogy mi lesz, hogy lesz, nagyon mennék már.

Az ügyintézés malmai sajna lassan őrölnek, Edit beadta a papírjainkat, most már tényleg a sorsra vagyunk bízva, illetve Edit még levelezget egy keveset Dél-Au-val az ügyünk miatt, hátha kicsit fel lehet pörgetni a dolgokat.

Most így állunk, kicsit csapongok, elég sokat gondolkoztam mostanában erről az egész Au dologról, és remélem, hogy jó döntést hozunk.

Elfogadták Arkadij szakmáját Au-ban! Juhiii, ma kaptuk a telefont kintről, hogy elsőre minden gond nélkül elfogadták. Bár már ott tartanánk, hogy látjuk a végét, hogy mikor mehetünk, de az még odébb van :) Mindenesetre végre történt valami, már azt hittem elveszett a papír :)

A hét nagyon sűrű volt, a hét eleje egyenesen iszonyú, kaptunk csomó rossz hírt, aztán átléptünk rajtuk, és félig meddig meg is vannak már oldva, a többi meg jön majd magától.
Edit közben beadta Arkadij papírjait szakmaelismertetésre, hivatalosan is elindultunk az úton, huhúúúú :)

Pénteken Napcsihoz mentem vendégeskedni, meg lakásnézőbe, meg punnyadni, helyette olyan kalandosra sikerült a délután, hogy nem is gondoltam volna :D Volt ott nagybevásárlás, bankkártya automata általi elkobzás, pánikolás, sok sok telefon, sok röhögés, még telefonálás, sok nasi, kicsi előadás a jövő nemzedékének, melegszenya, rengeteg pofázás. Jó volt nagyon, remélem mihamarabb lesz folytatás, ha már ott az a hatalmas lakás, h visszhangzik benne a röhögés. Ma még összefutunk egy percre, kapok Napcsitól egy kölcsönkuffert, hogy legyen mivel Kínába mennem, szűz anyám, de várom, már csak egy hét.
Szombaton tök hamar hazaértem Napcsitól, úgyhogy neki is álltam takkerolni a lakást, de anyós hamar megfúrta a rendrakós terveimet, elcsábított vásárolni, nem kellett kétszer mondani, hogy menjek, a pakolás meg délutánra maradt. Nagyon hatékony vagyok, ha egyszer nekikezdek :)
Ma meg megyünk majd az előző lakásba kicsit bútort tologatni, hogy valami formát adjunk a lakásnak, hogy Arkadij tudjon hol tanítani. Majd meglátjuk mit tudunk kihozni :)

A hónap eleje rémes volt, sokat idegeskedtünk, hogy meglegyen minden papír, persze még mindig nincsen. Egyrészt a hivatalok malmai lassan őrölnek, másrészt pedig annyira aprólékosan és tökéletesre kell írni mindent, hogy hajaj, és Edit mindig talál benne valami kis hibát, amit ki kell javítani, átírni, átfogalmazni, kiegészíteni, mert ezen nagyon sok múlik. Ezekkel adja el magát Arkadij az ausztrál piacon. Most már nagyjából megnyugodtunk, iszonyatosan sokat izgultunk a határidőkön, de Edit megnyugtatott minket, hogy tényleg nincs min hisztizni.
Közben emellé még társult mindenféle egészségügyi nyűg is, először is kaptunk oltást Kína miatt, és úgy néz ki csak engem kezdett ki kicsit. Nem lettem beteg, csak orrom folyt, meg olyan nyúzott voltam, szerencsére elmúlt néhány nap alatt. A szememre meg árpa nőtt, ilyenem se volt még sose, elrohantam a szemészetre vele, ahol Jin Hung Ho megvizsgálta, majd nulla információval és egy recepttel utamra bocsátott volna, úgy kellett belőle minden információt kicincálni. Oda se megyek többet, nem volt valami szimpatikus ez a katonás hozzáállás, meg a tájékoztatás teljes hiánya.

Ezen a héten szerdán (14) lerobogtunk Székesfehérvárra, Arkadij europass-áért (jaj de rondán van ez így), meg tartott nekem kis városnézést is. Igaz, hogy engem semmi emlék nem köt oda, sőt kicsi ellenszenvvel viseltetek a város iránt, és ez nem sokat használt, de egyáltalán nem voltam seggre esve tőle. Arkadijt is kiábrándították csúnyán, mikor a kollégium portás felvilágosította, hogy épp hogy megy az iskola szekere. Ennek ellenére azért jó volt autózni, meg kicsit ketten lenni.
Végre hosszú hétvége! Úgy vártam már, mint a megváltást, annak ellenére, hogy kicsit sok minden sűrítettünk bele.
15-én ünnepi takarítást tartottam, főztem, mostam, délután meg döglöttem és nem tudtam a fene sok időmmel mit kezdeni hirtelen. Lett volna kedvem elmászkálni a jó időben, de én tartok minden ilyen nemzeti ünneptől, hogy belefutunk valami tüntetésbe, vagy verekedésbe, tojásdobálásba, úgyhogy nem mentünk sehova. Valahol azért ez nagyon szomorú dolog... na nem mintha olyan nagy hazaleány lennék, de akkor is.
16-án  Apuékhoz mentünk, őket is felvilágosítottuk a TERV-ről, bár ők már félig beavatottak voltak, mert karácsonykor már megbeszéltük egyszer, csak akkor még én nem akartam menni, azóta meggondoltam magam :) Tökre jó érzés volt, hogy abszolút támogatnak minket, nem volt fintorgás, meg hülyék vagytokozás, megkérdezték, hogy miben tudnak segíteni, tök pozitívan álltak a dologhoz. Mondta Apu, persze nem nekem, csak Arkadijnak, hogy majd vennie kell akkor egy webkamerát, hogy tudjuk tartani a kapcsolatot "élőben" is :) Annyira jól esett, Apu sajnos nem az érzelmek embere, és egy-egy ilyen kijelentése kincset ér. Hazafelé kicsit elszontyolodtam, mert bár eddig is tisztában voltam vele, hogy ők itt maradnak, most realizálódott igazán.
17-én, azaz tegnap Bécsbe autókáztunk anyósommal, és Arkadijjal. Anyós hivatalos volt az unokaöccse valamiféle kiállítására, mi meg vele mentünk, hogy világot lássunk, de kiállítás helyett az állatkertbe mentünk :) Nagyon jó idő volt, és iszonyatosan rettenetesen nagy tömeg, körülbelül 3 millió gyerek/talpalatnyi hely, de azért jól éreztük magunkat.

Három állatot is kipipálhattunk a bakancslistáról, a koalát, a pandát és a császárpingvint. Rém aranyos volt mind, úgy megtapogattam volna őket. Reméljük, hogy koalát fogunk is ;)

Állatkert után parkos döglés, és csövezés jött, megettünk mindent, amit találtunk, aztán jajgattunk, hogy mennyire elfáradtunk. Hisztizés után visszaindultunk, de még beugrottunk a Schönbrunni kastély kertjébe, illetve csak ugrottunk volna, ha nem lett volna a fele lezárva vagy elbarikádozva, így inkább visszametróztunk a kocsihoz. Családdal hála az égnek nem kellett sokat vigyorogni, anyós hamar indulót fújt, úgyhogy 5kor már az autóban ültünk és 8ra itthon voltunk. Jó kis nap volt :)

Kicsit lenyugodtak a kedélyek, sejtettem, h ez lesz, azért is akartam várni az írással, h lecsillapodjak és racionálisabban lássam a dolgokat.

Szóval pénteken mikor kiderült, h a jó hír egyben rossz is, nagyon bepánikoltunk. Aztán egész 7végén ezen pörögtünk, h vajon hogyan lehetne eljönni Adelaide-ből, meg hogy oda se kelljen menni, de aztán kicsit lenyugodtunk.

Sokat agyalunk ezen és arra jutottunk, h mindenképpen Adelaide-ben kezdünk, és ha annyira nem tetszik, vagy nem megy, akkor még mindig átmehetünk Sydney-be, vannak kiskapuk, mondjuk úgy, h félig nyitva :) Vagy legalábbis nem kulcsra zárva. Munkalehetőség elvileg Adelaidben is van, Arkadij szakmája ott is keresett, és azért az sem mellékes, hogy nem diákvízumon kellene tengődnünk. Talán ez a legnyomósabb érv, mert nagyon nem mindegy, hogy permanent residency-n lehetünk, vagy diákvízumon.
Kiderült, h Norbinak is Adelaide a legszimpatikusabb és ő boldogan jönne velünk oda, így ha minden jól megy, akkor legalább négyen leszünk, az már sokkal jobban hangzik, mint a kettő :)

A kezdeti ijedtség után most úgy érzem, hogy nem lesz semmi baj, Csaba nagyon rendes volt, mondta h az első héten odajönne, vagy egyedül, vagy Edittel, és segítene mindenben, ami a kezdéshez kell (lakásbérlés, telefon, bankszámlaszám, adószám, ilyesmik).

Arkadij elkezdte intézni a papírokat, hogy minél előbb beadhassuk őket, meg nézegeti a lehetőségeket, h amíg megyünk még miket lehetne elintézni, hogy jobban "eladható" legyen :) Olyan furcsa, mert azt hittük az elején, h az én szakmámmal megyünk majd ki, aztán kiderült, h az enyémet iszonyú macera lesz elfogadtatni, és csak ott lehet helyben, míg az övéhez kb 3 papírt kell beadni angolra fordíttatva, és most ő visz engem a hátán :) Mindegy, a lényeg, h menjünk, most hogy elcsendesült a para, megint érzem magamban az erőt, hogy a nulláról kezdjünk mindent.

Hát, így állunk.

Pénteken elég sok minden kiderült, többek között, h elég jó eséllyel indulunk Ausztráliába permanent residencyre, azaz állandó tartózkodási engedélyre. Arkadij indul vele, én meg kapom ajándékba, mint házastársa.
Csak... van egy picurka bökkenő. Adelaide szponzorálná Arkadij szakmáját. De nekünk Sydney jobb volna, ott vannak ismerősök, ott van Csaba és Edit. Szóval most egyelőre nem tudjuk, hogy hova is menjünk, viszont az idő sürget, úgyhogy intézni elkezdjük a dolgokat, aztán beadás után még bőven van idő eldönteni. Csak persze a döntés nem olyan egyszerű, mondjuk úgy, h péntek este óta csak ez az egy témánk van, és csak erről tudunk beszélni, nincs más gondolatunk.