A hónap eleje rémes volt, sokat idegeskedtünk, hogy meglegyen minden papír, persze még mindig nincsen. Egyrészt a hivatalok malmai lassan őrölnek, másrészt pedig annyira aprólékosan és tökéletesre kell írni mindent, hogy hajaj, és Edit mindig talál benne valami kis hibát, amit ki kell javítani, átírni, átfogalmazni, kiegészíteni, mert ezen nagyon sok múlik. Ezekkel adja el magát Arkadij az ausztrál piacon. Most már nagyjából megnyugodtunk, iszonyatosan sokat izgultunk a határidőkön, de Edit megnyugtatott minket, hogy tényleg nincs min hisztizni.
Közben emellé még társult mindenféle egészségügyi nyűg is, először is kaptunk oltást Kína miatt, és úgy néz ki csak engem kezdett ki kicsit. Nem lettem beteg, csak orrom folyt, meg olyan nyúzott voltam, szerencsére elmúlt néhány nap alatt. A szememre meg árpa nőtt, ilyenem se volt még sose, elrohantam a szemészetre vele, ahol Jin Hung Ho megvizsgálta, majd nulla információval és egy recepttel utamra bocsátott volna, úgy kellett belőle minden információt kicincálni. Oda se megyek többet, nem volt valami szimpatikus ez a katonás hozzáállás, meg a tájékoztatás teljes hiánya.

Ezen a héten szerdán (14) lerobogtunk Székesfehérvárra, Arkadij europass-áért (jaj de rondán van ez így), meg tartott nekem kis városnézést is. Igaz, hogy engem semmi emlék nem köt oda, sőt kicsi ellenszenvvel viseltetek a város iránt, és ez nem sokat használt, de egyáltalán nem voltam seggre esve tőle. Arkadijt is kiábrándították csúnyán, mikor a kollégium portás felvilágosította, hogy épp hogy megy az iskola szekere. Ennek ellenére azért jó volt autózni, meg kicsit ketten lenni.
Végre hosszú hétvége! Úgy vártam már, mint a megváltást, annak ellenére, hogy kicsit sok minden sűrítettünk bele.
15-én ünnepi takarítást tartottam, főztem, mostam, délután meg döglöttem és nem tudtam a fene sok időmmel mit kezdeni hirtelen. Lett volna kedvem elmászkálni a jó időben, de én tartok minden ilyen nemzeti ünneptől, hogy belefutunk valami tüntetésbe, vagy verekedésbe, tojásdobálásba, úgyhogy nem mentünk sehova. Valahol azért ez nagyon szomorú dolog... na nem mintha olyan nagy hazaleány lennék, de akkor is.
16-án  Apuékhoz mentünk, őket is felvilágosítottuk a TERV-ről, bár ők már félig beavatottak voltak, mert karácsonykor már megbeszéltük egyszer, csak akkor még én nem akartam menni, azóta meggondoltam magam :) Tökre jó érzés volt, hogy abszolút támogatnak minket, nem volt fintorgás, meg hülyék vagytokozás, megkérdezték, hogy miben tudnak segíteni, tök pozitívan álltak a dologhoz. Mondta Apu, persze nem nekem, csak Arkadijnak, hogy majd vennie kell akkor egy webkamerát, hogy tudjuk tartani a kapcsolatot "élőben" is :) Annyira jól esett, Apu sajnos nem az érzelmek embere, és egy-egy ilyen kijelentése kincset ér. Hazafelé kicsit elszontyolodtam, mert bár eddig is tisztában voltam vele, hogy ők itt maradnak, most realizálódott igazán.
17-én, azaz tegnap Bécsbe autókáztunk anyósommal, és Arkadijjal. Anyós hivatalos volt az unokaöccse valamiféle kiállítására, mi meg vele mentünk, hogy világot lássunk, de kiállítás helyett az állatkertbe mentünk :) Nagyon jó idő volt, és iszonyatosan rettenetesen nagy tömeg, körülbelül 3 millió gyerek/talpalatnyi hely, de azért jól éreztük magunkat.

Három állatot is kipipálhattunk a bakancslistáról, a koalát, a pandát és a császárpingvint. Rém aranyos volt mind, úgy megtapogattam volna őket. Reméljük, hogy koalát fogunk is ;)

Állatkert után parkos döglés, és csövezés jött, megettünk mindent, amit találtunk, aztán jajgattunk, hogy mennyire elfáradtunk. Hisztizés után visszaindultunk, de még beugrottunk a Schönbrunni kastély kertjébe, illetve csak ugrottunk volna, ha nem lett volna a fele lezárva vagy elbarikádozva, így inkább visszametróztunk a kocsihoz. Családdal hála az égnek nem kellett sokat vigyorogni, anyós hamar indulót fújt, úgyhogy 5kor már az autóban ültünk és 8ra itthon voltunk. Jó kis nap volt :)