Érdekes és egyben furcsa napom volt ma. Reggelt becsattogtam, kinyomtattam a felmondásomat, aztán átmentem a főnökhöz, aláírattam vele, hogy áldását adta a távozásra, aztán mentem a főfőnökhöz, 9-re volt időpontom. 9-kor persze sehol senki, egy órát vártam rá, mire befutott. Kezébe nyomtam a papíromat, próbált lerázni, hogy majd elolvassa, majd aláírja, de nekem ugye kellett a válasz, hogy elenged-e október 1-től, vagy sem. Végül elengedett, aláírta, nem kérdezett semmit, annyit mondott csak, hogy sajnálja, hogy elmegyek, de nekem biztos sokkal jobb lesz, a viszont látásra.
Ezután visszabattyogtam, hogy dolgozni is kellene egy kicsit, bár olyan furcsán éreztem magam, fél lábbal már kint, hiszen ez az utolsó hetem a munkahelyen.
Elköszöntem egy nővértől, nagyon csodálkozott, sajnálja, hogy elmegyek, meg kérdezte, hogy ez komoly-e :D Mint a halál, majdnem pityergett is, aranyos volt, nem gondoltam, hogy így megszeretett, mert soha semmi jelét nem adta, nem az az összeborulós, ölelgetős fajta.
Ebéd után elmondtam a lányoknak, na ott volt minden. Csodálkozás, hüppögés, sírás, kisebb sokkok. Azon csodálkoztak nagyon, hogy másfél éve tervezzük, szervezzük és nem szóltam róla, azt hitték, hogy nyáron annyira tetszett Au, hogy kimegyünk :D Sokat kérdezgettek, meséltem, úgy láttam, hogy megértik, csak váratlanul érte őket, pláne így hogy már csak ezen a héten vagyok. Mondjuk ezt én se így terveztem, de így alakult.
Jó érzés, hogy most már mindenki tudja, én nem vagyok túl ügyes ezekben a bejelentéses dolgokban, nem kell figyelni, hogy nehogy elszóljam magam.

Sose gondoltam volna, de egy kicsit fáj a szívem ezért a munkahelyért, pedig nem indult szépen, és most se mondanám álmaim állásának. A közösség nagyon jó, én mindenkivel jól kijöttem és így azért a legalja munkát is el lehet viselni. Egy darabig :D

Olyan sok minden máshogy alakul, mint ahogy tervezi az ember, annyiszor elképzeltem már, milyen lesz, amikor felmondok (vonatkozó filmjelenet), de valahogy a valóság mindig jobb. Bár a fenti jelenetet a British Councilnál még eljátszom, amint sikerült az angol :D

Nem egy szép nap a mai sajnos. Igazából, ha őszinte akarok lenni, éreztem, hogy nem lesz az, de remélni mindig lehet. Ebből már egyértelmű, hogy nem sikerült a vizsga, vagyis nem úgy, ahogy szerettem volna. Sajnos semmivel sem lettem okosabb, sőt ha lehet, még inkább elbizonytalanodtam, hogy tudok-e egyáltalán angolul, vagy sem. Nem akarom részletezni, de ritka szarul sikerült, és mindez olyan váratlanul ért, mintha legalábbis kaptam volna 2 pofont és leöntöttek volna jeges vízzel. Úgy jöttem el a vizsgáról, hogy akár meg is lehet, most azt érzem, hogy ez sose lesz meg, és hogy tulajdonképpen egy felfuvalkodott, nagyképű hólyag vagyok, hogy valaha azt gondoltam, hogy ez sikerül. Holott tudom, hogy ez az érzés egy baromság, de ettől még rém nyomorultul érzem magam. Azt sajnálom a legjobban, hogy két hete ezen szorongok, ezen a héten aludni se tudtam már, minden nap 4 körül fent voltam már, az eredményt is hajnali 3-kor néztem meg. Megérte ennyit izgulni rajta, pfff. 

Délelőtt felhívtam a főnököt, hogy tud-e rám szánni 10 percet az életéből, szeretnék vele beszélni. Kérdezte, hogy baj van-e, kis híján elsírtam magam, hát hogyne lenne... persze neki nem mondtam semmit, minek, ehhez semmi köze, dehogy van baj, jó, akkor gyere most. Át is csattogtam, ültem nála vagy 20 percet, nagyobb forgalom volt, mit egy pályaudvaron, aztán mikor sorra kerültem vázoltam a helyzetet. Nem mondhatnám, hogy örült, de nem rám haragudott, hanem a helyzetre, hogy marha sok macera van azzal, hogy új embert kell felvenni. Nem emberből van hiány, mert nem túlzok, kb 40 ember áll azonnali kezdéssel a helyemre, csak a gyárral megvívni a csatát, betanítani, elrendezni őket már nagyobb szívás. Mondta, hogy többen mennek külföldre, és sokuktól megkérdezi, hogy biztos-e a dolgában, de nálam nem kérdezi meg, mert ez nem egy megkérdőjelezhető döntés, ilyen egyszer van az életben, élni kell vele. Jól esett, amiket mondott, megköszönte, hogy szóltam neki (és nem a felmondópapírommal mentem, hogy itt írd alá), én is megköszöntem, hogy ott dolgozhattam. Aranyos volt, mert mondta, hogy 2015-ben Sydney-ben lesz a szakmai világkongresszus, csináljak helyet addig és reméli ott találkozunk :) Jó hangulatban váltunk el, ettől is féltem kicsit, aztán mégis jól sült el. Kifelé menet még kértem időpontot a főfőnökhöz is, hogy hétfőn ha megyek a felmondásommal, akkor egy körben alá tudjam íratni mindenkivel. Hétfőn még kiborítom a kolleginákat is, csak a kisfőnök tud róla, hogy megyek, lesz öröm, alig várom.

Délután Arkadijjal elcsattogtunk könyveket pakolni, illetve ő pakolt, én meg csendben agonizáltam, további halmok kerültek ki a dobozokból, hogy nem kellenek, már csak itthon maradt néhány milliárd könyv, amit át kell nézni.

Nagy nap ez a mai :) Úgy alakult, hogy ma színt vallottam a munkahelyen előre meg nem fontolt szándékkal, mondhatnám az események szerencsés alakulása folytán csodásan tökéletes alkalmam nyílt erre.

Az történt, hogy a közvetlen munkatársam felmondott ma (vagyis nagyon szeretett volna, de szarul írta meg a felmondólevelet és a főnökség nem fogadta el, plusz a főfőnök nem is volt bent, hogy aláírja, vicces). Bejött reggel, kérdeztem tőle, hogy a jövőben tervezett egyik megoldandó problémával mi lesz, hogy lesz, mire ő így elkezdett hebegni habogni, hogy halasszuk el, meg ne kezdjünk bele, mert több okból is felejtős. Kérdeztem, hogy milyen okokat tud felsorolni, azonkívül, hogy egyikünknek sincs hozzá kedve? Akkor mondta, hogy hát a kisfőnöknek akart szólni először, de hát hogy ő tulajdonképpen a felmondását hozta ma be. Ó, igazán?- mondtam én. És nagyjából ennyiben is hagytam a dolgot, valahol számítottam rá, mert ezt már pedzegette régebben, de nem vettem komolyan, mert már volt ilyen felmondós rohama, aztán sose volt belőle semmi. Persze attól, hogy nem mutattam túl nagy érdeklődést majd szétvetette az ideg, azért csak elkezdett mesélni. Hogy felmond, mert hazaköltözik. Nocsak, ez új, tán csak nem valami dráma van? Nem, nincs, csak hazamegy mert be akarják indítani a faszijával a saját vállalkozásukat... éttermet nyitnak...mert a pasinak ez az álma... Kérdeztem, hogy azért ezt jól meggondolták-e, mert ha a vonat elé ugranak az egy gyorsabb és fájdalommentesebb formája az öngyilkosságnak, de le lettem hurrogva, hogy tudja mit csinál. Persze, nem ismerem a fasziját, nem tudom, hogy neki mennyi tapasztalata van a vendéglátásban, de gyanítom nem sok, tekintve, hogy nem abban dolgozik, és a kollegina sem, sőt a kollegina családja sem, de ez nem rám tartozik, nem is az én ügyem, not my circus, not my monkey.
Később befut a kisfőnök is gyanútlanul, jól le is támadta a kollegina, hogy hát hozott valamit, a felmondását. Kicsi hatásszünet, a kisfőnök azt hitte hülyéskedik, aztán jön a jaj de miért, mi lesz stb, vendéglátós lemez újra pörög. Ez a rész engem már nem nagyon érdekelt, nyugisan üldögéltem a kis fotelemben, lökögettem a candy crush saga-t a telefonon, amikor előszednek engem is, hogy engem ez nem ráz meg különösebben... vigyorgok, hogy hát nem, tényleg... őő hát izé, számítottam rá, nézek közben ártatlanul.
Aztán csak nem akartak leszállni rólam, mondja a kisfőnök, hogy valahogy gyanús neki a pofám, majd biztos jól otthagyom én is, mert szülni fogok, érzi. Mondtam, hogy rosszul érzed, nem azért hagylak itt :D Ehhez már vigyorogtam, mint a tök, hátha viccnek veszi, de mondta, hogy "firnyákos" a mosolyom, mondjam el mi van. Hümmögtem, meg halottnak tettettem magam, de csak nem akart békén hagyni, mondtam, hogy rendben van, elmondom, de nincs nyivákolás, meg hiszti.
Aztán kiböktem, hogy januárban* elmegyek, vissza se nézek. Volt hüppögés, meg nagy kerek szemek, hogy baszki komolyan? Hát igen... de hogyhogy? Aztán elmeséltem, hogy hogy...
Rámzúdítottak egy tonna kérdést, hogy akkor mi, meg hogy, ők is jönni akarnak :D Aranyosak voltak azért, mondtam, hogy ez még nem publikus, a nagyfőnöknek még ne mondjanak semmit, meg a többi kolleginának se, mert egyelőre a január a biztos, más nem, és nem tudok én se többet mondani, baszkurálást meg nem szeretnék. Alapvetően jól fogadták a hírt, kiderült, hogy januárban a kisfőnök részlege is elköltözik másik épületbe, úgyhogy így is-úgy is bomlott volna a csapat.
Igazából nem így terveztem színt vallani, de végül jól jött ki a dolog, mert ha most nem mondom el, akkor később sztem tuti sértődés lett volna, így meg el tudtam magyarázni, hogy miért nem szóltam előbb, az okokat, a miérteket. Úgy tűnt megértik, nincs sértődés, meg semmi cirkusz, de azért megleptem őket :)

Nagyon nagy megkönnyebbülés, elmondhatatlanul könnyebb a lelkem, eléggé nyomasztott ez a dolog, mindent fapofával kellett intézni, facebookon mindenkit le kell tiltani, ha olyat osztok meg, telefonon csak félszavak Arkadijjal, szóval szar volt na, de ennek most úgy tűnik vége :) Jó érzés, ha nincsenek titkai az embernek :)

*sajnos az októberi utazás januárra datálódott, részben a nyelvvizsga miatt, részben Arkadijnak is vannak tgy vizsgái még, meg rengeteg minden tanfolyam, úgyhogy belecsúsztunk volna már a karácsonyi időszakba, akkor már inkább még itthon ünnepelünk, aztán január közepefelé indulunk. Arkadijnak mondtam, hogy ez a deadline, nincs tovább tologatás, mert én a szülinapomon a tengerben akarok ülni egy koktéllal és egy zacskó caramello koalával, jár nekem erre a szép kerek számra egy nyári szülinap :) Vele, vagy nélküle, de én megyek :) Azt mondta inkább jön, mert még a végén nem találok oda.

Az van, hogy elkezdtem megint futni. Megint, igen, kb minden évben van ilyen fellángolásom, de eddig nem ért meg sose 2-3 alkalomnál többet. Most úgy érzem kitartóbb vagyok, és valahogy jobban is megy, mint eddig bármikor, már a 4. alkalmon vagyok túl, ma lesz az 5. Letöltöttem egy kis segédbigyót , ami nagyon nagyon hasznos nekem, mondja, hogy mikor kell futni, és mikor sétálni. Eleinte több a séta, mint a futás, majd ez az arány szépen lassan változik, állatira várom már, hogy bírjak mondjuk 10 percet futni megállás nélkül.

Kivételesen nagyon jól is esik, tényleg el vagyok képedve, mert én sosem voltam az a sportember, és annyi mindent kipróbáltam már, és semmit nem sikerült megszeretni. A futás mindig motoszkált bennem, mert egyrészt olcsó, nincs helyhez kötve, és futni mindenki tud. Ezenkívül az egyik legjobb állóképesség fejlesztő dolognak tartom, ég a zsír, edződik a tüdő, a szív, termelődik az endorfin, szóval csudaklassz na.
Tudom, hogy 4 alkalom még nem a világ, de úgy érzem, hogy ezt szívesen fogom hosszabb távon csinálni, és tök büszke vagyok magamra már így is :) És alig várom, hogy mezítláb fussak a tengerparton :D

A gyárban egyre rémesebb a helyzet, megy a szarkavarás, meg a morgolódás. El kell költöznünk abból a szobából, ahol most vagyunk, de hogy hova, mikor, az még nem tiszta, viszont ha kérdezgetünk, hogy mégis mi van, akkor csak le vagyunk intve, hogy ne pattogjunk, minden időben kiderül. Viszont most már a kisfőnök is átment leszaromba, úgyhogy akkor én se izgatom magam, mert mondjuk nekem tényleg nem fontos, hogy mi lesz, hol leszek és hány másik emberrel osztozom ugyanazon a szobán a maradék időben, amit még a munkahelyen töltök. Fura, mert amikor mindenféle variálások szóba kerülnek, akkor még bennem van, hogy a legjobbat hozzuk ki belőle, nem tudok úgy gondolkozni, hogy igazából ez nem az én dolgom, hogy zökkenőmentesen menjen a költözködés, és nem nekem kéne harcolni, hogy a mi igényeinket is figyelembe vegyék. Ugyanakkor mégis szarul esik, hogy rajtam kívül még egy embert érdekel ez, és nem akarom magam Terézanyunak beállítani, de azért miattuk is kiállok magunkért, mert rajtam kívül más nem nagyon csap az asztalra, csak amikor nem is támogatnak, az azért rosszul esik. Oda vagyok tolva, hogy menjél, mondjad hogy mit akarunk, mi itt vagyunk mögötted, aztán mikor segíteni kéne, akkor hirtelen mindenkinek minden tök mindegy lesz. Meg jó lesz úgy, ahogy a főnökség gondolja. Meg majd kialakul, Meg majd lesz valahogy. Meg majd megoldjuk. Hát majd most már engem se érdekel, a hétvégén erre trenírozom magam.
Jó eséllyel úgysem leszek itthon, mikor ez az egész hercehurca lemegy, aztán majd tényleg lesz valami, ezt már féllábon, guggolva is kibírom. Idióta egy helyzet, én meg hülye vagyok, hogy foglalkozom vele, mikor annyi minden más van.

Példának okáért, már csak 2 hét és megyünk!!!

A húsvét is elszáguldott répatortástul és hosszúhétvégéstül, ezt igencsak nehezményezem. Jöhetne már a tavasz, mert a fáradás már hónapok óta megvan hozzá, és attól, hogy egy-egy napra kisüt a nap, nem vagyok hasra esve :)

A hétköznapok elég egyhangúan telnek, a mai nappal az angol tanfolyamom is véget ér, úgyhogy az is kiesik. Igazából nem volt az se egy kihagyhatatlan dolog, de valamiért úgy éreztem, hogy kéne járnom, nem sokat nyertem vele :) Jól éreztem magam, meg tanultam is azért hasznos és új dolgokat, de nekem a tempó, amit ott diktáltak rettenetesen lassú volt, szerintem 2 és fél hónap alatt sokkal, de sokkal többet kellett volna haladni a könyvben, nem csak másfél leckét, azt is erős jóindulattal. A csapat aranyos volt, a tanár tényleg szuper, de a folytatásra nem megyek, köszönöm szépen, elég volt.

A munkahelyen nagyon döcög a munka, senkinek semmi kedve az egészhez, és ez eléggé érződik is a hozzáálláson, meg a közhangulaton. Viszont a múlthéten az egyik nem közvetlen főnöknek elmondtam ezt az egész Ausztráliás dolgot, meglepődött, de mondta, hogy megérti. Megkértem rá, hogy még ne terjessze, ne mondja senkinek, eddig úgy tűnik, hogy nem járt el a szája, senki se támadott még le, hogy hűűű tényleg? :D
Meghánytuk vetettük a dolgot, és arra jutottunk Arkadijjal, hogy ha visszajövünk nyáron, akkor azért már megmondom, hogy ez nem turistáskodás volt, aztán lesz, ami lesz. Valószínűleg úgyis előbb otthagyom őket, minthogy mennénk, mert összepakolni, kiüríteni a lakást nem 3 nap lesz, kiválogatni, hogy mit viszünk, azt bedobozoltatni megint nem 3 nap. De ez még csak terv, meg álmodozás, nagyon nagyon rossz így titkolózni, holott ezzel van tele minden gondolatom és napom.

Totális elmebetegségünket bizonyítandó, szombaton örökbefogadtunk egy macskát, Arkadij régi vágya volt egy ilyen és most az utunkba sodorta a sors. A gazdája megy szintén külföldre és nem tudja magával vinni, és eleinte úgy volt, hogy a fél ismeretségi körünknek kell a cica, de amikor valóságossá vált, hogy holnaptól lehet vinni, akkor már a kutyának nem kellett, hát így kötött ki nálunk. Természetesen, hol máshol? :) Nagyon édes, kis kedves, bújós, még ijedős, de ha hívjuk jön, és a kutyával is remekül kijön, még baba és sose látott ilyesmit azelőtt :D A mi régi cicánk egyelőre kerüli mint a leprát, de idővel összeszoknak majd, ebben biztos vagyok. Neve még nincs szegénynek, arra még aludnom kell párat.

Szóval így vagyunk mostanában, elég nyugdíjas életet élek, Arkadij kicsit pörgősebbet, pont váltóban dolgozunk, én délelőtt, ő délután, ennek megfelelően sosem látjuk egymást, biztos ez a jó házasság titka :) Mindenesetre szerdán házassági évforduló, ez is őrület, hogy már a 3.

Iszonyat gyorsan telik az idő, és mégis cammog. Gyorsan telik, mert már két hete volt a szülinapom, és már február közepe van, és cammog, mert még mindig szörnyű messze van június.

A szülinapom hihetetlen viccesre sikerült, a kórházban a lányok úgy átvágtak, hogy még most se tértem magamhoz. Ebédnél ünnepeltünk, először eljátszották, hogy nem hoztak sütit, csak csipszet, meg sós rágcsát, amit én annyira nem szeretek, úgyhogy el is kedvetlenedtem azonnal, hogy nem képesek hozni egy szelet sütit a cukiból, pedig én mindenkinek sütök ha szülinapja van, persze azért igyekeztem jópofát vágni. Aztán mikor már totál elkámpicsorodtam beállítottak egy tortával, tüzijátékkal, énekelve :D Édesek voltak, kaptam tőlük névre szóló teáskanalat is, karácsony óta vágytam rá, és emlékeztek :) Meghatódtam nagyon az akciótól, szörnyen jól esett, és nem mellesleg elképesztően jó volt a torta :D
Délután angolra mentem, ahol szintén körbeköszöntöttek, pedig nem akartam nagydobra verni, de annyira faggatott a tanár, hogy mit vigyorgok mint a tök, hogy végül megmondtam. Angol után mentem az irodába felszedni Arkadijt, ahol ő, meg Csaba készültek a nap második átverésével, ugyanis azzal kábítottak, h rossz a kaputelefon és telefonáljak fel ha megérkeztem, mert le kell jönni kinyitni a kaput. Persze az egész arra ment ki, hogy legyen idejük a gyertyát a tortára tenni. Mikor felértem Csaba egy tejszínhabos epres krémmel töltött valamivel várt, amibe egy szál gyertya volt tűzve, úgy örültem neki, mint egy gyerek, és amíg azt tömtem magamba, addig beállított egy rendes tortával is, marcipánnal, gyertyával, mindennel. Már csak a lufi hiányzott, de nem vagyok telhetetlen, majd jövőre :D

Ezen kívül nagyjából eseménytelenül telt a múlthét, meg a mostani hét is, azt leszámítva persze, hogy kedden megjött a vízumunk. Edit hívta Arkadijt hajnalban, még aludtunk, iszonyúan megijedtünk, hogy hajnalban csörög a telefon (az eddig sose jelentett jót :D ), ráadásul Arkadij meg se ismerte Edit hangját, és félálomban értetlenkedett egy sort :D Mikor mondta, hogy jaaaj szia, nem ismertem meg a hangod, akkor esett le nekem is hogy ki az, és már kiabáltam hogy megjött a vízuuuuum ugyeee? :D Jaj annyira jó volt, erre várunk már egy éve :) Tudom, hogy ettől még nincs hol laknunk Au-ban, nincs munkánk, nincs keresetünk, nincs semmink, de tök jó, hogy mehetünk :D

Hétfőn voltam az első angolon, amitől persze alaptalanul féltem. Nem tudtam mire számítsak, valamiért az volt az elképzelésem, hogy majd szörnyen bonyolult nyelvtani szerkezeteket tanulunk és mindenféle nyakatekert módon kell majd kifejeznem magamat. Ehhez képest tök laza volt az egész, nagyon jó volt a hangulat, nevettünk sokat. A tanár, John jópofa, laza fickó, poénkodik állandóan, próbálja oldani a hangulatot, mert azért néha érezni egy kis feszkót, mégiscsak 8 vadidegen van összezárva. A hétfői órán egy idióta lánnyal voltam párban, nem volt képes 3 szavas válasznál hosszabbat adni, bármit kérdeztem, és mivel ez egy ilyen ismerjük meg a másikat óra volt, elég nehezen ment, hogy utána beszámoljak róla, hogy ő mégis milyen ember. Szerdán hála az égnek ez a lány nem volt, 2 új jött, mind a kettő normális, kommunikatív, úgyhogy nem volt ilyen probléma, hogy a másik ül kukán, aztán beszélgess vele. Egyelőre jól érzem magam, remélem meg is tanulok majd szépen fogalmazni élőszóban is. Sajnos ugyan az a hibám, mint mindenki másnak, hogy a passzív angolom messze jobb, mint az aktív, ezen kell majd javítani, hogy a kérdésekre élőszóban ne úgy válaszoljak mint egy konyhalány.

Szerdán még bementem okmányirodába is, hogy kellemesen csalódjak. A vízumhoz kell egy anyakönyvi kivonat, ami nekem még a régi típusú, egy nyelvű, és úgy voltunk vele, hogy inkább kérek 3000 ft-ért egy újat, ami már az EU konform és 3 nyelvű, így nem kell lefordíttatni 60 dollárért ( kb 13000 ft). Az anyakönyvi hivatalban nagyon rendesek voltak, csak én voltam és kb 5 perc alatt készen is lettünk, fizetni se kellett érte :) Biztos alanyi jogon jár egy új fajta is ingyér :D
Okmányiroda után angol, utána pedig felszaladtam Csabáékhoz, hogy Arkadijjal együtt jöjjünk haza. Edit rögtön le is sokkolt, mondta, hogy ha már meghoztam az anyakönyvimet, mit szólnánk, ha be is adná a vízumunkat? Hát, így történt, hogy január 23-án beadtuk a vízumkérelmet, visszaszámlálás indul :)

Csütörtökön pedig végre bent is szóltam a gyárban, egyelőre csak arról, hogy nyáron kimegyünk egy hónapra, ők úgy tudják, hogy turistáskodni és Arkadijnak egy tanfolyamra és vizsgára, de én csak elkísérem. Aranyosak voltak, örültek, meg már írják a kívánságlistát, hogy kinek mit hozzak. Szar lesz egy hónap után hazajönni, és kb 2 hónappal utána bejelenteni, hogy kislányok akkor ennyi volt, én megyek is.
Most az a menetrend, hogy június közepe felé kimegyünk, becsekkolunk az országba, hogy érvényesítsük a PR státuszt, Arkadij letesz egy fordítói vizsgát, és utánajárunk az én szakmai követelményeimnek, hogy milyen vizsgát kell majd tennem és hátha hozzá lehet jutni egy sample test-hez. Meg persze várost nézünk, felderítünk, ismerkedünk az egész helyzettel. Nagyon szeretném, ha minél többet tudnék kint is angolozni, hogy amikor hazajövünk, akkor egyből szeretnék majd elmenni vizsgázni, hogy ősszel aztán tudjunk menni végleg, még a nagy meleg előtt (mmint az ottani nagy meleg előtt). Majd meglátjuk mi lesz belőle, meg hogy, elsőre most a szeptember-i vizsgaidőpontokat tűztem ki célul.
Közben persze be vagyok zsongva iszonyúan, menni akarok már, világot látni, új embereket megismerni, kiszabadulni ebből a posványból, ami mostanában a munkahelyen van. Tervezgetem, hogy mit kell venni még, mit kell vinni, mert sose mentem sehova egy hónapra úgy, hogy itthon nyár van, ott meg akkor már ősz-tél lesz, és bár tudom, hogy az ausztrál tél nem olyan, mint itt, azért fázni nem akarok egy hónapig. Tudom, olyan messze van még a június, de annyira izgatott vagyok, gyerünk már :) Még jó, hogy az angol eltart áprilisig, addig el leszek foglalva :)

Ez a hét elég vegyesen alakult, volt benne minden, mi szem-szájnak ingere.

Volt például kedden fogorvos, megint vacakol a bölcsességfogam, úgyhogy elmentem, hogy csináljon valamit, csinált is, valamennyivel jobb lett és a szakértő véleménye szerint most már ki fog bújni a rohadék, nem lesz több ilyen. Ámen.
Aztán angoloztunk, vagyis inkább beszélgettünk helyette, valahogy mindenki túl izgatott volt az angolozáshoz.

Csütörtökön munkahelyi karácsonyi ebéden voltunk, hát kicsit máshogy képzeltem, nem mondhatnám, hogy túl jól éreztem magam. Hiába voltunk idén meghívva, mégis olyan ötödik keréknek éreztem magam, és erre kicsit a kolléganők is rásegítettek, nehogymár jól érezzük magunkat. Indult az egész úgy, hogy mikor jeleztük, h mennénk ketten a közvetlen munkatársammal, mondták hogy jó, de ők már húztak egymás között, úgyhogy akkor ebből kimaradunk. (Nem akartunk mi menni, de többször, többek is hívtak, ezért engedtünk a meghívásnak, de sejtettem én hogy nem kellene). Aztán mikor megérkeztünk kb. le se szarták a fejünket, evés után meg jött az ajándékozás, hogy ki kit húzott. Azt végig kényszervigyorogtuk, meg tapsikoltunk, klassz volt. Utána mondta az egyik kollegina, hogy hát ő külön is készült mindenkinek ajándékkal, kivéve persze nekünk, mintha mi nem ott dolgoznánk. Mindez azért esett ilyen szarul, mert pont ennek a nőnek csomó mindent behoztam már, mert tudom, hogy szereti, és általánosságban mindenkinek ott segítek, ahol tudok, kérés nélkül a kulimunkában is. Ezek után jött egy harmadik ajándékozás, ahol a kisfőnök mondta, hogy tudja, hogy sokan kimaradtak a húzásból (csomó olyan kollegina is eljött, akik már nem dolgoznak nálunk) és hát nekik ő készült ezzel azzal. Jellemző mennyire naiv vagyok, egyből arra gondoltam, hogy de jó fej dolog ez tőle, hiszen ő mondta amikor feliratkoztunk, h jövünk, h sajni kimaradunk a húzásból. Na mindegy, nem ragozom, persze nem nekünk készült ajival :D Bár az tény, hogy a maradék ajándék tollból mi is kaptunk egyet-egyet,  nem vagyok telhetetlen és hálátlan, azért végülis kaptunk ajit. Kár, hogy azt is csak azért, mert sokan nem jöttek el és maradt feleslegben, és nem azért, mert bele voltunk számolva a létszámba. 
Mindegy, biztosan csak én látom nagyon gyászosan, de ez nekem nagyon szarul esett, nem jó érzésekkel jöttem haza. Illetve főleg a "de jó, hogy vége", és "de jó, hogy jövőre nem kell mennem" érzések domináltak, ami végül is mindkettő jó érzés :D :D
Pénteken meg a szűk kis körben, a közvetlen kolleginákkal karácsonyoztunk, ami viszont nagyon nagyon jó volt, sütiztünk, meg röhögtünk nagyokat, ez azt hiszem ez a lényeg, hogy akikkel szó szerint egymás mellett dolgozunk, azokkal jól ellegyek, és ez megvan :)
Sütizés után egy gyors influenza elleni oltás (AU influenza vírus volt benne, ezt véletlen vettük észre és röhögtünk rajta vagy egy fél órát) majd tepertünk vásárolni még állatoknak enni, meg apróságokért.
Este pedig opera :D Ettől fostam rendesen, nem vagyok egy kifejezett opera rajongó, mondhatnám utálom, mint a szart és a kultúra úgy hull le rólam, mint ruha másról a boldog szerelemben, sajnálom, de tényleg. Ennek ellenére jól szórakoztam, és egy szép estét töltöttem azzal, akit szeretek, és azt sem tartom kizártnak, hogy megyünk máskor is :)

Nagyon hülye egy hetem van, még jó, hogy lassan véget ér. Ma itthon vagyok szabadságon, mert túl sok szabadságom maradt és nem lehet átvinni a következő évre, saaaaaajnos itthon kell maradnom :) Annyira nem bánom persze, főleg így, h holnap is munkanap van.

Hétfőn kivittük Csabát a reptérre, ott töltöttünk 2 és fél órát, a fiúk őszültek és öregedtek pár évet, én csendben agonizáltam, és imádkoztam, hogy a check in-es kislány nyugodjon meg és ne piszkálja az alvó oroszlánt. Nem akarta ugyanis elfogadni, hogy Csaba már annyit utazott, hogy jogosult lenne 2x annyi pakkot vinni, Csaba meg (jogosan) kötötte az ebet a karóhoz, hogy ami jár az jár. Persze kifizettették vele a többlet súlyt, aztán mikor átmentek a fiúk egy normálisabb nőcihez, aki tudta is hogy miről van szó, akkor már sűrű bocsánatkérések közepette mondták, h igaza van perszepersze... Csak ez eltartott 2,5 órát, én meg addig félholtra izgultam magam, hogy lekéssük a gépet, lekéssük... mintha legalábbis én utaztam volna :D A reptéren mindig elkap a görcs, hogy sietni kell, sietni kell. Ezután visszanyargaltunk az irodába, megcsodáltuk a ronda pucér macát a szomszédban (egy emelettel alattunk lakik szemben, és nincs függöny az egész lakásban, nem szégyellős) összerámoltuk Nudlibudlit és már jöttünk is haza.

Itthon persze ment a hiszti, mintha még sose látták volna egymást az állatok azelőtt, mindenki fújt és morgott mindenkire, igazi élmény volt :)

Kedden rohangáltam, mint pók a falon ajándékok után, mert szerdán karácsonyoztunk a lányokkal, és a hétfői incidens miatt le voltam maradva. Három milliárd boltban voltam, mire mindent elintéztem, de szuperhatékony vagyok, úgyhogy sikerrel jártam. Itthon még gyártottam egy pöttyös kuglófot, jaj nem akarom magam fényezni, de sztem nagyon finom lett, és puhapuhapuha levegős puhapuha a tésztája :)

Szerdán istenien indult a nap, értekezletre mentünk, ami tulajdonképpen egy össznépi lebarmolás volt, megalapozta a napomat, hogy olyan dolgokért csesztek le, amik a lecsesző feladatai, nem az enyémek, és mikor erre rávilágítottam kedvesen, udvariasan, tisztelettel, akkor nagyvonalúan átugrottuk a kérdést. Mindegy, nem ragozom, totál kikészültem tőle, nehezen fogadom el azt, hogy a munkámat bírálja egy olyan valaki, aki azzal sincs tisztában, hogy tulajdonképpen mit csinálok, mi az én kompetencia köröm, emberi kommunikációra képtelen, viszont a hatalmával visszaél, és a tiszteletet szeretné, ha megkapná, nekem viszont az alapvető udvariasságot nem adja meg (értsd nem köszön akkor se, ha én jól hallhatóan ráköszönök). Viszont legalább nem csak szerintünk dilettáns és bolond ez az ember, hanem a középső főnökség szerint is :D

Ezután nagyon klassz hangulatban telt a délelőtt,  ebéd utánra kaptunk még egy két jó hírt, mire én az agyvérzés és az idegösszeroppanás határán egyensúlyoztam. Jól sikerült a karácsonyozás :D :D Amúgy ettől eltekintve tényleg tök jó volt, vicces ajándékokat kapott mindenki, annak amit én adtam úgy láttam nagyon örült a tulajdonosa :) És a kuglófot is majdnem befalták az utolsó morzsáig, alig tudtam Arkadijnak kimenteni 2 szeletet, mert kedd este ugye nem engedtem hogy beleegyen, hát hogy néz az ki, hogy félig rágott sütit viszek be :)

Csütörtökön irodát pakoltunk, takarítottunk, bútorokat húztunk ide-oda, szekrényeket rendeztünk, nagyon pörögtünk, most nagyon nagyon jól néz ki a kis kuckó, még egy pár kép kell a falra, mert a régieket leszedtük és jött velük kicsit a vakolat is :D Jövőhéten jön a 2 új lány, addigra kicsit gatyába kellett rázni az irodát.

Ma meg takarítás, aztán délután fele hazavonulás, meg ingatlanoshoz vonulás, remélem sikerül is elintézni mindent.
Holnap Péterék és adventi koszorú gyártás, meg zabálás halálig, vasárnap pedig aquafitness anyóssal, na ez még megér egy újabb bejegyzést :D 

A múlthét elég eseménytelenül telt, az angolozós esték voltak a hét csúcspontjai :D Pénteken Csabához mentünk retró játék bulira, de a fejfájásom kicsinált, úgyhogy annyira nem éreztem jól magam, meg dög fáradt is voltam. Szombaton levél összeszedés, vásárlás, angolozás volt a program, vasárnap meg a többszáz köbméter falevél zsákokba gyömöszölése, melynek eredményeképp leszakad a derekam. Persze nem sikerült mindent bezsákolni, úgyhogy lesz még egy kör, előre örülök neki.

Rettentő hanyag vagyok, nincs kedvem mostanában blogolni, mondjuk nem is történik túl sok minden, várjuk a választ Au-ból, de nagyon ráérnek, gondolom ott is előkarácsonyoznak már, nem holmi bevándorlók papírjaival vacakolnak :) Pedig szép karácsonyi ajándék lenne egy pozitív válasz, be se kell csomagolni :)

Szóval a múlt7 is sűrű volt, a hétköznapok nagyjából munkával teltek, mentem délután is dolgozni, amit nagyon szeretek, de annyira messzire kell menni, hogy ihaj, 2,5 órám elmegy csak az utazással.

7-8-9-én kiállításon voltunk, ezúttal a másik oldalon, nem nézelődőként, hanem kiállítókként, és megkértek, hogy én is segítsek be. Izgultam szörnyen, de aztán pikkpakk belejöttem, jól elröhögtem az érdeklődőkkel :)
Fárasztó volt a 3 nap nagyon, nem csinálnám minden hétvégén, ugyanakkor hatalmas élmény is, hogy mennyi érdeklődő, kíváncsiskodó jött. Nagyon sokat idétlenkedtünk, meg nevettünk a kiállítás alatt, hol egymással, hogy az érdeklődőkkel, szerencsére csupa jó fejjel találkoztam. Tök hülyeség, de mikor vége lett kicsit elszomorodtam, hogy annyit dolgoztunk a standdal, meg mindennel, és kb egy fél óra alatt lebontottuk, és a munkások el is hordták a darabokat, ahol egy órája még nyüzsgő érdeklődő tömeg volt, ott nem maradt semmi. Fura érzés, hogy erre készültünk már hónapok óta, és 3 nap úgy eltelt, mint a sicc.

Hétfőn a kislányokkal találkoztunk Ágiéknál, Livi hozta a babót, igazi társasági gyerek, nem nyűgösködött, meg sírt, mondjuk felváltva pesztráltuk, úgyhogy le volt kötve a figyelme :) Tök jól éreztük magunkat, Áginak megkérték a kezét, Dóriék költöznek, szóval mindenhol zajlik az élet.

Ezen a hétvégén meg szalma vagyok, Arkadij előadásokra megy, én meg itthon mosok, főzök, sütök, tömegeknek van, volt, lesz névnapja a környezetemben, úgyhogy süteménysütés ezerrel. Holnap megyek át Csabáékhoz meglepetés sütivel, ők nem tartják a névnapokat, úgyhogy sztem el is felejtették, hogy most lesz Edit nap :)

Az ausztrál ügyünk meg, tyű, most már tényleg a jó szerencsére, az Isteni gondviselésre, meg a sorsra, és a nemtudom még mikre vagyunk bízva, Arkadij papírjait beadta Edit Dél-Au-nak elbírálásra, nagyjából 2 hónap míg választ kapunk. Izgulok, de jó érzéseim vannak ezzel az egésszel kapcsolatban :) Ámen.

Ez a hét az előzőekhez képest nagyon sűrűre sikerült. Melóhelyen ugye eddig csak olvasgattam, na most beindult az élet, csomó munka van és mellé még helyettesítés is, szóval nem unatkoztam bent egy percet sem, pénteken főleg nem, amikor két embert is helyettesíteni kellett, ki voltam purcanva. Aztán aminek örülök, befutott egy kis délutáni munka, és kilátás van egy másikra is hurrá hurrá, el ne kiabáljam.
Csak az a baj, hogy mind a kettő iszonyatosan messze van, úgyhogy kb az egész délutánt átbuszozom, de annyi baj legyen, majd olvasok sokat megint :D

Szombaton délelőtt költözködtünk (megint), a kislakásból hoztuk el az összes ott maradt ingóságunkat, ennek folyományaként most iszonyat kupleráj van a lakásban. Mmint itt, ahol most lakunk. Szomorú volt nagyon otthagyni azt a lakást, hiába volt pocsék a környék, én szerettem ott lakni, közel volt mindenhez, és az volt az első közös, önálló helyünk, sok emlék köt oda, de hát ha menni kell, nincs mese.

Este pedig osztálytalálkozóra mentem. Sokat agyaltam, hogy menjek-e, a hülye komplexusaim miatt, aztán elgondolkoztam, hogy tulajdonképpen a komplexusok, amiket gyártok tök nagy baromságok, úgyhogy végül mentem. Jól tettem azt hiszem, nagyon jól éreztem magam, és csomót beszélgettem olyanokkal, akikkel a suliban nem volt semmiféle kapcsolatom, akikkel meg jóban voltam, azokkal most is jókat röhögtem.
Alapvetően nem sokat változtunk, és mégis olyan más volt mindenki :) Eleinte furcsa volt, de aztán annyira belelendült mindenki a mesélésbe, jó volt hallgatni, hogy kivel mi történt 10 év alatt. És tök hülye voltam, hogy azt gondoltam, kevesebb vagyok, mert semmivel se vagyok lemaradva, viszont jó páraknak leesett az álla, hogy férjhez mentem, azzal foglalkozom, amivel, és hogy hamarosan költözünk. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett jól, mert igenis jó volt, teljesen a helyére billent az énképem, vagy nem is tudom mim :P Nem gondolnám, hogy én vagyok a fény az éjszakában, de hogy az utolsó sem vagyok a sorban, az is biztos :) És ez nagyon jó érzés.
Kicsit sajnálom is, hogy hamar véget ért a móka, fél 12kot bezárt a hely, ahol voltunk, és átmentünk ugyan egy másik helyre, de az nagyon zenés-táncolós volt, hangos zenével és úgy láttam a többség inkább dumálni akart volna, és ami számomra kurvára meglepő volt, és egyben hihetetlenül jó is, hogy a a nagy többségnek szintén nem hiányzott a bagófüst, a ricsaj, a hangos zene. Azt hittem csak én vagyok ilyen nyugdíjas, hogy 28 évesen kinőttem már a bulizásból, de nem :D Annyira röhögtünk ezen is, hiába na, öregszünk :)
Fél 2kor nagyjából asztalt bontottunk, páran még maradtak, maradtam volna én is, de eléggé elfáradtam, és még haza kellett onnan navigálnom.
Szóval összességében jól éreztem magam, nem bántam meg, hogy elmentem, jó volt találkozni a többiekkel, mert ha nem is tartjuk a kapcsolatot, azért simán tudtuk ott folytatni a beszélgetéseket, röhögéseket, mint ahol abbahagytuk.

Ma meg későn kelés, és a nem piálás ellenére ( 2 bodzás limonádét nyomtam le éjjel, egyenként fél lityi) másnaposság, fejfájás, hely nem találása, nyűglődés. És persze pakolás, mert a lakásban csak ösvényeken lehetett közlekedni a tegnapi költözködés miatt, a nagyját felszámoltuk, elpakoltuk, már csak ki kéne takkerolni, mert persze szakadt az eső mikor költöztünk és a hórukkok három tonna mocskot hordtak be a lakásba.

Nagyon nincs kedvem holnap dolgozni menni, de legalább mindenki jön, nem kell helyettesíteni, viszont délután meg mehetek a város másik végébe, és mivel előre ki van fizetve, olyan mintha ingyen dolgoznék :D

Ez a hét nagyon vegyes volt, egyszerre végtelen hosszú és röpke gyors. Hosszú volt, mert egyedül voltam és most hirtelen marha sok munka lett. Ennek egyrészt örültem, mert volt mit csinálni és telt az idő, másrészt szar is volt, mert 3 hete kb csak olvasni járok be és hát elszoktam a pörgéstől :)
Amióta átszervezték az osztályt, azóta nagyon sokan kacsingatnak új munkahely után, engem is kérdezgetnek, hogy nem akarok-e máshova menni. Úgy utálok már hazudozni, még bent nem publikus hogy elköltözünk, és már annyit mondom ugyanazt a kamu sztorit, hogy lassan magam is elhiszem. Szeretem a munkámat, meg szeretem a kollégákat is (többé kevésbé), de mostanában olyan látványosan szarik bele mindenki a munkába, hogy az már nekem is csípi a szemem, pedig engem általában tényleg nem érdekel ki hogyan dolgozik és mennyit, amíg engem békén hagy. Szóval most olyan fura bent, nem rossz, csak fura, senki nem csinál semmit, én meg hiába csinálnám a dolgomat, azért pár dologban össze vagyok másokkal kötve, és úgy nehéz, ha ők nem akarnak dolgozni. Ezen a héten ez nagyon ki is jött, állandóan könyörögni meg kérni, kunyerálni kellett, péntekre el is fogyott a türelmem, még jó, hogy véget is ért a hét :) Ez az átszervezés nagyon nem sikerült jól, és állandóan a levegőben van, hogy senki nem akar maradni. Majd meglátjuk mi lesz, aggódni nem aggódom :)

Annak ellenére, hogy nem vagyok egy sportrajongó, az olimpia se hozott igazán lázba, azért az összefoglalókat én is néztem, meg pár versenyszámot, pl tegnap a Mo-Au vízilabdát. Na nem azért, mintha annyira érdekelt volna, csak közben tök jól el tudtam gondolkozni, meg álmodozni, hogy mi lesz 4 év múlva. Hogy amikor a köv olimpia lesz, addigra már kint leszünk régóta, lesznek barátaink, ismerőseink, és ha összejövünk meccset nézni, akkor mi a magyaroknak fogunk, az ismerősök egy része az ausztráloknak, megy majd egymás froclizása, meg hogy a mi csapatunk jobb, de nem mert a miénk :) Tudom, hogy ez nagyon messze van még, azért jó volt kicsit elgondolkozni ezen.
Az biztos, hogy most igyekszünk minél több időt tölteni barátokkal, családdal, meg akik fontosak nekünk, erre a nyár most tökre alkalmas. Azt vettem észre, hogy azok a barátaink, akik elfogadták a döntésünket, tök pozitívan állnak ehhez, és már most sikerül szorosabbra fűzni a kapcsolatot. Abban nagyon reménykedem, hogy például Péterék majd x év múlva kedvet kapnak, hogy jöjjenek utánunk, ha már kitapostuk előre az utat. Napcsival is sokat beszéltem már erről, azt hiszem elmondhatatlanul boldog lennék, ha ki tudna jönni utánunk :) Kicsit előreszaladtam, de jó erről gondolkozni, hogy mi lesz, hogy lesz, nagyon mennék már.

Az ügyintézés malmai sajna lassan őrölnek, Edit beadta a papírjainkat, most már tényleg a sorsra vagyunk bízva, illetve Edit még levelezget egy keveset Dél-Au-val az ügyünk miatt, hátha kicsit fel lehet pörgetni a dolgokat.

Most így állunk, kicsit csapongok, elég sokat gondolkoztam mostanában erről az egész Au dologról, és remélem, hogy jó döntést hozunk.

Ahhoz képest, hogy meleg van szörnyen, tök jól, és mozgalmasan telt a hétvége. Pénteken délután elmentünk vásárolni a szombati grillezéshez, vettünk annyi húst, ami szerintünk egy hadseregnek elég lett volna, meg salátát több tonnával, aztán nekiálltunk a dolgokat előkészíteni. Nagyon kicsi a hűtőnk, ezt a tanulságot levontuk már péntek este, épp, hogy be tudtuk tenni az össze bepácolt husit.
Szombaton összepakoltam kicsit a lakást, meg előkészítettük a maradék husikat, megcsináltuk a saslikot, jaj arra most nagyon rá vagyok kattanva, krumplit pucoltunk, fóliáztunk, meg a kertben tettünk vettünk. Fél 4re glédába vágtam magam, hogy akkor jöhetnek a népek, de 15:55kor telefonáltak, hogy inkább később mert nagyon meleg van... ó hogy az a :D Na sebaj, rendesen kihasználtam a felszabadult 2 órát és lefeküdtem aludni, nehogy kárba vesszen az értékes idő :D 6ra befutott mindenki, sikerült mindenkinek helyet találni és itallal ellátni őket, úgyhogy az első kört sikeresen vettük. Hogy aztán utána mi történt, azt nem tudom, csak azt hogy rohangáltam mindenféle nyers és sült ételekkel, salátákkal, innivalókkal, evőeszközökkel, és pikkpakk eltelt 2,5 óra azzal, hogy szaladgáltam. Pedig volt profi segítségem egy 4 éves személyében, a vérében van a konyhaművészet, úgy keverte össze a salátát, hogy csak kis százalék landolt a földön és a pulton :)
A hihetetlenül soknak tűnő hús semmi perc alatt elfogyott, a saláta nem különben, arról először azt hittem, hogy valahogy kiborult a tál, olyan hirtelen tűnt el. Nem gondoltam, hogy 11 embert ilyen nehéz megetetni, de aztán sikerült, sztem ügyesen megoldottunk mindent, ahhoz képest, hogy ez volt az első nagy vendégségünk. Vacsi után fociztam a gyerekekkel egy kicsit a vak sötétben, még jó hogy szivacs lasztival, mert egyszer úgy fejen rúgtak, hogy ha rendes labda tuti agyrázkódást kapok, így csak szentségeltem virágnyelven :D
Kicsit úgy éreztem magam, mint karácsonykor, abból a szempontból, hogy tök régóta készültem, aztán olyan gyorsan eltelt, hogy mire kettőt pislogtam már késő éjjel volt, és mentek haza a népek. Azért nagyon jó volt, várom a folytatást :)
Ma délelőtt eltakarítottuk a romokat, mostam, meg összepakoltuk a kertet, délután meg átmentünk Norbiékhoz palacsintázni. Más nem is hiányzott sztem ebben a kiba melegben, mint egy kis sütés a gáz mellett a lakásban, de szerencsére Norbiék előre gondolkoztak és mire odaértünk a megbeszélt időre, addigra már nagyjából készen is voltak, úgyhogy sütni nekem nem kellett, pedig rákészültem lelkileg, hogy tuti hőgutát kapok. Nem vagyok egy nagy palacsintázós, de olyan isteni házi lekvárok voltak, hogy 6 darab valahogy mégis lecsúszott, és a körtelekvárt még meg se kóstoltam :)
Jó volt nagyon, mostanában nagyon jól elvagyok az ilyen házibuli jellegű összejöveteleken, már csak arra kéne rábírni a többieket, hogy tabuzzunk legközelebb, de ebben a dög melegben nem fognak akarni, nem járnak a fogaskerekek :)

Holnap meg megint munka, megint helyettesítés, megint össze vissza rohangálás, de talán lazább lesz, mint az előző 2 hét volt, hát meglátjuk. Sztem nem mondok újat azzal, hogy nincs kedvem menni, ezt a meleget itthon simán bírom, de bent se légkondi, se ventilátor, se semmi, úgy nagyon nehéz.
Viszont, holnap lesz a kovászos uborka gyártás nagy napja, életem első ubiját fogom összerakni, kíváncsi vagyok mi lesz belőle :)

A csütörtöki lánybuli jobban alakult szerencsére, mint gondoltam. Több volt a költözés/felújítás téma, mint a gyerek/szülés, és kivételesen az engem érintő dolgokról is szó volt. Livi véletlenül még a múlt7en elkottyintotta Áginak Au-t, úgyhogy már mindenki tudja :D
Liviék lakása nagyon szép lett, minden vadi új, csak hát icipici. Négyzetméterben nagyobb, mint az előző lakás, de minden szoba tök kicsi. A régi kecó 2 szobás volt, de mind a kettő normális méretű, el lehetett benne lenni sok embernek is, ez az új 3 szobás, de a nappali is, ami a legnagyobb, már most tök zsúfolt, pedig nincs is benne se a szgépasztal, se az étkező rész. Viszont ettől függetlenül csodaszépen meg van csinálva, hát valamit valamiért :D

A munka uncsi, leszámítva a bolond külföldi lányt, aki engem talált meg, hogy ordítson valakivel, de velem kár volt, mert úgy felbasztam magam, hogy segíteni próbálok ő meg csak kiabál, és úgy kiosztottam, amennyire az angolom engedte, még talán toppantottam is a lábammal :D Heti celebünk  Hujber Feri, akivel többször összefutottam és cseverésztünk, de mikor közölte, hogy ő most megy a Rudasba, na onnantól nem találtam szimpatikusnak (ez csütörtökön volt, és ugye emlékszünk még, hogy csütörtökön 38 fok volt?). Még a jövőhetet valahogy ki kell bírni, utána meg meglátjuk mi lesz, nagyon kíváncsi vagyok, átalakítják az osztályt, illetve elköltözik és én nem megyek vele, hanem ami a helyére jön, ott fogok dolgozni. Hogy mi jön a helyére? Nos, az eheti lottó nyerőszámokat hamarabb meg tudnám mondani.

A kocsi szervizben van, mert lejár a forgalmija, és olyan szemérmetlenül rettenetesen sok pénzt kérnek érte, hogy majdnem sírtam, mikor Arkadij mondta mibe van. Aztán akkor is majdnem sírtam, amikor a kindle-re kuporgatott pénzikémet odaadtam, mert a kocsi kell, a másikat meg csak szeretném, nagy különbség.
Befejeztem a Sárkányok táncát és most olyan üres az életem, nincs mit olvasnom, nem tudok magammal mit kezdeni. A buszon meg rettentő unalmas könyv nélkül, pedig régen nagyon szerettem csak úgy buszozni, ma meg hazafelé végtelennek tűnt az út.

A munkahelyen rettentő meleg van, amint lesz autó nyakamba veszem a várost és szerzek pár lengébb munkaruhát. Itthon nem olyan rossz a klíma, meg az utcán is jó volt, bár azért még szédült tyúk vagyok, megvisel ez a sok front jövés-menés, meg hogy a múlt7en még pulóver kellett, meg zárt cipő, ma meg bugyiban is meleg van.

Mostanában elég nyugisan telik az élet mifelénk, vagyis csak énfelém, mert Arkadij gyakorlatilag non stop dolgozik, neki nem annyira nyugalmas. Nekem most a munkahelyen is elég laza, nincs okom panaszra, gyakorlatilag többet olvasok és netezek, mint dolgozom.
Újabban megint rákaptam az olvasásra, aminek tökre örülök, mert kb az államvizsga óta nem bírok olvasni, egyszerűen nem tudok odafigyelni, arra, hogy mit olvastam, és folyton elkalandozok, aztán azt se tudom miről szól a könyv, csak lapozgatok benne.

Múlthéten találkoztam a lányokkal is, már majdnem mindenki tudja Ausztráliát, csak mindig olyan hülyén jön ki a lépés, hogy most is kb egy fél óra volt az, amikor mindenki ott volt, úgyhogy csak Dórinak mondtam el, Áginak meg majd megírom levélben. A találka amúgy elég semmilyen volt, Livi is, Dóri is babát vár, Ági hamar lelépett, úgyhogy ott maradtam kettejük között és csak hallgattam, mert mivel terhes nem vagyok, nem nagyon tudtam hozzászólni a ki mikor van rosszul, és mit kíván enni témákhoz. Értem én persze, hogy nekik ez most hihetetlen élmény, biztosan nekem is az lesz, de ha én is csak a testi folyamataimról tudok majd beszélni a terhesség alatt, üssetek agyon.

Ez a hét meg eddig egészen jól telik, kedden csapatépítő bowlingozás volt, aztán névnapi fagylaltozás, pénteken meg szépen itthon maradtam, ahogy azt kell, hogy majd jól nem csinálok semmit. Persze azért kicsit takkeroltam, meg mostam meg lomtalanítottam egy kört, lassacskán azért haladok, csak szar így részletekben csinálni.
Tegnap esküvőn voltunk, templomi szertartáson, biztos bennem van a hiba, de én nem értem, hogy emberek hogy bírnak templomba járni. Tény, hogy én alapból sem vagyok vallásos, hinni azért hiszek, de szerintem szörnyen unalmas egy másik embert hallgatni, hogy ő hogy értelmezi a Biblia bizonyos részeit, vagy neki hogy tanították. Jó, mindegy, egy fél órát ki lehetett bírni, most feltöltekeztem a Jóistenből a következő 6 évre megint, ezelőtt kb 6-7 évvel voltam egy éjféli misén karácsonykor, véletlenül, az mondjuk sokkal rosszabb volt.

Tegnap Norbiékhoz mentünk bográcsolni, nagyon jó volt, sokat rötyögtem, a kiskutya is nagyon nagyon jól érezte magát, mindenki el volt tőle ájulva, hiába, aki cuki, az cuki :)

Hát így ennyi, ma meg ma van, nem tudom mit fogunk csinálni, a betervezett program ugrott, de majd kitalálunk valamit. Holnap meg Csabáékhoz megyünk activity partira, nagyon várom, már 100 éve nem társasoztunk.

Elég nyomi hét volt ez a mostani. A hét elején továbbképeztem magam, de minek, azt nem tudom, ablakon kidobott igen sok pénz volt. Na jó, lehet, hogy nem, de egyelőre nem érzem hogy én ezt valaha fogom hasznosítani. A hét második felében megmutattam magam a munkahelyen, na de azt is minek, semmi értelme nem volt, inkább maradtam volna otthon, persze nem lehetett.

Ma meg félig szalma vagyok, Arkadij elment Csabáékhoz előadásra, onnan meg játszani. Tesóm itthon van, főztünk, pakoltunk, nagyon kísérletezős kedvünkben voltunk, aztán persze jól pofára estünk, mondjuk hülyék is voltunk. Történt az, h én kitaláltam, h a tavasz jegyében spárgát fogunk enni (ez eddig tök rendben van). De a Stahl magazin szerint (sose tanulom meg, hogy nem szabad annak a nőnek hinni, sose) a spárga hollandi mártással jó, vagy sehogyse. Nosza, csináljunk hollandi mártást, ami véleményem szerint egy meleg majonéz, de ha az kell, akkor nincs mese, ki kell kavarni. Persze hülyééknél nincs vaj, csak margarin, olyan süteménybevalós, jó lesz az. Hát nem, abból nem finom :D Inkább csináltunk volna a spárgához valami olívaolajos, citromos pancsot, annak több értelme lett volna. Amúgy a spárga egész finom volt.

A múlt7en ültetett hajnalkáim szépen szárba szökkentek :D a muskátlim ragyogó, az őszirózsa is kezd kibújni, és érthetetlen, de az összes paradicsom is kibújt. Fogadni mertem volna, hogy egy se csírázik ki, erre tessék, most ott jajgathatunk a cserepek fölött, hogy mi a franc legyen 15 cserépnyi paradicsompalántával. Mondjuk még simán kiszáradhatnak, mert locsolni elég gyéren locsolom őket, mindig elfelejtem.

Kedden volt itt az állatorvos ember, mindenki megkapta a maga szuriját, majdnem mindenki felnőttként viselkedett. 3 hét múlva lesz még egy kör, aztán a macskák is mehetnek udvarra játszani, már nem lehet velük bírni, valamelyik állandóan szökésben van.

Délelőtt megcsapott erősen a karácsony szele :) Találtunk a szekrényben egy adag karácsonyi teát, ami lejárt ugyan egy éve, azért még őrizgettük, tesóm meg ma főzött egy adagot belőle, mindent betöltött a narancsos, fűszeres illat. Mondtam neki, hogy ezzel álljon le, mert azért mégiscsak május van, július előtt nem szoktam karácsonyozni, de aztán arra jutottunk, h talán el kéne kezdenem trenírozni magam az ausztrál karácsonyra, hogy ott nem lesz hó, meg bevackolás, meg meleg tea, meg narancsos kuglóf (mondjuk az lehet), de lesz 35 fok árnyékban. Egyelőre elutasítom, tartom magam a megszokotthoz, még nem kezdek karácsonyi recepteket keresni. Egyébként a teát is kidobtuk, mert volt valami nem finom mellékíze.