Back on track again...

Ma már mind a ketten voltunk olyan jól, hogy el mertünk menni a konditerembe, hogy az egész havi punnyadás és harákolás után kezdjünk magunkkal valamit.
A terv az volt, hogy a futás mellé beiktatunk nekem is egy kis erősítést, és csinálom, amit Arkadij, csak kisebb súllyal. Persze nem lett belőle semmi, mert az én fogalmaim szerint rettentő sokan voltak, és mindenki engem bámult (egy frászt) így az első gyakorlat után elkullogtam, hogy én ezt nem csinálom ekkora közönség előtt, inkább elbújtam futni :D
A futás viszont egy igazi mélyrepülés volt, iszonyú szarul ment, alig bírtam végigvergődni a kitűzött feladaton, rendesen el is kámpicsorodtam. Számítottam rá, hogy szar lesz, mert ebben a hónapban 2x ha voltam futni, ezért vissza is mentem pár hetet a tervben, de jaaaj olyan nehezen ment :( Soha nem jutok ennek a végére, pedig úgy szeretnék már büszke lenni magamra, hogy lefutok 5 km-t egy szuszra :)

Itthon kerestem a neten saját testsúlyos erősítő gyakorlatokat, amiket futóknak ajánlanak, kicsit átvariáltam a magam ízlésére, majd azokkal próbálkozom újra. A konditeremben van egy félreesőbb hely a kardiógépek után, ahol szoktak földönfekvős erősítős gyakorlatokat csinálni mások is, akik szintén kevésbé szeretnek szem előtt lenni, majd oda elsunnyogok :D Közben meg várom a jó időt, hogy megint az utcán lehessek és otthon letudjam ezeket a tornázós részeket, azzal megszűnik egy pár probléma.

Fogalmam sincs mennyi idő, amíg összekotrom magamat, és tudom, hogy türelmetlen is vagyok, mert ugyanott akarom folytatni, ahol abbahagytam, mert a hülye betegség előtt már olyan jól ment. Most persze tök elkedvetlenedtem és extra sok motivációs képet nézegetek, hogy valahogy visszaszerezzem a kedvemet, mert futni igenis jó, csak most annyira nehezen megy.

Ma találtam, hogy annak a jógagyakorlatnak, amit párszor én is csináltam, van neve is, és nem az oktató által egymás után pakolt gyakorlatok sora, hanem egy kerek egész önmagában.

Még egy tornázós fellángolásomkor futottam bele, ahol levezetésképpen volt ezt a gyakorlat. Először mikor mondta a videón a hölgyike, hogy jóga lesz, húztam a számat. Aztán elkezdte csinálni, közben mondta mit és hogyan kell nekem is, és egészen tetszett, holott rohadt nehéz volt. Viszont ami utána jött, az tényleg valami egészen új volt :) Könnyűnek éreztem magam és lazának, valahogy az egész merevség elmúlt belőlem, amit torna után szoktam érezni. Aztán mivel nem minden torna után volt ez a jógás levezetés, szépen el is felejtkeztem róla.
Egészen ma reggelig, mikor újra belefutottam az urbanherbalist blogon (4. pont), és annyira megörültem neki, hogy az egész délelőttöt azzal töltöttem, hogy utánaolvastam, mégis mi ez. Ha már tudom a nevét ugye :D

Szóval a napüdvözletről van szó :) Az egyik legjobb leírást itt találtam, és ez az egyik számomra legszimpibb videó, habár én nem ugyanezt csináltam, de azt is olvastam, hogy ennek is csillió variációja van, nekem ez egy tetszetős verzió :)



A leírásban rengeteg példa van, hogy mi mindenre jó, testnek, léleknek, én egyelőre megelégszem azzal, hogy a testemnek jó lesz, ha a többi jön azt se bánom, de ezt még sosem tapasztaltam, hogy a mozgás a lelki dolgokra kihatna.

Javulok testben és javulok lélekben is, de még van min dolgozni :)

Lassan átmegyek fitnessblogba, de megint egy futós bejegyzés jön :)

Szerdán eljutottam az első nagy futásig a programban, amikor 20 percet kell lefutni egyszerre, séta és pihenés nélkül.

Azt írtam korábban is, hogy féltem tőle, a fórumokon mindig csak azt olvasni, ha valakinek könnyen megy, vagy ha meg se kottyan, de azt pl ha nem tudta valaki végigfutni séta nélkül, arról nincs szó sose. Én meg persze paráztam, mert elképzelhetetlen volt, hogy menjen, hiszen összevissza csináltam a programot (pl annyit szarakodtam, hogy most nem a 6. héten kéne lennem, hanem a 9. befejezőn, mindegy) és azért mikor 5 meg 8 perceket kellett futni, nagyon örültem, mikor vége lett és lehet sétálni.
Egy szó, mint száz, szerdán nem lehetett tovább halogatni és a félelem mellett a kíváncsiság is dolgozott, úgyhogy nekifutottam a feladatnak (haha).
Az első 3 perc maga volt a kénköves pokol, konkrétan azt hittem hogy negatív csúcsot döntök, fájt a vádlim, nem találtam a tempót, alig kaptam levegőt. Aztán valahogy sikerült megemberelni magam, túllendülni ezen és viszonylag könnyen átgaloppoztam a következő 17 percen. Hihetetlen jó érzés volt, hogy meg tudtam csinálni, én, aki 20 kiló túlsúlyt cipelek, 100 éve nem csináltam semmi sportjellegű tevékenységet, és amikor legelőször tavasszal, még Ausztrália előtt elkezdtem ezt a futás dolgot, az első alkalom után egy órába telt mire újra kaptam levegőt normálisan, fel bírtam állni az ágyból és visszatért a normális halványrózsaszín színem a paprikavörös helyett. Tudom, hogy még nagyon messze vagyok a célomtól, de azt hiszem ez egy jó start, és végre van valami eredmény :) Soha nem voltam kitartó sport dolgokban, mindig mindenbe belekapok, csinálom egy-két hétig, aztán elfogy a lelkesedés, a kedv és ahogy jöttek, úgy mennek is a sportfellángolásaim. Éppen ezért akkora durranás ez most az életemben, és nem tudom mitől, miért most kattant ez be, de örülök, hogy így van :)

Ezen a picurka, de számomra óriási eredményen felbuzdulva arra jutottam, hogy megpróbálom a félmaratont. Szerda óta ezen gondolkozom, utána is néztem, hogy Adelaide-ben  van-e, és persze, hogy van :) Az időpont is éppen jó, mert nem lesz hőség augusztusban és addig még temérdek időm van felkészülni. Terv szerint 4 hét múlva végére érek az 5K programnak, utána a 10K a következő, és végül a 21,1K félmaraton :) Nagyon izgalmas, rengeteget olvasok mindkét előttem álló programról, ekkora távoknál már mentálisan is meg kell edződni, egyelőre erről kevesebb olvasnivalót találtam, pedig ettől tartok egy picit. Mindegy, idő még van bőven, meglátjuk mire jutunk :)

Vigyázat uncsi bejegyzés következik!

A futásproblémára a megoldást abban találtam meg, hogy múlthéten hétfőn elmentem Arkadijjal a konditerembe, ahova ő jár, felmérni a terepet. Győzködött, hogy ott van egy csomó futópad, legalább 10 és a kutya se szokott ott lenni, nem fognak piszkálni, meg odajönni, lehet nyugodtan haldokolni.
El is indultunk 3-an, Norbival kiegészülve, a fiúk mentek kondizni, én meg a kardió gépekhez barátkozni. Először nagyon furcsa volt futógépen futni, ez volt az első ilyen alkalom, eddig előtte egyetlen egyszer futottam gépen, de akkor még a legelső programmal vacakoltam, az egy perc futás egy perc séta, és ott a futás is inkább csak döcögés volt (jó, most se futok olyan őrült sebességgel, de az akkorihoz képest hasítok :D ).

Összességében jó volt, élveztem, bár azért nagyon oda kellett figyelnem, hogy mit csinálok, hova lépek, nem lehetett úgy bámészkodni, mint mikor sima terepen futok.  Aminek nagyon örültem, hogy 3 hét kihagyás után vissza tudtam a 4. hétbe. A kihagyás előtt a 5. hétben jártam, annak is az utolsó edzésénél, ami az első nagy futás, ott már 20 percet kellett volna séta nélkül lenyomni. Bevallom megijedtem tőle, hogy nem fog menni, aztán a már ismert parázós indokaim miatt annyira nem is erőltettem. Most megint az ötödik hét edzésprogramjában járok, és egy picit jobban elhúzom a nagy futás előtti időt. Az 5. hét 3 különböző edzésből áll, nem ugyanazt kell futni háromszor, mint eddig, hanem van A, B és C edzés. Ebből a C ugye a 20 perc megállás nélkül, és úgy gondoltam, hogy azért mivel csak kimaradt 3 hét, mielőtt megpróbálom a C-t, lefutom 2-2 alkalommal az A és B edzést is, akkor nagy baj nem érhet :) Rettentő tudományos vagyok tudom, de most ezt így jónak érzem, és eléggé parázok is a C-től, hogyha nem megy, soha többet nem futok, azt meg nem akarom.

A futópadot ezalatt az öt alkalommal azt hiszem kijelenthetem, hogy megszerettem. Néhány alkalom után belejöttem, hogy hogyan kell rajta futni, már bambulni is tudok, anélkül, hogy veszettül koncentrálnom kéne :) Tetszik nagyon, hogy egy egyenletes tempót diktál, amit muszáj tartani, különben egyszercsak lerepülök hátrafelé. Sikerült egy olyan tempót találni, amit bírok, de nem túl kényelmes, a végére igencsak elfáradok, de amikor túllendülök a holtponton, akkor csak úgy repül a lábam :)

Egyelőre nagyon élvezem, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik a szabad levegő meg a bámészkodás. Itt nincs nagyon mit nézni, a kijelző monitort direkt nem nézem, tévék vannak a futópaddal szemben, azokon Eurosport megy és dög unalmas mindig, a mellettem lévőt meg csak nem nézhetem, mondjuk szerencsére tegnapig nem is volt senki mellettem sose. Tegnap későn tudtunk csak menni olyan 6 körül és addigra elkezdtek szállingózni az emberek. Sikerült nekem is egy pompás helyet kifogni egy gyorsgyalogló és egy folyamatosan malomkörző botsáska között, kicsit féltem, hogy egyszercsak leveri a fejem :D
Ami nem tetszik, bár valahol perverz módon azt is élvezem, hogy nincsen menetszél és izzadok, mint egy disznó. De nagyon durván.

Szóval most így, nagyon fel vagyok pörögve tőle, jól esik futni, jól esik mozogni és örülök, hogy ez a futópad dolog bejött és nem kell a maradék 86!!! napra felfüggeszteni a futkosást :)

2 hete szüneteltetem a futást. Először pár nap pihenő kellett, mert közérzetileg nem voltam a toppon, aztán pedig történt egy kocogó nővel, ami történt, tele van vele minden hírportál. Dughatnám homokba a fejem, hogy ez velem nem történhet meg, de igenis megijedtem. Nem gondolnám, hogy a mi környékünk zűrös lenne, de ahol futok, az nem mindig a legtökéletesebb. Egy ideig házak mellett megy az út, de a nagyobbik felében az egyik oldalon gyárterület van, a másikon meg vonatsínek, és csak a vonatsínek másik oldalán vannak házak, elég messze attól a szervizúttól, ahol én futok. Jó időben sokan vannak, mivel zsákutca és emiatt autósforgalom sincs, sokan bicajoznak, kutyát sétáltatnak, gyerekkel rollereznek, görkoriznak, és még többen futnak. Rossz időben viszont nincs ott a kutya se, csak a csövik, akik azt hiszem az egyik aluljáró átjáróban laknak, ami a sínek alatt megy át. Nem egyszer volt már velem is olyan, hogy egyedül futottam estefelé, és jött szembe 2-3 fős csoport. Hol kamaszok, hol rosszabb arcú népségek, és bár eddig nem volt semmiféle összetűzés, még csak utánam kiabálás se, vagy ilyesmi, azért én egy kicsit ilyenkor mindig féltem, jobban figyeltem, ha elhaladtam mellettük gyakran pillogtam hátra. Sajnos az esetek nagy részében egyedül futottam, mert Arkadijjal nehezen hoztuk össze a közös napokat, tesóm pedig most épp szünetelteti a futást. Most nem tudom, hogy mi legyen. Nem akarok se gázspray-vel futni, se itthon gyakorolni az önvédelmet, se nagyobb kutyát venni, se krav-magára beiratkozni. Csak folytatni szeretném békében, nyugalomban. Közben persze rohadt dühös is vagyok, hogy telnek a napok és nem találok megoldást, nem futok, de most tényleg egy kicsit tanácstalan vagyok. Amíg jó idő van nem akarnék terembe menni, télen úgyis oda kényszerülök, viszont így az utcán se merek. Legalábbis ahol eddig, ott biztos nem, csak akkor hol? Meg mikor? Reggel, vagy kora délután biztonságosabb? Nem tudom hogyan legyen.

Délután hirtelen felindulásból elmentünk a Decathlonba körülnézés jelleggel, hogy milyen futócipőket árulnak aszfaltra (igen, tudom, hogy nem a legjobb aszfalton futni, de erre megvan a saját elméletem*). Reménykedtem benne, hogy fogok találni olyat, ami jó méretben és meg is tudom fizetni, és ha esetleg nem neonsárga, az csak a ráadás. Bár szürkületkor a neonszín igen praktikus. Turkáltunk egy keveset, majd hamar megakadt a szemem ezen a kis aranyoson. Eleinte féltem, hogy hát nem fűzős, és hogy a tépőzár nem lesz-e gáz, mi van ha nem tartja a lábam rendesen, de úgy gondoltam, hogy adok neki egy esélyt, legfeljebb visszavisszük.
Arkadijnak is vettünk egy cipőt, mert a régi sportcipője jó állapotban vagy ugyan, de nem vagyok benne biztos, hogy futócipő egyáltalán, másrészt egy számmal nagyobb, mint a lába :) Nem tudom mit gondolt, mikor megvette, hogy csónaknak is jó lesz? :D Egyelőre egy olcsóbbat vettünk, még csak most ismerkedik a futással, és még nem biztos benne, hogy sokáig űzi majd, (régi gyerekkori "traumák", úszóedzés kiegészítéseként a Margitszigeten kellett futniuk rengeteget, viszont nincs súlyfeleslege, és ez cipő szempontból sokat számít) bár én reménykedem :) Jó egyedül is futni, gondolkozni az élet nagy dolgain közben, de ketten még jobb! Mert bizony, este rávettem, hogy cipőtesztelés miatt egyszerűen muszáj mennünk, nincs mit tenni, mert ha szar a cipő, akkor hnap vissza tudjuk vinni :D
Mivel nekem kimaradt egy hét mindenféle nyűglődések és rohadt melegek miatt, így én is a legelső hét programját futottam, így tudtunk együtt menni, ugyanabban az időelosztásban. Nagyon örülök, mert tök jól ment neki, féltem, hogy nyivákolás lesz, hogy nem bírja, aztán meg mártírkodás (bocs, szeder ♥) hogy ő sétál, de én fussak csak, aztán szemrehányás, hogy otthagytam, de semmi ilyesmi nem volt, végignyomta az egészet :) Én jobban ki voltam pukkanva, mint ő. Már várom a következő futást, együtt jobb. The more, the merrier :)
A cipőm csodásan szerepelt, nagyon könnyű és tök jó ruganyosnak érzem, egyáltalán nem éreztem, hogy zötykölődök, mint a régi cipőmmel, és a tépőzár sem okozott gondot, amitől féltem, hogy menet közben egyszercsak kilépek a cipőből, mert elenged. Jó erős, tartja a lábam, rém elégedett vagyok :)


*saját elmélet szerint, ha jó cipőben futok, és sem menet közben, sem futás után nem érzek semmi fájdalmat az ízületeimben (izomláz oké, az más), akkor nem ez a néhány hét fogja örökre tönkreverni az ízületeimet, amíg picit lefogyok és kisebb a terhelés, emiatt is vettünk új cipőt,  kifejezetten aszfaltra. Másrészt mivel kezdő vagyok, ezért a tempó is inkább kocogós, oda tudok figyelni a helyes technikára, és a gördítésre, valamint hogy ne trappoljak, ezzel is minimalizálva a sérülés veszélyét. Tudományos fantasztikus elmélet :) 

Az van, hogy elkezdtem megint futni. Megint, igen, kb minden évben van ilyen fellángolásom, de eddig nem ért meg sose 2-3 alkalomnál többet. Most úgy érzem kitartóbb vagyok, és valahogy jobban is megy, mint eddig bármikor, már a 4. alkalmon vagyok túl, ma lesz az 5. Letöltöttem egy kis segédbigyót , ami nagyon nagyon hasznos nekem, mondja, hogy mikor kell futni, és mikor sétálni. Eleinte több a séta, mint a futás, majd ez az arány szépen lassan változik, állatira várom már, hogy bírjak mondjuk 10 percet futni megállás nélkül.

Kivételesen nagyon jól is esik, tényleg el vagyok képedve, mert én sosem voltam az a sportember, és annyi mindent kipróbáltam már, és semmit nem sikerült megszeretni. A futás mindig motoszkált bennem, mert egyrészt olcsó, nincs helyhez kötve, és futni mindenki tud. Ezenkívül az egyik legjobb állóképesség fejlesztő dolognak tartom, ég a zsír, edződik a tüdő, a szív, termelődik az endorfin, szóval csudaklassz na.
Tudom, hogy 4 alkalom még nem a világ, de úgy érzem, hogy ezt szívesen fogom hosszabb távon csinálni, és tök büszke vagyok magamra már így is :) És alig várom, hogy mezítláb fussak a tengerparton :D

A gyárban egyre rémesebb a helyzet, megy a szarkavarás, meg a morgolódás. El kell költöznünk abból a szobából, ahol most vagyunk, de hogy hova, mikor, az még nem tiszta, viszont ha kérdezgetünk, hogy mégis mi van, akkor csak le vagyunk intve, hogy ne pattogjunk, minden időben kiderül. Viszont most már a kisfőnök is átment leszaromba, úgyhogy akkor én se izgatom magam, mert mondjuk nekem tényleg nem fontos, hogy mi lesz, hol leszek és hány másik emberrel osztozom ugyanazon a szobán a maradék időben, amit még a munkahelyen töltök. Fura, mert amikor mindenféle variálások szóba kerülnek, akkor még bennem van, hogy a legjobbat hozzuk ki belőle, nem tudok úgy gondolkozni, hogy igazából ez nem az én dolgom, hogy zökkenőmentesen menjen a költözködés, és nem nekem kéne harcolni, hogy a mi igényeinket is figyelembe vegyék. Ugyanakkor mégis szarul esik, hogy rajtam kívül még egy embert érdekel ez, és nem akarom magam Terézanyunak beállítani, de azért miattuk is kiállok magunkért, mert rajtam kívül más nem nagyon csap az asztalra, csak amikor nem is támogatnak, az azért rosszul esik. Oda vagyok tolva, hogy menjél, mondjad hogy mit akarunk, mi itt vagyunk mögötted, aztán mikor segíteni kéne, akkor hirtelen mindenkinek minden tök mindegy lesz. Meg jó lesz úgy, ahogy a főnökség gondolja. Meg majd kialakul, Meg majd lesz valahogy. Meg majd megoldjuk. Hát majd most már engem se érdekel, a hétvégén erre trenírozom magam.
Jó eséllyel úgysem leszek itthon, mikor ez az egész hercehurca lemegy, aztán majd tényleg lesz valami, ezt már féllábon, guggolva is kibírom. Idióta egy helyzet, én meg hülye vagyok, hogy foglalkozom vele, mikor annyi minden más van.

Példának okáért, már csak 2 hét és megyünk!!!

Ez a hét nagyon vegyes volt, egyszerre végtelen hosszú és röpke gyors. Hosszú volt, mert egyedül voltam és most hirtelen marha sok munka lett. Ennek egyrészt örültem, mert volt mit csinálni és telt az idő, másrészt szar is volt, mert 3 hete kb csak olvasni járok be és hát elszoktam a pörgéstől :)
Amióta átszervezték az osztályt, azóta nagyon sokan kacsingatnak új munkahely után, engem is kérdezgetnek, hogy nem akarok-e máshova menni. Úgy utálok már hazudozni, még bent nem publikus hogy elköltözünk, és már annyit mondom ugyanazt a kamu sztorit, hogy lassan magam is elhiszem. Szeretem a munkámat, meg szeretem a kollégákat is (többé kevésbé), de mostanában olyan látványosan szarik bele mindenki a munkába, hogy az már nekem is csípi a szemem, pedig engem általában tényleg nem érdekel ki hogyan dolgozik és mennyit, amíg engem békén hagy. Szóval most olyan fura bent, nem rossz, csak fura, senki nem csinál semmit, én meg hiába csinálnám a dolgomat, azért pár dologban össze vagyok másokkal kötve, és úgy nehéz, ha ők nem akarnak dolgozni. Ezen a héten ez nagyon ki is jött, állandóan könyörögni meg kérni, kunyerálni kellett, péntekre el is fogyott a türelmem, még jó, hogy véget is ért a hét :) Ez az átszervezés nagyon nem sikerült jól, és állandóan a levegőben van, hogy senki nem akar maradni. Majd meglátjuk mi lesz, aggódni nem aggódom :)

Annak ellenére, hogy nem vagyok egy sportrajongó, az olimpia se hozott igazán lázba, azért az összefoglalókat én is néztem, meg pár versenyszámot, pl tegnap a Mo-Au vízilabdát. Na nem azért, mintha annyira érdekelt volna, csak közben tök jól el tudtam gondolkozni, meg álmodozni, hogy mi lesz 4 év múlva. Hogy amikor a köv olimpia lesz, addigra már kint leszünk régóta, lesznek barátaink, ismerőseink, és ha összejövünk meccset nézni, akkor mi a magyaroknak fogunk, az ismerősök egy része az ausztráloknak, megy majd egymás froclizása, meg hogy a mi csapatunk jobb, de nem mert a miénk :) Tudom, hogy ez nagyon messze van még, azért jó volt kicsit elgondolkozni ezen.
Az biztos, hogy most igyekszünk minél több időt tölteni barátokkal, családdal, meg akik fontosak nekünk, erre a nyár most tökre alkalmas. Azt vettem észre, hogy azok a barátaink, akik elfogadták a döntésünket, tök pozitívan állnak ehhez, és már most sikerül szorosabbra fűzni a kapcsolatot. Abban nagyon reménykedem, hogy például Péterék majd x év múlva kedvet kapnak, hogy jöjjenek utánunk, ha már kitapostuk előre az utat. Napcsival is sokat beszéltem már erről, azt hiszem elmondhatatlanul boldog lennék, ha ki tudna jönni utánunk :) Kicsit előreszaladtam, de jó erről gondolkozni, hogy mi lesz, hogy lesz, nagyon mennék már.

Az ügyintézés malmai sajna lassan őrölnek, Edit beadta a papírjainkat, most már tényleg a sorsra vagyunk bízva, illetve Edit még levelezget egy keveset Dél-Au-val az ügyünk miatt, hátha kicsit fel lehet pörgetni a dolgokat.

Most így állunk, kicsit csapongok, elég sokat gondolkoztam mostanában erről az egész Au dologról, és remélem, hogy jó döntést hozunk.