Mostanában nem kapcsolom be se a laptopot, se a nagy gépet, inkább tableten, vagy telefonon netezgetek, viszont azon blogolni nagyon vacak. Persze a halogatásból nagyjából sosem lesz írás :D

Újabban viszont rákaptam az Instagramra, mondhatjuk úgy is, hogy ott folytatom a blogolást, csak nem olyan bőbeszédűen :) esztimese néven futok ott is, aki kíváncsi, ott megtalál ;)

Szerintem hétvégén kerítek időt, hogy írjak, mert azért hiányzik a dokumentálás, csak kb a dolgozószobába mostanában be se megyek. Kint vagyunk mindketten a nappaliban, Arkadij sorozatot néz én meg nézem és közben horgolok, nagyjából így telnek az esték (amíg tartott néztem a Bachelort is :D) elég nyugdíjas életet élünk.

A minap el is felejtettem említeni, pedig listáról voltam okos, hogy jártam ám az itteni tiszteletbeli konzulnál, és ez az élmény igazán megérdemli, hogy jegyzőkönyvbe kerüljön (túl sok Good wife-ot néztünk az elmúlt időben :P ).

Azon apropóból kénytelenkellettem megjelenni, hogy pecsétet kérjek tőle meghatalmazáshoz. Mert édesapám kitalálta, hogy ő költözni akar a házból, melyben tulajdonrészem van, és bár elutazásunk előtt többször rákérdeztem, mondta, h áá ő nem költözik mostanában, nem kell meghatalmazás, meg semmi. Persze most mégis kellett, de nem akármi, mert ehhez nem jó a szokásos 2 random odahamisított tanú, kaptam instrukciókat egy ügyvédtől, hogy hogyan járjak el az ügyben.
Először is, helyi közjegyző előtt alá kell írnom a meghatalmazást. Ez elég egyszerűnek hangzik, nem? Hát nem az. A kaka ott van, hogy itt nincs magyar közjegyző, az itteni közjegyzők (justice of the peace*) nem értenek magyarul, ebből kifolyólag nem jó, ha előttük írom alá, előbb le kell fordíttatni a meghatalmazást egy államilag elismert fordítóval (nem jó ha én elmondom mi van a papíron, vagy én lefordítom), ilyet egyet ismerek itt, erről már írtam, hogy hacsak nem az életem múlik rajta, akkor az életben többet nem szeretnék vele fordíttatni. Ez csak plusz költség és szükség sincs a papírra, csak ahhoz, hogy a JP értse mit pecsétel le. A cserkó a trágyatortára már csak az, hogy otthon nem fogadnák el a JP pecsétjét és aláírását, hiszen nem magyar közjegyző :D És itt az értelmetlenségi kör be is zárul, ez kapásból nem járható út, más javaslata nem volt az ügyvédnek. Ja, de, utazzak haza.
Másodszor, a valahogyan leközjegyzőzött papírt juttassam el Canberrába a magyar nagykövetséghez, ahol nyomnak rá egy apostille pecsétet. Nyilván postán nem lehet lelevelezni, magyarán utazzak oda, meg vissza, plusz a pecsét költsége. Habár nem telefonáltam oda megkérdezni, sejtésem szerint időpont mától számított 42 év múlvára van csak.
Harmadszor, ha mindez megvan és ráköltöttünk egy valag pénzt, küldjem haza az ügyvédnek. Mondjuk ez a rész világos :P

Mondanom sem kell, mikor ezt a használati utasítást megláttam eléggé ideges lettem, mert ehhez kevéske kedvem és még kevesebb felesleges pénzikénk volt. Apu igazán nagyszerűen tud programot szervezni nekem otthonról :D

Tiszta szerencse, hogy van itt nekünk egy varázslatos tiszteletbeli konzul nénink, akihez becsattogtam további eligazításra, mert kizártnak tartottam, hogy én vagyok az egyetlen, aki ezzel a problémával találkozott, gondoltam ő tapasztaltabb lesz ilyen ügyekben.

Bebattyogtam a kis irodájába, vázoltam a helyzetet, mire felcsillant a szeme, hogy óóó ezt megtudjuk oldani, mert neki van ám pecsétje erre. Apostille ugyan nincsen, amit nekem a lelkemre kötöttek, hogy anélkül ne jöjjek el (kaptam is érte fejmosást itthon, hogy hogy jöhettem így el ezígytutinemjó!), de van másmilyen, higgyem el, hogy jó lesz. Elhittem, tényleg jó volt, mielőtt valaki tövig rágná a körmét izgalmában, hogy vajh mi lesz a sztori vége :)
Előszedett egy hatalmas bélyegzőt, majd a következő pecsétet baszarintotta a papíromra:

A képen 48 helyesírási hibát rejtettünk el :D

Szerintem, de ez csak magánvélemény, arcpirító ez a pecsét, de ezen átlendültem hamar, mert megspórolt nekem egy utazást, meg egy csomó rohangálást, így minnyár kértem kettőt is belőle :D 

A pecsételés után jött a vicces rész, mert elkezdett kérdezgetni rólam:

Konzi: Diákvízumon vagy? Mit dolgozol?

Én: Nem, PR-on és még a szakmaelismertetést csinálom. A férjem dolgozik csak. 

K, elkerekedett szemmel: Igazán? És a férjed mit dolgozik?

Én: Angoltanár :)

K: Ááá, akkor világos, itt mentél férjhez...

É: Nem, otthonról hoztam magammal. Vagyis ő hozott engem.

K: Igen? Akkor biztos külföldi...

É: Nem, magyar ő is.

K: Akkor biztos külföldön született!

É: Nem, Mo-n született, ott tanult meg angolul, sosem élt külföldön.

K: Hát ez nagyon furcsa, és itt tanít angolt, az hogy lehet? Hol tanít?

É: Az xy egyetemen, angoltanári diplomája van, magasabban képzett, mint az itteni angoltanárok.

K: Ez elég hihetetlen, hogy egy magyar fiú itt tanít angolt... (közben meregeti rám a szemét, világos, hogy nem hiszi el, amit mondok)

É: Fura, vagy sem, de így van, ezért kaptuk a PR-t, így vagyunk itt, szinte azonnal kapott munkát a xz egyetemen és most az xy-on van :)

K: A vízum miatt házasodtatok?

É, WTF???: Nem, 11 éve együtt vagyunk, 5 éve házasok, tavaly jöttünk, nem a vízum miatt mentem hozzá, megkaphatom a papírjaimat? Köszönöm, viszontlátásra.

Ezután viharos sebességgel távoztam, még az ajtót is megpróbáltam bebaszni a nyomaték kedvéért, de ez kevéssé sikerült, majd legközelebb.

Vízumvadász vagyok, és egy kamugyáros is, mert miezmár, hogy valaki magyar lététre itt tanít angolt. Kár, hogy 3 ilyet is tudok ebben a kicsi városban és még vagy egy tucat másikat, aki ugyan nem magyar, hanem maláj, szingapúri, szír, iráni, nigériai, görög meg még a jó ég tudja mi :)

Tanulság, hogy el lehet intézni dolgokat nála, de fel kell készülni, hogy a néni egy picit fura, habár a híre rosszabb, mint amilyen a valóságban, igaz, ez lehet, hogy csak az én szerencsém volt és most jó napja volt :)

* ezt már sztem egyszer írtam, de gyorsan megint, JP akárki lehet, aki elvégez valami képzést rá és papírja van róla (ez valami kis tanfolyam, nem jogi egyetem v ilyesmi) és mindenféle papírokat hitelesíthet, csak oda kell vinni az eredetit meg a fénymásolatot és ő aláírja, lepecsételi, hogy a másolat megegyezik az eredetivel, blabla. Ezek sokszor nyugdíjas bácsik, akik jófejségből ezzel elvacakolnak, tök ingyér, pénzt nem kér(het?) a papírokkal való macázásért. 

Kb egy jó órája kapcsoltam be a gépet, hogy na most szétblogolom az agyamat és bepótolom a le és kimaradást. Hosszú perceket töltöttem azzal, hogy valami vicces és frappáns bevezetőt írjak, hát íme :D ilyen szenzációsan vicces tudok lenni.

Szóval kimaradt nagyon sok idő, nem nagyon volt kedvem írni. Nem éreztem jól magam és ennek bár sokszor akartam hangot adni, végül mégsem tettem. Egyszer fogok, de nem most.

Az elmúlt év tartalmából:

Nagyjából napi szinten kérdés valakitől, hogy mi van a vizsgáimmal? Röviden: semmi. Hosszabban: egyelőre semmi. A szakmaelismertetéshez egy 4 lépcsős (vagy inkább 5) folyamaton kell magam végigszopni végigrágni, egyelőre én a második lépcsőfokon állok. A lépcsők megmászása nem tőlem függ innentől, mert nincsenek vizsgaidőpontok, amire lehetne jelentkezni. Elküldtem a vizsgázási szándékomat a kamarának, és most várok, hogy jelezzenek, mikor és hova mehetek és miből. Szóval felesleges kérdezgetni, hogy mi van a vizsgákkal, mert én se tudok semmit, viszont nagyon idegesít a hetente feltett "van már időpontod?" Úgyse fogom megmondani, ha már van, viszont ha sikerült, akkor azt igen, szóval keep calm and stop asking.

Decemberben mentem az írásbelire, ami csodálatos élmény volt. Szeptemberben kellett jelentkezni, október végére sikerült is bejutni egy tanulócsoportba, ahol a hasonló csónakban evezők, és a már partot értek segítik egymást és sikerült hozzájutni egy csomó tesztkérdéshez, amikért őrült hálás vagyok azoknak, akik vették a fáradságot és összeírták, feltöltötték. Mivel a vizsgarendszer olyan, hogy bár lemondhatom a vizsgámat, csak a fele vizsgadíjat kapom vissza, a másik felét újra be kell fizetni az új időpontra, hamar világossá vált, hogy ez nem járható út. Egy hónapom volt felkészülni, ami nagyszerűen kihasználtam, például az első 2 napot végigbőgtem, a harmadikat pedig csomagolással töltöttem, hogy hazamegyek. Csatlakoztam egy skype-os tanulócsoporthoz is, ami egy rémálom volt, nem is sok alkalommal vettem részt az elmélkedésben. Úgy nézett ez ki, hogy megbeszéltük mikor találkozunk, skype-os konferenciabeszélgetés, mindenki megnyitotta az aznapi penzumot és innentől ment a gittrágás és az időnek elfecsérlése.
A vizsga napján bebattyogtam a belvárosba reggel valahányra, nem emlékszem, hogy akkor itt biztos hamar végzek, csak felírom a nevem a papírra és már jövök is. Csak a kaland kedvéért maradtam végül, serényen töltögettem a kérdéseket és jegyzeteltem az útlevelembe a számomra ismeretlen dolgokat, hogy majd a következő vizsgára azokat megnézzem. A könnyed 2 órás első rész után jött egy rohadt hosszú szünet, közel 3 óra, amit ebédeléssel, agonizálással és önsajnálattal töltöttem, majd visszasétáltam, hogy akkor lássuk a második részt... ami sokkal nehezebb volt, mint az első, de ez is csak nekem volt új információ, rajtam kívül mindenki tudta ezt, úgyhogy egyedül pánikoltam csöndben, fegyelmezetten, apróra marcingolva egy stresszlasztit. A teszt második felének kitöltése során betelt az útlevelem (tök jó, hogy ennyi üres lap van benne) és az idő lejárta előtt 20 perccel feladtam, mormoltam egy gyors imát és hazavonatoztam. Ezúton is köszönöm az időjárásnak, hogy NEM örvendeztetett meg 43 fokkal ezen a csodás napon. A hivatalos javítási idő 8 hét, szóval nem kapkodnak, pont gondoltam is, hogy na a szülinapomra elküldik, hogy baszhatom, és akkor beperelhetem őket szándékos érzelmi kár okozásáért. Előbb küldték az eredmény, már január végén, hogy ügyes vagyok és kongratulálnak, legyek szíves június 30-ig jelentkezni a továbbiakra. Én meg besokkoltam, hogy basszameg, most mi lesz.

Kaptam egy 2 oldalas listát oltásokról is, amikkel rendelkeznem kell, hogy mehessek a gyakorlati vizsgákra, na ezzel is volt kaland rendesen. Először elcsattogtam a háziorvoshoz, hogy mi a pálya, mit kell csinálnom, aki tökre nagyon jó fej volt, egyből lecsapolta a véremet, hogy küldi a laborba antitest tesztelésre, meg felírt 3 féle oltást és emlékeztető szarságot, továbbá útbaigazított a "tüdőszűrő" állomásra. A tüdősökkel futottam 2 kört is, mert elsőre a hét azon napján mentem, amikor nem rendelnek és így sikerült a szülinapomkor menni, aminek a tüdős nővér különösen örült, miközben a karomat szúrkálta tbc-vel. Maga a chest clinic, mert ezen a fancy néven fut a tüdőgondozó, ritka mocskos és ódivatú egy hely, leülni se nagyon mertem, mert ki tudja mit hozok onnan el szülinapi ajiként. Persze az eredménnyel vissza kellett menni pár nap múlva, ez igen komoly vizsgálat volt, egy vonalzóval lemérte a nővérke, hogy hány mm sugarú piros foltot sikerült a szervezetemnek reagálni a tbc bacikra. Pánikra semmi ok, ügyes volt az immunrendszerem, átmentünk a teszten. A többi oltásom, amiket még gyerekként megkaptam továbbra is működnek, így csak 2 valami oltást kellett kapni és egy emlékeztetőt. Itt az oltást receptre írják, amivel az ember gyereke elmegy a patikába, ahol közli vele Rozmaring, a patikus, hogy hát ez hiánycikk, de ha gondolom ő körbetelefonálja a környéket, hátha másik patikának még van. Megkérdeztem, hogy mi van akkor ha nem ebben a formában kapom az oltást (ez valami kombinált szar volt), hanem külön-külön, az úgy jó-e. Úgy jó, vagy is nekik oltóanyag, de előtte felhívja a dokimat, hogy happy-e ezzel a variációval. Ezt csak azért írom, mert számomra ez még mindig új és eseményszámba megy, hogy nem én rohangálok, hanem a patikus szervezkedik, telefonál, intézkedik, hogy én, mint vásárló elégedetten távozzak. Nyilván ő nem tudja, hogy én már attól elégedett vagyok, hogy normálisan és kedvesen közli, hogy sajnos nincsen. Najó, egy szó, mint száz, a házidoki beoltott, kinyomtatta a laboreredményem, kitöltötte a papírt, amit a kamarának kellett küldeni. Ez kurva vicces volt, mert az egyik betegségnél/oltásnál 2 dolgot is kértek, amit egy AND szócskával nyomatékosítottak is, mire a doki áthúzta az AND szócskát és odaírta, hogy OR, aláírta és lepecsételte. Én meg csak néztem, hogy oppárdon, biztos jó lesz úgy? Értem én, hogy miért csinálta és igaza is volt, de azért beparáztam, hogy visszadobják, a doki viszont laza volt és azt mondta szerinte így oké. Igaza lett :) az egész leírva nem egy nagy kaland, de dolog volt vele bőven, eltelt vele 2 hónap, mire minden igazolás meglett.

Közben volt ugye szülinapom is, amire Mantoux próbát kaptam a tüdősöktől, magamtól egy leértékelt orchideát, a fodrásztól némi pénzért pedig hajvágást. Amiből már persze azóta semmi sincs, mert megint seggig ér, de a jegyzőkönyvbe azért beírom. Az orchidea azóta is megvan, 4 csodás virágot nevelget nem kis örömömre :)
Asszem februárban indult csodás karrierem Arkadij munkahelyén, ahol OET vizsgát is szerveznek. Ez az a típusú nyelvvizsga, amit nekem is kellett csinálni a szakmaelismertetéshez, most a másik oldalon állok és a szervezésben veszek részt. Állati fontos feladataim vannak, a diákokat kell terelgetni a szóbelire, meg a ruhatárban lenni, összepakolni az írásbeli után. Cserébe pénzt adnak és megköszönik a munkámat, meg örülnek, ha megyek, hogy rám mindig lehet számítani :) Sajna egy hónapban csak egyszer van ilyen, ami jó, mert szombaton van és az akkor is hétvége, ha amúgy minden nap hétvége és rossz is, mert csak egyszer van :D

Áprilisban volt húsvét is, amit idén főtt sonkával és gumiszerű kaláccsal ünnepeltünk. Andival felkerekedtünk, hogy addig megyünk, amíg sonkát nem lelünk, szerencsére sokat nem kellett menni. A Central Market-en találtunk egy "hentest" akinek volt valami sonkaforma húskészítménye, ami szerintem fincsi volt, haza is hoztuk a kisgömböcöt.

 

Elzarándokoltunk a hosszú hétvégén Victor Harbor-ba is csoportostul. Kb egy órányira van tőlünk és főleg a ló vontatta vasútról híres, ami egy fahídon közlekedik át a Granite Island-re, ahol a fairy pingvinek élnek. Ezek itt szabadon és vidáman élek, mi persze egy darabot se láttunk szabadon, csak a pingvin kórházban, ahol a kis sérülteket, meg öregeket tutujgatják. Akkorák ezek a kis állatok, mint egy kertitörpe, de a 20 centis halat egybe nyelik be O.o Jó, tudom, hogy nincs mivel megrágja, de ez akkor is durva :D
Ebédre nekünk is hal volt fish&chips formájában, ami megunhatatlan, pedig csak sima rántott hal és sültkrumpli. Kísérletezős kedvemben voltam és mindenféle rántott tengeri bizbaszt kértem, maradjunk annyiban, hogy a tengerben található élőlények közül szerintem egyedül a hal alkalmas emberi fogyasztásra :D

Ide még vissza kell mennünk nemsokára, mert mostanában vannak arra a bálnák, akik családot alapítani jönnek ide, mert itt melegebb a víz.... na jó, ezt ők tudják, mi meg csak kukkolunk :)

Barossa valley-be is jártunk megint, mert húsvétkor rendezték meg a Barossa vintage fesztivált, felvonulással és scarecrow trail-el. A felvonuláson a helyi mindenféle kisboltok, borászatok, pincék és miegymások feldíszítenek egy autót a vállalkozásuk arculatának megfelelően és felvonulnak a nagyérdemű előtt, akik szavazhatnak is, hogy melyik autó tetszett a legjobban. Ugyanez vonatkozott a madárijesztőkre, aki akart kitett a portája, farmja, szőlészete, tanyája elé egy maga gyártotta madárijesztőt, meg a regisztrációs számát. Jópofa volt, hogy egy csomó autó cirkált keresztbe-kasul a környéken a madárijesztők után. Volt ugyan egy térkép, hogy merre vannak, de a többségre véletlenül akadtunk. Én nagyon élveztem, tuti megyünk jövőre is :)

Anzac day témakör

Yoska és Virag :D

Valaki sokat ivott

Wilson névre hallgat :)

Furcsák ezek a "fesztiválok", Mo-n ezek mindig baromi nagyok, itt pedig valaki kitalál valamit, kiálltja mondjuk a szalvétagyűjteményét, akkor az már napkin festival :D Nem viccelek, tényleg ilyen itt és emiatt sokszor csalódás is, mert túl sokat várunk/képzelünk. Viszont ha sikerül úgy menni, hogy jó, lesz amilyen lesz, akkor jól is el tudnak ezek sülni. Pl ez a vintage fesztivál szerintem szuper volt, csomó programot szerveztek, amikhez korábban kellett volna menni, volt termelői vásár is, meg farmállatkert, ahol még tehenet is lehetett volna fejni :) a helyi mamókák pedig kiállították a maguk készítette ágytakarókat és egyéb patchwork cuccokat a templomokban. Elképesztő, hogy ezek a pici "falvak" mennyi energiát és időt ölnek bele a rendezvényeikbe, nekem ez nagyon tetszik, olyan összetartó közösség érzete van ettől.

Van még mit írni, de már este van, én meg elfáradtam, majd holnap (vagy a következő években valamikor) folytatom :)

Szorgos hétköznapokat élünk az utóbbi időben, mindig kell valamit intézni, de legalább haladunk a dolgokkal.

Múlthéten "ünnepeltük" a fél éves ittartózkodásunkat, azért idézőjelben, mert nekünk nem tűnt fel, hogy már egy fél év eltelt, az ingatlanos küldött levelet, hogy jönne inspekcióra (megint, hát most volt!?) és a szerviz is küldött levelet, hogy vigyük be a békát átnézésre (máris, most vettük!?)

Az inspekció miatt nem izgultam kevésbé, mint legutóbb, most is megvolt a gazolás (bár jelentősen kevesebb, köszönhetően a dudvás embernek, aki elöl kinyírta a gazt, és a járdásoknak*, akik a maradékot is felszámolták), ablakmosás, tűzhely, sütő, szagelszívó, mindenféle szellőzőnyílások, miegymások, egyszóval remekül mulattam, ez mindig szenzációs program.

* kaptunk járdát mi is, a mi oldalunkon eddig nem volt, most van. Szép piros viakolorból van, olyan mint Mo-n a bicikliutak. Kaptunk 2 levelet is a témában, mind a kettő azt állította, hogy 28-án, hétfőn jönnek és bocsi a kellemetlenségért, igyekeznek, ahogy tudnak. Mondjuk különösebben nem izgattam magam, max a kutya miatt, hogy besokkol attól, hogy az ablak előtt tesznek vesznek. 28-án persze nem jött senki, már kezdtem magam hülyének érezni, hogy egy levelet sem tudok rendesen elolvasni, pedig de, csak valamiért a hétfő nem volt jó nap a járda lerakásra. Kedden befutott a brigád, lezártak mindent a környéken, beálltak az utcába 2 teherautóval meg egy kis markolós munkagéppel, én már be se fértem az utcába, mikor jöttem haza. Na, sokat nem voltak itt, másfél óra alatt ástak egy alapot, összepakoltak, elmentek, délután hoztak még egy kis homokot. Másnap (szerda) leköveztek egy kb 10 méteres szakaszt, majd elporoltak :D Ennyiért kár volt a környéket kitáblázni, h road work :) Csütörtökön aztán összekapták magukat a srácok Borisz nagy örömére, ő kikönyökölt az ablakba és nézte a jómunkásembert, aki rakta a kockákat, pár óra alatt készen lettek. Most kisebb lett a senki földje, szebbnek nem mondanám, de legalább nincs gaz.

Inspektor Maren most sem töltött nálunk sok időt, örült, hogy milyen rend meg tisztaság van, mondta, hogy a kertész, aki jött legutóbb, a férje, ennek aztán örültünk, mondtam, hogy nagyon nice férje van és milyen kedves, mert ellátott tanácsokkal a kertet illetően, mire közölte, hogy ő mindig nice férjeket választ :D Kb 5 percet töltött itt (nem túlzok), aztán húzta is el a bélést.
Délután a kocsit vittük szervizbe, ez szintén tartalmas program volt, amíg vártunk meghorgoltam egy almás poháralátétet, meg átbattyogtam a hobbiboltba nézelődni, hogy ne unjam szét magam az autósoknál. A kocsit lemosva, olajcserélve, átnézve adták vissza, semmi baja, úgyhogy örülünk.

Végre jó idő is van, süt a nap, úgyhogy csavarogtunk sokat a környéken, főleg a parton mert már hiányzott a víz, meg oda biztosan tudjuk, hogy lehet vinni a kutyatestű férget rohangálni.

A jó időnek Borisz is örül, kb 2 hete kijárós cica lett és nem akarom elkiabálni, de eddig működik a dolog. Ezelőtt csak úgy mehetett ki, ha én is kint voltam, teregettem, vagy valamit babráltam, de ha bementem, neki is be kellett. Aztán az inspekció miatti gazolás keretében ő is kijött és a szemem láttára akart felugrani a kerítésre, ami olyan jól sikerült, hogy azóta eszébe sem jut ilyesmi. Elrontotta ugyanis az ugrást, és ahelyett, hogy a kerítés tetején kötött volna ki, teljes erőből nekibaszódott a fémlemeznek, ami úgy döngött, hogy összeszaladt a kerület, valamint én is ráüvöltöttem. Azóta nem próbált felugrálni, remekül elvan ezen a 3 négyzetméteres kis területen, remélem így is marad.

Ez a hét az én szakmaelismertetésem ügyintézésével telt. Első lépcsőként ki kellett tölteni egy 300ezer oldalas papírt, amin igazolnom kellett még a tanáraim diplomájának is az eredetiségét, valamint csatolnom kellett fénymásolatokat, fényképet, igazolások tömkelegét és egy üvegcsében szűz lány vérét, áldozat az isteneknek. Természetesen volt egy  igazolványom, ami nem volt meg angolul, így azt le kellett fordíttatni (habár a lényeg valami rejtélyes okból rajta volt angolul, de a kukacoskodást, valamint az ügyintézési díj bukását elkerülendő, inkább lefordíttattuk) ez egy csipet Magyarországot hozott az életünkbe. Ezt az élményt ellensúlyozandó elmentünk tegnap egy JP-hez, aki itt amolyan közjegyzőféleség, odaviszi az ember a fénymásolt vackait, meg az eredeti papírokat, a JP (Justice of the Peace) meg igazolja neki pecséttel, aláírással, hogy látta az eredetit és a fénymásolat mindenben megegyezik, blabla. Neten kerestünk a közelben egy bácsit, odajárultunk, fél óra alatt aláírta, végigpecsételte minden iratomat, megdicsérte az angolunkat, csevegtünk kicsit a cicájáról (persze meg is kellett nyunyurgatni) majd sok sikert kívánt, mi meg elporoltunk. Mindezt tök ingyen, a megbeszélt időben, gyorsan, pontosan :) Most elvileg minden igazolásom, papírom megvan, már csak be kell fizetni és fel kell adni, hajrá hajrá. Jaj :)

Trehány vagyok és lusta is írni, pedig történt pár dolog az elmúlt pár napban hétben.

Hosszú tervezgetés és szervezgetés után június 25-én pénteken befutott BePe és Melinda. BePét Arkadij régről ismeri személyesen is, én csak úgy szegről végről. Melindával még sosem találkoztunk korábban, de annyit leveleztünk, meg skype-oltunk is párszor, hogy teljesen úgy éreztem, mintha 1000 éve ismerősök lennénk. Az a hét amúgy is szenzációs volt a már ismert okok miatt, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak ambivalens érzéseim az érkezésükkel kapcsolatban. Egyrészt a hátam közepére nem kívántam senki ember fia társaságát, ugyanakkor viszont tudtam, hogy ez majd kiránt minket a nyomorból. Figyelemelterelésnek pedig nagyszerű volt, kitakarítottam, osztottam-szoroztam, hogy mit együnk-igyunk, mi hogy legyen.
Pénteken végül némi-nemű késéssel, de befutottak, nagyon örültünk nekik, jó vendégek voltak, vagy csak szörnyű éhesek, mert 2x is szedtek a vacsiból aztán fiúk-lányok külön megbeszéltük az élet fontos dolgait. Melindától kaptam kb 5 kiló citromot, egy csomó élesztőt, paradicsomlekvárt! Éjjel fél 1-ig beszélgettünk, amikor is rájöttünk, hogy bár megváltottuk a világot, azt még mindig nem találtuk ki, hogy szombaton hova menjünk kirándulni, így ráhúztunk még egy jó fél órát, de sehogyse sikerült megbeszélni :D

Másnap késő délelőtt aztán Melinda kijelentette, hogy Hahndorf, vagy Barossa valley, ebből lehet választani, ő Barossa valley-be akar menni :D Hát így esett, hogy ott kötöttünk ki, mert nekünk Arkadijjal tök mindegy volt, mert sehol se voltunk még a környéken (ami mondjuk botrány és a jövőben orvosolni kell). Barossa valley kb egy jó órányira van tőlünk, olyasmi, mint otthon a Balaton környéke Balaton nélkül, de van itt szőlő, egycsillió pincészet, kis falvak, dimbek-dombok, hegyek, borvidék. Mi nem vagyunk nagy borozók, de sétálni szeretünk meg kényelmes tempóban kirándulni, világot látni. A környéken sok pici "falu" van, mindegyikhez tartozik pár pincészet, kinéztünk egy szimpatikus települést, Tanundát a mindenek közepén, szereztünk térképet és nyakunkba vettük a várost. Bort is kóstoltunk, tudom, hogy mindenkit csak ez érdekel :D Sajnos a történet ezen a ponton válik unalmassá, én lószart se értek a borokhoz, nem is szeretem a szőlőnek semmiféle folyékony formáját, erről beszámolni nem tudok, hogy milyen az ausztrál bor. Vörös meg fehér, és ugyanolyan savanyú, mint otthon :D Persze azért vettünk, nehogymár úgy jöjjünk haza, üres kézzel, mint az amatőrök, vörös habzóbort* vett Arkadij, neki ízlett, szerintem csak a neve tetszett neki :)

Nightwatch sparkling shiraz

Ezután a pince után át szerettünk volna menni másikba, további borokat kóstolni, de valahol eltévesztettünk egy kanyart és csak mentünk, mentünk, odaérni mégse akartunk. Mondjuk én annyira nem bántam, mert remekül elbeszélgettünk Melindával, az idő baromi jó volt, jól esett gyalogolni is. Pár km után kezdtük úgy érezni, hogy ételhez kell jutni azonnal, különben felfaljuk a teheneket, akikkel találkoztunk, egy baromi nagy kerülővel visszakanyarodtunk a városba egy nagyon édes kis kávézóba. Sültkrumpli, hamburger, kóla, semmi fancy, de kaja ilyen jól tán még sosem esett, mint akkor :) Azóta is az almás chutney-ról álmodom, ami volt a hamburgerben.

Szombaton itt minden csak 5-ig van nyitva, sajnos el kellett hagyni a kandallós nagymamás kávézót, hogy még zárás előtt odaérjünk a másik pincészetbe, de ott szerencsére vártak minket és volt ott is kályha :) A többiek kóstolgattak, én a kályhára tapadtam és a házőrző fenevaddal barátkoztam.
Hazafelé valahogy csendesebb volt a csapat, befáradtunk, én majdnem be is aludtam.

Vasárnap itthon voltunk, piacoztunk, Anitáékhoz mentünk, leadtam neki egy pár citromot aztán a nap többi részében itthon agonizáltunk, filmeztünk, éltük a nyugdíjas életünket.

Hétfőn este még egyszer összefutottunk, BePéék kedd hajnalban indultak haza, így még egy közös vacsorát beiktattunk. Olasz éttermet szavaztak meg BePéék, előzőleg már letesztelték és jónak nyilvánították, az is volt :) Sütőtök levest és minestrone-t ettünk Melindával, félúton cseréltünk, a tök meglepően finom volt. A végén rákapok a tökre, meg az édesburgonyára, mostanában az is ízlik. Fura. Másodiknak rizikómentes calzone pizzát kértem, így sem ettem még, mert itt a félbehajtott pizzát meglocsolják bolonyai szósszal is. Hogy miért, azt nem tudom, elsőre furcsa volt, de meglepően jó, főleg amíg berágja magát az ember a töltelékig és nem csak a tésztát kell enni magában. Mindenesetre érdekes élmény volt, de már ezt a helyet is ismerjük, van itt is tőlünk nem messze egy üzletük. Fura volt, mikor elbúcsúztunk, mert ők Melbourne-ben laknak és hát mostanában nem valószínű, hogy utaznánk, ki tudja mikor találkozunk újra. Jól éreztük magunkat, örültünk nekik, hogy jöttek :)

Kedden megsütöttünk Arkadijjal 4! tepsi pogácsát, mert náluk a dogozóban mindig mindenki visz valami rágcsát, sütit, és úgy gondolta itt az ideje, hogy ő is vigyen. Na ennek jegyében gyártottunk 3 milliárd pogit én már sírtam a végére.

Szerdán be kellett mennem a suliba uzsonnaidőben, mert a tanfolyam végén kaptunk egy bizonyítványt is, Certificate IV in English Proficiency, bizonyhogy! és ez mostanra készült el (egy A/4-es papírról van szó, ami színesben van kinyomtatva, szóval semmi különleges) Konkrétan fogalmam sincs ez mire jó, szerintem semmire, kb annyit bizonyít, hogy tudok kommunikálni angolul. Mindegy, befáradtam, vittem pogit a tanáraimnak, hadd örüljenek. Bent persze volt nagy sivalkodás, gratulált mindenki mindenkinek, volt nagy összeborulás, jajdeörülünközés. Volt 3 mázsa szendvics, meg sütemény (cheesecake!!) és az egyik lány hozott valami Bangladesi méregerős borsós, pittyputtyot, na az marha jó volt. kicsit csevegtünk, beszélgettünk, azért jó volt látni a többieket. Biztos én vagyok hiperérzékeny, de közben azért olyan vacakul is éreztem magam, mert volt pár ember, aki még nem volt vizsgán mert parázik, hogy nem sikerül és rajtuk azért láttam, hogy örülnek is nekünk, de közben sajnálják is magukat és ez átragadt rám is, tökre együtt tudok velük érezni. Közben megkértek, hogy írjak pár szót hogy milyen volt a tanfolyam, mert még a tanfolyam elején csináltak rólam egy fényképet, ami majd felkerül az új honlapra és az alá kell egy pár sor :) Szóval híres leszek, csak ki kell várni :D
Arkadij munkahelyén is marha nagy sikere volt a pogácsának, befalták szempillantás alatt, hiába na, pogácsában jó vagyok.

Szombaton megint szociális életet éltünk, Daniék jöttek vacsira. Őket még otthonról ismerte Arkadij, kicsivel előttünk érkeztek és még a legelején meghívtak minket vacsira, most sikerült megszervezni, hogy ők is jöjjenek. Tepsis krumpli volt, gombával, kolbásszal, csirkemellel, összezacsálva, megsütve és aranygaluska (még tart a múltkori negyed kilós kocka :D ) Jók ezek a kis összejövések, ez hiányzik a legjobban, a bandázás.

Mindeközben újra horgolok. Találtam a neten egy technikát amigurumi néven, ami nekem új volt és persze azonnal beleszerelmesedtem, ha belepusztulok is megtanulom. Az egész úgy kezdődött, hogy kevés a poháralátétünk és az olcsó dohányzóasztalkánkon meglátszik a vizespohár hagyta nyom, már úgy néz ki, mint a szar, a további ocsmányodást megelőzendő kerestem horgolt poháralátétet és találtam is 2 cukit, amit muszáj volt legyártani. Aztán ugyanennek a lánynak a csatornáján találtam egyéb hiperédes cuccokat és most csak erre bírok gondolni :D

alma és narancs

* gondolom én, hogy az, javítson ki, aki ért hozzá

A múlthét elég vegyesre sikerült, volt sok jövés menés, meg gasztrokaland.

Hétfőn befutott a villanyos ember, egy nyikhaj huszonpár éves (öreg vagyok, mint a szar) göndörhajú srác, olyan volt a haja, mint Justin Timberlake-nek régen, fogadjunk senki sem emlékszik. Ilyen:

Eddigi tapasztalataim alapján az itteni szakik sokkal normálisabbak, mint akikkel otthon összehozott a sors ( a gázost kivéve, mert az aranyos volt). Itt akikkel eddig találkoztam, mindenki kedves, mosolygós, és nem utolsósorban gyors volt. 

Ez a gyerek is hasonlóképp normális volt, bár indításnak rámüvöltött, hogy gdajmééé, én meg néztem, hogy a beszélgetés többi része ugye nem ebben a stílusban zajlik majd, mert ehhez nekem még éretlen az angolom. Gondolom az arcomra volt írva a döbbenet, vagy a rettenet, mert utána átváltott bevándorlóbarát angolra és onnantól el tudtunk beszélgetni szépen a villanyszerelésről, a tömegközlekedésről, az oroszok vezetési stílusáról, meg hogy itt mi más és miben más, mint otthon. Legfőképp persze a konnektorok és a villanydugók érdekelték, mutattam neki otthoni dugót, hát annak irtóra örült, milyen jópofa, hogy kerek a pöcök, ami a falba megy. Aztán megkérdezte, hogy itt hogy használom... ajajajaj :D Szerencsére gyors is volt, úgyhogy 20 perc múlva el is tiplizett, engem meg otthagyott a fényárban úszó konyhában, halleluja. 

A kedd és a szerda az agyalás jegyében telt, ugyanis szombatra áthívtuk Arkadij kolleganőjét és a férjét, akiknél mi is voltunk ebéden. A menün agyaltam, hogy mit főzzek, amivel nem kell sokat szarakodni, de magyaros, és passzol a gulyás mellé/után, és mivel az kívánság volt, nem lehetett rajta variálni. Nem tudom mit illik gulyáshoz, mert mi nem nagyon szoktunk semmit, palacsintában nem vagyok egy nagy zseni, nincs türelmem sütögetni, a mindenféle olajban sült cuccokkal (fánk, lángos) pláne nem szokott kedvem lenni szarozni, úgyhogy tanácstalan voltam. Aztán kipattant a fejemből, hogy túrófánkot csinálok, mert igaz, hogy olajban sütős, de iszonyú gyorsan megvan. Vettem ricottát, merthogy abból majd jó lesz, csináltam egy tesztadagot, a felét kisütöttem és tényleg jó volt. Lehetett volna kicsit édesebb, de finom lett. A másik felét szerdán csináltam meg, több cukrot tettem bele, és... ilyen fost még az életben nem ettem :D Az a néhány darab, ami jó lett nagyon fincsi lett, de a többségnek folyós volt a közepe. Hogy nem sült át rendesen, vagy a ricotta olvadt ennyire meg, azt nem tudom, de irtó gusztustalan volt, úgyhogy elvetettem a túrófánk ötletét, mert túl rizikósnak nyilvánítottuk. És nem mellesleg förtelmes fritőzszag volt a lakásban még 2 napig. 

Szerdán délután a cseppfolyós fánkom után úgy voltam, hogy az lesz a legjobb, ha nem is jönnek, és halottnak tettetjük magunkat a hétvégén, vagy hoznak magukkal, amit enni akarnak. Túrtam a netet és szembejött velem az aranygaluska. Nem tudom miért nem gondoltam rá előbb (nyilván, mert én sose csináltam még, viszont imádom és korlátlan mennyiségben tudom enni) de most úgy éreztem, hogy ez egy égi jel, ezt fogok csinálni. Friss élesztő kell hozzá, ó sebaj, hát majd veszek, valahol csak kapni. 

Csütörtökön nekivágtam a városnak, hogy addig meg nem állok, amíg friss élesztőt nem kapok. Ahhoz képest elég hamar feladtam :D Bementem a bevásárlóközpontyba és Melinda tanácsára sorra jártam a pékségeket. Hülyének éppen nem néztek, csak ufónak talán, de legalább sajnálkoztak, hogy hát nekik nincs, de kérdezzem meg a másikat. 3 pékségnél voltam, egyik se használt, vagy nem tudták honnan lehetne szerezni, de az egyik kislány átirányított a mellettük lévő "healt shop"-ba, ahol ilyen bioszaroktól kezdve a gyógyteán át a sólámpáig minden rosseb volt. Előzőleg a neten is azt olvastam, hogy ezekben érdemes keresni, úgyhogy nagy magabiztosan betoppantam, hogy ide nekem a fresh yeast-et, de hamar, mer' dolgom van. 2 eladó ült bent a boltban, egy fiatalabb lányka, aki vagy be volt szívva, vagy valami más komoly baja volt, nézett rám eltátott szájjal, épp, hogy a nyála nem csöppent ki, hogy freeeessssh yeaaaast? Mire a másik, idősebb boszorka odavakkantott, hogy NINCS! de így, csupa nagybetűvel mondta. Voltam olyan vakmerő, hogy ezek után még megkérdeztem, hogy és nem tudják-e hol kaphatnék, de mire végigmondtam megbántam, ugyanis a mondat felénél elkezdett velem pörölni a banya, hogy ők nem tartanak és nincs és nem tudja hol lehet venni, mert itt senki nem használ ilyesmit... nem akartam neki mondani, hogy persze, mert azt se tudjátok mi az, meg főzni se tudtok, mert még a főtt rizs is zacsiban van, hogy csak mikrózni kelljen, na majd pont a friss élesztővel fog bárki bajlódni. Közöltem vele, hogy én használnék, ha lenne, majd kipenderültem a boltból és hazavágtattam, hogy na majd adok én nekik élesztőt, jó lesz akkor a száraz is. Nekiláttam az aranygalusnak, irtó nagy szar lett. Ízre nem volt rossz, de nem volt puha, omlós-foszlós-lágy, mint amilyennek lennie kell hanem rohadt nehéz volt a tésztája. Arkadij azért befalta vígan, én ettem egy kicsit, de mintha követ nyeltem volna. Kicsit elkámpicsorodtam, hogy majd akkor eszünk zsíroskenyeret hagymával szombaton, de annyira beindultam a galusra, hogy nem volt mese, nekiszaladtam az internetnek megint. 

Már meséltem a Gaganis-ról azt hiszem, még mikor jöttünk akkor jártunk arra. Na, a honlap szerint tartanak friss élesztőt, így pénteken nekivágtam a 3 és fél órás útnak (jó, annyi nincs, de tényleg bazi messze van). Ott már nem lacafacáztam, egyből rárontottam a csemegepultos nőre, hogy mit akarok, meg is mutatta a készletet én meg majdnem sírtam, hogy nahát, végre! Negyed, fél és egy kilós kiszerelésben árulják először magamhoz öleltem egy egy kilós téglát, hogy velem többet nem packáznak, ez kitart halálig, aztán úgy gondoltam, talán egy kicsit túlzásba estem :D A lényeg, hogy van és a csemegepultos szerint mindig szokott lenni, úgyhogy ha elfogy a fél kiló, akkor sincs dráma. Vettem még akciós tejkaramellát, megsimogattam a magyar termékeket (Strong Steve aka Erős Pista és Sweet Anne aka Édes Anna, Univer mustár, Pirosarany) körbecsorgattam a nyálam, hogy azért tudnék itt vásárolni konyhafelszerelést (nem csak kaja van, hanem edények, kukták, étkészlet, olyan, mint a Vasedény) csak egyelőre olyan drága, hogy ihaj, aztán hazarohantam. Délután rendet raktam, takkeroltam, gulyást főztem és élesztőt futtattam teszt jelleggel :D 

Szombaton koránkelés, még elszaladtunk boltba kenyérért meg üdítőért, és végül nekiálltam a galusnak, másodszor. Úgy izgultam, mint egy hülyegyerek, hogy megkel-e, hát meg :D Emlékszünk a Tesz-Vesz Város című mesekönyvre? Itt a vonatkozó rész, utolsó kép:

Szóval feljött, kidagadt a tálból, viszont cserébe olyan lágy és levegős, puha volt, hogy leírhatatlan. Francba a száraz élesztővel, frisset mindenkinek!

A vendégségeskedés jól sikerült, nagyon ízlett nekik a gulyás is, meg a galus is, kaptunk kekszet és virágot, elröhögcséltünk, a fiúk elkockultak, a kutya alaposan meg lett mozgatva, Bob úgy meghajtotta, hogy mikor leléptek eldőlt, mint egy zsák krumpli :) Kár, hogy vacak volt az idő, így nem lehetett sétálni menni, vagy a tengerhez, de majd legközelebb, így is jól mulattunk. Kicsit karácsonyos hangulatom is lett :)

Vasárnap garázsvásárra mentünk, de ezúttal nem jártunk sikerrel, most nagyon vacak dolgokat tettek ki. Nem keresünk semmi konkrét dolgot, csak úgy nézegetünk, hátha megtetszik valami, de most semmit nem találtunk. Tök büszke vagyok magunkra, hogy nem vásároljuk fel az összes ilyet, mert sokszor találunk cuki dolgokat (pl eper alakú eperszeletelő), amikről tudom, hogy egyszer fogom használni, vagy annyiszor se, de nem csábulunk el a hülyeségekre :) Délután szétlőttük magunkat a Róma c. sorozattal, nem, én még nem láttam, nagyjából ezzel el is telt a nap.

Rohanni haza, és várni másfél órát a villanyszerelőre, aki nem is ma jön... priceless.

Kicsit szétszórtak vagyunk mostanában. Szerdán bementünk együtt a fodrászhoz hazafelé jövet, Arkadij szeretett volna hajvágást, már vagy 4x-5x volt ennél a csajszinál. Azt, hogy mely napokon rendel, még mindig képtelenek vagyunk megjegyezni, de kivételesen jókor estünk be. Aznap már nincs szabad hely, másnap van, ekkor, ekkor, ekkor. Jó, Arkadij rábólint a legkésőbbi időpontra... nézem, valami nem oké... hát a csütörtök rövid nap, 13-kor végez, nehogymár negyed 6-ra jöjjön vissza... jó, akkor legyen három... de miért három, ha egykor végzel? Tényleg... mi a legkorábbi időpont? Kettő óra. Jó, akkor legyen az. Biztos? Biztos... Na lehet tippelni, hogy csütörtökön visszamentem-e délelőtt megkérdezni, hogy most akkor hányra is kell jönnie? :D Csak egy kicsit néztek hülyének, viszont azt legalább mosolyogva tette a kiscsaj, szóval no worries.

Ugyanez a sparky-val*. Elpukkant egy körte (nem tudom mi ez, nekem ez is körte) a konyhában, persze hogy az, amelyik a pult és a mosogató felett van, hogy délután már tök szar legyen mosogatni, vagy főzni, mert a többi fény a hátam mögül jön és hát úgy vacak na. Felhívtuk az ingatlanost, hogy mi cserélhetjük-e, hozzányúlhatok-e, akármi. Biztos túlreagáltuk, de én úgy voltam vele inkább tudjanak róla. Persze cseréljed, majd küldd a számlát, hogy mennyi volt az izzó. Elbattyogtam a nyusziboltba**, egymillió200ezer tökugyanolyan, de valamiben mégis más izzóból kiválasztottam a szerintem jót, majd azzal a biztos tudattal, hogy fél órán felül fényárban úszik a mosogató, hazaindultam. Itthon cserebere, vacakolás, konyhapultról fel le ugrálás... nem világít. Berakom fordítva is (bár nem hiszem, hogy ennek köze lenne hozzá, nem ceruzaelem) biztos, ami biztos alapon, nem világít. Kipróbáltam másik helyére betenni, ott világít, szóval az izzó működik és a típusa is jó. Ingatlanos leszervezte a villanyszerelőt, aki Arkadijjal beszélte meg, mikor jön, Arkadij viszont elfelejtette, hogy péntek 10, vagy hétfő 10, de most már a 10-ben sem biztos :D Mivel negyed 12 van, ezzel 2 lehetőséget ki is húzhatunk :D

Ma, jövök haza, jön egy kis platós autó, gyök kettővel, zúg, mint a rosseb, locsolgatja az út szélét. Előtte szakadt le az ég, nagyon fontos locsolgatni, de hát nem sokat foglalkoztam vele, locsoljon. Vacakolok a zárral, nem bírok bejönni a lakásba, megáll a locsolós mögöttem és hallózik belőle az ember. Odafordulok, hogy na ez jó lesz, maszkkal az arcán elkezd hozzám beszélni a zúgó-zörgő autóból valamit, valamilyen nyelven és néz rám felvont szemöldökkel. Visszakérdezek, hogy bocs, de nem értek semmit, megyek közelebb, akkor hangosabban megismétli, amit az előbb, továbbra se értek semmit, csak hogy miénk-e az a placc, amire mutogat. Miénk, hát. Mert akkor... és..., jó? Na, ennyit értettem, megvontam a vállam, jó, oké. Még hozzátettem óvatosan, hogy köszi, mire nyomott egy lájkot***, én meg végre ki tudtam nyitni a lakást és besurrantam, hogy igazából itthon se vagyok. Kiderült, hogy valami mérget és/vagy fertőtlenítőszert pocskol végig az utcán és jófejségből lepocskolta az előkert parlagon heverő részét, amit benőtt a dudva, kapott a senki földje egy gyomírtózást. Legalábbis az ablakból kukkolás szerint ez történt, biztosat nem tudok :D

Ilyen izgalmas kalandjaim vannak.

* villanyszerelő
** Bunnings, helyi Praktiker típusú barkácsbolt
*** felfelé mutató hüvelykujj ;)

A margarétám hozott egy pár hete egy darab virágot, minden nap nézegettem, nem akar kinyílni. Mikor kinyílt végre, látom, hogy 2 azaz kettő darab szirma van. Na, mondom ez csodás, hozott egy ilyen kis nyomit, aztán ahogy jobban megnézem, látom, hogy egy bazinagy szőrös hernyó tömi magába a virágomat. Szörnyű ideges lettem, de úgy voltam vele, hogy akkor most már egye, legyen vele boldog.
Tegnap, mikor vittem ki a szemetet egy pillangó jött ment az előkertben, majd letette magát pihengetni a napra. Türelmesen megvárta amíg lefotózom, billegette magát. Tudom, hülyeség, de nekem jóleső gondolat, hogy a szőrös kukac jött vissza :)

A nap találmánya: a cipzár varró talp! Csodálatos, egyszerűen bődületes mekkora ötlet!

Az egész úgy kezdődött, hogy a keddi párna kaland sikerén felbuzdulva szerdán elmentem a turkálóba (kettőbe is mindjárt, mert ekkora lábon élek), azon az alapon, hogy biztos találok valami rongyot, amit felszabdalok és lehet rajta gyakorolni. Gyalog mentem, mint az állatok, de jó idő volt, sütött a nap, sétálni mindig jó. Persze rossz felé fordultam és rohadt nagyot kerültem, de ez igazából mindegy is.
Az első turiban találtam anyagmaradékokat, csak mind ugyanarra a méretre volt kiszabva, ugyanolyan méterű négyzetek voltak, igaz, hogy abból vagy 40 darab :) Viszont addig turkáltam, amíg találtam egy vastagabb vászonszerű, rózsás, igazi förtelem anyagdarabot, viszont szép nagy volt, úgyhogy gyorsan magamhoz is öleltem. A további turkálás eredményezett még egy zacskónyi különböző színű és méretű cipzárt, és az egész pakkért fizettem $2-t.
A zsákmánytól megrészegülve elslattyogtam a másik turiba, ahol varrni való anyag ugyan nem volt, de egy hosszú akasztós részen minden $1 volt, úgyhogy választottam egy 8xl-es rózsás inget (a méret a lényeg jelen esetben :D ) és boldogan távoztam.
Itthon lebontottam az inget, lett pár gombom is, lassan alakul a gyakorló varroda :)

Ma megszállt az ihlet, kerestem egy egyszerű tutorial-t és uccu neki, varrtam a csodálatos rózsás cuccokból egy cuki kis batyut :)

Sajnos szegénykém inkább csak szép, mint praktikus, ugyanis túl közel varrtam a cipzárhoz, emiatt oda-vissza állandóan bekapja a bélést. És itt jön képbe a cipzár varró talp! Merthogy az egyik felét a cipinek a normális varrótalppal varrtam, az lett ótvar ronda, a másikat meg cipzárvarróval. Na nem mintha olyan nagy kísérletezgetős volnék, csak az első felénél a húzókánál úgy szenvedtem, mint a kutya, hogy ezen a böszme szaron hogy varrok majd át ( nehezen és trükközve) és a másodiknál úgy gondoltam csak belenézek már a varrrógép fiókjába és nahát! Egy másikféle talp :) Állatira megörültem neki, feltettem és hát ég és föld a különbség a két oldal között! Sajnos lusta szar voltam lebontani az elbarmolt oldalt, most már így marad, még egy ideig nézegetem, aztán úgyis lebontom, mert használhatatlan, vagy majd nem tudom mi lesz vele. Mindenesetre nézegetni marha jó érzés, hogy ezt itt én csináltam :D

Tegnap állítólag 45 fok volt, nekünk nincs a kocsiban hőmérő, így fényképes bizonyítékom nincs, csak mások elbeszéléséből értesültem én is erről. Melegnek meleg volt, az igaz, de amíg nem tudom, hogy hány fok van, addig jó :D

Délelőtt ellátogattunk a közelben lévő piacra, ami a meleg miatt kisebb volt, mint szokott lenni, de azért én így is megtaláltam, amiért mentem. Nem tudom miért, és hogyan, de évek óta be van kattanva nekem a frangipáni. Ez az a virág, amiből a Hawaii virágfüzért csinálják. Körülnéztünk a helyi obi áruházban, itt Bunnings-nak hívják (nekem csak bunnies, mert félrehallottam a nevét legelőször és még meg is örültem, hogy de cuki neve van a barkácsboltnak) és bár tudtam, hogy a növények itt valamiért nagyon drágák, erre nem számítottam. A frangipáni 17.85, a citrusféle fácska 30-nál kezdődik és a füge 27 valamennyi. Kicsit besokkoltam, hogy talán nem mostanában lesz ilyesmim, aztán Anita mondta, hogy van piac és ott szoktak lenni növények is olcsóbban, így kötöttünk ki a helyi vásáron. Nagyon kevés árus lézengett, még kevesebb nézelődő, de hála istennek kint volt egy pacák a frangipáni fácskákkal, így lett 5 dollárért nekem is fám. kicsi, csálé, de a miénk és van rajta 3 bimbó is, alig várom, hogy kinyíljon :)

Délután a műszaki cuccos fiúkhoz mentünk megnézni, hogy mit árulnak, mennyiért és a feléből mennyit engednek? :D A porszívóknál voltam kicsit bajban, mert a kislakásban van ugye a padlószőnyeg, a laminált padló és lesznek szőnyegeink is. Aztán van a 2 cica és a kutya, valamint én a porzsák nélküli porszívót jobban szeretem, és mindehhez legyen olcsó is. Nagy szenvedések és több porszívó apróra szétszedése, eladó kislány kérdésekkel halálra szekálása után sikerült találni egyet, ami minden igénynek megfelel, hogy a szőrt mennyire szedi fel, az úgyis akkor derül csak ki, ha élesben használjuk, és sajnos az még odébb van. Este még lementünk a partra kicsit futkosni a forró betonon és a homokban, mert van aki semmiből se tanul. Pont van valami szoborkiállítás a parti sétány mentén, de csak messziről csodáltuk, valahogy jobban esett a langymeleg vízben sétálni, mint a tűzforró betonon :D Azért egy cuki szobor kedvéért kockáztattam a talpam épségét megint.

Ma takarékon vagyunk, plázázni megyünk :D Az idő nagyon bolond lett, a telefonos időjárás jelentés szerint 23 fok van és akkora szél, mint Kansas-ban :) Lassan kigyógyulunk a jetlag-ből is, éjjel már egészen úgy aludtam és annyit, mint más normális emberek, a végén még megmaradok.

Sűrű napok megint, nem csak rohangálás és ügyintézés miatt, de lelkileg is.

Szombaton Napcsihoz mentem nem elbúcsúzós, ottalvós bulira. Napcsinál éppen volt egy takarékszámla szakértő tukmáló ember, aki nagyon nehezen akart búcsút venni tőlünk, pedig legszívesebben kidobtam volna, hogy tudjunk beszélgetni, pletykálni :P Mikor végre elment hülyére röhögtük és pletykáltuk magunkat, annyit ettünk, amennyi egy kisebb falunak elég lett volna. Nagyon jól éreztem magam, ezek a röhögős esték hiányozni fognak. Megígértem Naposnak, hogy mi nem búcsúzunk, mert már a tököm kivan tőle, hogy mindenki elbúcsúztat, aztán most mégis én nyivákolok, hogy talán sose látom többet. Pedig ez tök hülyeség, de mégis félek tőle, hogy eltávolodunk, hiszen eddig sem találkoztunk túl gyakran, ezután még kevesebbet fogunk, és csak remélni tudom, hogy nem lesz áthidalhatatlan a távolság.
Vasárnap hazafelé a héven olyan mély búbánat ült a lelkemre, hogy alig bírtam magam összevakarni, mikor le kellett szállni, pedig értem jött Arkadij a kiskutyával, mert mentünk haza apuékhoz.

Otthon jó volt, megebédeltettek minket, sikerült apuval is beszélni, hogy csináljon egy privát skype fiókot és emil címet, mert csak olyan van ami az egész család használ keresztbe kasul és sose tudom éppen kivel beszélgetek. Kicsit elszontyolodtam, mert bár apu visz ki minket a reptérre és még találkozunk, nagyon sokára fogunk újra otthon csevegni, meg röhögcsélni. Úgy láttam, hogy aput is megviseli kissé ez a dolog, bár eddig nem mutatta, most valahogy látszott rajta, hogy aggódik azért. Nehéz ez az egész, pedig nekem alig van valaki, aki itthon marad.

Többek között azért is mentünk haza, mert úgy éreztem, hogy ki kell mennem a temetőbe is elbúcsúzni. Nem vagyok egy temetőbe járós, amióta a mama meghalt, öt éve, nem is voltam, az ő temetésén voltam utoljára, azóta nem bírtam odamenni. Most sem volt könnyű, valahogy nekem a temetőbe járás nem hoz megnyugvást, nem könnyebb tőle, viszont legalább iszonyúan kiborít. Nem mondanám, hogy sokkal jobb lett utána, de egy kicsit talán igen, ez a furcsa érzés, hogy oda kell mennem csillapodott.

Hétfőn a fogorvosnál kezdtünk, a rettegés helyrebillentett, félig halott voltam, mikor a fogorvosi székbe ültem, pedig annyira normális a dokinéni, de meg voltam győződve, hogy szétfúrja és kalapálja a fejem :D Azt mondta minden rendben, a szarakodós bölcsességfogam is rendben kijött, azzal sem lesz gond, gyorsan le is kopogom. A nap többi részében Arkadijnak szaladgáltunk cipőért, azt majdnem olyan nehéz neki venni, mint szemüvegkeretet :) Találkoztunk elképesztő bunkó és nagyon rendes eladóval is, utóbbitól vettünk is nekem egy szandit, ami utolsó darab volt, épp a méretem és még jóárasítva is volt, szóval csak rám várt, hogy érte menjek :) Arkadijnak sajnos aznap nem találtunk cipőt :( Este futás, most kezd megint jól menni, megint a maratonramenős korszakomat élem :D

Ma jött sms az optikából, hogy elkészültek a szemüvegek, azokért mentünk és vissza abba a boltba, ahol a bunkó eladó volt, mert ott volt egy olyan cipő, amit elsőre leszavaztunk, de visszamentünk megnézni, felpróbálni. Persze abból nem volt méret, de egy csoda folytán találtunk mégis egy másik modellből, ami jó volt, kényelmes volt, horror ára volt, de legalább lehet kapni és ez is valami :D Úgyhogy most szépek vagyunk, látunk mint a sas és van lábbelink is.

Holnap okmányiroda, bejelentkezünk anyósomhoz lakni, és intézünk nemzetközi jogsit is, további ruhadarabokért futkosunk. Isteniek ezek a napok tényleg, mindenki, aki kivándorolni készül jól ossza be az idejét, ne ilyen béna módon, mint mi, mert szerintem mi még 25-én is előbb valami okmányt intézni megyünk, vagy venni valamit, és utána a reptérre :D

Sajnos mind a ketten hajlamosak vagyunk elpatópálkodni az időt, ennek megfelelően most kapkodunk és rohanunk. Persze nem várt események is most történnek, úgyis pont van idő ezek menedzselésére.

Úgy kezdődött, hogy októberben néhány alkalommal iszonyú fejfájásra ébredtem, amire semmi gyógyszer nem hatott, meg úgy egyáltalán semmi. Ez volt 3-4 alkalommal, aztán valahogy rájöttünk, hogy a friss levegő segít és nyitott ablaknál aludtunk, és ez úgy tűnt megoldást hozott a problémára, egész december végéig jól is voltam. Aztán mikor máskor ugye, karácsonykor jött megint a disznó fejfájás, hiába volt nyitva az ablak... semmi sem segít, csak a meleg "borogatás". Van egy lenmaggal töltött párnácskánk, amit a mikróban lehet felmelegíteni és azt tettem a fájásra és úgy tűnik segít, mert negyed óra alatt elmúlt eddig minden alkalommal. Ilyen utófájás persze maradt egész nap, de azzal már vígan lehet jönni menni, nem a sötétben-sarokban sírdogálós várom a halált jellegű fejfájás az már.
Sejtettem az okát persze, de azzal úgysem tudok mit csinálni, hogy többet izgulok, mint amennyit nem. Az egész Ausztrália dolog, az angol, az utazás, az állatok, a lakás, a munka, az itt hagyott család, hogy ott ne menjünk mások idegeire, hogy elkészül-e a jogsim időben, és persze az ugye nincs agydaganatom problémákon rágódás nem valami egészséges. Mivel a jogosítványom is éppen februárban jár le (mikor máskor) elhúztunk a háziorvoshoz, hogy írjon egy alkalmassági papírt, és ki is faggattam a szerintem migrénes fejfájásaimról. Állatira megnyugtatott, mert szerinte a tüneteim nem tipikus migrénes tünetek, és kéne egy CT. Ja persze, 3 hét alatt CT, itthon, muhahahhaaa. Kicsikartam belőle egy beutalót a neurológiára, na nem mintha kellett volna, de jobb ha van, mert inkább egy szakemberrel nézetném meg magam. Nem mondtam ezt neki persze, de nem bízom ebben a dokiban egyáltalán, biztos szenzációs orvos volt 30 éve mielőtt... de ezt hagyjuk. Csütörtökön felhívtam a régi kolléganőmet a neurológián, hogy tudna-e nekem valakit szerválni, aki megvizsgál, mert sürgős lenne és nem akarok a szakrendelésre menni és a 235. lenni aznap az ottani dokinak. Mondta, hogy szabin van, hétfőtől dolgozik, de intézkedik.

Szombaton elmentünk a szemésznénihez is, aki egy nagyon cuki tündér, csak mindig a frászt hozza rám. Most mondja, hogy sokat stresszelek (na ne mondja!) és tök száraz a szemem, mint a tapló, és szörnyű erezett és a szemfenék vizsgálat után közölte, hogy ugrál a vérnyomásom, nem magas? Ott már majdnem elájultam, hogy nekem annyi, elárasztottam kérdésekkel, mire kiderült, hogy nincs semmi dráma, mert amit lát az ereken nem állandó konstans magas vérnyomás, hanem csak időnként felmegy. Mondjuk ha sportolok? Meg mert hülyére izgulom magam? Hát igen, mondja ő.... és hogy igazából ezzel nem is kell foglalkozni. Szuper, akkor miért hozta rám a frászt? Hogy felmenjen a vérnyomásom? :D Persze amúgy minden rendben, a szemem nem romlott (nem is javult :/ ) a szárazságon kívül tök rendben van, még a feneke is, meg az ereim, meg mindenem. Éljen éljen :)

Hétfőn hívott a kollegina, hogy a főorvos vár szeretettel, mehetek. Szuper, el is poroltunk a kórházba, így is tök sokat kellett várni, de azt hiszem megérte. Nagyon rendes volt a doki, alaposan megvizsgált, kikérdezett, odafigyelt a tüneteimre, nem vette félvállról (mint a házidoki) amikor mondtam, hogy azért eléggé rohadtul meg vagyok ijedve. Azt mondta, hogy akármit mondott a házidoki, én bizony tipikus migrénes tüneteket produkálok, és még örülhetek, mert magamtól találtam rá megoldást, és negyed óra-20 perc alatt elmúlik, bezzeg másoknak... itt megkértem, hogy ne mesélje el, hogy másoknak milyen, ez is épp elég szar és nem vigasztal, hogy fekhetnék 3 napig is sírva a sötétben a fájdalomtól. Viszont, hogy jó hír is legyen, nem lát semmit a vizsgálatok alapján, tök rendben vagyok, úgyhogy nagy dráma valószínű nincsen, de azért biztos ami biztos, egy MR-re néz nekem időpontot. Mert a CT-nek nulla értelme van (na ennyit a házidokiról), az csak a daganatokra jó, az MR viszont az érproblémákat is látja, meg a daganatot is, szóval szebb, jobb és menőbb vizsgálat (majd beragasztom a matricás albumomba az MR matricát). Szóval 20-án még megyek egy körre, klasszabb programot magam sem tudtam volna kitalálni indulás előttre.

Kedden elrongyoltunk az optikába, vettünk nekem szép új szemüvegkeretet, aztán bejártuk a fél várost, hogy Arkadijnak is találjunk keretet (nekem 10 keretből 9 jól áll, neki 10-ből 9 szarul, a maradék 1 pedig rémesen) , iszonyú nehezen, de találtunk egyet. Ezekkel átszáguldottunk a városon egy másik optikába, mert itthon kb 3 optika foglalkozik a clip-on technológiával, aminek a lényege, hogy a szemüveg lencsébe tesznek egy icipici mágnest, és csinálnak a lencse formájával megegyező formájú napszemüveg lencsét, amit csak fel kell cuppantani a rendes szemüvegre, és voilá! kész a napszemcsi. Olcsóbb, mint egy dioptriás napszemüveget legyártani, és jól is néz ki, legalábbis Arkadijé jól fog, az enyém meg lesz, amilyen lesz. Neki fekete a kerete és a sötét lencséket összetartó fémbigyó 3 színben válaszható csak (fekete, bronz és szürkésfémes) és nekem a keretem persze piros, így mindenképpen el fog ütni picit a clip-on lencse. Mindegy, elvileg jövőhétre kész a szép új szemüveg :) Az optikát pedig nagyon nagyon ajánlom tényleg, hihetetlen szuperek, értenek hozzá, segítenek, és valami egészen elképesztően kedvesek, még kaptunk kedvezményt is :) Rém elégedett vagyok velük, kár, hogy nem előbb találtuk őket :)

A mai napról majd holnap értekezek, arra még aludnom kell egyet, hogy mindenféle düh és káromkodások nélkül tudjak írni róla :D

Nem tudok aludni, mert megint taknyos vagyok, meg betegecske, én nem tudom mi a túró van velem idén decemberben, de eddig tán 5 napot ha egészséges voltam. Ezt már nem lehet az oltásra fogni, gondolom nem tett jót a hidegben mászkálás, mikor a Szarjankót kerestük, abban reménykedem, hogy ez most nem tart el 2 hétig, bár a futkosásnak most a karácsony miatt úgyis lőttek, mert zárva a terem. Na nem mintha az utóbbi időben olyan csodásan ment volna, igazából tán még sose ment ilyen szarul, hiába, a betegség böjtje.

Pénteken voltam bent a melóhelyen, karácsonyi bulit tartottunk, ajándékoztunk, ettünk-ittunk, meg röhögtünk sokat. Kivételesen nem csipsz és süti volt a menü, hanem a kislányok hoztak salátákat, meg sajtot, csak nekem felejtettek el szólni, úgyhogy ilyesmivel nem készültem :D Mindegy, mert sütit úgyse sütöttem a Boriszkaland miatt, de délelőtt fasírtot kisütni jó lett volna, az csúszott volna a majonézes salik mellé. Sebaj, így is felüdülés volt és nagyon jól esett a zöldség a csipsz helyett. Az ajándékozás jól sikerült, nem azért de rémesen büszke voltam magamra, mert több ajándékötletet is adtam a lányoknak, amit meg is fogadtak, és volt is nagy sikoltozás, meg örömködés, hogy jaaaj pont ilyet akartam, meg jaj de klassz :D Jó érzés volt, pedig nem is én adtam :) Az én ajándékomnak is örültek, pedig az sem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Először vettem egy olyan üveget, (a fél lityis verziót, ami valamiért nincs a honlapon), ami nem néz ki annyira befőttesnek, gondoltam kidekorálom valahogy és megtöltöm mindenféle jóval, ami az elgyötört kezeknek jól esik. Körömágy ápoló olaj, kézkrém, körömreszelő, lakk, körömmatrica, ilyen lányos dolgok, mert akit húztam nagy körömfestegetős, szereti az ilyesmit.
Persze az üveg kicsi lett, a magassága volt kevés és nem tudtam rátenni a fedelét, ha beletettem mindent, ahhoz meg kicsi volt minden szempontból, hogy fektetve legyenek benne a cuccok, meg úgy bénán is nézett ki, úgyhogy a garázsban túrtam rendes befőttest. Nem olyan szép, de a célnak megfelel, feldíszítettem hópelyhes kontúrmatricával, szalagokkal és azt hiszem egészen jól sikerült, került mellé még pár apróság, és úgy láttam tetszett a kolleginának :) Jó kis karácsonyozás volt, szeretek visszajárni, úgy látom tényleg örülnek, én is örülök nekik, mikor búcsúzunk mindig kérdezik, mikor jössz megint? :D

Karácsonyozás után elszaladtam még pár helyre Arkadij ajándékáért, meg felhívtam a dokit is, hogy tudok-e aznap menni, az elmaradt randevúnk helyett, aranyosak voltak, mert beszorítottak a táncrendbe. Így lett 3 felesleges órám, amit nem tudtam mivel tölteni, hazamenni nem lett volna értelme, mert mire hazaértem volna kb fordulhattam is volna vissza, és annyira nem volt kedvem mászkálni se. Ténferegtem a Blahán, bementem a Müllerbe, szeretek oda járni, mert annyi mindenféle cucc van és jó kis időpocsékolás, most is elszaladt egy óra a semmivel, venni se vettem semmit (HŐS vagyok). Utána beültem a Mekibe olvasni, vicces volt, mert 2 egyetemista csajszi ült le mellém és az egyik éppen Sydney-be készült a faszijához, meg angolt tanulni és be volt szegény szarva. Nem akartam beleokoskodni nekik, így nem szóltam semmit, olvastam tovább, meg magamban vigyorogtam :) Olyan érdekes ez, biztos érzékenyebb vagyok erre az Ausztrália témára, de tényleg mindenhol szembejön.

A doki is lesokkolt, én voltam az utolsó és menet közben Arkadij is befutott értem, hogy ne kelljen buszoznom hazáig, beszélgettünk Ausztráliáról is sokat, meg a végén a doki a nyakamba borult, hogy sok sikert kíván, meg puszi meg vigyázzunk magunkra. Néztem is, hogy tán el is sírja magát :D Jó, szemét vagyok, igazából nagyon jól esett, aranyos doki nagyon és az a fajta, akihez ragaszkodik az ember, nem örülök, hogy nem tudom magammal vinni.

Tegnap állatorvosoztunk megint, anyósom cicáját vittük UH-ra, nagyon úgy fest, hogy nincs semmi baja a cicának és azért nem eszeget, mert a fogínye be van neki gyulladva, és ez, meg a 2 műtét egymás után okozza hogy lefogyott kicsit. Most szigorúan mérni kell a kajáját, hogy mennyit eszik egy nap, meg kap a fogára gyogyit, meglátjuk. Mindenesetre a kedve jó, játszani játszik, már fut, szalad, ugrik, csak fel kell hizlalni.
Állatozás után családoztunk, átjött Arkadij tesója konyhatechnikai továbbképzésre (hogyan kell töltött káposztát csinálni) beszélgettünk, röhögtünk és felzabáltuk a savanyúkáposzta készletet :) Jó volt, valamiért tök ritkán találkozunk és olyankor is valaki mindig rohan, rég nem beszélgettünk ennyit.

Ma másik tesózás lesz a progi, meg takkerolás, utolsó kimaradt cuccok megvásárlása, aztán holnaptól sütés főzés :) A gyümölcskenyeret nagyon várom, általában még ki se hűl, de már nincs egy morzsa se belőle.

A tegnapi nap több szempontból is iszonyú fos volt, igazán nagyon örülök, hogy vége van.

Kezdődött azzal, hogy reggel kapart a torkom és levert voltam, pedig alig két hete vergődtem ki a náthából. Most ez valószínű az influenza oltás utózöngéje, kedden oltatta magát az egész család influenzára, meg valami kókuszra, arról azt sem tudom mi, csak a háziorvos szerint marha hasznos, pláne ha utazunk. Mindegy is, nyilván ezek miatt vagyok kicsit nyomi.
A nyomiság persze nem állt utamba, kitaláltam, hogy én idén előbb feldíszítem a karácsonyfát, mert mindig 24-én délelőtt/délután csináljuk, és mindig egy rohanás, mert közben főzni is kell, meg sütni, meg ha kiderül, hogy valami nincs akkor azután szaladni, és igazán nem is tudok örülni a fának, mert mire mindennel kész vagyunk, ettünk, ajándékoztunk, addigra én hulla vagyok. Szóval idén előre örülök :) El is hoztam a fáját és díszeit anyósomnak, ő nem állítja fel évek óta, a miénket meg elvitte a Crown, szóval kölcsönkarácsonyunk van, de sebaj, szépnek szép. A fa helyén az év többi szakában egy böszme nagy fotel áll, amit berángattam a hálóba, amibe így nem lehetett bemenni, de rajtam egy ötven mázsás fotel nem fog ki, addig lakberendeztem, amíg sikerült mindennek helyet találni, csak közben az életkedvem ment el. De mivel a lakást szétrobbantottam kénytelen voltam takkerolni, rendet rakni és akkor már a fát is összeraktam. Szép volt, tetszetős, örültünk neki :)
Ezután fürdés gyorsan, mert mentünk anyósom cicájával állatdokihoz. Ami ott volt az egészen elképesztő, egy fiatal, nagyon arrogáns kiscsaj volt a doki, meg 2 szárnysegédje, akik még csak a gyakorlatot töltötték. Na ez a 3 grácia nyomogatta, tapogatta, gyömöszölte a cicát, ugyanazokat kérdezgették megállás nélkül, de a válaszra nem figyeltek, rém idegesítőek voltak és ha az én cicámmal lettünk volna ott, hát én tuti otthagyom őket a francba, hogy majd jövök máskor, amikor nem ők rendelnek.
Nekem az állatdoki után programom lett volna az emberdokival, Arkadijnak telefonáltam, hogy én az állatostól nem tudok szabadulni, jöjjön már értem fél 6ra. Kb negyed 6kor csörög a telefon, hogy hát ő indulna, de sehol sem találja a Boriszt. Boriszt nem nagyon kell keresni, mert mindig ott van, ahol mi, vagy ha nem is, a mászkálásra előjön, de nem nagyon szokott elbújni a lakásban, úgyhogy ha nincs szem előtt, akkor már lehet tudni, hogy kilógott. Mint ahogy most is.
Dokit lemondtam, állatdokira ráparancsoltunk, hogy mostmár igyekezzen, elhúztunk haza. Itthon őrült keresés, ciccegés, hívogatás, semmi. Természetesen rohadt sötét és hideg volt már akkorra, mi meg róttuk a köröket a ház körül, pincébe, garázsba, bokrok alá, mindenhova benéztünk, sehol nem volt a cica.
8kor én már feladtam, hogy kész, valaki felkapta elvitte (szinte kizárt, hogy idegen megfogja, mert fél az idegenektől nagyon) elütötték, beszorult valahova, megfagyott, éhen halt, egyszerűen nem tudtam logikusan gondolkozni, csak bőgni. Arkadijnak az pattant ki a fejéből, hogy szerezzünk egy éjjel látó távcsövet, vagy egy hőkamerát, mert majd azzal... körbetelefonálta az úristent is, hőkamera fél millióért van olyan, ami annyira érzékeny, hogy a cicát is érzékeli, éjjel látó távcső ehhez képest fillérekért, de abból is csak egy darab van elérhető közelben. Elrohantunk, megvettük, a Kacorral leteszteltük, ezzel kellene látni a cicát, bárhol is legyen, persze nem találtuk. 11kor feladtuk, hogy hátha majd még később előjön, nyitva hagytuk neki a pincét, hogy hátha lemegy mert ott meleg van, meg az első elcsavargásnál is oda menekült. Aludtunk valamicskét éjfélig, akkor mentünk még pár kört, sehol semmi. Fél 2kor megint, onnantól már aludni sem tudtam, csak mantráztam a sötétben, hogy megtaláljuk, megtaláljuk... Valamikor kettő után hallom, hogy megáll egy kocsi a ház előtt, ajtó csapódik és nyílik a kertkapu... biztos tesóm jött meg... várok, várok, nem nyílik a bejárati ajtó. Na mondom ez fasza, ha most még be is törnek ( egy hete másztak be a kerítésen és törték fel a kertben álló kocsikat) én kimegyek és akit kint találok, megölöm. Nézek, sehol senki, majd rámköszön a tesóm, hogy helló. Hát helló... kérdezi a cicát, meg mondja hogy még elszív egy cigit, aztán jön be Én otthagytam lévén kabát nélkül mentem ki, visszafeküdtem, de csak forgolódtam, fetrengtem, mire egyszer csak dörmög a bátyám, hogy megvan a macska. Rohanok le a galériáról, azt hittem csak látta elsuhanni valami bokor alatt, de nem, jött be a karjában a cicával.
Elmondhatatlan megkönnyebbülés volt, hogy megvan, persze megint bőgtem, nem győztem tapogatni, hogy minden rendben van-e vele. Semmi baja nincs az ijedtségen kívül, de akkor is legalább 12 órát volt kint a mínuszokban.
Olyan egy kis csacsi, mert rohadt kíváncsi, ezért szalad ki, de ott meg megijed, mivel mi nem vagyunk vele kint és elbújik, retteg valami alatt, nem mozdul, nem szól. Annyi esze van, hogy nem szalad árkon bokron át ki a világból, hanem az első biztonságosnak tűnő helyen meghúzza magát, csak aztán kussol, akkor is, ha hívogatom.

Mindegy, túléltük, fokozott megfigyelés alatt áll a féreg :D

Ma olyan jó kis délutánunk volt Arkadijjal, ami már régóta nem, és igencsak szívmelengető volt. Nem történt semmi extra, csak megbeszéltük, hogy ma megyünk a Vörösmarty térre a karácsonyi vásárba bóklászni, meg nekem karácsonyi ajándékot nézelődni.
Olyan 3 óra körül indultunk, hogy már kicsit sötétedjen, de még a nagy tömeg előtt érjünk oda. Iszonyú hideg van ma, az az igazi gusztustalan nyálkás-nyirkos hideg, ami bebújik a kabát alá és a kesztyűbe, akármit veszel fel, átfagysz 3 perc alatt.
Először nem volt valami nagy kedvem bóklászni, azon kivételes ritka alkalmak egyike volt a mai délután, hogy Arkadijnak több kedve és lelkesedése volt, mint nekem és ez valahogy az én hangulatomat is meghozta. Nagyjából a szokásos árusok voltak kint, akiknek a portékáját már ismerjük, de találtunk néhány újat is, akik érdekes és klassz dolgokat árultak. A vásár valahogy most kisebb volt, mint szokott lenni, de valahogy jobban éreztem magam. Nem volt tömeg, nem volt taszigálás, lehetett nézelődni és Arkadijon is éreztem, hogy elvan, nem sürget, hogy fázik, éhes, menjünk már :) Mikor találtam magamnak ajándéknak valót megnyugodott, hogy akkor mégse állok majd a fa alatt üres kézzel, egész felvidult, bár nem teljesen értem miért stresszel ennyire ezen, amikor megbeszéltük, hogy nem idegeskedünk ezen idén.

Kicsit talán benne volt ebben a mászkálásban az is, hogy ki tudja mikor jövünk újra, most egy darabig, ha minden jól megy nem lesz hideg karácsonyozás, és azért ezek a kézműves vásárok nekem hiányozni fognak. Szinte sose veszünk semmit, vagy csak apróságokat, de szeretek elnézelődni, meg egy-egy szebb darabnak a történetét meghallgatni, hogy s mint készült, ha éppen beszédesebb kedvében van az eladó/készítő.

Nem történt semmi különleges délután, de azért mégis magammal viszem ennek a vásárnak az emlékét, kicsit el is búcsúztam a Vörösmarty tértől, meg a nagy karácsonyfától. Még a hideg is hiányozni fog, és az érzés, hogy bánom is ha büdös leszek, de jó odaállni a kürtöskalácssütő parazsa mellé, kicsit kiolvadni.

Vásározás után elmentünk bevásárolni a karácsonyi vacsihoz, amit lehet előre, hogy ne utolsó pillanatban kelljen és pár dolog lemaradt még, most mégis úgy érzem, hogy idén talán tényleg sikerül egy nyugis ünnepet összehozni. Lesz süti, lesz vacsi, lesz fa, lesz ajándék, lesz egymásnak örülés, de talán idén elmarad a rohanás, és veszekedés, mert az elutazás miatt annyira leegyszerűsítettük a karácsonyt, hogy lassan tényleg nem marad min stresszelni :)

Nem írtam ezer éve pedig lett volna mit.

Először is, voltam színházban, 100 év után újra, és amennyire nem volt kedvem menni, olyan jól éreztem magam. Felhívtak a volt kolléganők, hogy nincs-e kedvem, menni, én meg első lányos zavaromban rávágtam, hogy dehogy nincs, pedig dehogy volt :D Egyrészt a Crown elvitte az összes ruhámat, de ezalatt szó szerint az összeset értem, mackónadrágok, egy trottyos farmer és játszós pulcsik vannak csak itthon, továbbá papucs és futócipő :D Ebből válogass színházbamenős szerelést. Szerencsére nem volt puccos a színház, mondták is a lányok, hogy nem kell szépen kiöltözni, egy nadrág meg szép felső elég... hiába mondtam, hogy nincs szép felsőm, leginkább semmilyenek vannak :D Mindegy, mondtam nekik, hogy szakadtan jöjjenek ők is, akkor nem lógok ki, és azért megoldottam a dolgot.
Az előadás nagyon jó volt, főleg az eleje, mert az egyik színész bent ült a nézők között és onnan kommentálta az előadást, többen pisszegtek rá, meg nézte mindenki ki ez az őrült, aztán jött a jegyszedő is hogy húzzon kifelé, ne zavarja a többieket, mire lerohant a színpadra, hogy ez a mai modern színház egy nagy szar! és durr, rádőlt a díszlet :D Persze a díszletfalon volt egy ablak, és a színész épp az ablakba állt be, szóval nem esett rá semmi, de én ezt az egészet úgy megettem, leesett az állam, 3 sorral lejjebbről küldték vissza. Ezt néztük, nekem tetszett, vicces volt, meg elgondolkodtató, és picit magamra is ismertem benne, bár ebben a családban nem én vagyok a sorozatrajongó :)
Nagyon jól éreztük magunkat, nevettünk sokat, mondták a lányok, hogy hiányzom nekik, persze ők is nekem, de a környezet egyáltalán nem. Aztán kitalálták, hogy legyek benne a karácsonyi húzásban, meg csináljunk mikulás bulit is előkarácsonynak.

Így aztán mikuláskor becsattogtam hozzájuk, sütöttem narancsos-csokis és málnás-citromos muffint, és az iszonyú orkánban bemásztam a belvárosba. Bent kicsit vegyesen éreztem magam, egyrészt iszonyú jól esett, hogy hívtak, miattam újrahúzták az ajándékozást, pedig mondtam, hogy nem kell, mert nem történik semmi, ha én nem vagyok benne, úgyse dolgozom ott és kivételesen így is gondoltam, nem csak udvariaskodásból mondtam, jól is éreztem magam bent, röhögtünk sokat, meg akikkel több időt dolgoztam együtt, rajtuk láttam, hogy tényleg hiányzom. Másrészt viszont már nem vagyok update a poénokkal, meg a mindennapi eseményekkel, aktuális pletykákkal se vagyok képben és olyan szar, hogy egy fél poénhoz, hogy értsem, 10 perc előképzés kell. Nyilván ez egy természetes dolog, de ettől még furcsa. Összességében azért nagyon jól éreztem magam, és várom az ajándékozást is, kíváncsi vagyok engem ki húzott :)

Nagyon szeretem a cicákat, tényleg, de 3 azért már nagyon sok. Főleg, amikor fél 7kor a fejemen ugrálnak, mert szerintük már rohadtul fel kéne kelni.

Csabáék szombaton hazautaztak, így jött Nudli hozzánk a karácsonyi szünetre, ez a harmadik év azt hiszem, hogy velünk karácsonyozik. Már egészen megszokta, most egyáltalán nem volt fújás és puffogás a kiskutyára, bár lehet csak azért, mert Borisz úgy örül a Nudlinak, hogy le se lehet róla vakarni, megy utána napi 23 és fél órában, ami a kislánynak persze nem tetszik, így a mamlasz kapja a puffogást. Szerencsére ez se tartott 2 napnál tovább, mostmár mindenki megbékélt mindenkivel, és kezdődik a szokásos:
Nudli nem bírja, ha csukott szobaajtókkal találkozik és veszettül kaparja őket, tízes skálán olyan 28-ason idegesítő, amit csinál. Borisz újabban rákapott arra, hogy keltegetés címszóval rám fekszik hajnalban. Ami cuki tőle, meg kedves, mert dorombolva meg pürcögve jön, de ettől ő még 7 kiló és van szőr a képén a mellkasomon eltehénkedni, az arcomba pürcögni és várni. Nem kell neki sokat, gyakorlatilag nem kapok tőle levegőt, muszáj felkelni. Viszont, ha felkelek elszabadul a pokol. Mert mindenki enni kér, de senkinek nem jó, amit kap, a másé kell (mindenki ugyanazt kapja) rohannak egyik táltól a másikig, át a lábam között, kigáncsolnak, semmi baj, de persze senki se eszik (rohadt éhesek lehetnek ugye). Közben a kiskutya is előtotyog, hogy ha már így összejöttünk, akkor ő kimenne kicsit... hát persze, menjél. Macskák végre esznek, én is elintéztem a folyóügyeket, kutya be, na gyerünk ágyikóba vissza. 5 perc fekvés, majdnem visszaalvás, jön Kacor Von Pocok, hogy engedjem ki. Szentségelés, macska ki, én ágyba vissza. Borisz és Nudli rohangálnak, de már fel se tűnik, félig visszaalszom, amikor hallom, hogy a disznófülű, aki kiment, veri az ablakot, hogy rohadt hideg van és inkább bejönne. Beengedem és feladom, majd alszunk délután :D Arkadij persze az EGÉSZET átalussza és naná, hogy miután én felkeltem MINDEN állat leteszi magát szundikálni.

Megjött a tél és megjött vele a nátha is. Több, mint egy hete vacakol velem, és ahelyett, hogy javulna, egyre moslékosabban érzem magam, remélem ez a mai a mélypont és innen már csak kifelé lábalok belőle. Nincs lázam, meg semmi komoly bajom, csak vacak a közérzetem, rettentő nyűgös vagyok, kapar a torkom és annyi zsepit elfújkáltam már egy hét alatt, mint más kisebb ország egy év alatt (se). Persze ezalatt az idő alatt futás sincs. Sose jutok a végére ennek a programnak, pedig csak 9 hét :D Én meg egy fél éve nyomom, még jó, hogy félmaraton minden évben van, talán 2025-re sikerült felkészülnöm...

Volt már jobb is.

Azt hiszem vissza kéne nekem térni a régi jól bevált naplóíráshoz és egy kockás füzetbe írni a kis dolgaimat, mert ettől az elektronikus verziótól lassan kihullik a hajam és megőszülök bele.

Kezdődött ugye azzal, hogy kitaláltam valamit, amit nem lehet megvalósítani, egész konkrétan blogot akartam a blogon belül. Úgy képzeltem, hogy egy másik füllel lehet átmenni a másik blogra, amit a sportnak szerettem volna szentelni, hogy ne ide legyen beömlesztve a futás, meg minden egyéb sport jellegű tevékenység. Külön fület lehet gyártani, de blogszerűen jegyzetelni bele nem, csak egy összefüggő bejegyzést tudok oda írni, amit nyilván lehet bővíteni, de annak úgy nincs értelme. Szerintem. Aztán folytatódott ez a mizéria azzal, hogy erről letettem, viszont addig csesztettem a blogot, amíg totálteljesen elszaródott a sablon, és a végén úgy elment az egésztől a kedvem, hogy nem hoztam rendbe.
Ezután napokig túrtam a netet egy olyan sablonért, ami kicsit Ausztráliás, kicsit tengerpartos, szép a háttér, világos, nem csiricsáré, de ugyanakkor színes is, szóval kerestem olyat, ami tetszik. Erre lett ez, ennél fogyott el a türelmem, de most kiegyeztem vele, alig pár szempontnak felel meg, de sebaj, elfogadható. Azt viszont csak ma vettem észre, hogy a sok piszkálás eredményeként az történt, hogy valahogy, számomra teljesen érthetetlen módon 2x jelentek meg a bejegyzéseim, húszasával csoportosítva. Hosszas anyázás és a blogmegsemmisítés gondolatával játszás (én ezt kidobom a picsába, hát szar az egész, nemkellutálom) után valahogy sikerült lokalizálni a problémát, de megoldani nem tudtam. Vagyis rendes úton módon nem engedte, ezért csináltam egy alibi blogot, aminek a sablonját leloptam, majd ezt a mostanit visszaapplikáltam. Amikor pedig azt hittem, hogy egyenesben vagyok, akkor láttam, hogy oldalt a sok kis bigyókám eltűnt... ennél a pontnál hamar felderültem és egy elmormogott basszameg után magabiztosan elkezdtem visszarakosgatni mindent, amikor is a helyzetet megkoronázandó kikapcsolt a laptop. Mert kihúzódott az áramból. És lemerült. És a blogger nem mentette el az elrendezés beállítását. És ennél a résznél gondoltam, hogy talán én ezt hagyom is a francba és szépen előszedek egy kockás füzetet, jobb lesz az mindenkinek. És ez az egész azért van, mert én sose férek a bőrömbe és nem jó, ami normálisan működik, neeeem, bele kell piszkálni, csak mert egy kicsit eluntam.

Most azt hiszem működik normálisan, ha a következő 60 évben sablont babrálnék akkor mindenkit felhatalmazok rá, hogy a kezemre verjen. Csak viccelek, karácsonykor úgyis megpiszkálom :D

És mire ezt az egészet megírtam, addigra elszállt a net is :D Félek megnyomni a közzététel gombot, mert lehet fel is robban a laptop az ölemben, vagy elpusztítom a világot véletlenül...

Ha lenne egy konditermem, biztosan lenne benne 2-3-4 olyan szoba, ahol az ember egyedül, vagy mondjuk másod/harmadmagával (semmiképp se nagy tömegben) edzhetne. Lenne benne egy tévé meg dvd lejátszó, meg 3 mázsa fitnesz dvd, kiválasztja, ami tetszik, beteszi, aztán uccuneki. Lenne persze súlyzó, szőnyeg, meg ilyen szirszarok, amik kellenek, de a lényeg, hogy kiscsoportos foglalkozás lenne.
Meglenne a motiváció, mert ha már elmászik az ember a kondiig, akkor megcsinálja, van hely, van légkondi, (nincs macska és kutya) nem rúgsz le semmit, és lehet barátnővel menni, vagy egyedül. Nincs hülye edző, aki beszólogat (vagy legalábbis le tudod venni a hangját), nem kell parázni, hogy odajön, óra után nem kell vigyorogni a meg sem izzadt, tökéletes sminkű cicákkal, akik szerint soha ilyen kemény nem volt az edzés (téged meg a mentő vitt el), csak magadban elvagy, csinálod, ahogy tudod és senki se piszkál, vagy bámul.

Szenzációsan jó ötlet szerintem. Vagy lehetne mindjárt egy olyan konditermem, ahol csak ilyen van :D Meg egy futópad.