A tegnapi nap több szempontból is iszonyú fos volt, igazán nagyon örülök, hogy vége van.

Kezdődött azzal, hogy reggel kapart a torkom és levert voltam, pedig alig két hete vergődtem ki a náthából. Most ez valószínű az influenza oltás utózöngéje, kedden oltatta magát az egész család influenzára, meg valami kókuszra, arról azt sem tudom mi, csak a háziorvos szerint marha hasznos, pláne ha utazunk. Mindegy is, nyilván ezek miatt vagyok kicsit nyomi.
A nyomiság persze nem állt utamba, kitaláltam, hogy én idén előbb feldíszítem a karácsonyfát, mert mindig 24-én délelőtt/délután csináljuk, és mindig egy rohanás, mert közben főzni is kell, meg sütni, meg ha kiderül, hogy valami nincs akkor azután szaladni, és igazán nem is tudok örülni a fának, mert mire mindennel kész vagyunk, ettünk, ajándékoztunk, addigra én hulla vagyok. Szóval idén előre örülök :) El is hoztam a fáját és díszeit anyósomnak, ő nem állítja fel évek óta, a miénket meg elvitte a Crown, szóval kölcsönkarácsonyunk van, de sebaj, szépnek szép. A fa helyén az év többi szakában egy böszme nagy fotel áll, amit berángattam a hálóba, amibe így nem lehetett bemenni, de rajtam egy ötven mázsás fotel nem fog ki, addig lakberendeztem, amíg sikerült mindennek helyet találni, csak közben az életkedvem ment el. De mivel a lakást szétrobbantottam kénytelen voltam takkerolni, rendet rakni és akkor már a fát is összeraktam. Szép volt, tetszetős, örültünk neki :)
Ezután fürdés gyorsan, mert mentünk anyósom cicájával állatdokihoz. Ami ott volt az egészen elképesztő, egy fiatal, nagyon arrogáns kiscsaj volt a doki, meg 2 szárnysegédje, akik még csak a gyakorlatot töltötték. Na ez a 3 grácia nyomogatta, tapogatta, gyömöszölte a cicát, ugyanazokat kérdezgették megállás nélkül, de a válaszra nem figyeltek, rém idegesítőek voltak és ha az én cicámmal lettünk volna ott, hát én tuti otthagyom őket a francba, hogy majd jövök máskor, amikor nem ők rendelnek.
Nekem az állatdoki után programom lett volna az emberdokival, Arkadijnak telefonáltam, hogy én az állatostól nem tudok szabadulni, jöjjön már értem fél 6ra. Kb negyed 6kor csörög a telefon, hogy hát ő indulna, de sehol sem találja a Boriszt. Boriszt nem nagyon kell keresni, mert mindig ott van, ahol mi, vagy ha nem is, a mászkálásra előjön, de nem nagyon szokott elbújni a lakásban, úgyhogy ha nincs szem előtt, akkor már lehet tudni, hogy kilógott. Mint ahogy most is.
Dokit lemondtam, állatdokira ráparancsoltunk, hogy mostmár igyekezzen, elhúztunk haza. Itthon őrült keresés, ciccegés, hívogatás, semmi. Természetesen rohadt sötét és hideg volt már akkorra, mi meg róttuk a köröket a ház körül, pincébe, garázsba, bokrok alá, mindenhova benéztünk, sehol nem volt a cica.
8kor én már feladtam, hogy kész, valaki felkapta elvitte (szinte kizárt, hogy idegen megfogja, mert fél az idegenektől nagyon) elütötték, beszorult valahova, megfagyott, éhen halt, egyszerűen nem tudtam logikusan gondolkozni, csak bőgni. Arkadijnak az pattant ki a fejéből, hogy szerezzünk egy éjjel látó távcsövet, vagy egy hőkamerát, mert majd azzal... körbetelefonálta az úristent is, hőkamera fél millióért van olyan, ami annyira érzékeny, hogy a cicát is érzékeli, éjjel látó távcső ehhez képest fillérekért, de abból is csak egy darab van elérhető közelben. Elrohantunk, megvettük, a Kacorral leteszteltük, ezzel kellene látni a cicát, bárhol is legyen, persze nem találtuk. 11kor feladtuk, hogy hátha majd még később előjön, nyitva hagytuk neki a pincét, hogy hátha lemegy mert ott meleg van, meg az első elcsavargásnál is oda menekült. Aludtunk valamicskét éjfélig, akkor mentünk még pár kört, sehol semmi. Fél 2kor megint, onnantól már aludni sem tudtam, csak mantráztam a sötétben, hogy megtaláljuk, megtaláljuk... Valamikor kettő után hallom, hogy megáll egy kocsi a ház előtt, ajtó csapódik és nyílik a kertkapu... biztos tesóm jött meg... várok, várok, nem nyílik a bejárati ajtó. Na mondom ez fasza, ha most még be is törnek ( egy hete másztak be a kerítésen és törték fel a kertben álló kocsikat) én kimegyek és akit kint találok, megölöm. Nézek, sehol senki, majd rámköszön a tesóm, hogy helló. Hát helló... kérdezi a cicát, meg mondja hogy még elszív egy cigit, aztán jön be Én otthagytam lévén kabát nélkül mentem ki, visszafeküdtem, de csak forgolódtam, fetrengtem, mire egyszer csak dörmög a bátyám, hogy megvan a macska. Rohanok le a galériáról, azt hittem csak látta elsuhanni valami bokor alatt, de nem, jött be a karjában a cicával.
Elmondhatatlan megkönnyebbülés volt, hogy megvan, persze megint bőgtem, nem győztem tapogatni, hogy minden rendben van-e vele. Semmi baja nincs az ijedtségen kívül, de akkor is legalább 12 órát volt kint a mínuszokban.
Olyan egy kis csacsi, mert rohadt kíváncsi, ezért szalad ki, de ott meg megijed, mivel mi nem vagyunk vele kint és elbújik, retteg valami alatt, nem mozdul, nem szól. Annyi esze van, hogy nem szalad árkon bokron át ki a világból, hanem az első biztonságosnak tűnő helyen meghúzza magát, csak aztán kussol, akkor is, ha hívogatom.

Mindegy, túléltük, fokozott megfigyelés alatt áll a féreg :D