A minap szó érte a ház elejét, hogy nem blogolok, hát na tessék :)

Van néhány dolog, amiről babonából nem akarok írni, majd idővel előkerül, drukkolni ér, de még erre várni kell.

Más lassan 3 hónapja itt vagyunk, de a South Australian government le se szarja a fejünket. Ami fura, mondjuk én nem izgatom magam rajta, de Arkadij igen, főleg, hogy megérkezésünk után írt nekik e-mailt, hogy helló, itt vagyunk, amire nem reagáltak. Kicsit várt, aztán megint írt, szintén nulla reakció. Így aztán a múlthéten odatelefonált, hogy azért mégiscsak illene visszaköszönni, vagy valami. Egy nagyon jó fej sráccal beszélt, aki megnyugtatta, hogy majd a 3. hónapban küldenek papírt, és kérdezte, hogy amúgy hogy érezzük magunkat, meg hogy tetszik itt, és ha ráérünk elmehetünk a Skills for all irodába is. Hogy hova ne haragudj, azmiaz?

Kiderült, hogy ez az iroda arra hivatott, hogy ha friss bevándorlóként kérdésed van, vagy gondod a munkakereséssel, szakmaelismertetéssel, önéletrajzírással, akkor ők ingyen segítenek neked ezekben a dolgokban. Így aztán másnap oda is csattogtunk, hogy na majd itt megtudjuk a tutit.
Először egy rém ellenszenves ügyintézőhöz kerültünk, aki nem sokat segített abban, hogy úgy érezzük jó helyen járunk és nem potyára vonatoztunk be, nagyjából annyi derült ki a vele való fél órás beszélgetés kapcsán, hogy egyikünk szakmájához sem találunk olyan tanfolyamot, amit az állam támogatna. Arkadij tanfolyamát tavaly november óta levették a listáról, az enyémet idén február 10-én. Ezt olyan arckifejezéssel mondta, hogy majdnem taknyán tenyereltem, inkább kussolt volna a dátumról. Miután semmire se mentünk az ügyintézővel és elkönyveltünk a veszteség rovatba a délutánt, távozni készültünk, mire kérdezte, hogy mi a regisztrációs számunk, mert neki rögzítenie kell, hogy itt jártunk. Itt derült ki, hogy nem vagyunk regisztrálva se, ettől aztán kiakadt, mint a sezlonyrugó, hogy hát baaa, és elmegy kávézni, lepasszolt minket egy másik csajszinak, hogy majd az regisztrál minket.
Akkor már minden mindegy alapon átültünk a másik ablakhoz, ahol viszont egy szuperkedves csajszi ült, igazi felüdülés volt. Nyugtatgatott, hogy jó kezekben vagyunk, majd ők segítenek. Gyorsan kerített is időpontot, amikor vissza tudtunk menni, hogy az én szakmaelismertetésemet kivesézzük, addigra ők utánajárnak, hogy mi hogy megy ezzel kapcsolatban. Úgy jöttünk haza, hogy na, ezért érdemes volt idejönni, végre valaki aki segíteni tud. Kaptunk időpontot önéletrajz író és álláskereső előadásra is, és ha bármi kérdésünk van, akkor írhatunk, hívhatjuk őket.

Most szerdán mentünk vissza, egy 3. ügyintézővel találkoztunk, ő lesz a végleges, személyes, auzstrál tündérkeresztanyám :D Mondanom sem kell, hogy ez a nő is nagyon kedves volt, felvilágosított minden lehetőségemről, én meg csak ámultam, hogy ilyen van? Egy órát beszéltünk nagyjából, vagyis ő beszélt, meg Arkadij, én többnyire rémülten nézegettem, többször mondta is, hogy most már ne legyek ennyire megijedve, mert nincs semmi baj :) Kaptam szuper híreket, hogy talán nem lesz annyira szívás a szakmaelismertetésem, mint én gondoltam. Így sem lesz könnyű, de nem is annyira rémesiszonyat, mint amit én a fejemben már kitaláltam, hogy itt nyilván először felnégyelnek, majd olajban kisütnek és csak utána mondják azt, hogy édes fiam, te itt nem vagy diplomás ember. Mondta, ha megírtam az önéletrajzomat, meg a bemutatkozásomat, akkor küldjem el, és ő kijavítja, bármi kérdésem van hívjam, és főleg nyugodjak meg, mert mindenben segít, amiben csak tud :) Nagyon jó érzésekkel jöttünk el, hogy végre van valaki, aki érti mi a bajom, mitől vagyok beszarva és tud segíteni valós, használható információval.

2 hét múlva megyünk az önéletrajz írós előadásra, remélem az is hasonlóan jó élmény lesz :) Nem tudom biztosan, de gondolom, hogy ilyen típusú információs iroda minden államban van, annak aki újonnan jön mindenképpen érdemes elmenni.

Lóg a belem, egész nap a kislakást ganéztuk és bútort szereltünk.

Tegnap délelőtt punnyadtunk csak, mert úgy volt, hogy az IKEA 8 és 12 között hozza a cuccainkat. az egész délelőttöt végigvakaróztuk, nem mertünk menni a műszakisokhoz, mert tuti akkor hív a bútoros, vagy a gázvisszakötő, hogy ott áll a ház előtt. Délben aztán felhívtuk őket, hogy mégis mi van már, mire kiderül, hogy elkeverték Arkadij telefonszámát és ezért nem hozzák, nem hívnak :D Sikerült velük lebeszélni, hogy akkor délután 5-re legyen ott minden, különben sírás lesz a vége. Utána felhívtuk a gázost, hogy ő mikor szándékozik jönni, mert mi mennénk, mire közölte, hogy már volt és kész, van gáz. Megnéztük, tényleg volt... szólhatott volna, mert úgy volt mi is kellünk hozzá, azért lestük egész délelőtt. Időnként olyan bambák tudnak lenni, nem rosszindulatból ilyenek, egyszerűen nem jut eszébe, hogy nekem nem mindegy mikor jön. Délután elszáguldottunk a műszakis fiúkhoz , megvettünk a legfontosabbakat, plusz egy tévét, mert Arkadij anélkül nem tud élni, vagyis tud, csak nem akar, én meg nélküle nem akarok, úgyhogy inkább megvettük a sípládát. Utána rohantunk vissza, mert majdnem 5 óra, várjuk a bútorost... nem jön, 5 óra elmúlt, se telefon, se teherautó...negyed hatkor aztán végre befutott, de addigra már annyira elnyűgölődtünk, hogy nem álltunk neki szerelni semmit, inkább főztem kukoricát és lementünk a partra szülinapozni (itt szerettük el Max-et a 7 hónapos plüsskutyát a gazdájától).

Mai programként, mert olyan jól szervezek programot, elmentünk takarítani és pakolni a kislakásba. Szerencsére nem volt annyira redvás, de akkor vagyok nyugodt, ha mindent magam letakarítok, és bár vakarni nem kellett a koszt, azért mire mindent végigtörölgettem kívül-belül-alul-felül, addigra tele lett a puttonyom rendesen. Még szőnyeget is pucoltam, bár alapból nem tűnt mocskosnak, de azért a szuper porszívó, amit tegnap szereztünk felszedett 2 marék állatszőrt. Porszívás után szétszórtam rajta a tisztító port ( 13 AUD a Colesban) szétpacsmagoltam egy partvissal és vártam 20 percet, majd szivornya megint. Szemmel látható a változás és nem mellesleg finom illata lett a szőnyegnek. Megtettem, amit olcsón meglehetett :)
Amíg én a szőnyegekkel harcoltam és a 20 perces szünetekben a konyhaszekrényeket mostam, addig Arkadij hős volt, ablakot pucolt, meg bútort szerelt. Valahogy az IKEA leírásai most egy kissé kuszák voltak, az ágykerettel nagyon megharcoltunk, mire összekalapáltuk, többször szét kellett szedni, nem volt egyértelmű a rajz. Hála az égnek kész van, ha ügyesek vagyunk holnap már ott alszunk :)
Délután befutottak a jófiúk is, bekötötték nekem a mosógépet meg a hűtőt (mondjuk azt csak be kellett dugni a falba :D ) és kiderült, hogy az egyikük egy magyar bácsi volt, aki '56-ban jött a szüleivel. Milyen kicsi a világ, tökre megörültünk neki, nagyon kedves volt, úgy láttam ő is örül nekünk, hogy magyarokkal találkozott :)

Viszont a nappali bútorunkat valaki elhappolta előlünk, nem is értem amúgy, mert a gumtree-n találtam egy tök jónak tűnőt, mondta a faszi, aki árulta, hogy fél 5 után mehetünk megnézni, mert addig dolgozik, erre 4-kor írt egy sms-t, hogy eladta. Hát ezt most hogy?? Mondjuk legalább időben szólt, hogy ne menjünk, de azért mégiscsak na. Most a tévé a nappali egyetlen berendezése, amit lehet a földről nézni :D

Hát így. El vagyunk rohadtul fáradozva.

Igazán sűrű és rohangálásban, sorban állásban bővelkedő napok állnak mögöttünk, de legalább sikerrel jártunk :)

Szerdán elmentünk az itteni okmányirodába nekem is csináltatni jogsit, ami csak elsőre ilyen egyszerű, mint ahogy írom. Normál esetben nem lenne bonyolult, de azok nem mi vagyunk, akik a normál esethez tartoznak. Először azért fordultunk vissza, mert otthon hagytam a nemzetközi jogsimat. Nem tudom említettem-e, hogy kedden, mikor Arkadijét intéztük, akkor az enyémet azért nem, mert nem vittem magammal a magyar jogsit :D Szóval hazajöttünk, felszedtem az összes cuccomat, amiről azt gondoltam kellhet és visszaindultunk, kiálltuk a kilométeres sort, majd a hiperkedves ügyintézőnek vázoltam a helyzetet, miszerint a jogosítványom a férjezett nevemen van, de az útlevél, vízum, és minden, de minden Au iratom a lánykorira, ilyenkor mi van? Néz rám, uh-oh, that's a problem... mondja ő... na, kiváló, biztos voltam benne, hogy mehetek vissza a balettba ugrálni a tanpályára meg a kresztanfolyamra, de aztán hála az égnek kiderül, hogy csak prezentálnom kell a házassági anyakönyvit nekik. Kocsiba vissza, haza, papír felmar (rajta volt angolul is minden, halleluja :D). Vissza az irodába, nem kellett újra sorszám, mehettünk az előző kiscsajhoz, aki vigyorgott, mint a tök, választhattam magamnak nevet, hogy akkor a jogsin mi akarok lenni (lánykorit választottam, hogy ne legyen zűr, ha megállít a rendőr, vagy akármi, bár ha megállít akkor az már önmagában nagy baj :D ) sztárfotó, néhány aláírás és kész is voltunk. Szóval ha nem kell 3x hazamenni, mert botor módon valamit otthonhagysz, akkor elsőre is sikerrel lehet járni :)

Innen elhúztunk autókat nézegetni (ekkor volt a pókos intermezzo), útközben rohadtul eltévedtünk, majdnem a sivatagban kötöttünk ki, fura is volt, hogy oké, hogy nagyok a távolságok, na de ennyire? :D Kiautóztuk magunkat rendesen, elfáradtunk, pedig a java csak ezután jött.

Volt két ház, ami a hirdetés alapján akár szóba is jöhetett volna, aznap volt az open inspection, gondoltuk, elmegyünk, megnézzük magunknak. Hát, inkább kíméltem  volna az idegeimet. Az első ház gyanús volt kicsit, mert nem voltak képek, csak kívülről, 3 utcára volt a tengerpart, viszont ehhez képest nagyon olcsó volt. Kívülről még csakcsak elment, de belülről annyira lepra volt, hogy elmondhatatlan, majdnem sírva jöttem ki. Az egész inspection tök fura volt nekem, hogy odamegyünk 12-en legalább a házhoz, amiben laknak is, és miközben anyu főz a konyhában, egy csomó vadidegen nézi az otthonukat. Tisztára úgy éreztem magam, mint aki mások után leskelődik, kb be se mertem menni sehova, mert ott a személyes cuccaik vannak (másrészt olyan volt, hogy vegyvédelmiben se szívesen), rettentő hülye élmény volt. Gyorsan el is húztunk, mert volt egy másik ház is, bár én úgy voltam, hogy nekem ennyi egy napra bőven elég, inkább sátorozok a tengerparton, vagy megyek csövezni a jetty* alá. 

A másik ház nem volt annyira gáz, de azért eléggé, itt is sokan érdeklődtek. Biztos mi vagyunk rutintalanok, mert mások bemennek, mennek egy kört, és be is fejezik a nézelődést, mi meg mindenhova benézünk, többször körbejárjuk a témát annak ellenére, hogy kb az első 5 másodpercben már tudom, hogy én ide, soha, semmilyen körülmények között nem költözök be. 

Csütörtökön elmentünk az első autókereskedésbe, ahol több órányi vakarózás után megvettük a kisautót:

Nem értek hozzá, nem tudom a paramétereit, váltós és zöld, ennyit tudok. És rém büdös szegény, állott nyaralószaga van, de javul a helyzet :) Állati soká tartott, míg minden papír meglett, lemosták, megtankolták, tettek bele ablakmosó vizet, meg még egyszer kiporszívták (bár addig is tiszta volt). Kaptunk hozzá 3 hónap ajándék regisztrációt és 3 év szervizelést. 

A hazaút kalandos volt, Arkadij vezette a békát, én meg a pókos autót, mert azt meg vissza kellett vinni a kölcsönzőbe. Bal oldalon vezetés, automata autó és én. Bájos kombináció, igyekeztem nem ön- és közveszélyes lenni, sikerült is személyi és tárgyi sérülés nélkül elérni a célállomást. Vicces volt, mert azt mondták, mikor felvettük a kocsit vasárnap, hogy ha előbb hozzuk vissza, akkor visszakapjuk a fel nem használt napok árát, ami nem kevés pénzmag, erre mikor leadtuk, mondja Andy, az autóvisszavevő jómunkásember, hogy 50 dollár jár vissza :D Hát én azt hittem el is ájulok, ezért törtük magunkat, hogy vasárnap óta kocsikkal kelünk és fekszünk, hogy találjunk hamar egyet? Azért bementünk az irodába, ahol tisztáztuk a helyzetet, hogy több jár vissza, csak a béna rendszerük miatt nem tudják azonnal, csak pár nap múlva visszautalni, csak Andy az autóvisszavevő ember ehhez nem ért, mert az ő kis kütyüje, ami a blokkot nyomtatja csak azt az infót tudja, amit a rendszer küld neki. Na azééééért :) Innen haza már Arkadij vezetett, én csak az utcában mertem kipróbálni a kocsit, ott azért kisebb a balesetveszély. Mármint amit én jelentek másokra :D

Délután pedig elmentünk lakást nézni, ezúttal egy tök jót, illetve ami tök jónak tűnt, mert kép nem volt a neten csak kívülről. Olyat meg már láttunk :D Ez a lakás nagyon közel van, el is mentünk megnézi még mikor a hirdetést találtam, lakatlan úgyhogy jól körbekémleltük, bekukkoltam az ablakon és amennyit láttam, az nem volt lepra, és új(abb) építésű is, kíváncsiak voltunk milyen belülről. Az inspection-re kb 3 millió 400ezren érkeztek, volt ám jövés menés abban a kis lakásban, de sajnos érthető volt a nagy érdeklődés, mert normálisan nézett ki belülről, új, modern, nem lelakott, nem mocskos. 2 embernek éppen pont jó, úgyhogy ott is hagytuk az összes papírunkat és a jelentkezésünket, meg beszélgettünk az ingatlanossal sokat, hogy jó benyomást tegyünk. Kedves, több diplomás európai pár, felelős állattartók, rendezett anyagi háttérrel :D Azt ígérte az ingatlanos maca, hogy péntek délután visszajeleznek. 

A péntek ennek jegyében telt, hogy izgultunk, mi van már, és hogy lekössük magunkat elmentünk a Big W, K-mart és Target túrára. Ezek ilyen vegyes mindenféle boltok, kaja kivételével mindent kapni bennük, ruha, játék, kerti cuccok, állattartáshoz cuccok, bőrönd, táska, lakásfelszerelés, autós cuccok, tisztítószerek, még vagy egymillió egyéb dolog és mindig valami éppen akciós. Nagyjából felmértük a terepet és mikor kellőképp kicsináltuk magunkat a bóklászással hazaindultunk, ahol az a levélke várt, hogy:

Congratulations on your new home! 

Nagyon örültünk, kb kibújtam a bőrömből, délután rá is kattantam a gumtree-re (helyi vatera) és a mindenféle helyi bútorboltok honlapjára, hogy mi kellhet és hol mi van jóárasítva. Sajnos az itteni honlapok eléggé le vannak sajnálva, kb az árukészlet negyede ha fent van, úgyhogy a mai napot arra szántuk, hogy elmentünk mindenhova, ahova csak eszünkbe jutott. Nagyjából összeállt a kép, hogy miket kell venni, egyelőre nagyon zen berendezésű lesz a lakás, mert tényleg csak a legszükségesebbeket vesszük meg, aztán majd alakul a dolog később. 

Iszonyúan örülök a házikónak, szeretni fogják az állatkák is szerintem, és klassz lesz ott nekünk :) Valamikor a jövőhéten jön vissza az ingatlanosunk (elment valahova "vidékre"), most csak egy helyettessel tudtunk elmenni és lemérni a dolgokat, szerintem hétfőhöz egy hétre már lassan be tudunk költözni. Meglátjuk, rajta vagyunk az ügyön, aztán jöhetnek az állatbabák is végre :) Édespofák, nagyon hiányoznak.

*iszonyú hosszú stég szerű építmény, ami messze benyúlik a tengerbe, ott szoktak horgászni, aki illetékes

2

Hogy hogy halad a pakolás? Csütörtök este, úgy, hogy holnap még Szentendrére megyek Napcsihoz és csak este kerülök elő? Hogy szombaton reggel 9kor indulunk? 

Hát így:

Leginkább sehogyse állunk

Felnőtt felügyelete mellett pakolok, úgyhogy nem aggódom.

Sűrű napok megint, nem csak rohangálás és ügyintézés miatt, de lelkileg is.

Szombaton Napcsihoz mentem nem elbúcsúzós, ottalvós bulira. Napcsinál éppen volt egy takarékszámla szakértő tukmáló ember, aki nagyon nehezen akart búcsút venni tőlünk, pedig legszívesebben kidobtam volna, hogy tudjunk beszélgetni, pletykálni :P Mikor végre elment hülyére röhögtük és pletykáltuk magunkat, annyit ettünk, amennyi egy kisebb falunak elég lett volna. Nagyon jól éreztem magam, ezek a röhögős esték hiányozni fognak. Megígértem Naposnak, hogy mi nem búcsúzunk, mert már a tököm kivan tőle, hogy mindenki elbúcsúztat, aztán most mégis én nyivákolok, hogy talán sose látom többet. Pedig ez tök hülyeség, de mégis félek tőle, hogy eltávolodunk, hiszen eddig sem találkoztunk túl gyakran, ezután még kevesebbet fogunk, és csak remélni tudom, hogy nem lesz áthidalhatatlan a távolság.
Vasárnap hazafelé a héven olyan mély búbánat ült a lelkemre, hogy alig bírtam magam összevakarni, mikor le kellett szállni, pedig értem jött Arkadij a kiskutyával, mert mentünk haza apuékhoz.

Otthon jó volt, megebédeltettek minket, sikerült apuval is beszélni, hogy csináljon egy privát skype fiókot és emil címet, mert csak olyan van ami az egész család használ keresztbe kasul és sose tudom éppen kivel beszélgetek. Kicsit elszontyolodtam, mert bár apu visz ki minket a reptérre és még találkozunk, nagyon sokára fogunk újra otthon csevegni, meg röhögcsélni. Úgy láttam, hogy aput is megviseli kissé ez a dolog, bár eddig nem mutatta, most valahogy látszott rajta, hogy aggódik azért. Nehéz ez az egész, pedig nekem alig van valaki, aki itthon marad.

Többek között azért is mentünk haza, mert úgy éreztem, hogy ki kell mennem a temetőbe is elbúcsúzni. Nem vagyok egy temetőbe járós, amióta a mama meghalt, öt éve, nem is voltam, az ő temetésén voltam utoljára, azóta nem bírtam odamenni. Most sem volt könnyű, valahogy nekem a temetőbe járás nem hoz megnyugvást, nem könnyebb tőle, viszont legalább iszonyúan kiborít. Nem mondanám, hogy sokkal jobb lett utána, de egy kicsit talán igen, ez a furcsa érzés, hogy oda kell mennem csillapodott.

Hétfőn a fogorvosnál kezdtünk, a rettegés helyrebillentett, félig halott voltam, mikor a fogorvosi székbe ültem, pedig annyira normális a dokinéni, de meg voltam győződve, hogy szétfúrja és kalapálja a fejem :D Azt mondta minden rendben, a szarakodós bölcsességfogam is rendben kijött, azzal sem lesz gond, gyorsan le is kopogom. A nap többi részében Arkadijnak szaladgáltunk cipőért, azt majdnem olyan nehéz neki venni, mint szemüvegkeretet :) Találkoztunk elképesztő bunkó és nagyon rendes eladóval is, utóbbitól vettünk is nekem egy szandit, ami utolsó darab volt, épp a méretem és még jóárasítva is volt, szóval csak rám várt, hogy érte menjek :) Arkadijnak sajnos aznap nem találtunk cipőt :( Este futás, most kezd megint jól menni, megint a maratonramenős korszakomat élem :D

Ma jött sms az optikából, hogy elkészültek a szemüvegek, azokért mentünk és vissza abba a boltba, ahol a bunkó eladó volt, mert ott volt egy olyan cipő, amit elsőre leszavaztunk, de visszamentünk megnézni, felpróbálni. Persze abból nem volt méret, de egy csoda folytán találtunk mégis egy másik modellből, ami jó volt, kényelmes volt, horror ára volt, de legalább lehet kapni és ez is valami :D Úgyhogy most szépek vagyunk, látunk mint a sas és van lábbelink is.

Holnap okmányiroda, bejelentkezünk anyósomhoz lakni, és intézünk nemzetközi jogsit is, további ruhadarabokért futkosunk. Isteniek ezek a napok tényleg, mindenki, aki kivándorolni készül jól ossza be az idejét, ne ilyen béna módon, mint mi, mert szerintem mi még 25-én is előbb valami okmányt intézni megyünk, vagy venni valamit, és utána a reptérre :D

Hosszú, de legalább részben eredményes napok állnak mögöttem. Az első részt gyenge idegzetűek ugorják át, én szóltam :)

Szerdán délelőtt elmentünk anyósommal állatorvoshoz (megint), most kivételesen Csaba cicáját vittük, aki nálunk telel, amíg ő nyaral, viszont el kell kezdeni a cicának is a kivándorlását intézni, ami Csaba távollétében ránk hárult (ettől voltam paprikás, hogy van nekem elég gondom enélkül is, meg ritka szarul bírom az állatok orvoshoz hurcolását, hiába tudom, hogy nincs baja, meg nem beteg, ha tudom, hogy szuri lesz én már ki vagyok borulva előre, inkább engem szúrjanak meg 5x, de ne az állatot). Szóval felpakoltuk Nudlit és elindultunk Békásra, ami iszonyat messze van tőlünk, de ott dolgozik Arkadij gimnáziumi osztálytársa, aki szerintem tök jó állatorvos, legalábbis nálam nyert ügye van a pasinak, mert a mi állatainktól profin levette a vért, meg a rendelővel szemben van a labor, ahova a vért le kell adni vizsgálatra, és egyáltalán, Dr. T. már ismeri a dörgést. Ez így szép elképzelés volt, de sikerült éppen azon a napon menni, amikor ő nem rendelt, csak az anyukája (családi vállalkozás). Először örültem, mert Dr. Anyu is nagyon ügyes, Boriszt ő ivartalanította és nagyon elégedett voltam vele akkor. Amikor viszont elkezdett kérdezgetni, hogy akkor mi, meg hogy, felhívta a labort, aztán Dr. T-t is, már tudtam, hogy baj lesz, vagy legalábbis nem lesz sima a dolog. A gondok ott kezdődtek, hogy Nudli már a hordozóban elhisztisedett (sokat utaztunk Békásig ugye), így amikor meghallotta a hajnyíró hangját, olyan veszett üvöltésbe és kapálózásba kezdett, hogyha polip lennék se tudtam volna visszatartani. Valahogy nagy nehezen sikerült egy picurka darabot leborotválni, aztán megszúrni, de a vérét nem akarta adni a cica, az istennek se sikerült vért venni tőle. Viszont legalább további harcok folytak, melynek eredményeképpen a tű kicsúszott és a vér is folyt patakokban mindenfelé. Itt már nagyon úgy voltam, hogy na ebből elég, ha Csaba hazajön intézi ő úgy, ahogy akarja, de én nem csinálom, elég nekem a saját gyerekeimért aggódni. Dr. Anyu rendbe tette a cica lábát, fertőtlenítette, bekente, leragasztotta, én dajkáltam, nyugtatgattam, aztán vissza a dobozba. Dr. Anyu aztán mondta, hogyha kocsival vagyunk akkor menjünk már át a másik rendelőbe, ahol Dr. Apu dolgozik, mert ott ketten vannak állatorvosok, és majd ők jobban értenek hozzá. Remek, Nudli úgyis imád autózni. Átautóztunk, ahol az a remek hír fogadott minket, hogy Dr. Anyu további telefonálgatásokat folytatott a laborral, ahol kiderült, hogy csak akkor tudják a vértesztet megcsinálni, ha az állatorvostól kapnak egy, a labor oldaláról letöltött, hivatalos kérőlapot, amihez regisztrálni kell az online rendszerbe. Dr. Apu és a segédje, vagy nem tudom ő kicsoda volt és ha olvassa bocsánat, hogy lesegédezem, szóval ketten az online regisztráción ügyködtek, de sehogyse sikerült nekik, mert nem jött a visszaigazoló e-mail. Na jó, mindegy, a vért ettől még le kell venni, mondták, hogy Dr. Segéd majd megy délután a laborba, addig biztos sikerül a regisztrálás. Dr. Apu megfogta a cicát, Dr. Segéd profin megszúrta, sikerült vért venni végre valahára nagy nehezen, mert valamiért nagyon sűrű volt a cica vére, és nagyon nehezen jött. Persze mikor a tűt kihúzták megint ömlött mindenfelé, én már az ájulás határán voltam, bírom én a vért, ha emberből folyik, de az állatokat semmilyen formában nem bírom szenvedni látni. Lábikó leragaszt, cica dajkálás, dobozba, fizetés. A vért elkértük, hogy majd visszamegyünk mi a laborba, és kiderítjük, hogy mégis akkor mi van, mert sehogy nem volt világos, hogy akkor kinek milyen lapot, hova, milyen regisztrálás kell. A laborban egy fiatal csajszi végre elmagyarázta normálisan, hogy mire van szükségünk pontosan. Azt mondta, hogy a tesztet el tudják kezdeni csinálni, de az eredményt akkor kapjuk csak meg, ha a hivatalos papír befut egy állatorvostól. Kitöltetett velem egy nem hivatalos papírt, amin megadtam Dr. T-t állatdokinak, hogyha hívni kell valakit, akkor őt, mert ő elvileg tudja mit kell csinálni, hiszen már 3 állattal ezt lenyomta tavaly. Cirka 2 órás ide-oda rohangálás után félig eredményesen hazaautóztunk az addigra félholtra rémült Nudlival. Itthon hamar megnyugodott, kapott vigasz túrórudit aztán letette magát, hogy kialudja az átélt borzalmakat. Én is így tettem, szerintem én jobban kikészültem, mint a cica.
Délután elmentünk edzeni (nehéz volt, de jó volt, juhúúú) aztán kicsit angoloztunk, amikor csörgött a telefon. Dr. T telefonált, hogy ő már be van regisztrálva a labor rendszerébe a mieink miatt, és kellenének neki Nudli adatai is. Bediktáltam, ő megnyugtatott, hogy ne fossak, leadja a papírokat, most már minden oké, meglesz a véreredmény, majd szól. Igazából az egészben attól féltem, hogyha mégse indítja el a labor a hivatalos papír nélkül és megromlik a minta és megint végig kell ezen rángatni a macskát, én belepusztulok.

Csütörtökön elmentem az összes létező hivatalba, ami a szakmámhoz kapcsolódik, hogy itthon mi a módja a működési engedélyem szüneteltetésének, vagy kell-e egyáltalán jeleznem, hogy én most egy kicsit nem itthon leszek. "A" hivatalban, ahova először mentem közölték, hogy ők ezzel nem foglalkoznak, menjek át "B" hivatalba, de náluk, mint "A" hivatalnál nem kell semmit csinálnom. Szuper, elbattyogtam előbb "A/b" hivatalba, ahol egy papírért kuncsorogtam, amivel igazolják nekem, hogy itthon ebben a munkakörben dolgoztam, és nem öltem meg senkit, anyagi kárt nem okoztam, meg egyáltalán, nagyon kedves és rendes munkaerő vagyok (jó, ez igazából nincs is benne). Ott a kislány kezembe nyomott egy 3 és fél km hosszú listát arról, hogy milyen papírokat kell vinnem, és egy csekket, amin egy olyan összeg volt, hogy ha nem ültem volna, biztos leülök, hogy fizessem be, mert ennyibe kerül. Mikor fellocsoltak a sokkból elindultam "B" hivatalba a további kérdéseimmel, ahol nagyjából kaptam is néhány megnyugtató választ, hogy mi a teendő (semmi), de ha biztosra akarok menni, menjek "A" hivatalba. Itt kiröhögtem a nénit, de csak kedvesen, hogy onnan jövök, és ide küldtek, és ha ők se tudják melyik iroda tudja a választ, nekem honnan a bánatból kellene tudnom? Azért sikerült dűlőre jutni, és elindulni "C" hivatalba a további kérdéseimmel. Ott egy nagyon vicces idősebb nénike segített, aki először nem értette mit akarok, majd némi vitatkozás után megértette, de végül ráhagytam, hogy hagyjuk a fenébe, inkább befizetem ott is pénzt (éves tagdíj valami 7900 ft), amit kell, és akkor a gond letudva egy évre. Innen elindultunk a Központi okmányirodába beszerezni "A/2" hivatal számára a papírokat, de mikor megláttuk, hogy az utcán a sor vége, inkább hazajöttünk, elvégre másnap is van nap.

Így érkezünk el a mai naphoz, a délelőtt csupa kellemes meglepetéssel szolgált. Reggel nyitásra mentem az okmányirodába, ahol kiderül, hogy nem kell papírt venni a postán az erkölcsi bizonyítványhoz, mert online megy a dolog (hol tart már a tudomány!) adott egy csekket az információs maca (4400 ft) 2 ajtónyira volt a posta, ott befizettem, aztán beültem a sorba. Kb 40 perc és 2 szuperkedves ügyintéző után készen is voltam, megkaptam az erkölcsimet, hogy tiszta vagyok, nyargaltam vissza "A/2" hivatalba a papírokkal, ahol miután átjutottam a szigorú portáson, felmentem az irodába, ahol nem volt senki. Szerencsémre épp akkor jött a tegnapi ügyintéző, aki először kérdezte mit akarok, megmondtam, mire közölte, hogy nincs ügyfélfogadás ma. Biztos kiült a fejemre a kétségbeesés, mert miután benyögtem, hogy de, de hát itt van minden papír, mondta, hogy najójöjjöngyorsan, én meg fénysebességgel le is csaptam magam az első székbe, mielőtt meggondolhatta volna magát. Nem egészen 3 perc alatt végeztünk, papír majd egy hónap múlva lesz kész, nem kapkodnak. Az egész rohangálás, intézkedés nem volt 2 óra. Mondom én, hogy ez már a ló évének szele :D

Most este pedig megkaptam a szalagavatós videónkat, végignéztük Arkadijjal, kicsit megkönnyeztem :) Szép voltam, fiatal és nagyon vékony. Olyan furi, mert akkor sem voltam elégedett magammal, nem találtam magam sem szépnek, sem vékonynak, pedig... de hülye voltam :D Jó motiváció a továbbiakhoz legalább :)

Breaking news! Elindult a hajó, ami a konténerünket viszi :) Halleluja, victory dance és örömkönnyek :D

MSC Sonia :) Gyerünk kislány!

Sajnos mind a ketten hajlamosak vagyunk elpatópálkodni az időt, ennek megfelelően most kapkodunk és rohanunk. Persze nem várt események is most történnek, úgyis pont van idő ezek menedzselésére.

Úgy kezdődött, hogy októberben néhány alkalommal iszonyú fejfájásra ébredtem, amire semmi gyógyszer nem hatott, meg úgy egyáltalán semmi. Ez volt 3-4 alkalommal, aztán valahogy rájöttünk, hogy a friss levegő segít és nyitott ablaknál aludtunk, és ez úgy tűnt megoldást hozott a problémára, egész december végéig jól is voltam. Aztán mikor máskor ugye, karácsonykor jött megint a disznó fejfájás, hiába volt nyitva az ablak... semmi sem segít, csak a meleg "borogatás". Van egy lenmaggal töltött párnácskánk, amit a mikróban lehet felmelegíteni és azt tettem a fájásra és úgy tűnik segít, mert negyed óra alatt elmúlt eddig minden alkalommal. Ilyen utófájás persze maradt egész nap, de azzal már vígan lehet jönni menni, nem a sötétben-sarokban sírdogálós várom a halált jellegű fejfájás az már.
Sejtettem az okát persze, de azzal úgysem tudok mit csinálni, hogy többet izgulok, mint amennyit nem. Az egész Ausztrália dolog, az angol, az utazás, az állatok, a lakás, a munka, az itt hagyott család, hogy ott ne menjünk mások idegeire, hogy elkészül-e a jogsim időben, és persze az ugye nincs agydaganatom problémákon rágódás nem valami egészséges. Mivel a jogosítványom is éppen februárban jár le (mikor máskor) elhúztunk a háziorvoshoz, hogy írjon egy alkalmassági papírt, és ki is faggattam a szerintem migrénes fejfájásaimról. Állatira megnyugtatott, mert szerinte a tüneteim nem tipikus migrénes tünetek, és kéne egy CT. Ja persze, 3 hét alatt CT, itthon, muhahahhaaa. Kicsikartam belőle egy beutalót a neurológiára, na nem mintha kellett volna, de jobb ha van, mert inkább egy szakemberrel nézetném meg magam. Nem mondtam ezt neki persze, de nem bízom ebben a dokiban egyáltalán, biztos szenzációs orvos volt 30 éve mielőtt... de ezt hagyjuk. Csütörtökön felhívtam a régi kolléganőmet a neurológián, hogy tudna-e nekem valakit szerválni, aki megvizsgál, mert sürgős lenne és nem akarok a szakrendelésre menni és a 235. lenni aznap az ottani dokinak. Mondta, hogy szabin van, hétfőtől dolgozik, de intézkedik.

Szombaton elmentünk a szemésznénihez is, aki egy nagyon cuki tündér, csak mindig a frászt hozza rám. Most mondja, hogy sokat stresszelek (na ne mondja!) és tök száraz a szemem, mint a tapló, és szörnyű erezett és a szemfenék vizsgálat után közölte, hogy ugrál a vérnyomásom, nem magas? Ott már majdnem elájultam, hogy nekem annyi, elárasztottam kérdésekkel, mire kiderült, hogy nincs semmi dráma, mert amit lát az ereken nem állandó konstans magas vérnyomás, hanem csak időnként felmegy. Mondjuk ha sportolok? Meg mert hülyére izgulom magam? Hát igen, mondja ő.... és hogy igazából ezzel nem is kell foglalkozni. Szuper, akkor miért hozta rám a frászt? Hogy felmenjen a vérnyomásom? :D Persze amúgy minden rendben, a szemem nem romlott (nem is javult :/ ) a szárazságon kívül tök rendben van, még a feneke is, meg az ereim, meg mindenem. Éljen éljen :)

Hétfőn hívott a kollegina, hogy a főorvos vár szeretettel, mehetek. Szuper, el is poroltunk a kórházba, így is tök sokat kellett várni, de azt hiszem megérte. Nagyon rendes volt a doki, alaposan megvizsgált, kikérdezett, odafigyelt a tüneteimre, nem vette félvállról (mint a házidoki) amikor mondtam, hogy azért eléggé rohadtul meg vagyok ijedve. Azt mondta, hogy akármit mondott a házidoki, én bizony tipikus migrénes tüneteket produkálok, és még örülhetek, mert magamtól találtam rá megoldást, és negyed óra-20 perc alatt elmúlik, bezzeg másoknak... itt megkértem, hogy ne mesélje el, hogy másoknak milyen, ez is épp elég szar és nem vigasztal, hogy fekhetnék 3 napig is sírva a sötétben a fájdalomtól. Viszont, hogy jó hír is legyen, nem lát semmit a vizsgálatok alapján, tök rendben vagyok, úgyhogy nagy dráma valószínű nincsen, de azért biztos ami biztos, egy MR-re néz nekem időpontot. Mert a CT-nek nulla értelme van (na ennyit a házidokiról), az csak a daganatokra jó, az MR viszont az érproblémákat is látja, meg a daganatot is, szóval szebb, jobb és menőbb vizsgálat (majd beragasztom a matricás albumomba az MR matricát). Szóval 20-án még megyek egy körre, klasszabb programot magam sem tudtam volna kitalálni indulás előttre.

Kedden elrongyoltunk az optikába, vettünk nekem szép új szemüvegkeretet, aztán bejártuk a fél várost, hogy Arkadijnak is találjunk keretet (nekem 10 keretből 9 jól áll, neki 10-ből 9 szarul, a maradék 1 pedig rémesen) , iszonyú nehezen, de találtunk egyet. Ezekkel átszáguldottunk a városon egy másik optikába, mert itthon kb 3 optika foglalkozik a clip-on technológiával, aminek a lényege, hogy a szemüveg lencsébe tesznek egy icipici mágnest, és csinálnak a lencse formájával megegyező formájú napszemüveg lencsét, amit csak fel kell cuppantani a rendes szemüvegre, és voilá! kész a napszemcsi. Olcsóbb, mint egy dioptriás napszemüveget legyártani, és jól is néz ki, legalábbis Arkadijé jól fog, az enyém meg lesz, amilyen lesz. Neki fekete a kerete és a sötét lencséket összetartó fémbigyó 3 színben válaszható csak (fekete, bronz és szürkésfémes) és nekem a keretem persze piros, így mindenképpen el fog ütni picit a clip-on lencse. Mindegy, elvileg jövőhétre kész a szép új szemüveg :) Az optikát pedig nagyon nagyon ajánlom tényleg, hihetetlen szuperek, értenek hozzá, segítenek, és valami egészen elképesztően kedvesek, még kaptunk kedvezményt is :) Rém elégedett vagyok velük, kár, hogy nem előbb találtuk őket :)

A mai napról majd holnap értekezek, arra még aludnom kell egyet, hogy mindenféle düh és káromkodások nélkül tudjak írni róla :D

Pénteken szuper hírt kaptunk már korán reggel, mégpedig azt, hogy az állatoknak a karantén 30 napról 10 napra csökkent! Arkadij mondta, hogy küldött a Pet Carriers egy levelet, hogy újra kell számolni a költségeket, a változások miatt (mondjuk kivételesen most olcsóbb lesz picit valami, nem drágább :P). Aztán megtaláltam a facebook oldalukon is, hogy azokra az állatokra, amelyek február 4-én, vagy utána érkeznek, már ez a 10 napos karantén vonatkozik. Hihetetlenül örülök ennek :)
Izgultam/izgulok szörnyen az állatkák miatt, hogy lelkileg nagyon megsínylették volna a 30 napot, de bízom benne, hogy ezt a tízet féllábon is kibírják, meg inkább itthon legyenek több időt a tesómmal ás anyósommal, mint a karanténban egy ketrecben, idegen emberekkel körülvéve.

Cicáknak, fent tetőterasszal és kilátással

Cicáknak, alul alom, középen hálószoba, fent terasz

Néztem egy videót is a ketrecekről, elég tágasak voltak (főleg hogy ketten is bent voltak és kamerázták a macskát) és elég normálisnak tűnt meg tisztának, volt bent játék, sok víz és az alom is tiszta volt.

Kutyusoknak hasonló a szállás, csak nekik vízszintesen 2 részes a kennel, a belsőben esznek, alszanak, a külső meg egy nagyobb, ahol van hely mozogni. Nekik egy "kertre" néző rácsos oldal van, ahol látják a többi kutyát, de el nem érik egymást. Hogy a kertnek mi funkciója van, nem tudom, mert a rácsos oldal a kép alapján nem nyitható, meg oda biztosan nem engedik ki őket, mert oda tudnának rohanni egymás ketrecéhez és menne az őrjöngés, és ugatás. Gondolom, hogy ne unatkozzanak, meg tudjanak napozni, levegőzni.

Azt hiszem 10 napig ellesznek az állatkák itt, szeretni nem fogják, de mire megszokják jöhetnek is hozzánk. Még nem tudjuk, hogy mi megyünk értük, vagy Adelaide-be is a Pet Carriers hozza őket, gondolom a jövőhétre csak kiderül, hogy ők mennyiért tennék őket gépre, de valahogy ezek az ausztrál ügyintézések mindig olyan ráérősek.

Tegnap elvitte a Crown a cuccainkat, végre valahára ezen is túl vagyunk. A pakolás hihetetlen gyorsan, vidáman és profin történt, ezer millió hála a 2 szorgos kezű pasinak, aki jött.
Reggel 9-re jöttek és délután 1-re már itt sem voltak. Még nem tudjuk pontosan mennyi cucc jött össze, én olyan 3 köbméterre tippelek, összesen 26 doboz.
A pakolós fiúk nagyon normálisak voltak, nem hajigálták a cuccokat, mindent ami kicsit is törékeny 300 réteg selyempapírba csavartak, a dobozokat úgy töltötték meg, hogy mindennek van helye, de nem lötyögnek, nem kocognak a dolgok egymáshoz, és a tereket jól kihasználták.
Annyi picurka meglátásom van csupán, ami másnak később jól jöhet, hogy én nem tudtam, hogy a kis dobozkákat meg lehet-e tölteni. Pl van egy fa ékszeres szekrénykém 5 fiókkal, én ezeket kiürítettem és az ékszereket egy nagyobb dobozba összeömlesztettem, holott maradhattak volna az eredeti dobozukban is, mert megtöltötték a fiúk a szekrénykémet, csak most mindenféle egyéb apróság van benne :D Nyilván ez egy piszlicsáré kis dolog, csak ha előre tudom, akkor egy csomó pakolástól megkíméltem volna magam, azért nyilván túlélem :) Meg ami jópofa volt, hogy egy cipős doboz szerű papírdobozba tettem az összes képeslapot, szerelmeslevelet, ilyesmiket és még beletett a dobozba pár egyéb apróságot az egyik srác, amitől már nem illeszkedett a doboz teteje, folyton felnyomta a sok levél, meg miegymás, és mondtam neki, hogy ragassza le ragasztószalaggal, mire néz rám, mintha az anyját szidtam volna, hogy de ez nem fog lejönni a dobozról! Mondtam, hogy leszarom, nem a doboz kell, hanem ami benne van, az ne szóródjon szét, a doboz nem érdekel, csak valamibe rakni kellett, de aztán addig pakolászott, logisztikázott, amíg mindennek lett helye és a doboz teteje is passzol ragasztás nélkül. És most mindenki boldog, meg a doboz se sérül, bár tényleg olyan mindegy lett volna, mert csak egy cipős doboz :D De azért az fontos, hogy figyelnek a cuccokra tényleg.
Szétszedték a bicajt is, de jó fejek voltak, mert elmutogatták, hogy mit, hol, hogyan, merre tekertek, hogy majd össze tudjam rakni márciusban, remélem nem hullik ki a fejemből addig ez a fontos információ :)

Azt mondták, hogy azokat a dobozokat szeretik kinyitni, amiben valami olyasmi van, ami a korlátozott listán van,pl fa árú, vagy egyéb növényi részt tartalmazó cucc, ezeket igyekeztünk egy dobozba tenni, hogy hátha nem túrnak fel mindent, bár igazából ezzel nem sok mindent tudunk csinálni. Ami még fejtörést okoz, hogy minden olyan cuccot, ami 12 hónapnál nem régebbi, azt megvámolnak... és hát nekünk elég sok olyan elektronikai cuccunk van, ami nem régebbi... van olyan, amit tegnap előtt vettünk, épp hogy ki tudtunk próbálni :D Persze a csomagolásból kiszedtük, a fóliákat, gyorskötözőket leszedtük, mindent összemancsoltunk, de ha nagyon akarnak bele tudnak kötni, hogy pl a botmixer-t egy éve használom és egy karcolás nincs rajta :D Hát, nagyon vigyázok rá :P Reméljük, hogyha ki van bontva akkor nem kukacoskodnak.

Összességében a pakolással és az eddigi ügyintézéssel, hozzáállással rém elégedett vagyok, a hórukk fiúk is nagyon normálisak, kedvesek voltak, meg az irodában az ügyintéző nő is, pedig volt olyan nap, hogy 23x telefonált oda Arkadij, mert nem tudtuk a hülye papírt kitölteni :) Meglátjuk, hogy az ausztrál kollégák milyenek lesznek.

Most nagyon furcsa a lakás, hogy nincs itt az a nagy kupi, meg hát sok olyan dolgot elvittek, amit napi szinten használtam és most folyton arra visz az utam, csak persze nincs ott, lásd számítógép, nem áll a előszobában a bicikli, tök üres a ruhásszekrény. Mennék már a cuccaink után, ez a várakozás tényleg idegőrlő, meg annyi minden kell intézni, mielőtt elmegyünk, ez se nagyon hiányzik a hivatalos ügyintézések tömkelege.

Bár még messze vagyunk a végétől, de azt hiszem, hogy a legfontosabb dolgokat már összepakoltuk. Olyan a nagyszoba, mintha beköltözött volna egy másik család, borzalmas nagy a kupleráj.

Furcsa és rossz érzés összerámolni a cuccainkat, és főleg válogatni, hogy ez jön, ez nem jön. Mert mi alapján válogatok?

Megkeményítem a szívem, és csak azt viszem, ami szükséges, ami kell, ami praktikus, aminek hasznát veszem kint, vagy amit nem is kapni kint (van ilyen egyáltalán?), hogy majd minél kevesebbet kelljen költeni?

Vagy hagyom magam az érzelmeim által befolyásolni, és berámolok egy csomó "kacatot", amit még ettől-attól kaptam, vagy innen-onnan hoztunk, vettünk, az együtt töltött idő bizonyítékai, kedves, szép emlékek azoktól, akiket szeretünk, de itt hagyunk, vagy már ők hagytak itt minket?

Vagy hagyom, hogy az új, tiszta lappal kezdés lehetősége elragadjon, és nem viszek semmit, csak azt a nagyon kevés dolgot, emléket, ami nélkül úgy érzem tudnék élni, de minek?

Egy kicsit mindegyik azt hiszem...
Van olyan, amikor könnyű eldönteni, mert ha mondjuk szakadt, vagy csorba, vagy hiányos, akkor nem jön. Kivéve, ha a nagymamámtól van, vagy gyerekkori emlék, mert akkor megszereljük és jön. Mint a Majom. A Majom a garázsból került elő, én kisebb sokkot kaptam, mikor Arkadij behozta a lakásba a penészes, dohos, nedves, félig kilógó belű Majmot, hogy márpedig ez jön. És mégis hogy? Mikor magamhoz tértem bevizsgáltam, és bár a helyzet katasztrofális volt, de nem reménytelen, viszont az én képességeimet meghaladta a vészhelyzet, így elvittük Majmot a Babaklinikára egy gyors rehabilitációra. Most jobb, mint újkorában, tehát nem kérdés, hogy utazik. Vagy mint a nagymamám vázái és köcsögjei, amiken vastagon állt a mocsok és a zsír, mert mikor elhoztam a mama lakásából nem vacakoltam a letisztogatással, csak bevágtam a garázsba, hogy ne kelljen bőgni tőle, ha ránézek. Most viszont nem volt kecmec, lemostam őket, és jó érzés, hogy magammal tudom vinni (már látom magam ahogy a vázákat szorongatva bőgök, mint egy szamár egy-egy honvágyas napon :D)

Van olyan, amikor könnyű eldönteni, mert szeretjük, vagy mert emlék, és szerelni se kell. A fényképek, a faliképek, az apró kis dísztárgyak, a képeslapok, a szerelmeslevelek, a mindenféle csetresz az utazásokról, az örökség ékszerek, plüssállatok és még sorolhatnám napestig. Ezek általában apró dolgok.

Van, amikor könnyű eldönteni, mert praktikus és tényleg kelleni fog. Mert pl a smoothie maker-t nagyon szeretjük és nyáron egy epres ananászos smoothie egy gombóc vaníliafagyival, hát az maga a mennyország. Vagy a blögybölő*. Vagy a nyomtató, vagy a számítógép, vagy a tankönyvek. Vagy a ruhák, cipők nagy része, hát valamit csak fel kell venni ott is, még akkor is, ha senkit nem érdekel, mit húzol magadra. Vagy a konyhai cuccokból azok, amiket rendszeresen használok, és jó állapotban vannak, ezek a nagyobb dolgok többnyire. Meg a varrógép. És a bicikli, azt ne felejtsük el!

Aztán van, amikor olyan nem is tudom a helyzet. Pl ilyenek nekem a bizsuk. Mert ritkán hordom, de mikor turkálok köztük nagyon jó, meg szeretem, hogy csillognak, és ha eszembe jut fel is veszem őket. Szóval jönnek. Ebbe a kategóriába esik a konyhai cuccok másik része, az apróságok. Nekünk sose volt rendes étkészletünk, mikor elköltöztünk külön háztartásba a garázsból** kaptunk fekete és fehér tányérokat, vettünk hozzájuk evőeszközöket, amik az évek során valahogy elfogytak, a tányérok eltörtek, vagy csorbák, ezek egyértelműen nem jönnek. Viszont a kék mintás levesestálak, amik ugyanúgy csorbák, azok jönnek. Mert a nem csorba felük szép, és mélyek, és szeretünk belőle enni. Vagy a sütiszaggató formák. Egy kezemen meg tudom számolni hányszor sütöttem kekszet, de egy időben megszállottan vettem a formákat. Mert cuki rókás, meg rénszarvasos, és sünis, meg hullócsillagos és mikulásos is van, meg kaptam anyósomtól olyat, ami tupis*** szuper egymásba rakhatós, meg angyalos, macis, elefántos, és a jó ég tudja még milyen. Én nem tudom, mert nem használom őket. Azért jönnek. Ott vannak a cipők is, illetve a bakancs és a csizma. Kelleni fog az valaha? Bakancs jön, csizma nem. Ezekből a cuccokból van a legtöbb és ezek miatt van a legtöbb fejfájás.

Aztán vannak azok a dolgok, amik egyáltalán nem jönnek. Csak megszoktuk őket, hogy körülöttünk vannak ezek a tárgyak, de nem használjuk őket semmire, nem kötnek hozzá jó érzések, csak sajnáltuk kidobni eddig. Most is sajnáljuk, ezért olyan a ház, mint egy cséritelep és fogalmam sincs mi lesz ezekkel a cuccokkal. Ugyanakkor olyan érzésem van tőle, hogy nincs semmi összepakolva, hiszen egy csomó cucc kint van a polcokon.

Furcsa az is, hogy most ez a pár dolog iszonyú soknak néz ki, és ebből a pár dologból kell majd egy üres lakásból otthont csinálni. Persze, lehet melléjük venni mást is, fogunk is, de annyi minden új lesz, idegen, hogy jó érzés lesz majd pár ismerős darabra ránézni. Ugyanakkor izgalmas is, mert új lappal indulunk, és mi még sose költöztünk olyan lakásba, ahol ne lettek volna az előttünk lakók cuccai, mindig örököltük csak a lakásokat, és mivel nem volt saját lakásfelszerelésünk általában sok örökölt cuccot be is olvasztottunk, amitől egy idő után igencsak szedettvedett lett az összkép. Most jó érzés arra gondolni, hogy beköltözünk valahova, ahol a szekrényeken kívül nincs semmi, és magunknak kell belakni, otthonná tenni. Még akkor is jó, ha az első időkben a földön alszunk majd, és nem lesz hol enni :D

Holnap még futunk egy utolsó kört, pár dolgot be kell még szerezni, aztán egy utolsó pakolás és pánikroham, hogy jaaaaj de még ezt tegyük be, és utána kész, jöhet a dobozoló banda, kedden pedig búcsút veszünk mindenünktől, ha minden jól megy február végéig :)




*botmixer
**a garázs a végtelen lehetőségek tárháza, és több élet felhalmozott kacatjának temetője
*** Tuppervare

Ma voltunk Borisszal is állatorvosnál, megvizsgálta, megröntgenezte, van jó és rossz hír is. Jó hír, hogy a csontosodás előrehaladottabb állapotban van, mint anyósom cicájánál, holott Borcsi egy évvel fiatalabb, úgyhogy a doki szerint ezzel nem lesz baj, néhány ízületnél le be is záródott neki a növekedési zóna, pár van nyitva, de azoknál is egy vékonyka vonal jelzi csak. A rossz hír, hogy diszpláziás mind a 2 csípője szegénynek, és ez idős korában okozhat majd bajokat, főleg arthrózist. Egyelőre teendő nincsen, mert jó állapotban vannak az ízületek, jó az izomzata, ideális a testsúlya (erre is figyelni kell) sok mindent nem tudunk tenni. Vázoltuk a dokinak a helyzetet, hogy utazunk és visszük a cicapöcköt is, véleménye szerint nincs akadálya, nem fenyeget a veszély, hogy megérkezés után 3 hónappal műteni kellene. Szóval egyik szemünk sír, a másik nevet, bár azért annak nagyon örülünk, hogy akut probléma nincsen és fájdalmai sincsenek a cirmaléknak.

A hétvége nagy részében macskáztam, anyósomnak dolgoznia kellett, úgyhogy macskaszitterkedtem nála. Nem volt életem legszebb 2 napja, de túl vagyunk rajta. Vasárnap konkrétan azt hittem estére annyi a cicának, nagyon rosszul volt, ráadásul pisilni se pisilt akkor már 2 napja, úgyhogy reggel nyitáskor már az állatdokinál toporogtunk, hogy csináljon valamit. Kiderült, hogy csak félig van tele a hólyagja, meg ilyenkor belefér, ha sokáig nem pisil, végül ez a kérdés hétfőre oldódott meg magától, de addig azért izgultam, hogy mi lesz (pénteken délben műtötték, és hétfő reggel pisilt először, durva). Szegény nehezen viseli a gallért, de hát ez van. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem könnyebbültem meg, mikor kiderült, hogy Borisznak nincs ilyesmi baja, és ha műteni is kell az is sok év múlva lesz, azt hiszem be is diliznék, ha most kellett volna. 

Szombaton délután átmentünk Norbiékhoz bandázni, a fiúk otthagytak minket Esztiket, tök jót beszélgettünk, kiveséztük a gyerek témát és elmondhatatlanul megnyugtató volt. Ugyanúgy gondolkozunk a gyerekvállalásról mind a ketten, és annyira felszabadító volt végre valakivel úgy beszélni erről, hogy nem feszengek, hogy mikor kezd el csesztetni, hogy tik-tak-tik-tak, és ugyanúgy gondolkozik, ugyanazon a véleményen van, mint én :D Jó volt, jól éreztük magunkat nagyon, Arkadijt megint féltékennyé tettem, mert valamiért Malac megint kipécézett magának ölikézésre ( 2x is!! :D ), még a végére szerelembe esünk egymással :D 

Hétfőn beszéltünk a Crown-al, 31-én jönnek felmérni, hogy mennyi cuccal számoljanak, aztán november 11-én rámolnak össze és útnak indul a motyónk. A hét többi részében felmérem, hogy mi az amit viszünk, bár nagy része fejben már megvan, de kell egy lista, meg végigjárok minden szekrényt, mert a fele így is kihullik a fejemből, hogy mire bólintottam rá, hogy jöhet. Rohadt nehéz ez, nem bánnám, ha nyernénk a lottón és azzal megoldódna ez a mit vigyünk kérdés (is) :)

Nem egy szép nap a mai sajnos. Igazából, ha őszinte akarok lenni, éreztem, hogy nem lesz az, de remélni mindig lehet. Ebből már egyértelmű, hogy nem sikerült a vizsga, vagyis nem úgy, ahogy szerettem volna. Sajnos semmivel sem lettem okosabb, sőt ha lehet, még inkább elbizonytalanodtam, hogy tudok-e egyáltalán angolul, vagy sem. Nem akarom részletezni, de ritka szarul sikerült, és mindez olyan váratlanul ért, mintha legalábbis kaptam volna 2 pofont és leöntöttek volna jeges vízzel. Úgy jöttem el a vizsgáról, hogy akár meg is lehet, most azt érzem, hogy ez sose lesz meg, és hogy tulajdonképpen egy felfuvalkodott, nagyképű hólyag vagyok, hogy valaha azt gondoltam, hogy ez sikerül. Holott tudom, hogy ez az érzés egy baromság, de ettől még rém nyomorultul érzem magam. Azt sajnálom a legjobban, hogy két hete ezen szorongok, ezen a héten aludni se tudtam már, minden nap 4 körül fent voltam már, az eredményt is hajnali 3-kor néztem meg. Megérte ennyit izgulni rajta, pfff. 

Délelőtt felhívtam a főnököt, hogy tud-e rám szánni 10 percet az életéből, szeretnék vele beszélni. Kérdezte, hogy baj van-e, kis híján elsírtam magam, hát hogyne lenne... persze neki nem mondtam semmit, minek, ehhez semmi köze, dehogy van baj, jó, akkor gyere most. Át is csattogtam, ültem nála vagy 20 percet, nagyobb forgalom volt, mit egy pályaudvaron, aztán mikor sorra kerültem vázoltam a helyzetet. Nem mondhatnám, hogy örült, de nem rám haragudott, hanem a helyzetre, hogy marha sok macera van azzal, hogy új embert kell felvenni. Nem emberből van hiány, mert nem túlzok, kb 40 ember áll azonnali kezdéssel a helyemre, csak a gyárral megvívni a csatát, betanítani, elrendezni őket már nagyobb szívás. Mondta, hogy többen mennek külföldre, és sokuktól megkérdezi, hogy biztos-e a dolgában, de nálam nem kérdezi meg, mert ez nem egy megkérdőjelezhető döntés, ilyen egyszer van az életben, élni kell vele. Jól esett, amiket mondott, megköszönte, hogy szóltam neki (és nem a felmondópapírommal mentem, hogy itt írd alá), én is megköszöntem, hogy ott dolgozhattam. Aranyos volt, mert mondta, hogy 2015-ben Sydney-ben lesz a szakmai világkongresszus, csináljak helyet addig és reméli ott találkozunk :) Jó hangulatban váltunk el, ettől is féltem kicsit, aztán mégis jól sült el. Kifelé menet még kértem időpontot a főfőnökhöz is, hogy hétfőn ha megyek a felmondásommal, akkor egy körben alá tudjam íratni mindenkivel. Hétfőn még kiborítom a kolleginákat is, csak a kisfőnök tud róla, hogy megyek, lesz öröm, alig várom.

Délután Arkadijjal elcsattogtunk könyveket pakolni, illetve ő pakolt, én meg csendben agonizáltam, további halmok kerültek ki a dobozokból, hogy nem kellenek, már csak itthon maradt néhány milliárd könyv, amit át kell nézni.

A múlthét se volt semmi, ha a tempóját nézzük, azt hittem nem lehet alulmúlni, de tévedtem. Soha véget nem érő végtelen napok, csak úgy vonszolja magát, cammog előre ez a hét is.

A múlthét volt a közvetlen kolléganőm utolsó hete, ami nagyobb részben jó, kisebben rossz. Nagyobban azért jó, mert ezzel a csajszival nagyon furcsa kapcsolatom volt, sose szerettem, viszont elviseltem és jópofát vágtam hozzá, mert muszáj volt együtt dolgozni. Úgy tűnik ez olyan jól sikerült, hogy szerinte fene jó barátok lettünk, legalábbis erre enged következtetni, hogy élete minden apró cseprő hülyeségéről részletesen beszámolt nekem, ami valljuk be rohadt fárasztó volt. Emiatt igencsak megörültem, amikor felmondott, pláne amikor azonnali hatállyal el is engedték, virult a fejem. Kaptam viszont magam mellé egy új lányt, aki nagyon kis aranyos, de hát tök kezdő (tudom, én is voltam az, és ha minden jól megy akkor nemsokára megint leszek) amivel nincs is baj, csak most érzem, hogy azért jó dolgom is volt, amíg a másik csajszi itt volt. Mindenki csinálta a maga dolgát, most meg furcsa nekem, hogy én vagyok a felnőtt, a tapasztalt, aki már 2,5 éve itt dolgozik, aki már tudja hogy mennek a dolgok a gyárban. Furcsa nagyon, de igyekszem jól elmutogatni az új lánynak a dolgokat, hogy mit hol talál, kit hogyan kezeljen, hogy könnyen menjen neki a beilleszkedés, legalábbis könnyebben, mint nekem anno. Most jön a csak :D Csak annyira fáraszt, de annyira... Lélekben már régen nem a munkahelyen vagyok, már nem érdekelnek a mindennapi harcok az osztályos kollégákkal, ugyanakkor azért muszáj képben is lennem, mert ha hamarosan lelépek, akkor azt sem szeretném, hogy az új lányt úgy hagyjam ott, hogy azt se tudja szegény merre van arccal előre.
Ráadásul nem csak az új lány miatt vannak nehezebb napok, mert őt csak tanítani kell, meg elnavigálni, de a régi kolléganő úgy lépett le, hogy el se köszönt a nagy többségtől, akik most értetlenül állnak a helyzet előtt, amikor odaállítok eléjük, hogy sziasztok, bemutatom az új kolleginát... hogy a régi hol van, felmondott, mikor, tényleg, és mit csinál, és izé és bizé... angolosan távozott, én meg magyarázkodhatok miatta, hát ettől sem sokat lépett előre a népszerűségi skálán nálam. Nem azt mondom, hogy mindenkit a keblére kellett volna ölelni és könnyes szemmel a fülükbe súgni, hogy hiányozni fogtok, de azt gondolom, hogy akikkel az ember együtt dolgozik 3 évet, akármilyen is a kapcsolat azalatt az idő alatt, tán illik elköszönni.
A napjaim nagy része így most kérdések megválaszolásával telik, meg magyarázkodással, és amikor végre van 10 perc kérdés mentes időszak, akkor dolgozom egy kicsit :D

Nagyon kellemetlen az is, hogy a régi kolleginát nem csak én nem szerettem, hanem lassan úgy tűnik, hogy 2-3 emberen kívül senki sem, és a végtelen panaszáradatot hallgatni se túl felemelő, hogy kinek mi baja volt vele. Csak tudnám miért én hallgatom ezt is... így most egyik szemem szomorú (neeem, nem sír a régi után! :D ) a másik nevet, de időnként rém fárasztóak a délelőttök és rohadt lassan is telnek.

Közben szervezkedünk tovább, kértünk árajánlatot a Crowntól, ez nagyon vicces volt. Arkadij mondta, hogy neki az egyik tanítványa valami másik céggel viteti a cuccait, akik jobbak, olcsóbbak, szebbek, okosabbak, gyorsabbak, mint a Crown, és ő azért kér tőlük is ajánlatot, de nincs meg a számuk. Mondtam neki, hogy amíg válaszol a tanítványa, meg előkerül a telefonszám, addig hívhatná a Crown-t is, mert az ajánlatkérés még éppen ingyér van. Hát jó, hívja... kerek egy órát fecsegett a magyar kapcsolattartóval, majd mikor végre valahára letette, közölte, hogy ő nem akar senki mással beszélni, neki ez a faszi és ez a cég kell :D Mondhattam volna, hogy én megmondtam :D A hétvégén így most pakolászunk tovább, megpróbáljuk a könyveket összeszervezni, az a legnagyobb tétel, és nagyjából megsaccolni, hogy mennyi cuccunk lesz.

Elvileg holnap beszélek a főnökkel is, hogy na akkor én is balra el, és hétfőn viszem a felmondásom, kíváncsi vagyok mit fog szólni :) Örülni remélem nem fog :D

Így teljesüljön minden kívánságom, mára válaszoltak az állatosok is, és Jim is a szállásról :)

Az állatosok elküldték az ajánlatot, hát nem mondom először lestem a végösszegre, de aztán megnéztem a részletes listát, hogy mi van benne, és lehet, hogy ha nem céggel csináltatjuk spórolunk egy keveset, de az is fix, hogy a listán szereplő dolgok legalább felét nem tudnánk mi intézni. Aztán persze ott a rizikó, hogyha valamit elszarunk, akkor visszafordítják az állatokat, és az ember ugye a gyerekét se kockáztatja, hogy hazaküldik :) Még lesz sok dolgunk, kellenek további oltások valószínűleg, és még egy vérteszt, de az már csak indulás előtt. Majd ha már letisztázódott teljesen, hogy mik kellenek, akkor írok egy részletesebb posztot, hátha valakinek hasznos lesz.

Jim jópofa volt, először is tökre örült, hogy megint jelentkezünk (naná, egy rakás pénzt bezsebel megint :D ) és mikor júniusban ott voltunk hagytunk neki egy üveg pálinkát, amiről most megemlékezett, hogy mennyire fincsi volt, és sose ivott ilyen jót, nagyon ízlett neki, ilyesmi szinte beszerezhetetlen Ausztráliában :) Édespofa. Viszont hogy ne örüljünk sokáig azt írta, hogy az a szállást, ahol júniusban voltunk el akarja adni, de ha még megvan januárban, akkor természetesen mehetünk oda (nem mindegy, mert $70/éjszakáért adja, ami messze a legolcsóbb, amit találtunk) de ha eladta már addigra, akkor mehetünk egy másik szállására (ami szebb és jobb, de $90/ éjszaka és szarom le, hogy szebb, bár közelebb van a kiszemelt városrészekhez, és a tengerhez is :P). Szóval most agyalni kell hogy melyikbe menjünk, bár ha az elsőt eladja akkor nincs variáció nagyon, másrészt ki kell találni, hogy mennyi időre béreljük.

-mennyi időre béreljünk rövid távú szállást? Két hét elég? Egy hónap?
-mennyi időre béreljünk kocsit? 10 nap? 14? Több?
- mi legyen előbb, kocsi, vagy lakás? Én a lakásra hajlok, mert a bérelt kocsival is tudunk menni házak után, valamint a bérelt autót könnyebb is hosszabbítani, mint a szállást, mert ha jönnek mások utánunk a szállásra, akkor mehetünk hotel/motel/panzió/sátortáborba.

Arra gondoltam, hogy ha már közel az indulás, vagy mondjuk legalábbis január van , akkor írok egy pár ingatlanosnak, hogy ebben és ebben a kerületben keresek kisállatbarát helyet, és van-e arra mód, hogy amikor megérkezünk másnap* már tudjunk lakás után menni.

*Mondjuk jó hülye vagyok most nézem csak, hogy sikerült úgy venni a jegyet, hogy január 26-án este érkezzünk, ami ugye Ausztrália nap, amivel semmi baj nincs, de mivel vasárnapra esik, ezért a következő hétfő munkaszüneti nap... aaaahahahahaaaa ez annyira jellemző ránk :D Bár egy napot azért pihenhetünk, csak éppen éhen fogunk pusztulni, mert minden zárva lesz. Kiváló :D Tökre jellemző, hogy én találtam ki a dátumot, hogy ekkor menjünk, biztos a tudatalatti dolgozott... bár végülis úgy kezdeni az új életet, hogy fekszünk a tengerparton mert nincs jobb dolgunk, talán nem akkora dráma :D 

A tudattól, hogy megvan a dátumunk, meg a felmondás közeledtének tudatától egészen belelkesültem, hogy kéne egy menetrendet gyártani. Persze olyan nagy sikerrel nem jártam, de már az is nagy előrelépés, hogy Arkadij egyáltalán hajlandó volt erről beszélni és nem elviccelni a felét, lassan úgy tűnik, hogy felfogja, nem 2 perc összerámolni egy lakást. Ráadásul szeretném elkerülni azt is, hogy amikor majd megjönnek utánunk a cuccaink ott álljunk 3 köbméter "szemét" tetején, hogy mégis mi a francot gondoltunk, hogy ezeket küldettük magunk után.

Így ezzel az érzéssel felvértezve elcsattogtunk anyósom természetgyógyász rendelőjébe, ahol a galérián állnak a könyveink, amiket még akkor dobozoltunk be, amikor a Szondi utcából el kellett költöznünk, hmm... 2 éve, azóta feléjük se néztünk. Másfél óra alatt átnéztünk 8 dobozt a 12-ből, és Arkadij eljutott a "jaj ezt a dobozt ki se nyitom, mert minden kell belőle" állapotból odáig, hogy azért csak kipakoltunk 2 doboznyi könyvet összesen, hogy "ez mi ez a szar, minek őrizgettem eddig? Idézet vége :D Szóval remekül haladunk, ez a rész az egyik legrázósabb Arkadijnak érzelmileg, de nagyon jól vette az akadályt. Lassan csak megérti, hogy nem a könyvek ellen vagyok, sőt, szeretem én is a könyveket és a könyv tesz egy lakást otthonná, de azért amikor nem kevés pénzünkbe kerül, hogy a "szemetet" utánunk hozzák, akkor sajnos én leszek a szívtelen rohadék, és nem engedem. Másrészt hiszem azt, hogy az ember vegye magát körül otthon olyan dolgokkal, amiket tényleg szeret és erre nekünk eddig nem volt alkalmunk, mert mindig egy félig kész háztartásba költöztünk be, tele cuccokkal, így most a tiszta lap reménye és lehetősége nagyon erős motiváció nekem, hogy lomtalanítsuk ki, azt, ami nem szép emlék, nem jó érzés. Szóval ügyesek voltunk, és olyan sok időbe se telt, és tök büszke vagyok Arkadijra, szuperférj :)

Délután írtunk Jimnek is, akinél júniusban szálltunk meg, hogy megint mennénk és mint visszatérő vendégek számíthatunk-e némi kedvezményre. Nagyon örvendenék, mert azért ezek a short term szállások iszonyat árban vannak. Hülye időeltolódás miatt Jim még szunyikál, meg ahogy ismerjük nem egy kapkodó idegbeteg, szóval jól megemészti majd a levelünket mielőtt válaszolna, holott én már most izgulok, hogy mehetünk-e vagy új helyet kell keresni. Azért írtunk egy másik pasasnak is szállás ügyben, az jobb környéken is lenne, de ott meg a lakást nem ismerjük, meglátjuk ki ad jobb ajánlatot :)

Elkezdtük intézni a kisállatok szállítását is, Edit talált egy ausztrál céget, akik ezzel foglalkoznak, Arkadij felvette velük a kapcsolatot, egyelőre megy a levelezgetés, hogy honnan hova, meg mikor, milyen állatok, de legalább elindult ez is, most várjuk tőlük az árajánlatot. Gondolom azért is tart tovább, hogy írjanak ők is, mert elvileg full szolgáltatást nyújtanak, chipezéstől, oltáson át a vértesztig (mondjuk lövésem sincs, hogy mindezt hogy menedzselik le Au-ból) de ezeket mi már megcsináltuk, csak doboz kell az állatoknak, meg repülőjegy, aztán a karanténba leszállítani őket. Remélem hétfőn jön ezekre a levelekre válasz, mert nagyon izgulok, jó lenne valami biztos is, meg amit kipipálhatunk a feladatlistán.

Izgalmas napok jönnek, agyalunk a felmondáson is, hogy mikor és hogy lenne a legjobb, mert már nem akarok túl sokáig dolgozni, de otthagyni se akarom őket hirtelen, szenvedek ezen eleget. Nem tudom időben hogy lenne jó, annyi mindent kell pakolni, közben meg azt se tudom mit akarunk kivitetni, nagy szar ez az egész. Közben meg persze állati izgalmas is :D

Nem tudom mi baja van a böngészőmnek, de Chrome alatt nem tudok postolni. Eddig tudtam, most tegnap óta nem nyitja meg a beírós oldalt, csak kirakja a betöltés táblát, aztán se kép, se hang. Az Internet Explorer meg folyton nyaggat, hogy állítsam be alapértelmezett böngészőnek, hát meg még mit nem.
Mindegy is, nem ez az érdekes, hanem aaaaaz, hogy tegnap este

MEGVETTÜK A REPJEGYET!!

Annyira örülök neki, madarat lehet velem fogatni, Arkadij inkább ájuldozik, hogy basszus basszus :D A momondo-n turkáltunk egy nekünk tetsző dátumot és ajánlatot, így lett belőle az, hogy Bécsből indulunk Dubai útirányon át Adelaide-be. Összesen 20 óra 50 perc (plusz átszállási idő, de az nem számít), kutyafüle, csak mennénk már, jaj annyira izgalmas :)