A múlthét se volt semmi, ha a tempóját nézzük, azt hittem nem lehet alulmúlni, de tévedtem. Soha véget nem érő végtelen napok, csak úgy vonszolja magát, cammog előre ez a hét is.

A múlthét volt a közvetlen kolléganőm utolsó hete, ami nagyobb részben jó, kisebben rossz. Nagyobban azért jó, mert ezzel a csajszival nagyon furcsa kapcsolatom volt, sose szerettem, viszont elviseltem és jópofát vágtam hozzá, mert muszáj volt együtt dolgozni. Úgy tűnik ez olyan jól sikerült, hogy szerinte fene jó barátok lettünk, legalábbis erre enged következtetni, hogy élete minden apró cseprő hülyeségéről részletesen beszámolt nekem, ami valljuk be rohadt fárasztó volt. Emiatt igencsak megörültem, amikor felmondott, pláne amikor azonnali hatállyal el is engedték, virult a fejem. Kaptam viszont magam mellé egy új lányt, aki nagyon kis aranyos, de hát tök kezdő (tudom, én is voltam az, és ha minden jól megy akkor nemsokára megint leszek) amivel nincs is baj, csak most érzem, hogy azért jó dolgom is volt, amíg a másik csajszi itt volt. Mindenki csinálta a maga dolgát, most meg furcsa nekem, hogy én vagyok a felnőtt, a tapasztalt, aki már 2,5 éve itt dolgozik, aki már tudja hogy mennek a dolgok a gyárban. Furcsa nagyon, de igyekszem jól elmutogatni az új lánynak a dolgokat, hogy mit hol talál, kit hogyan kezeljen, hogy könnyen menjen neki a beilleszkedés, legalábbis könnyebben, mint nekem anno. Most jön a csak :D Csak annyira fáraszt, de annyira... Lélekben már régen nem a munkahelyen vagyok, már nem érdekelnek a mindennapi harcok az osztályos kollégákkal, ugyanakkor azért muszáj képben is lennem, mert ha hamarosan lelépek, akkor azt sem szeretném, hogy az új lányt úgy hagyjam ott, hogy azt se tudja szegény merre van arccal előre.
Ráadásul nem csak az új lány miatt vannak nehezebb napok, mert őt csak tanítani kell, meg elnavigálni, de a régi kolléganő úgy lépett le, hogy el se köszönt a nagy többségtől, akik most értetlenül állnak a helyzet előtt, amikor odaállítok eléjük, hogy sziasztok, bemutatom az új kolleginát... hogy a régi hol van, felmondott, mikor, tényleg, és mit csinál, és izé és bizé... angolosan távozott, én meg magyarázkodhatok miatta, hát ettől sem sokat lépett előre a népszerűségi skálán nálam. Nem azt mondom, hogy mindenkit a keblére kellett volna ölelni és könnyes szemmel a fülükbe súgni, hogy hiányozni fogtok, de azt gondolom, hogy akikkel az ember együtt dolgozik 3 évet, akármilyen is a kapcsolat azalatt az idő alatt, tán illik elköszönni.
A napjaim nagy része így most kérdések megválaszolásával telik, meg magyarázkodással, és amikor végre van 10 perc kérdés mentes időszak, akkor dolgozom egy kicsit :D

Nagyon kellemetlen az is, hogy a régi kolleginát nem csak én nem szerettem, hanem lassan úgy tűnik, hogy 2-3 emberen kívül senki sem, és a végtelen panaszáradatot hallgatni se túl felemelő, hogy kinek mi baja volt vele. Csak tudnám miért én hallgatom ezt is... így most egyik szemem szomorú (neeem, nem sír a régi után! :D ) a másik nevet, de időnként rém fárasztóak a délelőttök és rohadt lassan is telnek.

Közben szervezkedünk tovább, kértünk árajánlatot a Crowntól, ez nagyon vicces volt. Arkadij mondta, hogy neki az egyik tanítványa valami másik céggel viteti a cuccait, akik jobbak, olcsóbbak, szebbek, okosabbak, gyorsabbak, mint a Crown, és ő azért kér tőlük is ajánlatot, de nincs meg a számuk. Mondtam neki, hogy amíg válaszol a tanítványa, meg előkerül a telefonszám, addig hívhatná a Crown-t is, mert az ajánlatkérés még éppen ingyér van. Hát jó, hívja... kerek egy órát fecsegett a magyar kapcsolattartóval, majd mikor végre valahára letette, közölte, hogy ő nem akar senki mással beszélni, neki ez a faszi és ez a cég kell :D Mondhattam volna, hogy én megmondtam :D A hétvégén így most pakolászunk tovább, megpróbáljuk a könyveket összeszervezni, az a legnagyobb tétel, és nagyjából megsaccolni, hogy mennyi cuccunk lesz.

Elvileg holnap beszélek a főnökkel is, hogy na akkor én is balra el, és hétfőn viszem a felmondásom, kíváncsi vagyok mit fog szólni :) Örülni remélem nem fog :D