A bezárás oka, kb semmi extra. A statisztikában látom, hogy sokan olvasnak, az én ízlésemnek túl sokan is, hát ezért. Kicsit rám hozza a frászt, meg a paranoiát, nem tudom miért, most így láttam jónak, hogy magamra csukjam a blogot.

A múlthét hétvége tök jó volt, szombaton maratoni garázsvásárra vitt Balázs és Andi. Arkadij szegény valami oktatási konferansziéra ment (állítása szerint tök érdekes volt, meg tetszett neki, még kutatni is akar, úgy jött haza! Biztos megsütötte a nap hazafelé) úgyhogy csak hármasban mentünk.
Garázsvásár úgy általában mindig van, minden hétvégén, de ez most attól volt különleges, hogy okt. 25 országosan garázsvásár nap és ilyenkor az is csinál, aki máskor nem, plusz iskolák, templomok, akármilyen közösségek is csatlakoznak és szerveznek vásárt.
A garázsvásár egyszerű szabályokkal operál, az eladó az udvarán, vagy a garázsában kiteszi, amit el kíván adni, meghirdeti a címet, az érdeklődő odamegy és érdeklődik, agyal, hogy vajon kell-e neki pecabot, gumicsónak, hegesztőkészlet, vagy 6 össze nem illő teáscsésze. Időnként nagyon trágya dolgokat tesznek ki, de sokszor találni igazi kincseket is.
Na, szombaton hajnalban kopogtak Balázsék, hogy akkor irány Surány, első úti cél egy teniszklub volt, ahol kiszúrtam egy Jamie Oliver könyvet 50 centért. De csak mert kemény kötésű volt, ezért adták ilyen drágán :D Gyorsan fizettem és elporoltam, szerintem nem volt átgondolva a kis táblácska, hogy mit mennyiért adnak, pedig rákérdeztem, hogy ez is annyi-e, vagy csak a regényekre vonatkozik, de a néni azt mondta, annyi. Én meg vittem, mielőtt meggondolhatták volna magukat. Szinte soha nem főzök könyvből, de nézegetni nagyon szeretem, úgyhogy én már aznapra boldog voltam a zsákmánnyal.
A teniszklub után magánházakhoz mentünk, de kb 49 címre, tényleg nagyon sokra. Vettem levesestálakat féláron egy lomiban (azok is biztos bánják, hogy ennyiért odaadták) meg hihetetlen édes lapostányérokat. És 2 homokozóformát, mert tök olcsó volt, én meg hülye és valami szarságot is haza kellett hurcolni.

Állatira elfáradtam, mire hazaértünk, úgyhogy pihenésképpen takarítottam egy gyorsat, aztán megvacsoráltam a dagi macskás tányérból :D

Kedden elmentem az egyik itteni kórházba a vezető gyógytornásszal beszélgetni, hogy hát itt eszik-e vagy isszák az ilyesmit. Még jóóó egy hónapja jelentkeztem egy állásra, ők meg behívtak interjúra, ami annak ellenére, hogy nem engem választottak tök jó élmény volt. Még a sajnos nem nyert levélben írta a nő, hogy nyugodtan hívjam, ha szeretnék visszajelzést, vagy akármi kérdésem van, de ő elmegy szabadságra, majd utána. 2 hét után írtam neki, hogy ha pénzér nem is, de önkéntesnek nem lehetne-e menni, vagy csak ülni a sarokban és nézni, ígérem nem nyúlok semmihez. Sajnos erre nem volt ott lehetőség, de tök kedvesen felajánlotta, hogyha szeretnék menjek be beszélgetni, meg megmutatja milyen egy au kórház belülről. Én meg hát hogyne szerettem volna, így kedden sort kerítettünk a randira. Nagyon normális és kedves volt, kicsit megsimogatta a lelkem és a nulla önbizalmam, mert mondta, hogy nagyon tetszettem nekik, hogy őszinte vagyok és látszik, hogy nagyon gondoskodó természetem van, beleillenék nagyon a csapatba, de hát sajna nincs helyi tapasztalatom. Ők 3 hónapra kerestek valakit, és gondolom ebbe nem fér bele, hogy egy hónapig betanuljon valaki, mindegy is. Tudom, hogy ez a helyi tapasztalat az egyik legnagyobb szopás, de azért engem nagyon megvigasztalt, hogy nem azért nem kellettem, mert gyökér voltam, vagy mert hülyeségeket hordtam össze az interjún* Utána még csomó mindenről beszélgettünk, meg megmutatta az ortopédiai osztályt is, ahol egy kicsit hevesebben vert a szívem, meg kell valljam. A kórtermek belülről nem voltak hiperpuccosak, azért jobban néztek ki, mint otthon, de nem volt egy akkora csillogás. Az rendszer és a rendezettség volt nagyon más, tetszett, hogy mindenhova ki van téve alkoholos fertőtlenítő zselé (minden ágy végébe és a folyosón 5 lépésenként), gumikesztyű, maszk, fertőtlenítő rongyika több méretben. Van elkülönítő kórterem a fertőző betegeknek, az ajtón figyelmeztető tábla, hogy milyen védőeszköz ajánlott, ha bemész, plusz a kórlapon neon narancssárga matrica jelzi, ha valami extra van egy-egy beteggel. Allergia, fertőző betegség, aggresszív, akármi.
Minden beteg egyenzokniban nyomja, ez is neon narancs és olyan kis csúszásgátló pöttyök vannak rajta, ez szerintem állati vicces volt. Alapvetően a betegek és a dolgozók védelmére állati nagy hangsúlyt fektetnek és ez tök jó dolog.
Ellátott még a gyt egy csomó tanáccsal, mit hol nézzek, érdeklődjek és mondta, hogy az adatbázisukban benne vagyok, betettem a lábam a rejtett piacra :D Hurrá! Felvilágolt ugyanis, hogy higgyem csak el, a rejtett piac itt tényleg kiba nagy. Ezt már mondták mások is, de vhogy sose hittem, nem tudom miért, hiszen ez otthon is így megy. Ha valahova ember kell, akkor először a fiókot nézik meg, hogy milyen önéletrajzok vannak ott, körbetelefonálnak és ha senkinek se kell az állás, akkor hirdetik meg. Így most minél több fiókba kell bejutnom, meg kilépni a komfortzónámból. Aranyos volt, mert mondta, hogy ne legyek már ennyire szégyellős, meg visszahúzódó, nyomjam csak oda magam, senki nem lesz ideges, vagy morcos emiatt, a legrosszabb, ami történhet, hogy azt mondják, most épp nincs állás, de nem fognak haragudni. Nekem ez egy tök nagy visszahúzó erő, hogy ismeretlenül zaklassak kórházigazgatókat, meg vezető embereket, aztán rögtön feketelistás leszek, mert erőszakos vagyok :D Erről persze szó nincs, csak az én fejemben.

Utána összefutottam Karával, aki gyt tanuló, első éves és még a TAFE-ről ismerem, a szobatársa csoporttársam volt az angol tanfolyamon. Kértem tőle kölcsön könyvet, elmutogatta a könyvtárat, hogy bejönni bejöhetek egyedül, ha valami könyv kell, jöjjek nyugodtan, nézzem meg, aztán hívjam, ha ki akarom venni és ő kiveszi nekem. Mindezt úgy, hogy találkoztunk 3x és szinte nem is ismerjük egymást. Igyekszem nem visszaélni a bizalommal és a türelemmel, bár ennek a lánynak szerintem fát lehetne hasogatni a hátán. Azt szeretem benne, hogy ő eddig az egyetlen, aki megértette, hogy ha azt kérem javítsa ki a nyelvtani hibáimat, akkor tényleg szóljon (ausztrál a lelkem, nem akkora kihívás neki) és ennek megfelelően ha hülyeséget mondok kijavít, meg ha kell ugyanazt a dolgot 13x elmagyarázza. Pl, hogy mennyi alkohollal lehet vezetni és azt hogy mérem, elmondta 3x, de még mindig nem értem, nem mintha olyan fontos lenne, tekintve, hogy nem iszom sose :D
A könyvtártól mondjuk seggre estem, de nem nagyon volt idő nézelődni, mert mennem kellett tovább, Kara meg éhezett és volt még órája, szóval egy kevéske röhögés után elváltak útjaink, de biztos visszamegyek még turkálni.

Ezután átnyargaltam az egyetem west campusába (olyan felvágós vagyok, pedig azt se tudom, hogy előzőleg hol voltam :D ) Marietta is szerzett nekem egy könyvet kölcsönbe (köszönöm szépen a vizet is, meg a beszélgetést is, meg mindent is :)), szóval most el vagyok látva gyt könyvekkel, van mit nyálazni. Állati részletes mind a kettő, szerintem ha egy évig ülnék rajta se bírnám megtanulni, ha összeállítani 5 és egy ilyen könyvet, megtanulni mennyi? 40? 2 napja nyálazom őket és egyik pánikrohamból a másikba esek, hogy ez nekem nem fog menni, úristenúristen. Hagyjuk is.

Tegnap elvittem a kiskutyát kutyakozmetikushoz, mert már botrány volt, ahogy kinéz. Nem mondom, hogy nem izgultam, mert odabent iszonyú ugatás volt és alig értettem a kicsit melegnek tűnő pasit, hogy mi mennyi és hogy működik, valamint abban sem voltam biztos, hogy ő érti-e amit mondok. Szóval otthagytam a kutyát egész délelőttre és közben majd belehaltam az aggódásba, hogy a kutya felfordul, mert megint otthagytam valahol. Persze ilyesmi nem történt, egész csinos lett a fodrászolás végére, meg lett dicsérve, hogy jól viselkedett, aztán húzhattunk is el. Még az utcán is megállított minket egy mammer, hogy milyen típusú kutya, mert de édes és csinos :D Jutalomból lementünk a partra kicsit, a szép tiszta bundát homokba, sós vízbe, majd újra homokba panírozni, hogy helyrebillenjen a kiskutya lelkivilága. A kaland engem jobban megviselt, ő mikor meglátott az ajtóban már jól volt és az úton a part felé kiheverte, én izgultam csak magam halálra.


* életemben egy állásinterjún voltam még otthon, ahol én egy kukkot se szóltam, ledarálták, hogy mit kell csinálni, mennyi pénz, mi merről hány méter, majd a  végén megkérdezték, hogy tetszik-e... nagy tapasztalatom nincs ebben a játékban

Kicsit csendes voltam az utóbbi időben, tudom én is, de nem nagyon volt kedv írni, eléggé lassan haladnak a dolgok.

Először is, az iskolába járok és rátanulok a diplomámra út egyelőre semmivel sem tűnik járhatóbbnak, mint a hivatalos út. Van itt egy iroda, akik tulajdonképpen nem is tudom mivel foglalkoznak, valami oktatási/felvételi ügyintézős ofisz, az első rossz tapasztalat hivatalos ügyintézés során. Bebattyogtunk, felvázoltuk a problémát, amire a kedves fiatalember a maga elbűvölően pikírt stílusában előadta, hogy a diplomám alapján számolnak egy kreditátlagot és az adott pontszámmal indulok a felvételin. Itt máshogy van az osztályozás, 1-7-ig, vagy 0-7-ig, vagy nem is tudom, és nekem az 1-5-ig eredményeimet még át kell konvertálni az itteni rendszerbe. Kicsit furinak találom, hogy a bachelor diplomám alapján számolt eredménnyel megyek felvételizni egy szintén bachelor képzésre, de ezzel se tudok mit csinálni, ilyen és kész. A legviccesebb, hogy nem is kell relevánsnak lennie a diplomának, pl egy kommunikációs diplomával jelentkezhetnék gépészmérnöknek, és ha tiszta ötös a diploma, minden kekeckedés nélkül felvesznek gépészmérnöknek. Mondanom sem kell, milyen nagyszerű hangulatban jöttünk el. Aludtunk rá párat, aztán arra jutottunk, hogy jó, beadjuk, lesz, ami lesz, hát azért nem vazelines kettesekkel csúsztam át. Persze az online jelentkezős bizbasz nem volt valami egyértelmű, sikerült is elrontani, így bementünk újra az ofiszba, ahol most egy új ember volt, kicsivel kedvesebb, mint az első. Segített mit kell kijavítani, mit hozzak legközelebb, milyen papírt, viszlátás. Következő héten visszamentünk, minden papírral felszerelkezve, ismét a bunkó fiú volt a pult mögött, de szerencsére volt vele egy gyakornok, így szuperkedves és elbűvölő volt, normálisan válaszolt a kérdéseinkre. Mindent otthagytunk, most számolnak, leellenőrzik az egyetemet, hogy valóban létezik és azt tanítja, amit, és hogy egyáltalán. Ezen egy jó hónapot kotlanak, és december-január környékén derül ki, hogy felvettek-e, avagy sem.

Közben próbálkozok azért állást is találni, eddig nem sok sikerrel, megköszönik a fáradozásaimat meg az időmet, hogy jelentkeztem, befáradtam, fejem tetejére álltam, de mindig van egy szebb, jobb, köszönik szépen. Nem mondhatnám, hogy szétvet a boldogság, főleg, hogy minden pályázatra úgy rá tudok pörögni, mindről úgy érzem, hogy tyű, na ezt nekem írták ki és teljesen beleélem magam. Mindenben "jelet látok". Pl egy interjún a nő megkérdezte, hogy magyar-e vagy? Mondom ja, mire közli hogy, dzsonaod. Hogy mivan? Mire hangosabban megismétli, hogy dzsonaod. Hát azt neked is :D Aztán mikor megkérdeztem, hogy azmiaz (közben persze majd elájultam, hogy ez nagyszerűen indul, mert a második szavát sem értem) kisült, hogy jó napot-al akart köszöni, merthogy járt Budapesten és de tetszett neki. Persze ettől még nem kaptam meg az állást, de gondolkozom, hogy írok neki, hogy pénzért szívesen mesélek neki magyar dolgokat, ha már így odavan :D

Megérkeztek végre Andiék is. Őket még otthonról ismerte Arkadij, én menet közben ismerkedtem velük, és mikor megérkeztek Adelaide-be biztosítottam őket róla, hogy a legjobb környékre jöttek, segítettem eligazodni meg elmutogattam hogy mit, hol tudnak intézni. Sok segítséget nem kértek, nagyon önállóak és őrült sebességgel hasítanak előre :) Örülünk nekik, bővül az ismeretségi kör és jó érzés segíteni az "újaknak" még ha olyan fene sok dologban nem is tudunk, mert még mi is nagyon az elején vagyunk. Vicces ez így, mert már több, mint fél éve itt vagyunk, de ez az idő annyira gyorsan eltelt, hogy én még mindig azt érzem, hogy csak a múlthéten jöttünk.

Voltak itt Norbiék is pár napot, szörnyen örültünk nekik. Előtte beszereztünk mindenféle alváshoz szükséges alkalmatosságot (ezúton jelezném, hogy a K-mart-os single huzat rámegy az IKEA-s ágyneműre, hiába más a mérete papíron) és úgy vártuk őket, mint gyerek a karácsonyt (vagy én a karácsonyt, az egészen ugyanaz)
Csütörtök reggel érkeztek, kimentünk eléjük a reptérre, bolyongtunk egy sort, mert valahogy nem volt világos, hogy honnan jönnek az érkezők, végül sikerült a jó helyen letáborozni :) Én persze sírtam, mikor megérkeztek, olyan nagyon jó volt :)
Gyors reggeli után felkerekedtünk, hogy akkor belváros. Kicsit izgultam, hogy Sydney után ez uncsi lesz, de állításuk szerint nagyon tetszett nekik. Runde Mall, North Terrace, Botanic garden, könyvtár, múzeum, pályaudvar, kicsi eltévedés.

Jó sokat talpaltunk, be is fáradtunk rendesen, ezt még megfejeltünk egy bevásárlással is, így mire hazakavarodtunk már lógott a bélés rendesen. Hamar ki is dőltünk. Zserbó cuki volt, mert nem rontott be az ágyba Norbiékhoz, pedig a nyakamat tettem volna rá hogy kettejük között fog a féreg hortyogni.

Másnap Gogre wildlife park volt a menü, mert nem engedhettük Esztit úgy haza, hogy ne öleljen koalát. Odafelé láttunk "vad" koalát is, még sose láttunk ezelőtt, pedig nekem non stop pörög a fejem, ha kint van az állatos tábla, hogy hátha látok. Itt épp hogy elhaladtunk mellette, felpillantottam, hogy hátha és erre ott volt egy rakás a hihetetlen magasban. Elkezdtem sivalkodni, hogy ott vannak, ott vannak, mire Arkadij gyorsan félreállt, és már pattantunk is ki fotózni, meg bámulni :D A járókelők totál elmebetegnek néztek minket szerintem, de ezt nem lehetett nem sivalkodva meg röhögcsélve csinálni. Az út a vadasparkig szenzációs, már elsőre is tetszett tavaly, tiszta vadregényes, sajnos arról nincsenek képek, mert megállni nem nagyon lehet és a kocsiból fotózottak nem lettek valami jók. A park továbbra is nagy kedvenc, bár kicsit későn érkeztünk és az összes kenguru fetrengett csak, de egy két kekszért hajlandóak voltak odajönni és barátkozni.
A koalaölelésre jó korán odamentünk, mert azért volt tömeg és féltünk, hogy ha túl sokan vannak, akkor egy idő után nehogy azt mondják, hogy elfáradt a koala és megy pihenni. Ami azért sanszos, figyelnek, hogy ne csak te mulass jól, hanem a kisállat is. Jelentem, sikerrel jártunk, mindenki magához tudta ragadni a koalát :) Még mindig felfoghatatlan, hogy csak így megfoghatja az ember ezeket az állatokat, amiket csak képen meg tévében látott eddig. Jó, vagy az állatkertben, de ez így akkor is leírhatatlanul más.
Nagyjából az egész napot elvadasparkoztuk, késő délután még lementünk a partra sárkányozni, kutyázni, csak hogy biztosan jól aludjunk az éjjel. Itthon, vacsi után amíg ők Bourne rejtély maratont tartottak, addig én horgoltam egy epret gyorsan, bár Eszti Cthulhu-t szeretett volna, de az 3 nap és 3 éjjel, majd karácsonyra :D Ezután én ki is dőltem, de a fiatalok éjjel 2-ig pofáztak (állítólag, én mindeközben a tollasbálban múlattam az időt).
Szombaton későnkelés, reggeli kávé és tankolás után garázsvásárra mentünk, mert már rég voltunk, meg mert ilyet még úgyse láttak :P Sajnos az évszázad fogását nem találtuk meg, de azért nem jöttünk haza üres kézzel, azok nem is mi lettünk volna. Itthon még gyorsan képeket és filmeket cseréltünk és utána már indulni is kellett a reptérre.
Természetesen búcsúzáskor is bőgtem egy sort, irtó vacak volt, hogy menniük kell és ki tudja mikor találkozunk újra. Hazafelé elég szótlanok voltunk, kiüresedett az életünk. Az egész időszak olyan szürreális volt, hogy itt vannak, mi itt vagyunk, együtt turistáskodunk, de közben mi kicsit már itthon vagyunk (legalábbis tudjuk merre megyünk) ugyanakkor csomó olyan helyre is mentünk, ahol még mi sem voltunk. Fura, de jó érzés :) Most reménykedünk, hogy Eszti január-február tájékán jön Sydney-be és akkor már legalább egy országban leszünk, huhúú!

Nincs valami nagy kedvem blogolni mostanában (se), valahogy elég kedvetlen vagyok. Biztosan téli depresszióm van, vagy tavaszi fáradtság, nem tudom eldönteni, mivel azt sem tudom milyen évszakban vagyunk. Hivatalosan már tavasz van, de az időjárás még elég rapszodikus. Időnként tényleg tavaszias, de sokszor förtelmes. Eső, szél, hideg. Most kellemes a hőmérséklet, viszont olyan szél van, hogy leszedi az ember fejét, cserébe viszont néha kisüt a nap. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a 40 fokra vágyom, mert nem, de azért egy fini 30 már hiányzik.

Múlthéten nagylány voltam és beregisztráltam a kutyát az illetékes hivatalnál. Minden kutyát be kell jelenteni, különben bünti jár érte, viszont kedvezmény jár a chipezett, ivartalanított, jólnevelt állatért. Ebből kettőnek meg is feleltünk, sajnos Zserbónak nincs papírja róla, hogy jó gyerek, bemondásra meg nem hiszik el, de annyi baj legyen, évente így $30 a regisztrációs díj, valahogy kigazdálkodjuk majd. Állatira felkészültem, vittem minden iratát a kutyának, mert azt gondoltam, hogy ha a jólneveltségről vinni kell papírt (kutyaiskola ad oklevelet az alap engedelmességből levizsgázott ebeknek, ez otthon is így van), akkor biztos minden egyebet is igazolni kell. Egy csöppet túlreagáltam, az egész egy A/4-es indigós nyomtatvány, amin kb a kutya adatait kell megadni, chipszámot, beikszelni, hogy ivartalanított, cím, telefonszám. Semmit nem kért el a néni, egyedül a chipszámot ellenőrizte le az állatútlevél alapján, de ennyi erővel egy sajtpapírt is az orra alá nyomhattam volna, hogy ez a chipszám. Az egész nem tartott tovább 10 percnél, azért volt ennyi, mert beálltam a JP-hez álló sorba, mert nem tudtam, hogy ők oda várnak, viszont a kutyaiktatós ablak meg üres.

Közben kaptam egy emilt a szakmaelismerősöktől, miszerint megfelelek és mehetek írásbelire, de csipkedjem magam, mert minnyár lemaradok a jelentkezésről. Csipkedtem magam, befizettük, feladtam, ellenőriztem, hogy odaért-e, válaszlevelet olvastam, miszerint ez már hivatalos, decemberben mehetek. Szupcsinger, annyira, de annyira nagyon várom, és olyan klassz lesz, hogy ihaj. Nem. Nem várom, és ha rágondolok konkrétan a hányinger és az ájulás kerülget egyszerre. Felvettem a kapcsolatot 1-2 emberrel, aki hasonlóan szerencsés, mint én, de már előbbre járnak a folyamatban, hogy mire lehet számítani. Semmi jóra természetesen, viszont több opció is van, ezeknek járunk utána. Azt nagyon nem szeretem itt, hogy a hivatalok nem igazán szeretnek információt kiadni addig, amíg bele nem rángattak valamibe és ki nem fizetted érte a valag pénzt. Most felmerült egy sokadik opció, amiről én még soha nem hallottam, hogy van ilyen, de szombaton beszéltem egy hihetetlen segítőkész fiúval, aki így csinálta a honosíttatást. A lényege dióhéjban, hogy becsattogok egy egyetemre, odaadom nekik minden iratomat, papíromat, mire ők mondanak egy árat és egy időtartamot, amit még rá kell tanulnom a diplomámra, hogy szerintük is egyenértékű legyen a helyiekével (ez ugyanúgy Bachelor lenne, nem Masters, viszont rövidebb ideig is tartana és olcsóbb is lenne ugyi, mint egy Masters, elméletileg).
Ez az opció azért tetszik nekem és nagyon nagyon hajlok rá, hogy ezen az úton induljak (bár még az egyetemre nem mentem be megérdeklődni, hogy eztmostígyhogy) mert így az alap (nem)tudásomra tanulnék helyi dolgokat és a végén az újonnan tanult dolgokból kell vizsgázni azoknál az embereknél, akik tanítottak. Ezt kevésbé érzem lutrinak, hogy vagy átmegyek, mert tanultam (otthon) vagy nem, mert soha nem is hallottam bizonyos módszerekről (mint az a fent említett sráccal történt beszélgetés során kiderült. Édes volt, mondta, hogy ne fossak be, ő se tudta mi ez, de itt ez a divat, tudni kell... kiváló) amiket viszont magamtól nem tudok megtanulni, mert azért ez nem horgolás, hogy a youtube-ról képezzem magam. Sajnos ez még csak elméleti nagyon, de drukkolok magamnak, hogy járható út legyen.

Ma megint állatorvoshoz mentem, elvittem a kutyafülét, mert időnként "szánkózik" a popiján én meg besokkoltam, hogy biztos férges. Aztán kiműveltük magunkat Dr. Google segítségével és arra jutottunk, hogy vagy a bűzmirigye van neki tele, vagy férges, szóval mindenképp állatdoki kell. A recepciós knowitall kislány elmondta, amit eddig is tudtam, h vagy ez, vagy az, és hogy akarom-e hogy orvos megnézze a kutyinkót. Hát őőő, nem csak ingyenes tanácsadásra jöttem és majd otthon kiűzöm belőle a férgeket fokhagymával és a bűzmirigyét is pikkpakk megműtöm, persze hogy akarok orvost. A doki elmondta megint, hogy féreg vagy mirigy, itt már forgattam a szemem, hogy tudom, tudom, inkább tán egy pillantást vessen a kutya seggére és akkor az egyiket rögtön ki is zárhatjuk. Na egy szó, mint száz, megvizsgálta, persze a mirigy nyert, kinyomkodta, meg bespricnizte a kutya popsiját valami illatosítóval és biztos, ami biztos alapon kaptunk féreg elleni bogyit is, lassan úgyis aktuális, mert márciusban kaptak utoljára. Közben elbeszélgettünk, hogy honnan jött a kutyi, beszél-e angolul, mit csinálunk, szeretünk-e itt, hát nem rémes milyen volt az idei tél? A vizsgálat végén próbálta lekenyerezni a mutyit egy kis jutalomfalattal, de az én féregtestűmet nem olyan fából faragták, nem ette meg, muhahaha :D Le is mérték a malacot, van rajta egy kis felesleg, hiába nem szeret sétálni, kénytelen lesz, mert így nem maradhat.

Most mindenki csendespihenőzik végre, délelőttönként megy a ki-be rohangálás, olyankor szokott a szomszédból átjönni a kis vörös, akinek mindenki nagyon örül, úgyhogy már reggel 8kor verik a teraszajtót a mieink, hogy engedjem már ki őket. Ha kint vagyunk, 10 percen belül megjelenik a kis szaros, akkor megy a pürcögés meg kedveskedés, már nem fél a kutyától se, az meg szerintem azt hiszi, hogy a vörös is itt lakik. Nyalja, szagolja, a cica meg dörgöli magát a kutyához, tegnap a piszok be is invitálta magát a nappaliba, holnap meg már tán kosztolni is átjár.

Na tessék, most meg esik.

Szorgos hétköznapokat élünk az utóbbi időben, mindig kell valamit intézni, de legalább haladunk a dolgokkal.

Múlthéten "ünnepeltük" a fél éves ittartózkodásunkat, azért idézőjelben, mert nekünk nem tűnt fel, hogy már egy fél év eltelt, az ingatlanos küldött levelet, hogy jönne inspekcióra (megint, hát most volt!?) és a szerviz is küldött levelet, hogy vigyük be a békát átnézésre (máris, most vettük!?)

Az inspekció miatt nem izgultam kevésbé, mint legutóbb, most is megvolt a gazolás (bár jelentősen kevesebb, köszönhetően a dudvás embernek, aki elöl kinyírta a gazt, és a járdásoknak*, akik a maradékot is felszámolták), ablakmosás, tűzhely, sütő, szagelszívó, mindenféle szellőzőnyílások, miegymások, egyszóval remekül mulattam, ez mindig szenzációs program.

* kaptunk járdát mi is, a mi oldalunkon eddig nem volt, most van. Szép piros viakolorból van, olyan mint Mo-n a bicikliutak. Kaptunk 2 levelet is a témában, mind a kettő azt állította, hogy 28-án, hétfőn jönnek és bocsi a kellemetlenségért, igyekeznek, ahogy tudnak. Mondjuk különösebben nem izgattam magam, max a kutya miatt, hogy besokkol attól, hogy az ablak előtt tesznek vesznek. 28-án persze nem jött senki, már kezdtem magam hülyének érezni, hogy egy levelet sem tudok rendesen elolvasni, pedig de, csak valamiért a hétfő nem volt jó nap a járda lerakásra. Kedden befutott a brigád, lezártak mindent a környéken, beálltak az utcába 2 teherautóval meg egy kis markolós munkagéppel, én már be se fértem az utcába, mikor jöttem haza. Na, sokat nem voltak itt, másfél óra alatt ástak egy alapot, összepakoltak, elmentek, délután hoztak még egy kis homokot. Másnap (szerda) leköveztek egy kb 10 méteres szakaszt, majd elporoltak :D Ennyiért kár volt a környéket kitáblázni, h road work :) Csütörtökön aztán összekapták magukat a srácok Borisz nagy örömére, ő kikönyökölt az ablakba és nézte a jómunkásembert, aki rakta a kockákat, pár óra alatt készen lettek. Most kisebb lett a senki földje, szebbnek nem mondanám, de legalább nincs gaz.

Inspektor Maren most sem töltött nálunk sok időt, örült, hogy milyen rend meg tisztaság van, mondta, hogy a kertész, aki jött legutóbb, a férje, ennek aztán örültünk, mondtam, hogy nagyon nice férje van és milyen kedves, mert ellátott tanácsokkal a kertet illetően, mire közölte, hogy ő mindig nice férjeket választ :D Kb 5 percet töltött itt (nem túlzok), aztán húzta is el a bélést.
Délután a kocsit vittük szervizbe, ez szintén tartalmas program volt, amíg vártunk meghorgoltam egy almás poháralátétet, meg átbattyogtam a hobbiboltba nézelődni, hogy ne unjam szét magam az autósoknál. A kocsit lemosva, olajcserélve, átnézve adták vissza, semmi baja, úgyhogy örülünk.

Végre jó idő is van, süt a nap, úgyhogy csavarogtunk sokat a környéken, főleg a parton mert már hiányzott a víz, meg oda biztosan tudjuk, hogy lehet vinni a kutyatestű férget rohangálni.

A jó időnek Borisz is örül, kb 2 hete kijárós cica lett és nem akarom elkiabálni, de eddig működik a dolog. Ezelőtt csak úgy mehetett ki, ha én is kint voltam, teregettem, vagy valamit babráltam, de ha bementem, neki is be kellett. Aztán az inspekció miatti gazolás keretében ő is kijött és a szemem láttára akart felugrani a kerítésre, ami olyan jól sikerült, hogy azóta eszébe sem jut ilyesmi. Elrontotta ugyanis az ugrást, és ahelyett, hogy a kerítés tetején kötött volna ki, teljes erőből nekibaszódott a fémlemeznek, ami úgy döngött, hogy összeszaladt a kerület, valamint én is ráüvöltöttem. Azóta nem próbált felugrálni, remekül elvan ezen a 3 négyzetméteres kis területen, remélem így is marad.

Ez a hét az én szakmaelismertetésem ügyintézésével telt. Első lépcsőként ki kellett tölteni egy 300ezer oldalas papírt, amin igazolnom kellett még a tanáraim diplomájának is az eredetiségét, valamint csatolnom kellett fénymásolatokat, fényképet, igazolások tömkelegét és egy üvegcsében szűz lány vérét, áldozat az isteneknek. Természetesen volt egy  igazolványom, ami nem volt meg angolul, így azt le kellett fordíttatni (habár a lényeg valami rejtélyes okból rajta volt angolul, de a kukacoskodást, valamint az ügyintézési díj bukását elkerülendő, inkább lefordíttattuk) ez egy csipet Magyarországot hozott az életünkbe. Ezt az élményt ellensúlyozandó elmentünk tegnap egy JP-hez, aki itt amolyan közjegyzőféleség, odaviszi az ember a fénymásolt vackait, meg az eredeti papírokat, a JP (Justice of the Peace) meg igazolja neki pecséttel, aláírással, hogy látta az eredetit és a fénymásolat mindenben megegyezik, blabla. Neten kerestünk a közelben egy bácsit, odajárultunk, fél óra alatt aláírta, végigpecsételte minden iratomat, megdicsérte az angolunkat, csevegtünk kicsit a cicájáról (persze meg is kellett nyunyurgatni) majd sok sikert kívánt, mi meg elporoltunk. Mindezt tök ingyen, a megbeszélt időben, gyorsan, pontosan :) Most elvileg minden igazolásom, papírom megvan, már csak be kell fizetni és fel kell adni, hajrá hajrá. Jaj :)

Tök jó élményben volt részem ma egy vásárlás kapcsán, már másodszor történik ilyen itt.

Délelőtt felkerekedtünk (Arkadijnak valami szünet van az iskolában és itthon van ő is a héten) mert venni kellett pár apróságot. Elautóztunk a Cheap as Chips-be, ami olyan, mint egy hatalmas kínai bolt, viszont van kerti cuccos részlege, ahol szerettem volna körülnézni. Beszereztem, ami kellett, takarítós cuccokat meg ilyesmiket, majd még körülzarándokoltam, hogy körbenézzek. Az évszázad ajánlata egy ajtóra akasztható akasztó képében jött szembe, ami most és csak most 2.50-re volt leárazva. Majdnem ilyen cuki, mint a képen, csak virágok helyett a bath, felirat olvasható, és kettőötvenért a hülyének is megéri, hát még nekem, a fürdőben soha nincs elég hely a törölközőknek/ruháknak. Ezután a pénztár felé vettük az irányt, hogy fizessünk. Nagyon kis kedves eladónő pittyegteti a cuccokat, majd mosolyogva közli, hogy ennyiannyi.

Van az a szokásom, hogy fejben számolgatom menet közben, hogy mit mennyiért vettem le a polcról és nagyjából mennyit fogok fizetni érte. Ebből már sejthető, hogy nem annyit mondott a pénztáros, mint ami nekem kijött, nézem a kis monitorját, hogy mi mennyibe van, mitől vagyunk 6 dollárral drágábbak. Nézegetek, szólok, hogy hadd nézzem már meg, mert valami nem stimmel, hát ez az akasztós izé kerül jóval többe, mint amennyiért levettem, szólok is, hogy ez izé, meg valami, meg hát na, nem ennyiért vettem le a polcról. Oké, semmi baj, jön a másik kollegina, hogy ellenőrizze az árat, nem találja a cuccot a boltban. Óóó anyám, alig volt kellemetlen... visszabattyogtam, mert kezdett rohadt kínos lenni, hogy ott álldigálunk, meg el is bizonytalanodtam, hogy biztos benéztem az árat és hülyét csinálok magamból 6 dolcsi miatt.  Na, megtaláljuk a polcot az akasztókkal, mutatom az eladó macának, meg magyarázom, hogy hát itt az árcetli, de nincs ráírva, hogy melyikre vonatkozik, azt hittem mindre. Merthogy 2 féle volt, egy bénább, az volt leolcsósítva, és egy fenszibb, én meg ebből vettem, viszont az árcetli nem jelezte, hogy melyik van leárazva. Mondtam is az eladónak, hogy bocsi, ezt én néztem be és veriszori, mire mondja, hogy nyugodjak le a picsába nyugi, mert benéztem ugyan, de a cetli nem egyértelmű, úgyhogy mindjárt megnézik a számítógépben és az majd megmondja. Itt furán néztem, hiszen amikor az árát pittyegtetik, akkor ugyanabból az adatbázisból böffenti ki a gép az árat, hát nem tudom ez mitől változna, mindegy, visszamentünk a pénztárhoz. Vacakolás, a két pénztáros tanakodik, majd megegyeznek, hogy az ár kiírás valóban megtévesztő. Hívták a boltvezetőt, vázolták a helyzetet, majd mosolyogva, sűrű elnézéskérések közepette odaadták olcsóbban az akasztókát. Én meg néztem, hogy még ők kérnek bocsánatot a kellemetlenségért... hát jól van, semmi baj, nem haragszom :D

Pici dolog ez, de mégis jól esett, hogy nem ordították le a fejem, nem pömpögött senki, hogy nem halad a sor és civilizáltan el lehetett intézni. Ugyan ez volt nagyjából az IKEÁban, amikor az ágyneműt vettük, és pár hónapja az Office Works-ben, ahol véletlen rossz árat tettek egy dobozra, ami azt hirdette, hogy minden 1 pénz, ami benne van, így lett 8 dolcsis tolltartóm 1-ért. Ott is szemrebbenés nélkül odaadták olcsóbban, amennyiért találtam.
Nagyon más itt a vásárlókhoz való hozzáállás, tetszetős :)

Amúgy, amiért mentünk, azt persze nem kaptunk :D

Trehány vagyok és lusta is írni, pedig történt pár dolog az elmúlt pár napban hétben.

Hosszú tervezgetés és szervezgetés után június 25-én pénteken befutott BePe és Melinda. BePét Arkadij régről ismeri személyesen is, én csak úgy szegről végről. Melindával még sosem találkoztunk korábban, de annyit leveleztünk, meg skype-oltunk is párszor, hogy teljesen úgy éreztem, mintha 1000 éve ismerősök lennénk. Az a hét amúgy is szenzációs volt a már ismert okok miatt, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak ambivalens érzéseim az érkezésükkel kapcsolatban. Egyrészt a hátam közepére nem kívántam senki ember fia társaságát, ugyanakkor viszont tudtam, hogy ez majd kiránt minket a nyomorból. Figyelemelterelésnek pedig nagyszerű volt, kitakarítottam, osztottam-szoroztam, hogy mit együnk-igyunk, mi hogy legyen.
Pénteken végül némi-nemű késéssel, de befutottak, nagyon örültünk nekik, jó vendégek voltak, vagy csak szörnyű éhesek, mert 2x is szedtek a vacsiból aztán fiúk-lányok külön megbeszéltük az élet fontos dolgait. Melindától kaptam kb 5 kiló citromot, egy csomó élesztőt, paradicsomlekvárt! Éjjel fél 1-ig beszélgettünk, amikor is rájöttünk, hogy bár megváltottuk a világot, azt még mindig nem találtuk ki, hogy szombaton hova menjünk kirándulni, így ráhúztunk még egy jó fél órát, de sehogyse sikerült megbeszélni :D

Másnap késő délelőtt aztán Melinda kijelentette, hogy Hahndorf, vagy Barossa valley, ebből lehet választani, ő Barossa valley-be akar menni :D Hát így esett, hogy ott kötöttünk ki, mert nekünk Arkadijjal tök mindegy volt, mert sehol se voltunk még a környéken (ami mondjuk botrány és a jövőben orvosolni kell). Barossa valley kb egy jó órányira van tőlünk, olyasmi, mint otthon a Balaton környéke Balaton nélkül, de van itt szőlő, egycsillió pincészet, kis falvak, dimbek-dombok, hegyek, borvidék. Mi nem vagyunk nagy borozók, de sétálni szeretünk meg kényelmes tempóban kirándulni, világot látni. A környéken sok pici "falu" van, mindegyikhez tartozik pár pincészet, kinéztünk egy szimpatikus települést, Tanundát a mindenek közepén, szereztünk térképet és nyakunkba vettük a várost. Bort is kóstoltunk, tudom, hogy mindenkit csak ez érdekel :D Sajnos a történet ezen a ponton válik unalmassá, én lószart se értek a borokhoz, nem is szeretem a szőlőnek semmiféle folyékony formáját, erről beszámolni nem tudok, hogy milyen az ausztrál bor. Vörös meg fehér, és ugyanolyan savanyú, mint otthon :D Persze azért vettünk, nehogymár úgy jöjjünk haza, üres kézzel, mint az amatőrök, vörös habzóbort* vett Arkadij, neki ízlett, szerintem csak a neve tetszett neki :)

Nightwatch sparkling shiraz

Ezután a pince után át szerettünk volna menni másikba, további borokat kóstolni, de valahol eltévesztettünk egy kanyart és csak mentünk, mentünk, odaérni mégse akartunk. Mondjuk én annyira nem bántam, mert remekül elbeszélgettünk Melindával, az idő baromi jó volt, jól esett gyalogolni is. Pár km után kezdtük úgy érezni, hogy ételhez kell jutni azonnal, különben felfaljuk a teheneket, akikkel találkoztunk, egy baromi nagy kerülővel visszakanyarodtunk a városba egy nagyon édes kis kávézóba. Sültkrumpli, hamburger, kóla, semmi fancy, de kaja ilyen jól tán még sosem esett, mint akkor :) Azóta is az almás chutney-ról álmodom, ami volt a hamburgerben.

Szombaton itt minden csak 5-ig van nyitva, sajnos el kellett hagyni a kandallós nagymamás kávézót, hogy még zárás előtt odaérjünk a másik pincészetbe, de ott szerencsére vártak minket és volt ott is kályha :) A többiek kóstolgattak, én a kályhára tapadtam és a házőrző fenevaddal barátkoztam.
Hazafelé valahogy csendesebb volt a csapat, befáradtunk, én majdnem be is aludtam.

Vasárnap itthon voltunk, piacoztunk, Anitáékhoz mentünk, leadtam neki egy pár citromot aztán a nap többi részében itthon agonizáltunk, filmeztünk, éltük a nyugdíjas életünket.

Hétfőn este még egyszer összefutottunk, BePéék kedd hajnalban indultak haza, így még egy közös vacsorát beiktattunk. Olasz éttermet szavaztak meg BePéék, előzőleg már letesztelték és jónak nyilvánították, az is volt :) Sütőtök levest és minestrone-t ettünk Melindával, félúton cseréltünk, a tök meglepően finom volt. A végén rákapok a tökre, meg az édesburgonyára, mostanában az is ízlik. Fura. Másodiknak rizikómentes calzone pizzát kértem, így sem ettem még, mert itt a félbehajtott pizzát meglocsolják bolonyai szósszal is. Hogy miért, azt nem tudom, elsőre furcsa volt, de meglepően jó, főleg amíg berágja magát az ember a töltelékig és nem csak a tésztát kell enni magában. Mindenesetre érdekes élmény volt, de már ezt a helyet is ismerjük, van itt is tőlünk nem messze egy üzletük. Fura volt, mikor elbúcsúztunk, mert ők Melbourne-ben laknak és hát mostanában nem valószínű, hogy utaznánk, ki tudja mikor találkozunk újra. Jól éreztük magunkat, örültünk nekik, hogy jöttek :)

Kedden megsütöttünk Arkadijjal 4! tepsi pogácsát, mert náluk a dogozóban mindig mindenki visz valami rágcsát, sütit, és úgy gondolta itt az ideje, hogy ő is vigyen. Na ennek jegyében gyártottunk 3 milliárd pogit én már sírtam a végére.

Szerdán be kellett mennem a suliba uzsonnaidőben, mert a tanfolyam végén kaptunk egy bizonyítványt is, Certificate IV in English Proficiency, bizonyhogy! és ez mostanra készült el (egy A/4-es papírról van szó, ami színesben van kinyomtatva, szóval semmi különleges) Konkrétan fogalmam sincs ez mire jó, szerintem semmire, kb annyit bizonyít, hogy tudok kommunikálni angolul. Mindegy, befáradtam, vittem pogit a tanáraimnak, hadd örüljenek. Bent persze volt nagy sivalkodás, gratulált mindenki mindenkinek, volt nagy összeborulás, jajdeörülünközés. Volt 3 mázsa szendvics, meg sütemény (cheesecake!!) és az egyik lány hozott valami Bangladesi méregerős borsós, pittyputtyot, na az marha jó volt. kicsit csevegtünk, beszélgettünk, azért jó volt látni a többieket. Biztos én vagyok hiperérzékeny, de közben azért olyan vacakul is éreztem magam, mert volt pár ember, aki még nem volt vizsgán mert parázik, hogy nem sikerül és rajtuk azért láttam, hogy örülnek is nekünk, de közben sajnálják is magukat és ez átragadt rám is, tökre együtt tudok velük érezni. Közben megkértek, hogy írjak pár szót hogy milyen volt a tanfolyam, mert még a tanfolyam elején csináltak rólam egy fényképet, ami majd felkerül az új honlapra és az alá kell egy pár sor :) Szóval híres leszek, csak ki kell várni :D
Arkadij munkahelyén is marha nagy sikere volt a pogácsának, befalták szempillantás alatt, hiába na, pogácsában jó vagyok.

Szombaton megint szociális életet éltünk, Daniék jöttek vacsira. Őket még otthonról ismerte Arkadij, kicsivel előttünk érkeztek és még a legelején meghívtak minket vacsira, most sikerült megszervezni, hogy ők is jöjjenek. Tepsis krumpli volt, gombával, kolbásszal, csirkemellel, összezacsálva, megsütve és aranygaluska (még tart a múltkori negyed kilós kocka :D ) Jók ezek a kis összejövések, ez hiányzik a legjobban, a bandázás.

Mindeközben újra horgolok. Találtam a neten egy technikát amigurumi néven, ami nekem új volt és persze azonnal beleszerelmesedtem, ha belepusztulok is megtanulom. Az egész úgy kezdődött, hogy kevés a poháralátétünk és az olcsó dohányzóasztalkánkon meglátszik a vizespohár hagyta nyom, már úgy néz ki, mint a szar, a további ocsmányodást megelőzendő kerestem horgolt poháralátétet és találtam is 2 cukit, amit muszáj volt legyártani. Aztán ugyanennek a lánynak a csatornáján találtam egyéb hiperédes cuccokat és most csak erre bírok gondolni :D

alma és narancs

* gondolom én, hogy az, javítson ki, aki ért hozzá

A múlthét elég vegyesre sikerült, volt sok jövés menés, meg gasztrokaland.

Hétfőn befutott a villanyos ember, egy nyikhaj huszonpár éves (öreg vagyok, mint a szar) göndörhajú srác, olyan volt a haja, mint Justin Timberlake-nek régen, fogadjunk senki sem emlékszik. Ilyen:

Eddigi tapasztalataim alapján az itteni szakik sokkal normálisabbak, mint akikkel otthon összehozott a sors ( a gázost kivéve, mert az aranyos volt). Itt akikkel eddig találkoztam, mindenki kedves, mosolygós, és nem utolsósorban gyors volt. 

Ez a gyerek is hasonlóképp normális volt, bár indításnak rámüvöltött, hogy gdajmééé, én meg néztem, hogy a beszélgetés többi része ugye nem ebben a stílusban zajlik majd, mert ehhez nekem még éretlen az angolom. Gondolom az arcomra volt írva a döbbenet, vagy a rettenet, mert utána átváltott bevándorlóbarát angolra és onnantól el tudtunk beszélgetni szépen a villanyszerelésről, a tömegközlekedésről, az oroszok vezetési stílusáról, meg hogy itt mi más és miben más, mint otthon. Legfőképp persze a konnektorok és a villanydugók érdekelték, mutattam neki otthoni dugót, hát annak irtóra örült, milyen jópofa, hogy kerek a pöcök, ami a falba megy. Aztán megkérdezte, hogy itt hogy használom... ajajajaj :D Szerencsére gyors is volt, úgyhogy 20 perc múlva el is tiplizett, engem meg otthagyott a fényárban úszó konyhában, halleluja. 

A kedd és a szerda az agyalás jegyében telt, ugyanis szombatra áthívtuk Arkadij kolleganőjét és a férjét, akiknél mi is voltunk ebéden. A menün agyaltam, hogy mit főzzek, amivel nem kell sokat szarakodni, de magyaros, és passzol a gulyás mellé/után, és mivel az kívánság volt, nem lehetett rajta variálni. Nem tudom mit illik gulyáshoz, mert mi nem nagyon szoktunk semmit, palacsintában nem vagyok egy nagy zseni, nincs türelmem sütögetni, a mindenféle olajban sült cuccokkal (fánk, lángos) pláne nem szokott kedvem lenni szarozni, úgyhogy tanácstalan voltam. Aztán kipattant a fejemből, hogy túrófánkot csinálok, mert igaz, hogy olajban sütős, de iszonyú gyorsan megvan. Vettem ricottát, merthogy abból majd jó lesz, csináltam egy tesztadagot, a felét kisütöttem és tényleg jó volt. Lehetett volna kicsit édesebb, de finom lett. A másik felét szerdán csináltam meg, több cukrot tettem bele, és... ilyen fost még az életben nem ettem :D Az a néhány darab, ami jó lett nagyon fincsi lett, de a többségnek folyós volt a közepe. Hogy nem sült át rendesen, vagy a ricotta olvadt ennyire meg, azt nem tudom, de irtó gusztustalan volt, úgyhogy elvetettem a túrófánk ötletét, mert túl rizikósnak nyilvánítottuk. És nem mellesleg förtelmes fritőzszag volt a lakásban még 2 napig. 

Szerdán délután a cseppfolyós fánkom után úgy voltam, hogy az lesz a legjobb, ha nem is jönnek, és halottnak tettetjük magunkat a hétvégén, vagy hoznak magukkal, amit enni akarnak. Túrtam a netet és szembejött velem az aranygaluska. Nem tudom miért nem gondoltam rá előbb (nyilván, mert én sose csináltam még, viszont imádom és korlátlan mennyiségben tudom enni) de most úgy éreztem, hogy ez egy égi jel, ezt fogok csinálni. Friss élesztő kell hozzá, ó sebaj, hát majd veszek, valahol csak kapni. 

Csütörtökön nekivágtam a városnak, hogy addig meg nem állok, amíg friss élesztőt nem kapok. Ahhoz képest elég hamar feladtam :D Bementem a bevásárlóközpontyba és Melinda tanácsára sorra jártam a pékségeket. Hülyének éppen nem néztek, csak ufónak talán, de legalább sajnálkoztak, hogy hát nekik nincs, de kérdezzem meg a másikat. 3 pékségnél voltam, egyik se használt, vagy nem tudták honnan lehetne szerezni, de az egyik kislány átirányított a mellettük lévő "healt shop"-ba, ahol ilyen bioszaroktól kezdve a gyógyteán át a sólámpáig minden rosseb volt. Előzőleg a neten is azt olvastam, hogy ezekben érdemes keresni, úgyhogy nagy magabiztosan betoppantam, hogy ide nekem a fresh yeast-et, de hamar, mer' dolgom van. 2 eladó ült bent a boltban, egy fiatalabb lányka, aki vagy be volt szívva, vagy valami más komoly baja volt, nézett rám eltátott szájjal, épp, hogy a nyála nem csöppent ki, hogy freeeessssh yeaaaast? Mire a másik, idősebb boszorka odavakkantott, hogy NINCS! de így, csupa nagybetűvel mondta. Voltam olyan vakmerő, hogy ezek után még megkérdeztem, hogy és nem tudják-e hol kaphatnék, de mire végigmondtam megbántam, ugyanis a mondat felénél elkezdett velem pörölni a banya, hogy ők nem tartanak és nincs és nem tudja hol lehet venni, mert itt senki nem használ ilyesmit... nem akartam neki mondani, hogy persze, mert azt se tudjátok mi az, meg főzni se tudtok, mert még a főtt rizs is zacsiban van, hogy csak mikrózni kelljen, na majd pont a friss élesztővel fog bárki bajlódni. Közöltem vele, hogy én használnék, ha lenne, majd kipenderültem a boltból és hazavágtattam, hogy na majd adok én nekik élesztőt, jó lesz akkor a száraz is. Nekiláttam az aranygalusnak, irtó nagy szar lett. Ízre nem volt rossz, de nem volt puha, omlós-foszlós-lágy, mint amilyennek lennie kell hanem rohadt nehéz volt a tésztája. Arkadij azért befalta vígan, én ettem egy kicsit, de mintha követ nyeltem volna. Kicsit elkámpicsorodtam, hogy majd akkor eszünk zsíroskenyeret hagymával szombaton, de annyira beindultam a galusra, hogy nem volt mese, nekiszaladtam az internetnek megint. 

Már meséltem a Gaganis-ról azt hiszem, még mikor jöttünk akkor jártunk arra. Na, a honlap szerint tartanak friss élesztőt, így pénteken nekivágtam a 3 és fél órás útnak (jó, annyi nincs, de tényleg bazi messze van). Ott már nem lacafacáztam, egyből rárontottam a csemegepultos nőre, hogy mit akarok, meg is mutatta a készletet én meg majdnem sírtam, hogy nahát, végre! Negyed, fél és egy kilós kiszerelésben árulják először magamhoz öleltem egy egy kilós téglát, hogy velem többet nem packáznak, ez kitart halálig, aztán úgy gondoltam, talán egy kicsit túlzásba estem :D A lényeg, hogy van és a csemegepultos szerint mindig szokott lenni, úgyhogy ha elfogy a fél kiló, akkor sincs dráma. Vettem még akciós tejkaramellát, megsimogattam a magyar termékeket (Strong Steve aka Erős Pista és Sweet Anne aka Édes Anna, Univer mustár, Pirosarany) körbecsorgattam a nyálam, hogy azért tudnék itt vásárolni konyhafelszerelést (nem csak kaja van, hanem edények, kukták, étkészlet, olyan, mint a Vasedény) csak egyelőre olyan drága, hogy ihaj, aztán hazarohantam. Délután rendet raktam, takkeroltam, gulyást főztem és élesztőt futtattam teszt jelleggel :D 

Szombaton koránkelés, még elszaladtunk boltba kenyérért meg üdítőért, és végül nekiálltam a galusnak, másodszor. Úgy izgultam, mint egy hülyegyerek, hogy megkel-e, hát meg :D Emlékszünk a Tesz-Vesz Város című mesekönyvre? Itt a vonatkozó rész, utolsó kép:

Szóval feljött, kidagadt a tálból, viszont cserébe olyan lágy és levegős, puha volt, hogy leírhatatlan. Francba a száraz élesztővel, frisset mindenkinek!

A vendégségeskedés jól sikerült, nagyon ízlett nekik a gulyás is, meg a galus is, kaptunk kekszet és virágot, elröhögcséltünk, a fiúk elkockultak, a kutya alaposan meg lett mozgatva, Bob úgy meghajtotta, hogy mikor leléptek eldőlt, mint egy zsák krumpli :) Kár, hogy vacak volt az idő, így nem lehetett sétálni menni, vagy a tengerhez, de majd legközelebb, így is jól mulattunk. Kicsit karácsonyos hangulatom is lett :)

Vasárnap garázsvásárra mentünk, de ezúttal nem jártunk sikerrel, most nagyon vacak dolgokat tettek ki. Nem keresünk semmi konkrét dolgot, csak úgy nézegetünk, hátha megtetszik valami, de most semmit nem találtunk. Tök büszke vagyok magunkra, hogy nem vásároljuk fel az összes ilyet, mert sokszor találunk cuki dolgokat (pl eper alakú eperszeletelő), amikről tudom, hogy egyszer fogom használni, vagy annyiszor se, de nem csábulunk el a hülyeségekre :) Délután szétlőttük magunkat a Róma c. sorozattal, nem, én még nem láttam, nagyjából ezzel el is telt a nap.

Pár szó a faunáról.

Pókot a 2 redback-en kívül nem láttunk, viszont van itt mindenféle kukac és féreg, ami nem kevésbé ocsmány, mint egy pók.

Itt van mindjárt ez a kis fekete iszonyat. Portugál ezerlábú, fancy neve az ommatoiulus moreleti, szegény teremtés nem egy vonzó jószág. Elvileg tavasszal és főleg ősszel jön elő, amikor nagyobb a páratartalom, különben a földben szundikál. Ősszel valóban több volt belőle, most egy kicsit mintha kevesebb lenne, de azért így is átlépik a kukacingerküszöbömet. Sajnos nem csak azt, hanem a lakás küszöbét is, mivel vonzza őket a fény, bejönnek a lakásba is, ahol aztán jól megdöglenek. Szaporodni elvileg nem szaporodnak bent a lakásban, na még csak az kéne, szerencsére csak elvétve találok egy-két valóban döglött példányt porszívózáskor, éljen a padlószőnyeg. A tudomány szerint nem mérgező, ha megpiszkálják akkor összetekeredik és cukinak álcázza magát, miközben valami sárga trutyit nyom ki magából, ez utóbbit még nem tapasztaltam szerencsére. Na a sárga trutyi lehet irritáló hatású, ennek köszönhetően nincs természetes ellensége, nem eszik a madarak, él, mint hal a vízben. Mindenféle trükkökkel távol lehet őket tartani, mert nagyon el tudnak szaporodni, itt szerencsére ezt még nem vettem észre. Szeretem azt hinni, hogy azért, mert rend és tisztaság van, valamint nincs is olyan kertünk, amiben nagyon eltudna lenni (vegák ugye) és időnként össze is szedegetem őket, ha már úgy ítélem meg, hogy sokan vannak. Nagy baj nincs velük, inkább csak undik és rondák, kb 2-3 centik, meg mégiscsak férgek, az állatvilág gerinctelen tagjai sajnos nekem nem barátaim.

Borisz amint kukacra les

A másik nem ennyire undi kukac a spilosoma glatigny, azaz a black and white tiger moth kukac formában. Sajna magyar nevét nem találtam neki, pedig biztos van. Iszonyú nagy és szőrös kukac, hatalmas piros feje van. A képen látszik, hogy 4 centi, de az 5 sem ritka, lehet ez is megvan akkora, mert éppen haladt előre, mikor lefotóztam és éppen a rövidülési fázisban volt :D Ez a fajta kukac sem mérgező, habár a szőrös kis teste kiütést okozhat egyeseknél, nálam még nem okozott :) Őket is össze szoktam szedegetni és a mellettünk lévő óvoda udvarra száműzöm őket abban a reményben, hogy nem jönnek vissza. Alapvetően ezekkel sincs nagy baj (azonkívül, hogy csomó mindent felzabálnak, de nálunk nem nagyon van mit, nem is értem mit lézengenek akkor nálunk), rondák, meg halálra izgatják Boriszt, aki szeretne velük játszani, de én meg nem hagyom neki, mert az ostoba meg is eszi őket, aztán ki tudja.

Sajnos ezek a típusú állatok nagyon nem a szívem csücskei, de talán a pókoknál még mindig jobbak. Mindig minden ilyet lecsekkolok a neten, hogy mennyire veszélyes, mérgező-e, meg egyáltalán minek jön és mi lesz belőle. Azt mondjuk nem tudom, akkor mit fogok csinálni, ha kiderül, hogy valami ultraveszélyes szar jön  a kertbe, bár ezen ráérek majd akkor stresszelni :)

Rohanni haza, és várni másfél órát a villanyszerelőre, aki nem is ma jön... priceless.

Kicsit szétszórtak vagyunk mostanában. Szerdán bementünk együtt a fodrászhoz hazafelé jövet, Arkadij szeretett volna hajvágást, már vagy 4x-5x volt ennél a csajszinál. Azt, hogy mely napokon rendel, még mindig képtelenek vagyunk megjegyezni, de kivételesen jókor estünk be. Aznap már nincs szabad hely, másnap van, ekkor, ekkor, ekkor. Jó, Arkadij rábólint a legkésőbbi időpontra... nézem, valami nem oké... hát a csütörtök rövid nap, 13-kor végez, nehogymár negyed 6-ra jöjjön vissza... jó, akkor legyen három... de miért három, ha egykor végzel? Tényleg... mi a legkorábbi időpont? Kettő óra. Jó, akkor legyen az. Biztos? Biztos... Na lehet tippelni, hogy csütörtökön visszamentem-e délelőtt megkérdezni, hogy most akkor hányra is kell jönnie? :D Csak egy kicsit néztek hülyének, viszont azt legalább mosolyogva tette a kiscsaj, szóval no worries.

Ugyanez a sparky-val*. Elpukkant egy körte (nem tudom mi ez, nekem ez is körte) a konyhában, persze hogy az, amelyik a pult és a mosogató felett van, hogy délután már tök szar legyen mosogatni, vagy főzni, mert a többi fény a hátam mögül jön és hát úgy vacak na. Felhívtuk az ingatlanost, hogy mi cserélhetjük-e, hozzányúlhatok-e, akármi. Biztos túlreagáltuk, de én úgy voltam vele inkább tudjanak róla. Persze cseréljed, majd küldd a számlát, hogy mennyi volt az izzó. Elbattyogtam a nyusziboltba**, egymillió200ezer tökugyanolyan, de valamiben mégis más izzóból kiválasztottam a szerintem jót, majd azzal a biztos tudattal, hogy fél órán felül fényárban úszik a mosogató, hazaindultam. Itthon cserebere, vacakolás, konyhapultról fel le ugrálás... nem világít. Berakom fordítva is (bár nem hiszem, hogy ennek köze lenne hozzá, nem ceruzaelem) biztos, ami biztos alapon, nem világít. Kipróbáltam másik helyére betenni, ott világít, szóval az izzó működik és a típusa is jó. Ingatlanos leszervezte a villanyszerelőt, aki Arkadijjal beszélte meg, mikor jön, Arkadij viszont elfelejtette, hogy péntek 10, vagy hétfő 10, de most már a 10-ben sem biztos :D Mivel negyed 12 van, ezzel 2 lehetőséget ki is húzhatunk :D

Ma, jövök haza, jön egy kis platós autó, gyök kettővel, zúg, mint a rosseb, locsolgatja az út szélét. Előtte szakadt le az ég, nagyon fontos locsolgatni, de hát nem sokat foglalkoztam vele, locsoljon. Vacakolok a zárral, nem bírok bejönni a lakásba, megáll a locsolós mögöttem és hallózik belőle az ember. Odafordulok, hogy na ez jó lesz, maszkkal az arcán elkezd hozzám beszélni a zúgó-zörgő autóból valamit, valamilyen nyelven és néz rám felvont szemöldökkel. Visszakérdezek, hogy bocs, de nem értek semmit, megyek közelebb, akkor hangosabban megismétli, amit az előbb, továbbra se értek semmit, csak hogy miénk-e az a placc, amire mutogat. Miénk, hát. Mert akkor... és..., jó? Na, ennyit értettem, megvontam a vállam, jó, oké. Még hozzátettem óvatosan, hogy köszi, mire nyomott egy lájkot***, én meg végre ki tudtam nyitni a lakást és besurrantam, hogy igazából itthon se vagyok. Kiderült, hogy valami mérget és/vagy fertőtlenítőszert pocskol végig az utcán és jófejségből lepocskolta az előkert parlagon heverő részét, amit benőtt a dudva, kapott a senki földje egy gyomírtózást. Legalábbis az ablakból kukkolás szerint ez történt, biztosat nem tudok :D

Ilyen izgalmas kalandjaim vannak.

* villanyszerelő
** Bunnings, helyi Praktiker típusú barkácsbolt
*** felfelé mutató hüvelykujj ;)

Valami nem stimmel a postával ebben a világban. Nem tudom, hogy az ausztrállal, vagy úgy általában, bár azért az ausztrál posta is kitesz magáért, az tuti.

Postie

Elég sűrű a postaforgalom nálunk, köszönhető ez nagyrészt nekem, kisebb részt Arkadijnak, még kisebb részt az előttünk itt lakó lánykának, akinek havonta egy levele biztos befut, többnyire reklámok. Nekem először is ott van az alap postcrossing, ahol ugye képeslapokat küldözgetek és kapogatok. Aztán van ennek a továbbfejlesztett változata, amikor mindenféléket lehet csereberélni, én a teafilter cserélgetős csoportban vagyok benne, küldök kettőt, kapok kettőt, ez a szabály, nem bonyi. Aztán egy ideje elkezdtem levelezgetni mindenféle emberrel, Japán, Németország, Anglia, USA, Finnország a célállomások, ezek régimódi levelezések, papírra kézzel írva, postán keresztül. A postcrossinghoz tartozik még egy kicsit nagyobb projekt, aminek a neve traveling sheets. Ez abból áll, hogy egy adott témához kell lapokat gyártani. Pl az én projektem a My country, my life címmel fut, akinek kedve van részt venni benne gyárt nekem néhány lapot, bemutatja az országát, a városát, a kultúráját, a helyi szokásokat, amihez kedve van, írhat magáról is. Kicsit scrapbooking is, mert nem csak írni kell a lapokra, de hogy érdekesebb, informatívabb legyen ragasztani is szoktak mindenfélét, buszjegyet, mozijegyet, csokipapírt, akármit. Cserébe én is küldök ilyen lapokat, vagy amit szeretnének, képeslapot, apró meglepit. Van még egy oldal, amit nagyon szeretek, ezen mindenféle ingyenes termékmintát lehet kérni, ami tetszik, abból kérek, ez is postán jön mindig.
Levél és képeslap feladással nem szoktak lenni nagy gubancok, csak ha valamit teszek a borítékba, írni kell egy papírt, hogy mi van benne, mekkora az értéke, és akkora matricát ragasztanak a borítékra, mint egy lepedő, de ez inkább időigényes, mint bonyi, amíg kitöltögetem a matricás papírt.
A dolgok megkapásával vannak inkább a gondok. Van nem messze tőlünk, egy másik suburb, ahol mit ad Isten, van egy ugyanilyen nevű utca, ugyanezzel a házszámmal, és hogy igazán fincsi legyen a suburb neve is nagyon nagyon hasonló. Pl a miénk a vasfű kert, az meg a vasfa domb. Hasonló, de mégse ugyanaz, ennek ellenére a postás a mi leveleinket rendszeresen a másik címre dobálja be, ahonnan aztán nem tudom hogy ér ide hozzánk. Eddig 3 levél jött összefirkálva, kihúzófilccel nyomatékosítva, hogy ne oda dobják be, mert az a vasfa domb, más irányítószámmal. Tök szar, mert nem az én hibám, de én érzem magam tőle szarul. Igazából nem tudom miért oda dobja be a postás, hogy ez kinek a hibája, ki nem figyel, az elosztó, vagy a postás, nem is az én problémám kellene, hogy legyen, mégis az. Mert mi van ha a vasfa dombon egyszercsak kiakad az ember, és nem viszi vissza a postára a leveleket, vagy adja vissza a postásnak, hanem fogja és kibassza a kukába, vagy mi van, ha már néhány levelemmel meg is tette? Az se oké, ha az én leveleimet dobja ki, de pl Arkadij új nevére szóló bankkártya is a rossz címre megy és egyéb hivatalos levél is rossz címen köthet ki, mert valaki nem tud olvasni, vagy nem ismeri a számokat. Emiatt meg nem szeretnék postafiókot bérelni, mert se pénzem nincs rá, meg se kedvem nem lenne mindennap elautózni a postára, hogy jött-e valami. Nem, a heti egyszer megnézem nem működik, én ahhoz túl izgága és kíváncsi vagyok.
Igazából azt se tudom, hogy kinél és hogyan kell jelezni ezt a problémát, mindenesetre holnap becsattogok a postára, és megpróbálom ezt rendezni, mert kezdek egy kicsit morcos lenni emiatt, meg aggódom, hogy eltűnnek a postacuccaim.

Az egész onnan jutott eszembe, hogy a sógorom március 22-én feladott nekem egy képeslapot Mexikóból és ma ért ide :D Na ez milyen már? Hol a bánatban kallódott eddig? Azért szörnyen örülök neki, hogy ideért <3

Különben imádom a postásokat a kis piros mocijukon és a kihúzófilc színű ruhájukban, ennél menőbb a világon nincs.

Rémesen trehány vagyok és emellé még lusta is, nem a legelőnyösebb tulajdonságaim ezek :D

Sok minden történt, mióta nem írtam, a felére már nem is emlékszem. Voltunk vendégségben, voltam TAFE-s összeröffenésen, rákaptam a lomizásra és a garázsvásárokra, véget ért a tanfolyamom, felvásároltuk az IKEA-t, megjártam az állatorvost, és átvészeltük Arkadij munkahelyválasztós válságát és névváltoztatását. Na lássuk sorban.

A királynő szülinapja miatti hosszúhétvégén Arkadij egyik munkatársa, Jane, aki egy hiperédeskedves idősebb angol nő, meghívott minket magukhoz ebédre. Tőlünk 3 napi járóföldre laknak, szerencse, hogy van kocsink, így csak egy órát autóztunk oda az autópályán, és még mindig nem hagytuk el a várost, Adelaide nem kicsi, a híresztelésekkel ellentétben :) Én iszonyúan izgultam, konkrétan majdnem elájultam, 2 angoltanár és egy native ausztrál jelenlétében szólaljak meg angolul, hát perszeeee :D Ráadásul valamiért azt képzeltem, hogy mivel Jane angol ezért majd rém kifinomultnak és udvariasnak kell lenni, meg hogy a bébiubi a szofisztikáltság csimborasszója szörnyen leégünk az egri bikavérrel, amit viszünk. Persze erről szó sem volt, megint én voltam csak a hülye, pl amikor ebéd után feszengtem, mint egy hülye, hogy hogy kell udvariasan és burkoltan megkérdezni, hogy merre van az illemhelyiség, csak annyit mondott Jane, hogy Do you want to know where's the loo? Azt akarod tudni, hol a budi? :D Ezen persze iszonyúan nevettünk, mondta hogy nem kell udvariaskodni, ez nem egy olyan ház. Amúgy a ház iszonyúan tetszett, mindenféle összevissza bútorokkal volt berendezve (és 300ezer könyvvel) és annyira otthonos volt, hogy nem sok hiányzott hozzá, hogy megkérdezzem nem maradhatnánk-e örökre :D Ebédre valamiféle kagylóleves volt garnélarákkal. Itt gyorsan megjegyezném, hogy nem szeretem a halat, tengeri férgeket pedig eddig még nem ettem, de mindenki úgy odáig van értük, gondoltam nagy baj nem lehet. A leves iszonyú jó volt, a lé és a zöldség része :D Egy kagylót megettem udvariasságból (pedig elmondták 90x, hogy ne egyek meg semmit, ami nem tetszik), borzasztó iszap íze volt, meg valahogy nem bírtam elvonatkoztatni attól se, hogy annak ott benne van a bele, meg mindene, vagy hát nem vágom a kagyló anatómiáját, de valamiféle bélés abban is van, mindegy, én ezekhez öreg, hülye, finnyás, válogatós vagyok (tetszés szerint tovább egészíthető). A garnéla állaga nagyon vicces volt, azt megettem, egyelőre még nem tudnék dönteni, hogy ízlett-e vagy sem, szeretem-e vagy sem.

Egyébként tök jól éreztük magunkat, Bob, a férj (az ausztrál) megdicsért, hogy mit szégyenlősködök, tök jó az angolom, legalábbis ért mindent, rettentő jó humora van és láthatóan nagyon élvezte, hogy nevetünk a poénjain :) Pogácsát és bort vittünk, ez vicces volt, mert mondtuk, hogy mi nem iszunk, azonnal gyanús lett, hogy szart vittünk, ezen is nevettünk, de olyan rossz nem lehetett, mert semmi perc alatt benyakalták és a pogácsa is fogyott rendesen.
Ebéd után lementünk a partra sétálni, én mentem elöl Jane-el és beszélgettünk mindenről, ami szóbakerült, főleg utazásról, állatokról, én mit csinálok, mi a hobbim, neki mi a hobbija, szóval ilyen ismerkedős, lányos témákról, mögöttünk a fiúk jöttek gyök kettővel, de hát ők a világot váltották meg. A part gyönyörű szép volt és isteni jó idő volt, napsütés és meleg (tombolt a tél), sokan fürödtek is.

Sötétedésig maradtunk, hazafelé tök jó élményünk volt, ugyanis elvesztette a jelet a gps úgyhogy "vakon" jöttünk, de hazatalálunk :) Jó érzés volt, a végén még kiismerjük magunkat.

Másnap, vasárnap meghívtak a TAFE-s lányok egy összeröffenésre, tök jól esett, úgyhogy sütöttem újabb adag pogit és mentem, főleg amikor írta sms-ben a szervező lány, hogy a szobatársa tök odavan, hogy én is megyek :D Már többször találkoztunk, mindig jól elröhögünk együtt, jó fej lány nagyon. Most sok volt a számomra új arc, egyen-ketten voltak csak a régiek közül, de azért jól éreztem magam, bár mikor a régiek leléptek főleg Karával beszélgettem, jól ki is cikiztek minket, hogy mi vagyunk a granny-k, amíg a többiek biliárdoznak, pingpongoznak, mi addig csak punnyadunk és beszélgetünk :D Kivételesen most a kaja borzasztó volt, mindenki hoz ilyenkor a saját kultúrájára jellemző ennivalót és beadja a közösbe. Na volt ott narancsos-kakaós tejbegríz torta (fincsinek hangzik, de rémes volt) krumpli-pizza (krumplipüré, bacon, sajt összekutyulva és megsütve, ez nagyon sótlan volt) és egy csomó kínai mindenféle, amire azt mondták iszonyú csípős, úgyhogy én kihagytam, szerintem nem volt kár érte, maradtam a fasírt, tzatziki, tiramisu menünél :P

Maradva a kajálás vonalon, múlthéten végetért a tanfolyamom és ilyenkor utolsó nap az a szokás, hogy mindenki visz valamit és közösen ebédelünk. Rengeteg indiai csoporttársam volt, szóval életemben először ettem igazi, autentikus indiait és azóta is álmodom vele :D Hoztak rengeteg kaját, én valamiféle majonézes-tejfölös salátából ettem (persze megtaláltam benne a fél csilit, azt hittem leég a fejem), aztán csirke curry és mazsolás, fahéjas, kesudiós és még nem tudom milyenes rizzsel folytattam, és más nekem nem is kellett. Elképesztő finom volt, a rizs elsőre bizarrnak tűnhet, hiszen ezeket a fűszereket én max sütibe teszem, de ezt a rizst hetekig tudnám enni. Nem győztem dicsérni, a receptek begyűjtése folyamatban van, mert ezeket muszáj megtanulnom, hogy hogy kell elkészíteni :) 

A RIZS és a csirkecurry <3 yumm yumm

Az, hogy a tanfolyam végetért jó is, meg rossz is. Rossz, mert szerettem járni, élveztem, hogy van mit csinálni, van kivel beszélgetni és még tanulok is. Jó viszont, mert annyira nem éreztem jól magam, mint a TAFE-n. Itt a csoporttársak nagy része már jó ideje itt van, van aki már állampolgár és megvan az életük az iskolán kívül is, annyira nem voltak barátkozósak. Kedvesek voltak persze, meg sokat beszélgettünk, nevettünk, de időnként szörnyen egyedül éreztem magam, mert mindenkinek volt valaki, akivel közös nyelvet beszéltek (nem az angolt persze :D ) így sokszor a saját nyelvükön karattyoltak. Erre meg mit mondasz, 2x szólok, hogy helló, én nem értem, meg mosolygok, aztán amikor megint visszaváltottak arabra/kínaira/hindire, akkor már nem szóltam újra. Így aztán az ebédszünet egy órájában gyakran inkább elmentem sétálni, közel volt a Rundle Mall, (helyi Váci utca) ahol annak ellenére, hogy szét van robbantva (már egy éve, tavaly mikor voltunk akkor is szét volt már verve) nagyszerűen el lehet szarni tölteni az időt, és pl ilyet is lehet látni:

Még a héten voltam és a jövőhéten is bemegyek gyakorolni, meg a kis irományaimat leellenőriztetni, mert utána kezdődik a következő term és nem lesz idő rám, meg aztán vizsgázni is kéne. Megpróbálom az OET-t, aztán meglátjuk, most úgy látom, hogy azért talán könnyebben teljesíthető, mint az IELTS. Aztán persze lehet, hogy jól pofára esek, volt már erre is példa :D

Az utóbbi időben rákaptam/tunk a garázsvásárra. A gumtree-n mindig van egy-két (sok) hirdetés, hogy a közelben hol és mikor szerveznek garázsvásárt, ezeket sorba teszem és megyünk. Mindenhol nagyon kedvesek, persze azonnal levágják, hogy nem vagyunk ausztrálok, innen egy kérdés hogy mikor jöttünk és onnantól már a kék eget is ránk akarják tukmálni 50 centért :D Aranyos volt az egyik nénike, mert az összes konyhai cuccát rám akarta sózni, mert ha most jöttünk, akkor biztos nincs egy tányérunk, amiből együnk, hiába mondtam neki, hogy pici a konyha és ha ezt a sok szart kincset hazaviszem én már nem férek be a konyhába, csak erősködött, még az árakkal is lejjebb ment, csak vigyem. Sajnos akkor sem volt szükségem 5 részes kerámia, csatosfedelű kávé-cukor-liszt-akármi tartóra, és most sincs, így visszautasítottam az évszázad ajánlatát, pedig kaptunk volna mellé olcsón kerti hintát is :D Azért ez valahol vicces, de közben olyan jó érzés is, mert nem átbaszni akar, meg nyerészkedni, hanem tényleg segíteni, meg olyan alacsonyra levitte az árait, hogy szinte szégyelltem magam, hogy nem veszünk semmit. Nagyot néztünk viszont, amikor a férje kérdezte honnan jöttünk, mondtuk, hogy Mo erre mondja, hogy a 80-as években nyomtak itt egy magyar detective karate girl kicking ass sorozatot :D Igen-igen, a Lindát :D Mondta, hogy imádta, nagyon klassz sorozat volt :D Szóval ilyen túrákra megyünk szombat délelőttönként, és bár eddig nem hoztuk haza a nagy fogást (az megvolt februárban ugye a kanapéval), de apróságokat azért találunk, főleg könyveket, dísztárgyakat, mécsestartót, ilyesmi apró dolgokat, meg 2 könyvespolcot, ami majd a garázsban fog kamraként funkcionálni, mert a konzerveket kiköltöztetem, a konyhaszekrény sajnos nem alkalmas nagyobb mennyiség tárolására. Hoztunk haza tök ingyen egy piknikkosarat (ne is kérdezd) 11 tök jó poharat (kilomtalanították, mert hiányos a 12-es szett) meg néhány kertbe való apróságot. Borzasztóan élvezem különben, mert fillérekért lehet elhozni dolgokat, ha nem ingyen, és bevallom, szeretek más cuccaiban turkálni :P Lomiba is sokat járok, ahonnan szintén pár dollárért egy halom cuccot haza lehet hozni, vagy 200-ért mindjárt egy pianínót :D Jó, ezt nem hoztam el, túlzásnak éreztem volna kicsit :)

Aztán volt itt évközi gigasale az IKEA-ban, mi meg még mindig a kölcsönágyneművel aludtunk, úgyhogy elérkezettnek láttam az időt, hogy beszerezzük a kelengyénket végre. Persze nem mi lennénk, ha nem lett volna valami zűrzavar itt is, de nagylányosan megoldottam. Történt ugyanis, hogy a neten kinézett paplan a tetthelyen $20-al többe fájt, ami kettőnk esetében már $40 ugye. Sebaj, bedobtuk a nagy sárga zacsiba, hogy biztos csak nincs kiírva, mert akármiért hát a neten fent van az akciós cuccok között. Amíg én a huzatok között túrtam derékig, Arkadij elment hogy leellenőriztesse a paplan árát, mire jön vissza, hogy ez rohadtul nem akciós, most mi legyen? Nem akartuk otthagyni, mert otthon is ilyenünk volt és nagyon szerettük, olyan paplan, ami 2 külön takaróból van, össze lehet pattintani és összesen 3 melegségi fokot tud. Ha össze van pattintva akkor nyilván az a legmelegebb, és a 2 takaró külön-külön más vastagságú. Szóval nem engedtem a 21-ből, nekem a paplan márpedig kell, úgyhogy odabattyogtam a sárga pólós macához, hogy na anyukám, ez akciós, ha én mondom. Oké, nem egészen így volt, kedvesen megkérdeztem, hogy ha ez ennyiért van, akkor mutassa már meg melyik az élőben, amelyik a neten van akciósan, mert én nem találtam. Kérte, hogy mutassam meg, hogy a neten hol van, amiről én beszélek, naná, hogy az volt amit szorongattunk, mondta, hogy nem is érti, ez egy hete nincs akcióban, de hát ha már így esett odaadja az akciós áron. Persze papírt nem adott róla, mondta hogy a pénztárnál mondjuk a nevét, ő a menedzser, majd a pénztáros tudni fogja. Na persze... a pénztárnál természetesen egy új fiú volt, aki egy hete dolgozott, az életben ilyen csúnya srácot még nem láttam, de legalább nagyon kedves volt és segítőkész, telefonálgatott, intézkedett, de nem jutott semmire. Arkadij visszabattyogott, megkereste XY menedzsert, aztán mire visszaért a pénztárhoz már hívták is a srácot telefonon, hogy adja olcsóbban, különben baj lesz :D Nem szarrágásból, de azért $40 igenis számít a büdzsénkben, nekem megérte 10 percet állni a pénztárnál érte. Így most van már mibe csavarni magunkat, a kölcsönágyneműt meg mosom, macskaszőrtelenítem, csak lassan haladok vele, köszönhetően az esős évszaknak, amikor is nem szárad semmi, cserébe viszont napokig áll a nappaliban a szárító.

Voltam állatorvosnál is Borcsival, nagylányosan, egyedül. 3 napos hasmars után a cica olyat produkált, hogy majdnem elájultam, úgyhogy bedobozoltam és elhúztam Dr. Brian-hez. Nézett, mikor előtúrtam, hogy mi a jó eget hoztam, mert ez nem macska, de nagyon tetszett neki, főleg hogy Bogyisz jól viselkedett. Hagyta magát megnyomkodni, lázmérni, minden lyukába belenézni, majd arra jutott a dottore, hogy hát ez egy upset tummy. Na jó, hát ő a szakember, de akkor miért véres, ami kijön a cicából? Azt mondta normális, merthogy a hosszantartó fosinkázás miatt kicsit felmaródik a bele, ahol rengeteg az apró ér, és az erőlködéstől megpattan, nem kell beszarni, ez nem szokatlan, nem para, főleg, hogy amúgy tök jól van a cica, eszik, iszik, rohan, játszik. Naja, neki nem para, nekem viszont Borcsi is the love of my life, just don't tell to my husband, úgyhogy vegye komolyan. Diéta van, csirke-rizs és diétás, szörnyen büdös konzerv a menü (egy evőkanál moslék az egyszeri adag, napi 5-6x kell neki enni, csak egészen keveset ordít 2 evés között a 10 kilós állat, hogy éhen akar dögleni), meg napi 2x kap antibiotikumot, ami akkora még félbetörve is, mint egy kockacukor, igazi élmény beadni. Viszont cserébe már jól van a cica szarókája, jól formált a széklete, nem véres, nem nyákos :D Csak tájékoztatásul ;)

(Lassan 3 órája írom ezt a posztot, jó, hogy vacsoráztam is közben, de akkor is)

Arkadij már írta a blogján a munkapánikot, azért leírom én is. Tehát, békésen dolgozgatott a Flindersen, amikor is felhívták a TAFE-ről, hogy óó kapna 10 hétre egy csoportot, északon. Ez tőlünk egy óra kocsival (tömeggel is az átszállás miatt), viszont csak heti 3x kell menni. De a Flindersen már ismeri a kollegákat, ismeri a dörgést, beilleszkedett, szereti is, viszont a főnök hazament Amerikába, a term meg lejár a jövőhéten, hát mi legyen. Ment az őrlődés, a para, hogy két szék között a pad alá, viszont egy seggel nem lehet 2 lovat megülni, muszáj választani. Így írt egy levelet a Flinders-es főnöknek, hogy mi az ábra, ő maradna, de azért jó lenne, ha tudna is, mert hát a term lejár, további alkalmazásáról meg eddig nem nyilatkozott a kiöregedett hippi*. Természetesen pénteken küldte el a levelet, így az egész hétvégét végigstresszelhettük (nem válaszol, biztos nem olvasta, rossz címre ment, meg se kapta, mi van ha megkapta, akkor miért nem válaszol, mi van ha válaszol, agyrém) de hétfő reggelre jött a válasz, hogy a flowerpower túl tudja licitálni a másik ajánlatot és szeretné, ha Arkadij maradna a seggén. Mi is örülünk, ő is örül, mindenki örül :)

Közben Arkadij nevet is változtatott, most olyan, mintha új férjem lenne :) Fura is, amikor nézem a postaládát, hogy ez kinek jött, ilyen itt nem lakik... ja de :D A nagyszülők nevét vette fel, azon egyszerű oknál fogva, hogy ezt ki tudják mondani, és könnyebb is lebetűzni. Én meg maradok a lánynevemen, ha már az útlevelem azon van, jól össze is zavarok ezzel mindenkit, de egyszerűbb ezt használni, mint a közös nevünket. Ami most már nem is közös, pff :/

Na, kész, jó éjszakát!

*a.k.a főnök :)

Az van, hogy lusta vagyok és minél régebb óta nem írok, annál több mindent kéne pótolni, és annál inkább elmegy a kedvem az egésztől.

Aztán még az is van, hogy tegnap életemben először (és nagy eséllyel utoljára) ettem kengurut. Nem volt rossz, annak ellenére, hogy azt mondták a vadhúshoz hasonló az íze, azért pedig nem ugrálok. Megettem, de köszönöm szépen többet nem kérek. Nem gondolom, hogy romlott lett volna, vagy ilyesmi, de tegnap óta mintha követ nyeltem volna és valahogy többet gondolok rá, hogy vega leszek.
Elég nyitott személyiségnek tartom  szeretem képzelni magam, de amiket itt ettem eddig újdonságként (vegemite, sushi, kenguru) nem lettek a kedvenceim. Viszont az indiai meg nagyon is bejött, 2 pofára tömtem a curry-t és a mazsolás rizst :)

Na majd holnap ezt kifejtem.

A margarétám hozott egy pár hete egy darab virágot, minden nap nézegettem, nem akar kinyílni. Mikor kinyílt végre, látom, hogy 2 azaz kettő darab szirma van. Na, mondom ez csodás, hozott egy ilyen kis nyomit, aztán ahogy jobban megnézem, látom, hogy egy bazinagy szőrös hernyó tömi magába a virágomat. Szörnyű ideges lettem, de úgy voltam vele, hogy akkor most már egye, legyen vele boldog.
Tegnap, mikor vittem ki a szemetet egy pillangó jött ment az előkertben, majd letette magát pihengetni a napra. Türelmesen megvárta amíg lefotózom, billegette magát. Tudom, hülyeség, de nekem jóleső gondolat, hogy a szőrös kukac jött vissza :)

Ma megejtettük az első inspekciót, 10 perce ment el az ingatlanos.

Korábban már láttunk ilyet Anitáéknál, épp náluk voltunk, mikor jött az ingatlanosuk, körbement a lakásban, mindenhova benézett, és nem túlzok, 3 perc múlva közölte egy levegővel, hogy itsallrightokaybye, és már ott se volt. Gondoltam, hogy nyilván már ismerik a lakást, tudják, hogy a bérlőik nem rúgják ki a ház oldalát, azt hittem az első komolyabb lesz, mert azért mégis...

Ennek megfelelően, amit tudtam előre megcsináltam, kertet rendeztem, garázst rámoltam, pókhálótalanítottam és lemostam a kutyaorr okozta takonycsíkokat a teraszajtóról. Ma korán keltem, mert a levélben, amit küldtek 9-11-ig volt az időpont megjelölve, és 9-ig még fel akartam porszívózni, meg mosni. Kicsit nyilván túlreagáltam, de tényleg nem tudtam mire számítsak, mert mikor beköltöztünk kaptunk egy hosszú listát, hogy ilyenkor minek kell rendben lennie. Alapból nincs rajta semmi olyan, amit ne csinálna meg az ember pár havonta (pl ajtók lemosás, meg ablakpucolás), a nagy része meg olyan, amit az elvetemültek heti többször is megejtenek (porszívás, felmosás, klozet kigányolása az ülőke alatt is :D igen, ez így van a felsorolásban).
Szóval mindent megcsináltam a listán, mert arra számítottam, hogy majd pipálgatja az ingatlanos, hogy igeeeen, ezek a perem alá szarnak és nem szedik le a pókhálót.

Ehhez képest pontban 9kor befutott Maren, akin mindig botrányos mennyiségű smink van, viszont cserébe nagyon kedves és normális. Hozott egy kis tabletet magával, azon pipálgatta, de csak nagyvonalakban, hogy minden oké-e. Pl: az előkertről volt egy képe, hogy az hogy nézett ki legutóbb, azt megnézte és kipipálta, hogy okés. A többi szobáról már nem volt képe sem, csak pipált, hogy mindenhol tisztaság van, aztán jó napot. Örült a dolgozószobának, hogy milyen klassz, sajnálkozott a harcban elhullott tuják miatt (van 6 tujánk, amiből 5 kipurcant, mert nem bírták szegények a tűző napot a nyáron, a 6. árnyékban van, az érdekes mód túlélte). Nem egészen 7 percet töltött nálunk, amiben benne volt egy kis csevegés és röhögcsélés is, meg örömködés, hogy milyen szép rendben tartjuk a házat, hogy érezzük magunkat, de cuki a kutya.

Szóval túlreagáltam, tudtam, hogy túl fogom, de inkább ez, mint alábecsüljem a dolgokat, mert nem hiányzik az életemből egy kis ejnyebejnye, viszont a jövőre nézve jó tudni, hogy nem kell nagyobb takkerolást rendezni, mint amit egyébként csinál az ember.

Kicsi a világ :) Délelőtt elrohantunk a piacra, hogy vegyünk zöldséget-gyümölcsöt. Mivel az előző héten a húsvét miatt elmaradt a piac, először a közelebbit néztük meg, hogy hátha nem kell elautózni Taktabuktára, de sajnos kellett, viszont milyen jó, hogy oda mentünk.

Nagyban túrok a paradicsomok között, mire hallom a hátam mögött... "szeretnék egy kicsit a vásárlásra koncentrálni". Nézek hátha, egy ismeretlen nő áll mögöttem egy nagyobbacska gyerekkel, nézek vissza Arkadijra, suttogom, hogy magyarul beszélnek! Arkadij meg se várta, hogy mit mondok, már vissza is kérdezett, hogy ne haragudjatok magyarul beszéltetek? Mire az (akkor) még ismeretlen közli, hogy igen, szia Arkadij :D Én csak lestem, hogy mi van, valahol kimaradtam egy körből, mert én nem vágom, hogy kikkel találkoztunk, Arkadij meg vigyorog, hogy hát szia, te vagy az Alex felesége, igaz? És tényleg :)
Alex Arkadijhoz járt angolozni, aztán még otthon az IELTS felkészítőn is összefutottunk és bár a fiúk kapcsolatban vannak, meg tudtuk ki merre és hol lakik, még nem találkoztunk, mióta itt vagyunk.
Nagyon megörültem nekik, végre egy ismerős arc :) Tündével jól elbeszélgettünk, a fiú is egymásra találtak, csak szegény gyerekek unták magukat halálra, amíg a "felnőttek" elvoltak :D

Olyan viccesek ezek a dolgok, de közben meg tök jók, mert bár úgy mentünk a piacra, hogy jó, csak berohanunk, én banánért Arkadij paradicsomért aztán húzunk is el, ott voltunk vagy egy órát, amiből a vásárlás tényleg 10 perc volt, a többi beszélgetés, meg röhögcsélés, viszont tök jó kedvünk lett tőle és én nagyon örültem, hogy összefutottunk :)

Újabb hosszú hétvégének örülünk, idén péntekre esik az ANZAC Day, ami itt munkaszüneti nap, így 3 napos a hétvége.

Mivel ezt az ünnepet nem igazán érzem a magaménak, annyira nem erőltettem, hogy menjünk felvonulni, vagy bármiféle megemlékezésre, a délelőttöt csendben, nyugiban töltöttük itthon. Kora délután kivonultunk a tengerpartra sárkányozni, merthogy a hétfőn rendelt sárkány csütörtökön meg is érkezett. Egy borzasztó magas jómunkásember hozta, aki először kitépte a szúnyoghálós ajtót a helyéről (oké, hogy nincs csengőnk, de azért nem kell úgy rázni, mintha az élete múlna rajta, hogy meghallom-e) majd mikor kivergődtem az őrjöngő kutyán keresztül az ajtóhoz, rámüvöltött, hogy gödááááj. Nem mondom, egy cseppet lesokkolt, viszont a sárkányoknak nagyon megörültem, még aznap este le is rohantunk a partra kipróbálni. Szóval pénteken is ez volt a program, szerencsére az időjárás is jó volt, tömeg sem volt, így remekül szórakoztunk. Azt hittem, hogy itt ez egy gyakoribb szórakozás, mint mondjuk otthon, meg hogy most volt a fesztivál nem egy akkora kuriózum, de tévedtem. Nagyon sokan megbámultak minket, meg a sárkányokat, és sokan szóba is elegyedtek, hogy ez mennyire klassz, amit csinálunk, meg milyen könnyűnek látszik, pedig biztos nehéz. Egyáltalán nem az, csak fogni kell a madzag végét, a többit a szél elintézi :D Jó 2 órát elszórakoztattuk magunkat, aztán húztunk haza, mert már olyan éhesek voltunk, hogy a szöget kirágtuk volna a falból.

Enyém a szivárványos, Arkadijé a Batman :D

Lest we forget

Arch of remembrance

Gondolkoztam, hogy az ünnepre való tekintettel csinálok Anzac biscuit-et, de aztán persze ebből nem lett semmi, mert kb semmi hozzávaló nem volt itthon és a boltok ünnepnap itt is zárva vannak. Egy üzlethálózat van csak nyitva, de az meg nyilván egy kicsivel drágább, mint minden más, ami ünnepekkor zárva van, annyira meg azért nem akartam kekszet :)

Ma a nap nagy részében a kertet rendezgettük, na nem mintha olyan hatalmas lenne, de a jövő7en lesz az első inspekciónk és az előkert nagyon el volt hanyagolva, szó szerint térdig ért a gaz. Az előkert fele szépen meg van csinálva, növényekkel, meg kis bagoly szoborral, de a másik fele úgy néz ki, mintha építési törmelékből állna. Ronda köves-kavicsos, vörös agyagos föld, amin én azt gondoltam semmi nem él meg, de a gaz nagyon szereti, na ezt kellett kipucolni. Kikapáltunk mindent, ami zöld, na nem sokat javított a helyzeten, igazából nem is tudom mit lehetne hosszú távon csinálni vele. A 3 szomszédunkból 2-nek ugyanilyen, a harmadik megpróbálta befüvesíteni, na neki minden kutyafüle nő ott, fű csak elvétve :D A délutánt benti takarítással folytattam, mondjuk olyan fene nagy ganézást nem kellett csinálni szerencsére.
Kíváncsi vagyok milyen lesz ez az inspekció, bár leginkább azon aggódom, hogy Arkadij már nem lesz itthon, mire befutnak.