Az megvan, amikor annyi, de annyi érzés és mondanivaló kavarog benned, hogy alig várod, hogy szólj valakihez, hogy leírd végre, aztán amikor meg kéne szólalni, vagy el kéne kezdeni írni, sehogyse sikerül? Amikor a szavakba öntött érzések olyan jelentéktelen semmivé alakulnak, ha testet kapnak? Na most így vagyok.

A karácsony ahhoz képest, hogy milyen félve vártuk egészen jól sikerült, a fogpiszkálós incidenstől eltekintve. Az történt, hogy 24-én összeraktam a vacsorát még kora reggel, de a baconba tekert csirkemellet, ami fogpiszkálóval volt összetákolva, bizony a tűzhelyen hagytam, mi meg elhúztunk mandulát venni a szomszédnak. Innen már sejthető, hogy mire hazajöttünk, naná, hogy egy csirketekercs hiányzott. A fogpiszkáló is. Valószínű, hogy Borcsi belerágott, aztán leejtette a földre, Zserbó meg bepuszilta mindenestül. Persze azonnal besokkoltunk, hogy a fogpiszka nyilván már átszúrta és az oldalán jön majd ki. Felhívtuk az állatkórházat, hogy mi a teendő, de annyit mondtak csak, hogy várni kell és lesni, mert hiába röggönyözik meg az ebecskét, nem fog látszani semmi. Szuper, hát várunk... azt mondta a doki, hogy 6-8 óra múlva kellene a tüneteknek (hányás, levertség, étvágytalanság, fájdalmak) jelentkezni, ha baj van, szóval az egész napot diszkrét feszkóban töltöttük, hogy legyen már este és egyfolytában a kutyát lestük. Persze a disznó vacsora után rókázott egy keveset, de más baja nem volt, úgyhogy nem mentünk vele a műtőbe. Lemondtuk a másnapi kirándulást is, hogy még itthon legyünk vele, de szerencsére más nem történt, azóta is él és virul, csak mi öregedtünk bele a rettegésbe.

25-én este, mikor már úgy éreztük, hogy megmarad a kutya elautóztunk Balázsékkal a közelbe, Lobethal-ba, ami egy icipici kis város, és karácsonykor feldíszítik a házakat meg az utcákat, amolyan helyi látványosságként. Tőlünk úgy egy órányira van, de olyan, mintha egy másik világ lenne már. Gyalog jártuk be az utcákat, csomóan voltak még rajtunk kívül, csak úgy nyüzsgött a város sötétedés után. Nem tudom a lakók mennyire díjazzák ezt, de gondolom nagyon nem zavarja őket, mert akkor nem csinálnák :) Nekem azért furcsa volt, hogy pl z egyik háznál az utcafronti szobán volt egy üveg ajtó, vagy ablak, nem tudom, abba volt állítva a karácsonyfa, mintha kirakatban lenne, csillogott, villogott, mögötte meg frankón be lehetett látni a nappaliba, ahogy a tulaj a kanapén újságot olvas. Én meg kint úgy éreztem magam, mint valami kukkoló, nem is fényképeztem, olyan pofátlannak éreztem magam. Pedig a faszit láthatóan nem zavarta, meg gondolom nem állítaná ki a kirakatba magát, ha szégyenlős lenne. Jó nagyot sétáltunk, láttunk szép és kevésbé szép házakat, volt ahol egészen túlzásba estek, én nagyon élveztem nézegetni a fényeket. Az időjárásra sem lehet panaszunk, mert iszonyú hideg volt, de nagyon, hiába voltunk pulcsiban, nagyon fáztunk, és én simán egy sapkát is eltudtam volna fogadni.

Visszafelé egész horrorfilmbe illő élményünk volt. Ahogy mentünk a város egy másik felébe, kiszúrtam egy fairyland village feliratot a kerítésen, amihez egy kapu is tartozott meg egy út, ami ment bele a sötétségbe. A kaput 2 katonabábú őrizte, persze elkezdtem sivalkodni, hogy nézzük meg. Visszafordultunk, akkor láttam, hogy kint az eladó tábla, de nincs a kapu leláncolva, vagy lezárva, na gyerünk be. Itt a közvilágítás, mint olyan elég gyéren van, ha egyáltalán van, na itt azt hiszem semmi sem volt, mert olyan vaksötétbe autóztunk bele, hogy ihaj. Odabent persze nem volt semmi, nem is lehetett túl sokáig menni kocsival, ahhoz meg nyulak voltunk, hogy kiszálljunk, plusz így is a tilosban jártunk, nem hiányzott, hogy valaki rendőrt hívjon birtokháborításért. Utólag kinyomoztam, hogy ez amolyan vidámpark szerűség volt régebben, amíg csődbe nem ment. Mindenféle életnagyságú meseszereplővel volt tele a kis berendezett házaikban, a meséjüknek megfelelő környezetben. Nem tudom a bábuk ott vannak-e még, de tuti összeszarjuk magunkat mindannyian, ha a sötétben összeakadunk velük és az üvegszemükkel bámultak volna vissza valahonnan. Tényleg olyan volt, amíg autóztunk bele a sötétségbe, mint amikor a horrorfilmekben ilyen van, a néző meg ordít, hogy hát persze, menjél bele a sötétbe meg az ismeretlenbe, hülye picsa... na, most a hülye picsa én voltam :D

26-án bepótóltuk a kutyaincidens miatt elmaradt kirándulást. Andi talált egy tök jó túraútvonalat (mondjuk így), ami tőlünk egy köpésre indul, 7 km hosszú, majdnem végig a part mentén, kiépített úton, lépcsőkön. Tök jó kiránduló időnk volt, bár az elején kicsit fáztam, mert nagy szél volt, de a rohadt meredek lépcsőn hamar kimelegedik az ember, csak akkor levetkőzni nem mertem, mert szétizzadtam az agyam és féltem, hogy megfázok, úgyhogy jó darabig sültem. Később kisütött a nap és az út is beljebb ment a partról, hirtelen nagyon hiányoltam a szelet, olyan rohadt meleg lett :D Az út eleje jobban tetszett, amíg a part mentén mentünk, mert később elkanyarodik és bemegy egy környezetvédelmi területre, ami kissé sivár volt. Gondolom tavasszal és télen sokkal zöldebb, most minden sárga volt, meg legyes és sziklás. Annak aki szereti a földrajzot, annak szuperizgalmas, mert a jégkorszak mindenfelé nyomot hagyott a környéken, különböző karcolások és barázdák a sziklákon, ahogy a gleccser olvad és a kövek, amiket cipel egyre nehezebben tartanak vele lépést, végül le is maradnak, ezek a drop stone-ok (ejj, de szépen mondtam :D), amik teljesen eltérnek a környező szikláktól, és kövektől. Útközben csomó tájékoztató tábla van, ami ezeket magyarázza, főleg ahol egy egy érdekesebb nyom, vagy képződmény van, onnan okosodtam én is, nem magamtól vagyok ilyen tájékozott :D  Állatokról és növényekről is van tábla, elvileg lehet fókát és delfineket is látni menet közben, mi csak vércsét láttunk, abból viszont mindjárt hármat is, nagyon kis helyesek voltak. 

Kígyóval nem találkoztunk szerencsére, pedig szezon van, kint is a tábla az elején, hogy csak óvatosan. 

Nem mentünk teljesen végig, mert egyrészt elfáradtunk, másrészt nagyon meleg is lett, harmadrészt a vége az útnak elég unalmas lett és kietlen, már nem is volt rendes kiépített út, se jelzések, kicsit úgy éreztem magam, hogy azt se nagyon tudjuk hol vagyunk és hova megyünk, csak követtünk valami ösvényfélét. Szerencsére nem csak én gondoltam úgy, hogy ezt a sok talpalást megtehetnénk a vasútállomás felé is, így inkább hazafelé indultunk. Visszafelé vonattal jöttünk 2, vagy 3 megállót, ez egy kicsit lehangoló volt, hogy 3 megállónyit talpaltunk csak egész nap, igaz, hogy fel és le is mentünk sokat, de akkor is :D 

Nagyon elpilledtem, úgyhogy itthon leápoltam a leégésemet (semmi komoly, csak egy ujjnyi csíkban égett le a karom, vicces, mintha egy piros csíkot húztak volna valami tollal rám) aztán be is aludtam, hogy kipihenjem a fáradalmakat. Alig bírtam magamhoz térni estére, amikor jöttek Balázsék filmezni, mert Igazából szerelem nélkül nincs karácsony, ezt most többesben néztük meg.

Biztos idegállapotban voltam, de ez mindig ilyen szomorú volt?

Innentől sajnos elvesztettem a fonalat, hogy a következő három napban hol voltunk. Ami biztos, hogy valamelyik nap jöttek Zitáék Melbourne-ből és bandáztunk velük meg Balázsékkal a strandon, aztán másnap meg sütögetni mentünk az orkánban. Jó volt végre találkozni, nem csak a blogokból meg a facebookról ismerni egymást. Ok, hogy Arkadijjal találkoztak otthon is, de csak 1-2 alkalommal, velem meg sose, viszont Zitával csomót leveleztünk, meg vigasztaltuk egymást, mikor szükség volt rá. Tudom, hogy nem vagyok normális, de ilyenkor kicsit szomorú is vagyok, mert tök sajnálom, hogy nem vagyunk egy városban, nem lakunk közelebb, mert így ki tudja mikor találkozunk megint. Mi ugye anyagi és állati szempontból se nagyon ugrálunk mostanában és ők nyilván mást is látni szeretnének az országból, nem csak Edelényt.

Folyt. köv.

Boldog karácsonyt!

Vigyázzatok magatokra, egyetek, igyatok, szeressétek egymást :) Boldog karácsonyt!

Lassan átmegyek karácsonyi blogba, ez van, megint egy karácsonyos bejegyzés jön.

 Arkadij sulija mindig szervez valamit a diákoknak, ide-oda hurcibálják őket, bórkóstolás, városnézés, miegymás, lássanak világot, ennek a hurcibálásnak a programajánlóját hozta haza még november végén, hogy hátha találok benne valamit, ami érdekel. Hát hogyne, én ne találnék?!

Volt egy carols by candlelight című esemény, na mondom ez jó lesz, erre megyünk, bármi is az. A múlthéten vasárnap volt, szombaton Andi küldött egy üzit fb-on, hogy van valami vásár is a belvárosban, nem akarunk-e menni. Hogyne akarnánk! :D Pláne, hogy utána ott vagyunk az éneklésen is, tűzijátékon, szóval menjünk, persze.

Vasárnap be is vonatoztunk (a belvárosba nem igazán érdemes kocsival menni, mert parkolni nem lehet nagyjából sehol, ahol meg igen ott drága) előrelátóan vittünk magunkkal hentergős törölközőt és enni/innivalót, de a helyiek simán lenyomtak minket, mindjárt mondom.
Szóval megérkeztünk, belevetettük magunkat a vásári forgatagba, ami így, ebben a formában kacagtatóan erős kifejezés. A vásár 2 sornyi árusból állt, ezek egymásnak háttal párhuzamosan álltak, a sor végén egy kicsi tér szerűségen meg a kajás kocsik álltak körben. Kajás egységek mindenhol tucatjával állnak, éhen halni nem nagyon lehet, Arkadij is benevezett egy kürtös kalácsra, mert szerinte ez neki jár cserébe, hogy eljött velem karácsonyi programozni :D A kürtöst egy magyar pár csinálja, már pár éve már biztosan. Ahányszor találkozunk velük és odaállunk csevegni 3 szót, mindig rohadt nagy sor lesz mögöttünk, majd megkérdezem nem kell-e kamuvásárló nekik, ha üres a pult odamegyek :D Mint a szendvicsember, fellendítem a forgalmat.
A vásárt nagyjából egy óra alatt kivégeztük, mindent megkóstoltunk, megszagoltunk, lefényképeztünk, megbámultunk, aztán elbattyogtunk a koncert helyszínére, ami átlagos hétköznapon parkként funkcionál. 2-től volt nyitva a terület, mi kb 6-kor értünk oda, a koncert 8-kor kezdődött. Mikor odaértünk már nézegetni kellett, hogy mégis hova lehetne leülni, nem volt egyszerű. A fűre kék festékkel vonalakat húztak és a vonalak közötti négyzetekbe lehetett csak ülni, hogy a négyzetek között legyen közlekedéshez út. Ami baromi jó ötlet, mert nem más, földön fetrengőn kell átgázolni, ha a klotyihoz igyekszik az ember, hanem csak az útra kell kivergődni és onnan szabad a pálya. Na viszont így minden szabad területnek látszó helyről kiderült, hogy az bizony út, de aztán találtunk magunknak helyet. Úgy voltunk vele, hogy jó messzebb is, mert vannak kivetítők, a hangosítás príma, és mivel nem George Michael, vagy U2 koncira mentünk, így nagyjából mindegy is volt mi történik a színpadon, hallani úgyis halljuk.
Leterítettük a kis törcsinket, Andiék a pokrócukat és úgy éreztük magunkat, hogy na, ez igen, állatira felkészültünk a piknikeseményre, naptej, kalap, szendvics, víz. Szaros kis kezdők vagyunk, azt kell mondjam. A többség kis székekkel jött, főleg az idősebbek, napernyővel, vagy napsátorral, hűtőtáskával, pokrócokkal, párnákkal. A mikulássapka, agancsos hajpánt, karis póló, girland és fenyőfaizzó (ezek napelemesek, nem kell hozzájuk áram) alapfelszerelés, mindenkin megtalálható volt ez-vagy az, esetleg ezek mind :D Ugyanez volt a karácsonyi felvonuláson, ott nekünk is volt szerényen egy mikisapi, de ide nem hoztunk, nem gondoltam, hogy ez is ilyen beöltözős, na majd jövőre.

Nagyon vicces volt, mert jött utánunk egy másik csapat, gyerekkel, ők leterítettek egy akkora plédet, mint fél Brazilia (komolyan) a szélére egymás mellé feállították a kis strandszékeket, a székek mellé egy-egy hűtőtasi, a plédre meg kiszórtak kb 40 darab párnát és takarót. A hűtőtáskákból előkerült egy fél falunak elegendő enni és innivaló (nem szendvics, áá, fél grillcsirke, sültburi, saláta), a táskákból egy csomó játék és láthatóan rém jól elvoltak a kis saját outdoor nappalijukban :D Először furcsa volt, mert otthon semmi hasonlón nem jártam és valószínűleg hülyének is néztek volna, ha kipakolom a fél lakást, meg nem voltunk sose nagy piknikezősök se, nincs nagy rutinom az ilyesmiben. Tagadhatatlan viszont, hogy mivel órákat töltenek így el, nem árt a kényelem, este pedig igen hűs lett, szóval a takaró sem volt hülyeség (az előttünk fekvő lánycsapat hálózsákot hozott, mondom, hogy nem ma kezdték!). Hiába na, nyilván nem először voltak :) Az a tök jó, hogy itt ez normális, senkinek a szeme nem rebben (csak az enyém), nem tudsz olyan extrém lenni, hogy megbámuljanak. Jöhetsz rénszarvasjelmezben, karácsonyfaégőbe és girlandba tekerve szánt húzva magad után és senki még csak utánad se néz. Őrület :D
A koncert  hangulatos volt, különböző karácsonyi dalokat énekelgettek a színpadon, időnként a műsorvezető felszólította a tömeget, hogy mindenki emelje fel a gyertyáját (többnyire elektromos gyertyák, egy-egy igazi volt csak) az nagyon szép volt, amikor a sok kicsi fényt mindenki magasba emelte. Kicsit szürreális volt a melegben a sok mikulássapka és hogy az I'm dreaming of a white Christmas szólt, de azért fel lehet dolgozni az élményt.
Fél 10-kor volt egy rövid tűzijáték is, azt még megnéztük aztán hazaindultunk, hogy elérjük a 10-es vonatot. Tök jó volt, nagyon élveztem, és vérszemet is kaptam, kerítek valahonnan egy piknikpokrócot pár kinti párnát és a következő ilyenre már felkészülten megyünk :D

Akik ismernek azok tudják (akik nem, azok majd most jól megtudják), hogy a karácsony nekem be van kattanva. Nagyon. Karácsonyozásban nem ismerek tréfát. Másoknak a nyári szabadság a fontos, én egész nyáron nem megyek szabadságra, csak azért, hogy karácsonykor igen. Előtte és két ünnep között. Általában július, augusztus környékén már kezdődik, ilyenkor isteni ötletek pattannak ki az agyamból (amiknek a felét nem valósítom meg, de nem is ez az érdekes), karis dalokat hallgatok és úgy általában elkezdek a normálisnál többet gondolni a karácsonyra. Már leírni is mekkora gyönyörűség, karácsony. Mint valami varázsszó :)

Helló, Eszti vagyok, karácsonyperverz.

Itt, úgy érzem megértenek. Az egész már júliusban kezdődik, a Christmas in July-al. Ugye, itt most jön a nyár, és hogy a téli karácsonyozás hangulata meglegyen, kitalálták az ausztrálok maguknak (és nekem), hogy legyen egy kis ünnepelés júliusban, amikor itt tél van és hideg. Ez nyilván inkább csak mókázás, de lehet kapni karácsonyi pudingot, meg más édességeket pár hétig. Mondanom sem kell, elkapott a gépszíj, előkerült a karácsonyi playlist egy időre.
Aztán egy kicsit megzavarodott az agyam, mert hivatalosan tavaszodik, virágoznak a fák nyílik a nárcisz, de közben augusztus van, tehát eddigi ismereteim szerint nyár, viszont nekem húsvétolós hangulatom van. Hamar helyrebillent a lelki békém és az eszem kereke, amikor szeptember elején (otthon iskolakezdés, füzetes papír-írószeres áruházi kínálat) egyszer csak belefutottam karácsonyis csomagolópapírokba az egyik boltban. Először azt hittem, hogy a tavalyi megmaradt cuccokat akarják kinyomni gyorsan az új előtt. Aztán két hétre rá világossá vált, mikor az IKEA-ban az ünnepi dekorcuccok között találtam magam elmélyülten turkálva, hogy ez már az idei készlet :D Szeptember közepén. Azóta a helyzet eldurvult csak fokozódik, most már a bevásárló központok is ünnepi díszben vannak, hirdetik az adventi vásárokat, kézműves eseményeket, és tegnap volt a belvárosban egy karácsonyi felvonulás is.

A hangulatom megvan de néha ingadozik. Furcsa, hogy meleg van, virágzik a Jacaranda, amitől lila az egész város, de közben mindenhol adventi receptek, zenék jönnek szembe (újabb probléma, itt miből csinálnak adventi koszorút, mert fenyőkoszorú nincs), mikulásos, pingvines, szarvasos dekorációk tonnaszám, kis fényeket már a környéken több háznál kitettek, és mikor ezekben kiturkáltam magam, lemegyek a tengerpartra a kutyával. Nagyon szürreális, érdekes élmény :D

Szóval az élet határozottan karácsonyosodik, nagyon, nagyon várom :)

Az idei karácsony döcögve jött, aztán úgy húzott el, hogy szinte észre se vettem. Döcögött, mert bár mindent megpróbáltam, a hangulatom csak nem akart megjönni, nem tudtam igazán az ünnepre hangolódni.

Nagyon féltünk Arkadijjal attól, hogy mivel közel van az indulás időpontja, ezért sírásba fullad majd a szenteste és szomorkodni meg sírdogálni aztán igazán nem vágytam volna. Nagyjából sikerült is ezt elkerülni, 23-án volt egy kisebb összezördülés, bár az egész nap rémesen alakult, rohantunk egész nap, mint a bolondok.

A 24-e ehhez képest egész normálisan alakult, délelőtt gyorsan összekaptam a lakást, délután meg főzőcskéztünk tesómmal, este pedig anyósomhoz vittük át a sok kaját, ott vacsoráztunk. Vacsora közben konferenciaünnepeltünk is Arkadij tesójával, aki Münchenben él és azt hiszem már nem volt szomjas, mikor skype-olt :D Vacsi után hazajöttünk, ajándékot bontogattunk, bár az volt a terv, hogy idén nem veszünk semmit, mert felesleges cipelni a bőröndben, meg úgyis mindenünk megvan :) Azért én is kaptam pár apróságot és Arkadijnak is találtam valamit, amivel nagyon betaláltam :) Ahhoz képest, hogy mennyire féltünk, hogy kiborulás lesz egészen jól alakult a nap.

25-én Arkadij másik tesója jött karácsonyozni, na ez a nap már nem annyira esett jól :D Hozták a kisfiukat is, Lackót, aki most elsős, ennek megfelelően non stop nyüzsög, egy zsák bolhával könnyebb lehet, mint vele. Ami nyilván normális, csak néha átesik a ló másik oldalára, és ilyenkor senki se szól rá és így elég nehéz beszélgetni. Nem sokat maradtam, fájt a fejem is, nyűgös voltam, aztán mikor kezdődött a jaj vajon látlak-e még titeket dal el is húztam haza csicsikálni.

26-án délelőtt Arkadij nagybátyja és családja jöttek, akik azt hiszem komplett idiótának tartanak minket, ennek hangot ugyan nem adtak, de az arckifejezésük mindent elárul :D Kicsit ők is sopánkodtak, hogy juj könnyen lehet, hogy most találkoztunk utoljára az életben... hát nagy változás lesz tényleg mindenki életében.

A gyors pofavizit után hazamentünk apuékhoz, ott kivételesen nem volt drámázás, csírájában elfojtottam :D Nevelőanyám próbálkozott, de megkértem szépen, hogy ezt azonnal hagyja abba, mert semmi szükség nincsen rá. Apu ebben a kérdésben is normális nagyon és ezzel nem kicsit könnyíti meg a dolgokat. Értem én, persze, hogy nehezen emészti meg a család, hogy elmegyünk, de nekünk sem könnyű, és engem ráadásul nagyon dühít is, hogy néhányan úgy viselkednek, mintha egy nagy boldog, összetartó család lennénk, közben meg egy évben, ha 2x találkozunk, akkor az már egy jó év.
Nem akarok savanyújóska lenni, de ez engem tényleg dühít, mert mindenki elvan saját magával foglalva (mi is, nem azért mondom) alig tudunk egymásról valamit év közben, hát most ebben a maradék néhány napban nehéz lenne pótolni és ezt az álszenteskedést meg mindennél jobban utálom.


Szóval így alakult ez az idei karácsony, nem volt annyira rémes, mint gondoltam, hogy lesz, de nem is az a karácsony,amire a legszívesebben emlékszem majd. Sajnálom borzasztóan, mert a tavalyira azért készültem olyan rettentő nagyon, mert azt hittük, az az utolsó itthon, és azt szerettem volna, hogy szép emlék legyen. Ami sikerült is, csak most itt ez a kis béna, semmilyen is:D Mindegy, elmúlt, túléltük :)

Nagyon boldog, vidám karácsonyt kívánok!

Ki vagyok túrva a saját gépemről, laptopról blogolok, csak azért mondom, hogyha a helyesírási hibák és az elgépelések száma meghaladná a kritikus számot, akkor az ezért van.

Rém lusta vagyok tudom, már elmúlt szilveszter, vízkereszt, Arkadij szülinapja, és egy büdös szót nem írtam, most eljött az idő :D

Úgy tűnik hogy egy ünnepi időszakban, csak egy ünnep sikerülhet jól, mert amennyire jó volt a karácsony legalább annyira szar volt a szilveszter.
Ott kezdődött, hogy senkinek nem volt kedve menni, de Csaba verte a tamtamot, hogy szervezzünk neki, hozzájuk bulit. Folytatódott ott, hogy ő enni akart, mi nem, ő főzni akart, mi nem. Mi virslit akartunk, ő nem. Aztán kitalálta hogy legyen disznótoros, aminek mindenki örült, mert nem kell vele szarakodni, de fincsi, és minél többet gondoltam rá annál jobban rápörögtem a dinsztelt káposztára és a sült kolbászra. Persze előző nap lemondta, hogy inkább oldalast enne... egyél, de én nem sütöm meg neked. Ebben maradtunk, igazából már a hótopánom tele volt vele, hogy mi a francot kell ezen annyit variálni.
Aznap egész jól elvoltunk itthon, nem nagyon akaródzott elindulni, de azért a megbeszélt időre elkészültünk, sütöttem egy tonna pogácsát, indulás előtt telefon Norbiéknak. Hát, ők még nincsenek kész, még kell egy fél óra, mert most sül a vaddisznó nyak! Hát persze, lehetett volna egy kis karamellás pacal is akkor már, jaj nem bírom én az ilyesmi kajákat. Ültünk itthon klakkban frakkban egy órát, már elment a kedvem az élettől is, újabb telefon, hát nekik kell még egy óra... :D Itt már elkezdtem levetkőzni, hogy akkor mackónadrág vissza, és én nem megyek sehova.
Nagy nehezen, másfél-2 órás késéssel mindenkit összeszedtünk elindultunk. Megérkeztünk, de óó bár fordultunk volna vissza az ajtóból. Mikor megérkeztünk Csabáéknál volt már egy nem kicsit seggrészeg (nekik) ismerős párocska, akit mi egyáltalán nem ismertünk, soha nem is láttunk, nem is akarom őket újra. A lány nem annyira volt benyomva, de a fiú az borzalmas volt. egy órát maradtak kb, mert elvileg csak beugrottak egy pálinkára, mert valahova a közelbe mentek buliba... életem leghosszabb, legrémesebb egy órája volt. Mikor elmentek kicsit jobb lett a hangulat, de valahogy senkinek nem volt kedve se inni, se játszani valamit, se enni, se semmihez. Rekord idő alatt hazaértünk, 2re már ágyban is voltam. BÚÉK!

5-én pedig huhúúú IELTS. Sík ideg voltam, mintha legalábbis a vágóhídra kellett volna mennem, holott elég normálisak voltak, meg minden egészen normálisan meg volt szervezve a híresztelésekkel ellentétben. A listening sztem jó lett, a reading könnyű volt, a writing téma is egészen tűrhető. Baráti levél és esszé, arról, hogy szerintem mi a jobb, adjuk oviba a gyereket, vagy maradjon otthon anyuval amíg lehet. Nem annyira vagyok érintett a témában, de azért írtam lelkesen a pro és kontrákat, meg írtam bele szép szavakat :D A speaking-el annyira nem dicsekszem, nem voltam valami ügyi, bár ennél bugyutább témát sztem nem is tudtak volna adni. Egy szobát kellett leírnom, hogy milyen, ahol sok időt töltök, hogy mi van benne, mit csinálok ott, meg mit szeretek benne, óó szent szar, nem is tudom mit hordtam össze 2 percben,  Aztán kérdezgetett még sokat, ami nem tudom, hogy jó vagy rossz jel, majd elválik. Nagyon kíváncsi vagyok milyen lett, de még egy hetet várni kell.

Az idei karácsony igazán kitett magáért, hogy jól sikerüljön, kisebb bakik persze voltak :)

Először is ugye egész 23-án szakadt a hó, és elég sok esett, hogy 24-én ne olvadjon el, úgyhogy fehér volt nálunk a karácsony, aminek annyira örültem, mint egy gyerek. Nem tudom miért olyan fontos ez nekem, de szerettem volna, ha az ez jól sikerül és egy szép emlék lesz, mert jövőre lehet már nem itt fogunk bejglizni. 23-án este időspórolás céljából előszedtem mindent, fát, díszeket, persze az égősort nem találtam sehol. Kiforgattam a alkást a 4 sarkából, nem találtam, úgyhogy este 10-kor kocsiba vágtuk magunkat és elrobogtunk 2 teszkóba is, de egyikben se volt. Kicsit a sírás határán voltam, hogy mindig történnie kell valaminek, de Arkadij megnyugtatott, hogy barkácsáruház nyitva van még 24-én délelőtt, biztos kapunk valamit.

24-én reggel elnyargaltunk és hála az égnek találtunk, utolsó darab volt olyanból, amilyen nekem a szívem csücske, most erre már nagyon vigyázok, jön velünk Au-ba is :D
Délelőtt fadíszítés, utána egy kis pakolás, szundikálás, sütés főzés. A macska pedig ezt a kellemes kis délutánt választotta az eltűnéshez, hívogattuk, meg tettük a szépet, de csak nem került elő a disznó. Arkadij persze totál kiakadt, kerestük a macskát a lakásban, az utcán, sehol... aztán mikor már mindenki sík ideg volt, hogy az összes állatunk világgá megy, akkor kéjesen előmászott a szekrényből és vacsorát kunyerált :D Isteni másfél óra volt, azóta láncra van verve a cica :D (viccelek, pedig megérdemelné).
Vacsira csináltunk baconos csirkét, rozmaringos kacsacombot, rántott pulykamellet, párolt káposztát, tökéletes sültkrumplit, majonézes krumplisalátát, franciasalátát, és baconos kelbimbót, majd az egészet felpakoltuk és átmentünk Arkadij anyukájához. Ott még becsatlakozott egy barátnője, így ötösben töltöttük a szentestét. Először féltem tőle, hogy milyen lesz, de aztán nagyon jól elvoltunk, nevettünk sokat, beszélgettünk és ettünk, ettünk :) Annak külön örülök, h Arkadij anyukája többször is szedett, mert egyrészt nyilván ízlett neki, másrészt olyan keveset eszik, hogy ihaj. Kár, hogy utána én annyira befáradtam, kinyírt a nap, hogy vacsi után viszonylag hamar hazajöttünk, és ajándékozás után be is borultam az ágyba.
Kaptam egy könyvet Ausztráliáról, azóta abból olvastatok fel magamnak :P

25-én délelőtt itthon punnyadtunk, délután felé meg hazaindultunk apuékhoz, vittük a kis szaros kutyát is, mindig úgy örül apuéknál Bundinak. Otthon is félholtra tömtük magunkat, meg nagyon sokat beszélgettünk a jövőről, meg hogy mi hogy lesz. Apuék nagyon pozitívan állnak hozzá, abszolút támogatnak, ami nagyon jól esik, fontos, hogy apu mit gondol. Meg az is jól esik, hogy szerintem lassan neki is leesik, hogy ez most már tényleg van, nem csak egy távoli álom, és próbál minél többet velem lenni :) Sose volt olyan jó a kapcsolatunk, mint most, és ez nagyon jó, nagyon örülök neki. Már ezért megéri ez az egész :) A karácsonyfa otthon meg idén extranagy, ez apunak a mániája, hogy hatalmas legyen, konkrétan elfoglalja az öcsém szobáját, jövőre kénytelen lesz megcsinálni a tetőteret, hogy legyen helye a fának :D Annyira vicces, de valahol azért mégis ez az igazi karácsonyfa, legalábbis nekem. Csiricsáré, kiskutyafüle is rá van aggatva, és olyan nagy, hogy nem férsz be tőle a szobába :)

26-án nem mentünk már sehova, hozzánk se jött senki, ennek megfelelően ágyban töltöttem a fél napot, a másik felét meg játékkal és olvasással. Úgy kellett már egy ilyen nap, mint egy falat kenyér, nagyon gyorsan telik ez a téli szünet. Arkadij délután átment anyujához kicsit családozni, jöttek a nagybátyjáék, de én antiszoc voltam és halottnak tettettem magam, tudom, disznóság, de jó volt :D

Túl gyorsan eltelt a karácsony, minden évben nagyon várom, imádom, de aztán olyan gyorsan száguld el, hogy szinte észre se veszem. Pedig olyan jól esik a lassúsága, a szenteste nyugalma, mert akármi is van napközben, estére minden megoldódik, elrendeződik és olyan furcsa, másmilyen nyugalom van olyankor, mint évközben. Gyerekként fel nem bírtam fogni, mikor azt mondta a nagyanyám, hogy karácsonyra egy kis nyugalmat kér, hogy nem igaz, h nincs semmi vágya, meg hát ajándék nélkül szar a karácsony (mondjuk most is így gondolom, ajándék kell és kész), most meg csomószor gondolok arra, hogy az, hogy nyugi legyen és beszélgessünk, nevessünk inkább, az csilliószor többet ér. Jó, meg azért  aji is kell, nem kell nagy, csak valami kicsi.

Ma meg már pörögtünk, vásárolni voltunk, vettünk Csabának teszkómatricás késeket, meg ha már ott voltunk vettünk szilveszterre partycuccokat, anyósnyelvet, meg csákót, szerpentint, konfettit, minden szart, idén kitört rajtam a majomkodhatnék, karácsonykor is csengős szarvasagancsban nyomtam végig a napot, Arkadij meg Mikulás sapkában :D Vettünk persze kölyökpezsgőt is, az az igazi!

Holnap jönnek Csabáék, Arkadij megy értük a reptérre, én meg addig hazaszállítom a Nudellárét, jaj máris szörnyen hiányzik, annyira kis kedves állat, attól eltekintve, hogy módszeresen bontja le a karácsonyfánkat.

Hétfőn meg Csabáékhoz megyünk szilveszterezni, addig még ki kell találni mit eszünk, pogácsát kell sütni, rágcsát kell sütni, szóval van dolog bőven :) De kivételesen élvezem, hogy zajlik az élet.