Az idei karácsony döcögve jött, aztán úgy húzott el, hogy szinte észre se vettem. Döcögött, mert bár mindent megpróbáltam, a hangulatom csak nem akart megjönni, nem tudtam igazán az ünnepre hangolódni.
Nagyon féltünk Arkadijjal attól, hogy mivel közel van az indulás időpontja, ezért sírásba fullad majd a szenteste és szomorkodni meg sírdogálni aztán igazán nem vágytam volna. Nagyjából sikerült is ezt elkerülni, 23-án volt egy kisebb összezördülés, bár az egész nap rémesen alakult, rohantunk egész nap, mint a bolondok.
A 24-e ehhez képest egész normálisan alakult, délelőtt gyorsan összekaptam a lakást, délután meg főzőcskéztünk tesómmal, este pedig anyósomhoz vittük át a sok kaját, ott vacsoráztunk. Vacsora közben konferenciaünnepeltünk is Arkadij tesójával, aki Münchenben él és azt hiszem már nem volt szomjas, mikor skype-olt :D Vacsi után hazajöttünk, ajándékot bontogattunk, bár az volt a terv, hogy idén nem veszünk semmit, mert felesleges cipelni a bőröndben, meg úgyis mindenünk megvan :) Azért én is kaptam pár apróságot és Arkadijnak is találtam valamit, amivel nagyon betaláltam :) Ahhoz képest, hogy mennyire féltünk, hogy kiborulás lesz egészen jól alakult a nap.
25-én Arkadij másik tesója jött karácsonyozni, na ez a nap már nem annyira esett jól :D Hozták a kisfiukat is, Lackót, aki most elsős, ennek megfelelően non stop nyüzsög, egy zsák bolhával könnyebb lehet, mint vele. Ami nyilván normális, csak néha átesik a ló másik oldalára, és ilyenkor senki se szól rá és így elég nehéz beszélgetni. Nem sokat maradtam, fájt a fejem is, nyűgös voltam, aztán mikor kezdődött a jaj vajon látlak-e még titeket dal el is húztam haza csicsikálni.
26-án délelőtt Arkadij nagybátyja és családja jöttek, akik azt hiszem komplett idiótának tartanak minket, ennek hangot ugyan nem adtak, de az arckifejezésük mindent elárul :D Kicsit ők is sopánkodtak, hogy juj könnyen lehet, hogy most találkoztunk utoljára az életben... hát nagy változás lesz tényleg mindenki életében.
A gyors pofavizit után hazamentünk apuékhoz, ott kivételesen nem volt drámázás, csírájában elfojtottam :D Nevelőanyám próbálkozott, de megkértem szépen, hogy ezt azonnal hagyja abba, mert semmi szükség nincsen rá. Apu ebben a kérdésben is normális nagyon és ezzel nem kicsit könnyíti meg a dolgokat. Értem én, persze, hogy nehezen emészti meg a család, hogy elmegyünk, de nekünk sem könnyű, és engem ráadásul nagyon dühít is, hogy néhányan úgy viselkednek, mintha egy nagy boldog, összetartó család lennénk, közben meg egy évben, ha 2x találkozunk, akkor az már egy jó év.
Nem akarok savanyújóska lenni, de ez engem tényleg dühít, mert mindenki elvan saját magával foglalva (mi is, nem azért mondom) alig tudunk egymásról valamit év közben, hát most ebben a maradék néhány napban nehéz lenne pótolni és ezt az álszenteskedést meg mindennél jobban utálom.
Szóval így alakult ez az idei karácsony, nem volt annyira rémes, mint gondoltam, hogy lesz, de nem is az a karácsony,amire a legszívesebben emlékszem majd. Sajnálom borzasztóan, mert a tavalyira azért készültem olyan rettentő nagyon, mert azt hittük, az az utolsó itthon, és azt szerettem volna, hogy szép emlék legyen. Ami sikerült is, csak most itt ez a kis béna, semmilyen is:D Mindegy, elmúlt, túléltük :)
5 kedveske:
Hello Nemsavanyujoska!
Örülés, h véget ért, az elvárások mindig olyan komplexek, sajnos ez így van. Karácsonykor meg fokozódnak. Sokan nem tudnak igazán örülni mások örömének úgy igazán, vagy egyszerű őszinteséggel, és titkon arra számítanak, h ez kudarc lesz, az nem lehet, h jól süljön el, hisz sehol sincs kolbászból a kerítés, na ezt a mondatot hallva szoktam azonnal sikitófrászt kapni, és gondolatban hozzátenni, h nincs kolbászból bmeg, mert itt nincs kerítés sem... :)
Tessék a jó dolgokra összpontosítani, hátranézve úgyis javarészt azok lesznek meg, előre nézve meg azért, mert a dolgok java része fejben dől el.
A futásra is ez igaz. Tegnap én is halálosan szenvedtem a napi edzés alatt, Plyo volt, ami a 12-ből alegkeményebb, és csüggedten néztem a visszaszámláló órát, h milyen lassan fogy az idő, és micsoda egy szar vagyok aznap. Úgy látszik vannak ilyen napok...
Szia Eszti!
Egy ideje már olvasgatlak, mert mi is Ausztráliába készülődünk kiköltözni, május környékén megyünk.
Totál hasonló beszólásokat kapunk mi is a család egyes tagjaitól, hidd el. A kedvenceim nekem is a "Miből gondoljátok, hogy ott jobb lesz nektek?" és a "Manapság sehol nem könnyű" kezdetű mondatok. Brr...ilyenkor mindig arra gondolok, hogy jól döntöttünk, hogy megyünk, mert részben ebből a tipikus magyaros negatív gondolkodásmódból akarunk egy kicsit kiszakadni, szeretnénk megtapasztalni, hogy nem csak így lehet élni, hogy az emberek mindig mindenben a negatívumot látják.
Én sem gondolom, hogy Au-ban kolbászból lenne az a nem létező kerítés, de mennyire más lehet úgy megküzdeni a mindennapi betevő falatért, hogy közben szép környezetben vagy, az emberek kedvesek veled (annak ellenére, hogy nem ismered őket), ügyintézésnél nem tépkeded ki egyesével minden hajszáladat az idegességtől, stb.
Szorítok Nektek, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan szeretnétek ! :)
Üdv, Kata
Köszönöm szépen lányok a kedves, biztató szavakat, jól esik :) Igazából már úgy unom magyarázni, hogy nem azt gondolom, hogy ott minden az ölembe hullik, hanem azt, hogy ott lehet ötről a hatra jutni. Tök furcsa, hogy a család néz hülyének, pl ezt se értik, hogy hogy lehetünk ilyen hülyék, hogy nem biztos állásra megyünk... én meg már csak mosolygok, elmondtuk 5x, hagyom a fenébe, 24 nap :D
Kata ti merre mentek, csak nem Adelaide?:)
Hú, de izgi, már csak 24 nap :) Na most én is jól bezsongtam, pedig nekünk még van pár hónap, de amilyen gyorsan telnek a napok, pikk-pakk itt lesz május.
Mi első körben Brisbane-be megyünk, ott él az unokatesóm, már 1x jártunk ott és nagyon tetszett a város. De a férjem mindenfelé próbálkozik majd állásügyben (IT szektorban dolgozik), szóval, még az is lehet, hogy egy idő után Adelaide-ben kötünk ki,ha ott talál állást, ki tudja? :)
Majd lehet, hogy írok neked privátban, mert lehet lesz pár praktikus kérdésem, ha nem bánod. :)
(Kata voltam - ismét :) )
Én szeptemberben éreztem így, hogy van még jóóó pár hónap... hát persze :D Most meg 3 hét maradt, kicsit ijesztő is :) Írj nyugodtan privátban is esztiblog@gmail.com, ha tudok segítek :)
Tök jó, hogy van kint rokon, azért a nagy segítség lesz szerintem az elején :)
Megjegyzés küldése