Volt egy kis fogorvosos kalandom, nagyjából mostanra értünk a végére, ideje megörökíteni.

Szóval van nekem egy problémás fogam, mert 32-ből egynek nyominak kell lenni. Még otthon gyökérkezelt kisőrlőről van szó. Na ez a kis fog úgy gondolta, hogy akkor ő növeszt magának egy cisztát a fejembe, mert azt is ki kell próbálni. Ez számomra úgy derült ki, hogy a szájpadlásomon volt egy kis pukli, ami hol volt, hol nem, nem is tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, fájni se fájt, meg mivel inkább nem volt, mint volt, nem foglalkoztam vele nagyon. Semennyire. Aztán egyszercsak a pukli nőni kezdett, meg fájni is, elmentünk a fogorvoshoz, nézze már meg.

A fogorvosi rendelőben 4 vagy 5 doki van, kis pici szobákban dolgoznak, mindenkihez tartozik egy asszisztens kislány is, mindenki állati kedves és folyton csevegnek, csicseregnek, hogy meg kell bolondulni tőle. Amikor az ember becsüccsen a székbe kap egy partedlit és egy napszemüveget, ne süsse már ki a szemét a reflektor, amivel megvilágítják. A doki beül a beteg mögé, majd a gyanútlan szerencsétlent székestül hanyattvágják, de frankón hanyatt nem csak kicsit megdöntenek, mint Mo-n. Igazából a doki ölében van a fejem, csak közben van a fejtámla. Először egy picit furcsa volt, aztán mikor megláttam a plafonon a tévét, ahol nézhetem a legyen ön is milliomost amíg babrálnak, még furább :D jó mi?

Mikor már kezdtem azt gondolni, hogy ez itt annyira mesés, hogy baj nem is lehet, akkor jött Dr Wally, hogy a frászt hozza rám. Olyan jól sikerült, hogy 3 perc múlva már bőgtem, pedig nem csinált semmit :D Kiderült, hogy a puklit az okozza, hogy egy jól megtermett ciszta nőtt a fog gyökerére és ennek a megszerelése meghaladja Dr Wally hatáskörét,  úgyhogy átirányított a "specialistához".  A mezei fogorvos itt csak fúr, meg fogkövet szed le, fehérít, meg nem tudom mit csinál, esetenként gyökérkezel, de minden bonyibb dologgal áthajtanak a specialistához, mert nekik a kis rendelőben nincs olyan profi felszerelésük, bahaha. Attól a felszereltségtől az otthoni fogorvosunk szerintem sírt volna, hogy csak hadd érintse meg.

A specialista Dr Farmer (tényleg ez a neve, nem én hívom így) egy akkorka kis ember, mint egy kutya ülve, viszont nagyon kedves, halk szavú, mosolygós, ezzel téveszti meg a gyanútlanokat :D Amikor az egyik doki beteget küld a másikhoz, akkor elküldi az összes addigi anyagát a betegnek, rtg-t, leletet, így mikor odakerültem Dr Farmerhez ő már képben volt, hogy mivel áll szemben. Én persze azt hittem, hogy ott helyben megkínoz, majd kihúzza a fogam, de csak felmérte a helyzetet, majd elhajtott 3D-s scan-re, hogy nincs-e mikrorepedés a fogon. (A scan nem volt izgalmas, harapjon rá, ne mozduljon, ha vége a zenének mozoghat. A Für Elise ment ha valakit izgatna a kérdés :) ) Vázolta a helyzetet, a ciszta elkezdte felzabálni a csontot maga körül, hogy helyet csináljon magának. Hát nem varázslatos az emberi szervezet? Az volt a szerencsém, mert ilyen kurva szerencsés vagyok, hogy valami csoda folytán a ciszta időnként kiürült (guszta tudom) vagy fel, vagy le, a lényeg, hogy ott nem maradt, így nem okozott különösebben semmi panaszt. Szóval a terv az lett volna, hogy kiszedi a régi tömést, kimossa a fogat belülről, meg a cisztát, aztán meglátjuk. Ezzel a lendülettel haza is küldött, én pedig máris a szívembe zártam,ahhoz képest, hogy úgy mentem oda, hogy aznap tutira meghalok, viszonylag könnyű szívvel sétáltam haza, hogy még nem húzták le a rolót.

Következő alkalommal aztán megkaptam a magamét, jó egy órát macerált, de nagyon alapos volt, azt meg kell hagyni. Fájni egy másodpercig nem fájt semmi, de olyannyira, hogy az érzéstelenítőt úgy adta be, hogy nem éreztem, csak egy kis nyomást és eléggé be is voltam szarva, hogy basszus ez érzéstelenítés nélkül tesz rajtam erőszakot, állítsa le valaki! Ja, a szám ki volt peckelve és egy gumiszarral letakarva, esélyem se volt szólni :D

Így, a képen nem én vagyok :D

Majd egy kerek órát babrált, időnként biztatott, hogy nagyon jól csinálom (egy vadidegen ölében feküdni egy órát, jól ment az tuti :D ), meg tartsak ki, maradjak vele (elájulni mondjuk nem akartam) meg néha mondta mi fog történni. Ahhoz képest, hogy mennyire be voltam szarva, úgy jöttem el, hogy ez tök kellemes kezelés volt :D Még párszor vissza kellett menni, de sajnos a dolgok nem úgy alakultak, ahogy Dr Farmer eltervezte, még egy pár alkalommal átmosta a fogat, de a ciszta csak nem akart elmúlni.

Hogy megvigasztaljon közölte, hogy akkor egy műtét keretében le kell csippentenie a fog gyökerét, és akkor felszámolja a kuplerájt, mert jobban hozzáfér. Igazából amikor megtudtam, hogy ehhez altatni fognak, onnantól nem is igazán figyeltem, mondtam neki, hogy amíg nem fáj, addig azt csinál, amit akar, de ki nem húzhatja, have fun, úgyse fogok emlékezni semmire. Ez nagyjából így is van, fogalmam nincs mi történt :)

A műtét napján (éhezve szomjazva kellett menni) elvitt szobára egy öreg róka anesztes doki, nagyon édes volt, mondta, hogy fogok kapni valamit, amitől minden nagyon szép lesz és jó, kértem, hogy csomagoljon majd nekem belőle elvitelre is, megbeszéltük, hogy tök jó alany vagyok az altatásra, ne izguljak, ez rutin téma. Nem izgultam, az altatástól tökre nem félek, mert abba belehalni az egyik legjobb halál sztem, jobb, mint bentégni valahol vagy megfulladni, és érdekelni úgyse fog utána :D Ezen elröhögcséltünk, biztosított, hogy nem makkanok meg, megnyugtattam, hogy ennek azért örülök, majd visszavitt a váróba, hogy mindjárt jön és kezdünk. Aztán mindjárt jött és kezdtünk, odáig emlékszem, hogy annyit mondott, kicsi a vénám, meg megkaptam a csodaszert, innentől nekem szünet van :) Arra, hogy a műtét után hogy kerültem át egy tök másik szobába, arra végképp nem emlékszem, sem a körülöttem sertepertélő nővér nevére vagy arcára.Varázslatos az emberi agy, hogy hülyére drogozva képes egy másik nyelven kommunikálni, mert habár csak részletek vannak meg, emlékszem hogy elég sokat dumálok és a nő válaszolgat, meg kérdezget, szóval gondolom, hogy angolul osztottam neki az észt :D Később bejött Dr Farmer is, őrá emlékszem, hogy ül és valamit nagyon mond, én meg vigyorgok rá, mint a tök, de hogy mit mondott, arra nem, de egy büdös kukkra sem. Amikor úgy ítélték meg, hogy eleget vigyorogtam rájuk, hívták a responsible adult-ot, Arkadij, hogy vigye innen a drogos nőjét. A nővérke lekísért az utcára, hogy biztosan épségben eljussunk a kocsiig, ez is olyan bizarr, mert nem rémlik, hogy kimegyek a rendelőből, be a liftbe, le az utcára, viszont arra emlékszem, hogy várunk a lámpára, hogy váltson, hogy átmegyünk az úton és leülünk a padra. Ez szerintem állati vicces, meg kicsit ijesztő is persze :) Hazajöttünk után további drogokkal láttam el a szervezetem, aztán elhúztam aludni.

Mint később megtudtam, a műtét pompásan sikerült, bár ez számomra nem volt világos, ugyanis a műtéttől számított 2 napra olyan faszán fosul lettem, hogy ihaj. Persze mindez normális volt, de én nagyon rossz beteg vagyok. A fejem feldagadt, fájt minden, ha ettem, ha mosolyogtam, ha beszéltem, így a nap nagy részét fagyott borsóval az arcomon agonizálva töltöttem, éljen a hosszúhétvége, meg a nyárias időjárás, amiből nagyjából lófaszt nem láttam. 

A hosszúhétvége utolsó napjára összevakartam magam, hogy azért mégis lássak egy kis napot, elmentünk Andiékkal kirándulni kicsit, levendulaföldre, meg helikopterezni, bár ezt csak a fiúk merték. Jó volt nagyon, kicsit elterelte a figyelmem róla, hogy milyen nyomin vagyok. Ráadásul elnyaltuk az első fagyinkat is :) Amióta itt vagyunk nem nyaltunk, mert ezek a gombócosok elég drágák, 2 gombócból egy dobozzal kapni a boltban és inkább azzal tömtük magunkat, viszont most úgy éreztük itt az első gombóc ideje. Sajnos kurva jó volt :D

Következő héten kellett menni kontrollra, meg varratszedésre, ahol újra elmesélte a doki, hogy milyen jó kis műtét volt (a műtét után egyszer már elmondta, de arra nem emlékszem), milyen jól sikerült, mennyire elégedett és hogy most már minden rendben lesz :) én meg hittem neki, úgyhogy könnyes búcsút vettünk, szó szerint, mert a varratszedést megkönnyeztem, aztán elhúztam, hogy majd áprilisban találkozunk. Persze nem így lett, mert varratszedés utáni pár napban olyan őrülten fájt, hogy lilát láttam, a fájdalomcsillapító szart sem ért, pedig szerintük az valami bivalyerős cucc. Nem tudom, én csak szédültem tőle :( Egy rosszabb pillanatomban aztán felhívtam a rendelőt, hogy adjanak időpontot, de azonnal, mert megbolondulok. Persze csak következő hétre tudtak, ezt amúgy nagyon utálom, hogy a dokik mindig hülyére be vannak táblázva. Nyilván ha valami őrült emergency van, akkor igyekeznek aznap fogadni az embert

A következő héten tehát visszamentem, hogy habár egy kicsit jobb, még mindig nem az igazi, de megnyugtatott a doki, hogy ugyan ha csak ez a baj akkor no worries, elmúlik, legyek türelemmel, sajnos ez normális. Igazából ennyi nekem elég is volt, ha normális, hát normális, ha tudom, hogy elmúlik akkor azért kibírom, de jó tudni, hogy nem azért fáj, mert tudomisén, rosszabbodik a dolog. Aranyos volt a doki, mert bár 2 beteg közé lettem sos beszorítva, nem éreztem egyáltalán rajta, hogy már dobna ki, mert ha nincs baja minek tart fel?

Ez az egész mizéria nagyjából mostanra ért véget, most már nem fáj, nem sajog, nem érzékeny se hidegre, se melegre, se a puszta létezésre, talán megmaradok. 

Akárki akármit mond, nekem itt eddig csak jó tapasztalatom van a fogdokikkal, mind a kettő rendes volt nagyon. Igaz, hogy állítólag Edelényben jobbak a fogdokik, mert az itteni képzés az csodás, de összehasonlítási alapom ugye nincsen, szóval nem tudom ez mennyire igaz. A lényeg, hogy nekem most már nem csak patikusom és háziorvosom van, de rögtön 2 fogorvosom is :D Sajnos a fogtörténet itt még nem ér véget, de erről majd a következő részben :)

Kb egy jó órája kapcsoltam be a gépet, hogy na most szétblogolom az agyamat és bepótolom a le és kimaradást. Hosszú perceket töltöttem azzal, hogy valami vicces és frappáns bevezetőt írjak, hát íme :D ilyen szenzációsan vicces tudok lenni.

Szóval kimaradt nagyon sok idő, nem nagyon volt kedvem írni. Nem éreztem jól magam és ennek bár sokszor akartam hangot adni, végül mégsem tettem. Egyszer fogok, de nem most.

Az elmúlt év tartalmából:

Nagyjából napi szinten kérdés valakitől, hogy mi van a vizsgáimmal? Röviden: semmi. Hosszabban: egyelőre semmi. A szakmaelismertetéshez egy 4 lépcsős (vagy inkább 5) folyamaton kell magam végigszopni végigrágni, egyelőre én a második lépcsőfokon állok. A lépcsők megmászása nem tőlem függ innentől, mert nincsenek vizsgaidőpontok, amire lehetne jelentkezni. Elküldtem a vizsgázási szándékomat a kamarának, és most várok, hogy jelezzenek, mikor és hova mehetek és miből. Szóval felesleges kérdezgetni, hogy mi van a vizsgákkal, mert én se tudok semmit, viszont nagyon idegesít a hetente feltett "van már időpontod?" Úgyse fogom megmondani, ha már van, viszont ha sikerült, akkor azt igen, szóval keep calm and stop asking.

Decemberben mentem az írásbelire, ami csodálatos élmény volt. Szeptemberben kellett jelentkezni, október végére sikerült is bejutni egy tanulócsoportba, ahol a hasonló csónakban evezők, és a már partot értek segítik egymást és sikerült hozzájutni egy csomó tesztkérdéshez, amikért őrült hálás vagyok azoknak, akik vették a fáradságot és összeírták, feltöltötték. Mivel a vizsgarendszer olyan, hogy bár lemondhatom a vizsgámat, csak a fele vizsgadíjat kapom vissza, a másik felét újra be kell fizetni az új időpontra, hamar világossá vált, hogy ez nem járható út. Egy hónapom volt felkészülni, ami nagyszerűen kihasználtam, például az első 2 napot végigbőgtem, a harmadikat pedig csomagolással töltöttem, hogy hazamegyek. Csatlakoztam egy skype-os tanulócsoporthoz is, ami egy rémálom volt, nem is sok alkalommal vettem részt az elmélkedésben. Úgy nézett ez ki, hogy megbeszéltük mikor találkozunk, skype-os konferenciabeszélgetés, mindenki megnyitotta az aznapi penzumot és innentől ment a gittrágás és az időnek elfecsérlése.
A vizsga napján bebattyogtam a belvárosba reggel valahányra, nem emlékszem, hogy akkor itt biztos hamar végzek, csak felírom a nevem a papírra és már jövök is. Csak a kaland kedvéért maradtam végül, serényen töltögettem a kérdéseket és jegyzeteltem az útlevelembe a számomra ismeretlen dolgokat, hogy majd a következő vizsgára azokat megnézzem. A könnyed 2 órás első rész után jött egy rohadt hosszú szünet, közel 3 óra, amit ebédeléssel, agonizálással és önsajnálattal töltöttem, majd visszasétáltam, hogy akkor lássuk a második részt... ami sokkal nehezebb volt, mint az első, de ez is csak nekem volt új információ, rajtam kívül mindenki tudta ezt, úgyhogy egyedül pánikoltam csöndben, fegyelmezetten, apróra marcingolva egy stresszlasztit. A teszt második felének kitöltése során betelt az útlevelem (tök jó, hogy ennyi üres lap van benne) és az idő lejárta előtt 20 perccel feladtam, mormoltam egy gyors imát és hazavonatoztam. Ezúton is köszönöm az időjárásnak, hogy NEM örvendeztetett meg 43 fokkal ezen a csodás napon. A hivatalos javítási idő 8 hét, szóval nem kapkodnak, pont gondoltam is, hogy na a szülinapomra elküldik, hogy baszhatom, és akkor beperelhetem őket szándékos érzelmi kár okozásáért. Előbb küldték az eredmény, már január végén, hogy ügyes vagyok és kongratulálnak, legyek szíves június 30-ig jelentkezni a továbbiakra. Én meg besokkoltam, hogy basszameg, most mi lesz.

Kaptam egy 2 oldalas listát oltásokról is, amikkel rendelkeznem kell, hogy mehessek a gyakorlati vizsgákra, na ezzel is volt kaland rendesen. Először elcsattogtam a háziorvoshoz, hogy mi a pálya, mit kell csinálnom, aki tökre nagyon jó fej volt, egyből lecsapolta a véremet, hogy küldi a laborba antitest tesztelésre, meg felírt 3 féle oltást és emlékeztető szarságot, továbbá útbaigazított a "tüdőszűrő" állomásra. A tüdősökkel futottam 2 kört is, mert elsőre a hét azon napján mentem, amikor nem rendelnek és így sikerült a szülinapomkor menni, aminek a tüdős nővér különösen örült, miközben a karomat szúrkálta tbc-vel. Maga a chest clinic, mert ezen a fancy néven fut a tüdőgondozó, ritka mocskos és ódivatú egy hely, leülni se nagyon mertem, mert ki tudja mit hozok onnan el szülinapi ajiként. Persze az eredménnyel vissza kellett menni pár nap múlva, ez igen komoly vizsgálat volt, egy vonalzóval lemérte a nővérke, hogy hány mm sugarú piros foltot sikerült a szervezetemnek reagálni a tbc bacikra. Pánikra semmi ok, ügyes volt az immunrendszerem, átmentünk a teszten. A többi oltásom, amiket még gyerekként megkaptam továbbra is működnek, így csak 2 valami oltást kellett kapni és egy emlékeztetőt. Itt az oltást receptre írják, amivel az ember gyereke elmegy a patikába, ahol közli vele Rozmaring, a patikus, hogy hát ez hiánycikk, de ha gondolom ő körbetelefonálja a környéket, hátha másik patikának még van. Megkérdeztem, hogy mi van akkor ha nem ebben a formában kapom az oltást (ez valami kombinált szar volt), hanem külön-külön, az úgy jó-e. Úgy jó, vagy is nekik oltóanyag, de előtte felhívja a dokimat, hogy happy-e ezzel a variációval. Ezt csak azért írom, mert számomra ez még mindig új és eseményszámba megy, hogy nem én rohangálok, hanem a patikus szervezkedik, telefonál, intézkedik, hogy én, mint vásárló elégedetten távozzak. Nyilván ő nem tudja, hogy én már attól elégedett vagyok, hogy normálisan és kedvesen közli, hogy sajnos nincsen. Najó, egy szó, mint száz, a házidoki beoltott, kinyomtatta a laboreredményem, kitöltötte a papírt, amit a kamarának kellett küldeni. Ez kurva vicces volt, mert az egyik betegségnél/oltásnál 2 dolgot is kértek, amit egy AND szócskával nyomatékosítottak is, mire a doki áthúzta az AND szócskát és odaírta, hogy OR, aláírta és lepecsételte. Én meg csak néztem, hogy oppárdon, biztos jó lesz úgy? Értem én, hogy miért csinálta és igaza is volt, de azért beparáztam, hogy visszadobják, a doki viszont laza volt és azt mondta szerinte így oké. Igaza lett :) az egész leírva nem egy nagy kaland, de dolog volt vele bőven, eltelt vele 2 hónap, mire minden igazolás meglett.

Közben volt ugye szülinapom is, amire Mantoux próbát kaptam a tüdősöktől, magamtól egy leértékelt orchideát, a fodrásztól némi pénzért pedig hajvágást. Amiből már persze azóta semmi sincs, mert megint seggig ér, de a jegyzőkönyvbe azért beírom. Az orchidea azóta is megvan, 4 csodás virágot nevelget nem kis örömömre :)
Asszem februárban indult csodás karrierem Arkadij munkahelyén, ahol OET vizsgát is szerveznek. Ez az a típusú nyelvvizsga, amit nekem is kellett csinálni a szakmaelismertetéshez, most a másik oldalon állok és a szervezésben veszek részt. Állati fontos feladataim vannak, a diákokat kell terelgetni a szóbelire, meg a ruhatárban lenni, összepakolni az írásbeli után. Cserébe pénzt adnak és megköszönik a munkámat, meg örülnek, ha megyek, hogy rám mindig lehet számítani :) Sajna egy hónapban csak egyszer van ilyen, ami jó, mert szombaton van és az akkor is hétvége, ha amúgy minden nap hétvége és rossz is, mert csak egyszer van :D

Áprilisban volt húsvét is, amit idén főtt sonkával és gumiszerű kaláccsal ünnepeltünk. Andival felkerekedtünk, hogy addig megyünk, amíg sonkát nem lelünk, szerencsére sokat nem kellett menni. A Central Market-en találtunk egy "hentest" akinek volt valami sonkaforma húskészítménye, ami szerintem fincsi volt, haza is hoztuk a kisgömböcöt.

 

Elzarándokoltunk a hosszú hétvégén Victor Harbor-ba is csoportostul. Kb egy órányira van tőlünk és főleg a ló vontatta vasútról híres, ami egy fahídon közlekedik át a Granite Island-re, ahol a fairy pingvinek élnek. Ezek itt szabadon és vidáman élek, mi persze egy darabot se láttunk szabadon, csak a pingvin kórházban, ahol a kis sérülteket, meg öregeket tutujgatják. Akkorák ezek a kis állatok, mint egy kertitörpe, de a 20 centis halat egybe nyelik be O.o Jó, tudom, hogy nincs mivel megrágja, de ez akkor is durva :D
Ebédre nekünk is hal volt fish&chips formájában, ami megunhatatlan, pedig csak sima rántott hal és sültkrumpli. Kísérletezős kedvemben voltam és mindenféle rántott tengeri bizbaszt kértem, maradjunk annyiban, hogy a tengerben található élőlények közül szerintem egyedül a hal alkalmas emberi fogyasztásra :D

Ide még vissza kell mennünk nemsokára, mert mostanában vannak arra a bálnák, akik családot alapítani jönnek ide, mert itt melegebb a víz.... na jó, ezt ők tudják, mi meg csak kukkolunk :)

Barossa valley-be is jártunk megint, mert húsvétkor rendezték meg a Barossa vintage fesztivált, felvonulással és scarecrow trail-el. A felvonuláson a helyi mindenféle kisboltok, borászatok, pincék és miegymások feldíszítenek egy autót a vállalkozásuk arculatának megfelelően és felvonulnak a nagyérdemű előtt, akik szavazhatnak is, hogy melyik autó tetszett a legjobban. Ugyanez vonatkozott a madárijesztőkre, aki akart kitett a portája, farmja, szőlészete, tanyája elé egy maga gyártotta madárijesztőt, meg a regisztrációs számát. Jópofa volt, hogy egy csomó autó cirkált keresztbe-kasul a környéken a madárijesztők után. Volt ugyan egy térkép, hogy merre vannak, de a többségre véletlenül akadtunk. Én nagyon élveztem, tuti megyünk jövőre is :)

Anzac day témakör

Yoska és Virag :D

Valaki sokat ivott

Wilson névre hallgat :)

Furcsák ezek a "fesztiválok", Mo-n ezek mindig baromi nagyok, itt pedig valaki kitalál valamit, kiálltja mondjuk a szalvétagyűjteményét, akkor az már napkin festival :D Nem viccelek, tényleg ilyen itt és emiatt sokszor csalódás is, mert túl sokat várunk/képzelünk. Viszont ha sikerül úgy menni, hogy jó, lesz amilyen lesz, akkor jól is el tudnak ezek sülni. Pl ez a vintage fesztivál szerintem szuper volt, csomó programot szerveztek, amikhez korábban kellett volna menni, volt termelői vásár is, meg farmállatkert, ahol még tehenet is lehetett volna fejni :) a helyi mamókák pedig kiállították a maguk készítette ágytakarókat és egyéb patchwork cuccokat a templomokban. Elképesztő, hogy ezek a pici "falvak" mennyi energiát és időt ölnek bele a rendezvényeikbe, nekem ez nagyon tetszik, olyan összetartó közösség érzete van ettől.

Van még mit írni, de már este van, én meg elfáradtam, majd holnap (vagy a következő években valamikor) folytatom :)

Halló, van itthon valaki? Nincs, jó...

Úgy tűnik, hogy a karácsonyis-újévis időszakot soha a büdös életben nem fogom lezárni, és sose jutok a végére, így inkább csak gondolatjeles megemlékezést tartok, úgy gyorsabb, csak kevésbé izgi olvasni. Már és amennyiben a blog bármely bejegyzése valaha is izgalmas lett volna...

- 30-án Jane-ékhez mentünk vendégségbe kutyástul, ahol életemben először, de nem utoljára ettem steak-et. Szupernagyonjól átsütve, szerencsére nem voltam ezzel egyedül, hogy ne legyen a húsom nyers, vagy vérben tocsogó, legyen szarrá átsütve. A kiskutya is élvezte a bulit, főleg, hogy Bob dudára tömte az asztal alatt

- 31-én érkezett Edit és Csaba, értük mentünk, hazahoztuk őket, örültünk egymásnak, felhajtottunk kocsit, ételt, majd levonultunk a partra sütni. Nyugdíjas szilvesztert tartottunk, egyrészt ők fáradtak voltak, mi meg sose voltunk partiállatok, így itthon ért minket az újév. Este 10-kor azért lementünk a partra megnézni a koránfekvők tűzijátékát (este 10-kor és éjfélkor van tűzijáték) összefutottunk Balázsékkal is, aztán 2 órát elröhögtünk azon, hogy tulajdonképpen el is mehetnénk aludni, mert ez senkit nem érdekel. Nem, nem hallgattunk magyar himnuszt se állva, se ülve. Ausztrált se.

A Rundle Mall megunhatatlan malacai

- 1-én a konditeremben kezdtünk, mert annyira sportemberek vagyunk, meg Csaba be volt pörögve, hogy neki súlyokhoz kell jutnia, viszont ünnepnapon nincs személyzet a kondiban, vele kellett menni, hogy beengedjük* és ha már ott voltunk mindenki tette a dolgát. Délután bementünk a belvárosba, egészen elképesztő volt, mint egy zombifilmben... kb 40 fok volt, délibábos levegőremegtetős és sehol senki. Senki sehol. Tök üres utcák, a Rundle Mall-on, ahol amúgy lépni nem lehet, rajtunk kívül 2-3 ember lézengett, azok is úgy néztek ki, mint akik előző estéről maradtak ott. Nagyon klassz volt és picit félelmetes is, hogy tök üresek az utcák. Este Csabával lementünk a partra, nekem nem volt kedvem otthon ülni, kicsit túlpörögtem,  ő meg a fényképezőgépét akarta babrálni, merthogy új, meg olyan csuda dolgokat tud, amik engem nem érdekelnek, amitől be kell tojni és mi sem alkalmasabb ezen csuda funkciók teszteléséhez, mint a szívfájdítóan szép naplemente :) Még este is dög meleg volt (ez azért érdekes, mert amíg itt voltak, abban a pár napban volt nyár, aztán el is múlt) a víz is tök jó langyos és még ráját is láttunk :) próbáltuk lefotózni, de hát szuper gép ide, vagy oda, van amit nem lehet. Edit és Arkadij otthon maradtak, szétlőtték az agyukat valami új sorozattal, amit nagy egyetértésben néztek, és ez azért tök jó, mert én nem vagyok nagy sorozatnéző, A viszont igen és így volt társasága hozzá, mert ketten minden jobb.

- a 2-a viszonylagos nyugalomban telt, Arkadijt eldobtam reggel dolgozni, Csabát a kondiba, aztán hazajöttem és kihasználtam az alkalmat, hogy kevesebben vagyunk a lakásban és gyorsan kitakarítottam, csak ahol a papok táncolnak. Edit édes volt, kérdezte, hogy mit segítsen és mikor mondtam, hogy a legnagyobb segítség, ha fel sem áll a kanapéról és nincs útban, meg láb alatt, annyira megkönnyebbült, szinte hallottam, hogy leesik a szívéről a kő, hogy nem kell mozdulnia :D Délután bevásároltunk a másnapi bbq-hoz, aztán húztunk le strandolni, ki kellett használni a jó időt. Nem vagyok egy nagy strandolós, de annak, hogy január másodikán a tengerben himbáltatom magam a vízzel, van valami egészen szürreális varázsa, ami még most is felfoghatatlan, szerintem a következő 30 évben sem fogom tudni feldolgozni.

- 3-án volt a CSEAU-s sütögetős összejövetel, ami eddig csak Sydney-ben és Perth-ben volt, most először Edelényben, ezen apropóból jöttek ugye Editék, meg hát mert szeretnek minket <3 remélem :D Szóval levonultunk a sok pakkal, ótvaros szar idő volt, ahhoz képest, hogy előző nap meg lehetett dögleni, most pulóverben voltunk és a fejünket majd levitte a szél. Lassan elkezdtek szállingózni az emberek, eleinte ment a kínlódás, mindenki egyik lábáról a másikra lépegetett, senki nem ismer senkit, te mikor jöttél, te mikor jöttél, izé bizé, rém kellemetlen volt. Edit azon aggódott mi lesz, ha nem jön senki aztán a fejünkre rohad a sok kolbász, de mondtam neki, hogy no worries (azt hittem pofán csap érte :D), majd 2 dollárért árulunk sausage sizzle**-t a parkban a vadidegeneknek :D Az idő se segített, el is kezdett cseperegni az eső, még magamban reménykedtem is, hogy hátha leszakad az ég és gyorsan vég lesz a bulinak :D Aztán valahogy kitisztult az idő, egyre többen jöttek, végre valahára elkészült a kaja is (a kültéri sütögetők ingyér vannak ugye, de némelyik nem annyira működik, pl ez sem, amit választottunk, a kavics is kivirágzik, mire megsül bármi) és ez megtörte a jeget, úgy tűnik üres hassal nem lehet barátkozni :) ahhoz képest milyen vacakul indult, nagyon jól sikerült, tök sokan eljöttek és sokáig is voltak, minden elfogyott (ami tök jó, mert nem kellett még napokig utána grillkolbászon élni) és szerintem jól is érezték magukat az emberek :) Este volt már mire mindenki lelépett és összerámoltunk, aztán Dani mondta, hogy náluk folytatódik a buli, menjünk, hát mentünk, vittük a kutyát is, hogy szokja a tömeget :) Nem kellett altatni, mire végre ágyba kerültünk.

- 4-én és 5-én megint belváros, ezúttal nyitva is voltak a boltok, üzletek, kultúrprogramot szerveztünk múzeummal meg könyvtárlátogatással, meg bámészkodós-vásárlós programot, szóval lejártuk a lábunkat, még jó, hogy viszonylag kicsi a belváros :D Olyan más így mászkálni, hogy mutogatom valakinek az épületeket, hogy ez itt ez, ez itt az, mert én sem mozgok még igazán magabiztosan, és jó érzés, amikor ismerős dolgokat megtudok mutatni. Meg én szeretek mindenféle apró hülyeséget tudni épületekről, helyekről, növényekről, mindenfélékről és szeretem, ha ezeket megosztják velem, amikor nekem mutogatnak, és én is így adom tovább, jó érzés idegenvezetőnek lenni egy olyan városban, ami még nem az enyém, de lassan azzá válik.

- 6-án aztán Csabáék reggel hazarepültek és nagyjából ezzel véget is ért a holiday időszak, lassan kilábalok a post karácsonyi depresszióból.

Most már csak egy egy hónapos lemaradást kell behozni, csuhaj! :D


*vonalkódos tagsági van és a konditerem 24 órás, valameddig van személyzet, de ha ők hazamennek akkor is be tudsz menni a tagságiddal a súlyokhoz meg a kardiógépekhez, így mentünk karácsonykor is, meglepően sokan voltak akkor is, most is rajtunk kívül

** a sausage sizzle kb minden kültéri eseményen megtalálható, meg hétvégente a helyi barkácsáruházban, semmi extra, sütnek grillkolbit, amit szendvicskenyérbe fognak, barbiszósz, vagy vmi más öntet és omnomnom a helyiek megvadulnak tőle és mindig mindenhol tömött sorok állnak

Az megvan, amikor annyi, de annyi érzés és mondanivaló kavarog benned, hogy alig várod, hogy szólj valakihez, hogy leírd végre, aztán amikor meg kéne szólalni, vagy el kéne kezdeni írni, sehogyse sikerül? Amikor a szavakba öntött érzések olyan jelentéktelen semmivé alakulnak, ha testet kapnak? Na most így vagyok.

A karácsony ahhoz képest, hogy milyen félve vártuk egészen jól sikerült, a fogpiszkálós incidenstől eltekintve. Az történt, hogy 24-én összeraktam a vacsorát még kora reggel, de a baconba tekert csirkemellet, ami fogpiszkálóval volt összetákolva, bizony a tűzhelyen hagytam, mi meg elhúztunk mandulát venni a szomszédnak. Innen már sejthető, hogy mire hazajöttünk, naná, hogy egy csirketekercs hiányzott. A fogpiszkáló is. Valószínű, hogy Borcsi belerágott, aztán leejtette a földre, Zserbó meg bepuszilta mindenestül. Persze azonnal besokkoltunk, hogy a fogpiszka nyilván már átszúrta és az oldalán jön majd ki. Felhívtuk az állatkórházat, hogy mi a teendő, de annyit mondtak csak, hogy várni kell és lesni, mert hiába röggönyözik meg az ebecskét, nem fog látszani semmi. Szuper, hát várunk... azt mondta a doki, hogy 6-8 óra múlva kellene a tüneteknek (hányás, levertség, étvágytalanság, fájdalmak) jelentkezni, ha baj van, szóval az egész napot diszkrét feszkóban töltöttük, hogy legyen már este és egyfolytában a kutyát lestük. Persze a disznó vacsora után rókázott egy keveset, de más baja nem volt, úgyhogy nem mentünk vele a műtőbe. Lemondtuk a másnapi kirándulást is, hogy még itthon legyünk vele, de szerencsére más nem történt, azóta is él és virul, csak mi öregedtünk bele a rettegésbe.

25-én este, mikor már úgy éreztük, hogy megmarad a kutya elautóztunk Balázsékkal a közelbe, Lobethal-ba, ami egy icipici kis város, és karácsonykor feldíszítik a házakat meg az utcákat, amolyan helyi látványosságként. Tőlünk úgy egy órányira van, de olyan, mintha egy másik világ lenne már. Gyalog jártuk be az utcákat, csomóan voltak még rajtunk kívül, csak úgy nyüzsgött a város sötétedés után. Nem tudom a lakók mennyire díjazzák ezt, de gondolom nagyon nem zavarja őket, mert akkor nem csinálnák :) Nekem azért furcsa volt, hogy pl z egyik háznál az utcafronti szobán volt egy üveg ajtó, vagy ablak, nem tudom, abba volt állítva a karácsonyfa, mintha kirakatban lenne, csillogott, villogott, mögötte meg frankón be lehetett látni a nappaliba, ahogy a tulaj a kanapén újságot olvas. Én meg kint úgy éreztem magam, mint valami kukkoló, nem is fényképeztem, olyan pofátlannak éreztem magam. Pedig a faszit láthatóan nem zavarta, meg gondolom nem állítaná ki a kirakatba magát, ha szégyenlős lenne. Jó nagyot sétáltunk, láttunk szép és kevésbé szép házakat, volt ahol egészen túlzásba estek, én nagyon élveztem nézegetni a fényeket. Az időjárásra sem lehet panaszunk, mert iszonyú hideg volt, de nagyon, hiába voltunk pulcsiban, nagyon fáztunk, és én simán egy sapkát is eltudtam volna fogadni.

Visszafelé egész horrorfilmbe illő élményünk volt. Ahogy mentünk a város egy másik felébe, kiszúrtam egy fairyland village feliratot a kerítésen, amihez egy kapu is tartozott meg egy út, ami ment bele a sötétségbe. A kaput 2 katonabábú őrizte, persze elkezdtem sivalkodni, hogy nézzük meg. Visszafordultunk, akkor láttam, hogy kint az eladó tábla, de nincs a kapu leláncolva, vagy lezárva, na gyerünk be. Itt a közvilágítás, mint olyan elég gyéren van, ha egyáltalán van, na itt azt hiszem semmi sem volt, mert olyan vaksötétbe autóztunk bele, hogy ihaj. Odabent persze nem volt semmi, nem is lehetett túl sokáig menni kocsival, ahhoz meg nyulak voltunk, hogy kiszálljunk, plusz így is a tilosban jártunk, nem hiányzott, hogy valaki rendőrt hívjon birtokháborításért. Utólag kinyomoztam, hogy ez amolyan vidámpark szerűség volt régebben, amíg csődbe nem ment. Mindenféle életnagyságú meseszereplővel volt tele a kis berendezett házaikban, a meséjüknek megfelelő környezetben. Nem tudom a bábuk ott vannak-e még, de tuti összeszarjuk magunkat mindannyian, ha a sötétben összeakadunk velük és az üvegszemükkel bámultak volna vissza valahonnan. Tényleg olyan volt, amíg autóztunk bele a sötétségbe, mint amikor a horrorfilmekben ilyen van, a néző meg ordít, hogy hát persze, menjél bele a sötétbe meg az ismeretlenbe, hülye picsa... na, most a hülye picsa én voltam :D

26-án bepótóltuk a kutyaincidens miatt elmaradt kirándulást. Andi talált egy tök jó túraútvonalat (mondjuk így), ami tőlünk egy köpésre indul, 7 km hosszú, majdnem végig a part mentén, kiépített úton, lépcsőkön. Tök jó kiránduló időnk volt, bár az elején kicsit fáztam, mert nagy szél volt, de a rohadt meredek lépcsőn hamar kimelegedik az ember, csak akkor levetkőzni nem mertem, mert szétizzadtam az agyam és féltem, hogy megfázok, úgyhogy jó darabig sültem. Később kisütött a nap és az út is beljebb ment a partról, hirtelen nagyon hiányoltam a szelet, olyan rohadt meleg lett :D Az út eleje jobban tetszett, amíg a part mentén mentünk, mert később elkanyarodik és bemegy egy környezetvédelmi területre, ami kissé sivár volt. Gondolom tavasszal és télen sokkal zöldebb, most minden sárga volt, meg legyes és sziklás. Annak aki szereti a földrajzot, annak szuperizgalmas, mert a jégkorszak mindenfelé nyomot hagyott a környéken, különböző karcolások és barázdák a sziklákon, ahogy a gleccser olvad és a kövek, amiket cipel egyre nehezebben tartanak vele lépést, végül le is maradnak, ezek a drop stone-ok (ejj, de szépen mondtam :D), amik teljesen eltérnek a környező szikláktól, és kövektől. Útközben csomó tájékoztató tábla van, ami ezeket magyarázza, főleg ahol egy egy érdekesebb nyom, vagy képződmény van, onnan okosodtam én is, nem magamtól vagyok ilyen tájékozott :D  Állatokról és növényekről is van tábla, elvileg lehet fókát és delfineket is látni menet közben, mi csak vércsét láttunk, abból viszont mindjárt hármat is, nagyon kis helyesek voltak. 

Kígyóval nem találkoztunk szerencsére, pedig szezon van, kint is a tábla az elején, hogy csak óvatosan. 

Nem mentünk teljesen végig, mert egyrészt elfáradtunk, másrészt nagyon meleg is lett, harmadrészt a vége az útnak elég unalmas lett és kietlen, már nem is volt rendes kiépített út, se jelzések, kicsit úgy éreztem magam, hogy azt se nagyon tudjuk hol vagyunk és hova megyünk, csak követtünk valami ösvényfélét. Szerencsére nem csak én gondoltam úgy, hogy ezt a sok talpalást megtehetnénk a vasútállomás felé is, így inkább hazafelé indultunk. Visszafelé vonattal jöttünk 2, vagy 3 megállót, ez egy kicsit lehangoló volt, hogy 3 megállónyit talpaltunk csak egész nap, igaz, hogy fel és le is mentünk sokat, de akkor is :D 

Nagyon elpilledtem, úgyhogy itthon leápoltam a leégésemet (semmi komoly, csak egy ujjnyi csíkban égett le a karom, vicces, mintha egy piros csíkot húztak volna valami tollal rám) aztán be is aludtam, hogy kipihenjem a fáradalmakat. Alig bírtam magamhoz térni estére, amikor jöttek Balázsék filmezni, mert Igazából szerelem nélkül nincs karácsony, ezt most többesben néztük meg.

Biztos idegállapotban voltam, de ez mindig ilyen szomorú volt?

Innentől sajnos elvesztettem a fonalat, hogy a következő három napban hol voltunk. Ami biztos, hogy valamelyik nap jöttek Zitáék Melbourne-ből és bandáztunk velük meg Balázsékkal a strandon, aztán másnap meg sütögetni mentünk az orkánban. Jó volt végre találkozni, nem csak a blogokból meg a facebookról ismerni egymást. Ok, hogy Arkadijjal találkoztak otthon is, de csak 1-2 alkalommal, velem meg sose, viszont Zitával csomót leveleztünk, meg vigasztaltuk egymást, mikor szükség volt rá. Tudom, hogy nem vagyok normális, de ilyenkor kicsit szomorú is vagyok, mert tök sajnálom, hogy nem vagyunk egy városban, nem lakunk közelebb, mert így ki tudja mikor találkozunk megint. Mi ugye anyagi és állati szempontból se nagyon ugrálunk mostanában és ők nyilván mást is látni szeretnének az országból, nem csak Edelényt.

Folyt. köv.

Lassan átmegyek karácsonyi blogba, ez van, megint egy karácsonyos bejegyzés jön.

 Arkadij sulija mindig szervez valamit a diákoknak, ide-oda hurcibálják őket, bórkóstolás, városnézés, miegymás, lássanak világot, ennek a hurcibálásnak a programajánlóját hozta haza még november végén, hogy hátha találok benne valamit, ami érdekel. Hát hogyne, én ne találnék?!

Volt egy carols by candlelight című esemény, na mondom ez jó lesz, erre megyünk, bármi is az. A múlthéten vasárnap volt, szombaton Andi küldött egy üzit fb-on, hogy van valami vásár is a belvárosban, nem akarunk-e menni. Hogyne akarnánk! :D Pláne, hogy utána ott vagyunk az éneklésen is, tűzijátékon, szóval menjünk, persze.

Vasárnap be is vonatoztunk (a belvárosba nem igazán érdemes kocsival menni, mert parkolni nem lehet nagyjából sehol, ahol meg igen ott drága) előrelátóan vittünk magunkkal hentergős törölközőt és enni/innivalót, de a helyiek simán lenyomtak minket, mindjárt mondom.
Szóval megérkeztünk, belevetettük magunkat a vásári forgatagba, ami így, ebben a formában kacagtatóan erős kifejezés. A vásár 2 sornyi árusból állt, ezek egymásnak háttal párhuzamosan álltak, a sor végén egy kicsi tér szerűségen meg a kajás kocsik álltak körben. Kajás egységek mindenhol tucatjával állnak, éhen halni nem nagyon lehet, Arkadij is benevezett egy kürtös kalácsra, mert szerinte ez neki jár cserébe, hogy eljött velem karácsonyi programozni :D A kürtöst egy magyar pár csinálja, már pár éve már biztosan. Ahányszor találkozunk velük és odaállunk csevegni 3 szót, mindig rohadt nagy sor lesz mögöttünk, majd megkérdezem nem kell-e kamuvásárló nekik, ha üres a pult odamegyek :D Mint a szendvicsember, fellendítem a forgalmat.
A vásárt nagyjából egy óra alatt kivégeztük, mindent megkóstoltunk, megszagoltunk, lefényképeztünk, megbámultunk, aztán elbattyogtunk a koncert helyszínére, ami átlagos hétköznapon parkként funkcionál. 2-től volt nyitva a terület, mi kb 6-kor értünk oda, a koncert 8-kor kezdődött. Mikor odaértünk már nézegetni kellett, hogy mégis hova lehetne leülni, nem volt egyszerű. A fűre kék festékkel vonalakat húztak és a vonalak közötti négyzetekbe lehetett csak ülni, hogy a négyzetek között legyen közlekedéshez út. Ami baromi jó ötlet, mert nem más, földön fetrengőn kell átgázolni, ha a klotyihoz igyekszik az ember, hanem csak az útra kell kivergődni és onnan szabad a pálya. Na viszont így minden szabad területnek látszó helyről kiderült, hogy az bizony út, de aztán találtunk magunknak helyet. Úgy voltunk vele, hogy jó messzebb is, mert vannak kivetítők, a hangosítás príma, és mivel nem George Michael, vagy U2 koncira mentünk, így nagyjából mindegy is volt mi történik a színpadon, hallani úgyis halljuk.
Leterítettük a kis törcsinket, Andiék a pokrócukat és úgy éreztük magunkat, hogy na, ez igen, állatira felkészültünk a piknikeseményre, naptej, kalap, szendvics, víz. Szaros kis kezdők vagyunk, azt kell mondjam. A többség kis székekkel jött, főleg az idősebbek, napernyővel, vagy napsátorral, hűtőtáskával, pokrócokkal, párnákkal. A mikulássapka, agancsos hajpánt, karis póló, girland és fenyőfaizzó (ezek napelemesek, nem kell hozzájuk áram) alapfelszerelés, mindenkin megtalálható volt ez-vagy az, esetleg ezek mind :D Ugyanez volt a karácsonyi felvonuláson, ott nekünk is volt szerényen egy mikisapi, de ide nem hoztunk, nem gondoltam, hogy ez is ilyen beöltözős, na majd jövőre.

Nagyon vicces volt, mert jött utánunk egy másik csapat, gyerekkel, ők leterítettek egy akkora plédet, mint fél Brazilia (komolyan) a szélére egymás mellé feállították a kis strandszékeket, a székek mellé egy-egy hűtőtasi, a plédre meg kiszórtak kb 40 darab párnát és takarót. A hűtőtáskákból előkerült egy fél falunak elegendő enni és innivaló (nem szendvics, áá, fél grillcsirke, sültburi, saláta), a táskákból egy csomó játék és láthatóan rém jól elvoltak a kis saját outdoor nappalijukban :D Először furcsa volt, mert otthon semmi hasonlón nem jártam és valószínűleg hülyének is néztek volna, ha kipakolom a fél lakást, meg nem voltunk sose nagy piknikezősök se, nincs nagy rutinom az ilyesmiben. Tagadhatatlan viszont, hogy mivel órákat töltenek így el, nem árt a kényelem, este pedig igen hűs lett, szóval a takaró sem volt hülyeség (az előttünk fekvő lánycsapat hálózsákot hozott, mondom, hogy nem ma kezdték!). Hiába na, nyilván nem először voltak :) Az a tök jó, hogy itt ez normális, senkinek a szeme nem rebben (csak az enyém), nem tudsz olyan extrém lenni, hogy megbámuljanak. Jöhetsz rénszarvasjelmezben, karácsonyfaégőbe és girlandba tekerve szánt húzva magad után és senki még csak utánad se néz. Őrület :D
A koncert  hangulatos volt, különböző karácsonyi dalokat énekelgettek a színpadon, időnként a műsorvezető felszólította a tömeget, hogy mindenki emelje fel a gyertyáját (többnyire elektromos gyertyák, egy-egy igazi volt csak) az nagyon szép volt, amikor a sok kicsi fényt mindenki magasba emelte. Kicsit szürreális volt a melegben a sok mikulássapka és hogy az I'm dreaming of a white Christmas szólt, de azért fel lehet dolgozni az élményt.
Fél 10-kor volt egy rövid tűzijáték is, azt még megnéztük aztán hazaindultunk, hogy elérjük a 10-es vonatot. Tök jó volt, nagyon élveztem, és vérszemet is kaptam, kerítek valahonnan egy piknikpokrócot pár kinti párnát és a következő ilyenre már felkészülten megyünk :D

A bezárás oka, kb semmi extra. A statisztikában látom, hogy sokan olvasnak, az én ízlésemnek túl sokan is, hát ezért. Kicsit rám hozza a frászt, meg a paranoiát, nem tudom miért, most így láttam jónak, hogy magamra csukjam a blogot.

A múlthét hétvége tök jó volt, szombaton maratoni garázsvásárra vitt Balázs és Andi. Arkadij szegény valami oktatási konferansziéra ment (állítása szerint tök érdekes volt, meg tetszett neki, még kutatni is akar, úgy jött haza! Biztos megsütötte a nap hazafelé) úgyhogy csak hármasban mentünk.
Garázsvásár úgy általában mindig van, minden hétvégén, de ez most attól volt különleges, hogy okt. 25 országosan garázsvásár nap és ilyenkor az is csinál, aki máskor nem, plusz iskolák, templomok, akármilyen közösségek is csatlakoznak és szerveznek vásárt.
A garázsvásár egyszerű szabályokkal operál, az eladó az udvarán, vagy a garázsában kiteszi, amit el kíván adni, meghirdeti a címet, az érdeklődő odamegy és érdeklődik, agyal, hogy vajon kell-e neki pecabot, gumicsónak, hegesztőkészlet, vagy 6 össze nem illő teáscsésze. Időnként nagyon trágya dolgokat tesznek ki, de sokszor találni igazi kincseket is.
Na, szombaton hajnalban kopogtak Balázsék, hogy akkor irány Surány, első úti cél egy teniszklub volt, ahol kiszúrtam egy Jamie Oliver könyvet 50 centért. De csak mert kemény kötésű volt, ezért adták ilyen drágán :D Gyorsan fizettem és elporoltam, szerintem nem volt átgondolva a kis táblácska, hogy mit mennyiért adnak, pedig rákérdeztem, hogy ez is annyi-e, vagy csak a regényekre vonatkozik, de a néni azt mondta, annyi. Én meg vittem, mielőtt meggondolhatták volna magukat. Szinte soha nem főzök könyvből, de nézegetni nagyon szeretem, úgyhogy én már aznapra boldog voltam a zsákmánnyal.
A teniszklub után magánházakhoz mentünk, de kb 49 címre, tényleg nagyon sokra. Vettem levesestálakat féláron egy lomiban (azok is biztos bánják, hogy ennyiért odaadták) meg hihetetlen édes lapostányérokat. És 2 homokozóformát, mert tök olcsó volt, én meg hülye és valami szarságot is haza kellett hurcolni.

Állatira elfáradtam, mire hazaértünk, úgyhogy pihenésképpen takarítottam egy gyorsat, aztán megvacsoráltam a dagi macskás tányérból :D

Kedden elmentem az egyik itteni kórházba a vezető gyógytornásszal beszélgetni, hogy hát itt eszik-e vagy isszák az ilyesmit. Még jóóó egy hónapja jelentkeztem egy állásra, ők meg behívtak interjúra, ami annak ellenére, hogy nem engem választottak tök jó élmény volt. Még a sajnos nem nyert levélben írta a nő, hogy nyugodtan hívjam, ha szeretnék visszajelzést, vagy akármi kérdésem van, de ő elmegy szabadságra, majd utána. 2 hét után írtam neki, hogy ha pénzér nem is, de önkéntesnek nem lehetne-e menni, vagy csak ülni a sarokban és nézni, ígérem nem nyúlok semmihez. Sajnos erre nem volt ott lehetőség, de tök kedvesen felajánlotta, hogyha szeretnék menjek be beszélgetni, meg megmutatja milyen egy au kórház belülről. Én meg hát hogyne szerettem volna, így kedden sort kerítettünk a randira. Nagyon normális és kedves volt, kicsit megsimogatta a lelkem és a nulla önbizalmam, mert mondta, hogy nagyon tetszettem nekik, hogy őszinte vagyok és látszik, hogy nagyon gondoskodó természetem van, beleillenék nagyon a csapatba, de hát sajna nincs helyi tapasztalatom. Ők 3 hónapra kerestek valakit, és gondolom ebbe nem fér bele, hogy egy hónapig betanuljon valaki, mindegy is. Tudom, hogy ez a helyi tapasztalat az egyik legnagyobb szopás, de azért engem nagyon megvigasztalt, hogy nem azért nem kellettem, mert gyökér voltam, vagy mert hülyeségeket hordtam össze az interjún* Utána még csomó mindenről beszélgettünk, meg megmutatta az ortopédiai osztályt is, ahol egy kicsit hevesebben vert a szívem, meg kell valljam. A kórtermek belülről nem voltak hiperpuccosak, azért jobban néztek ki, mint otthon, de nem volt egy akkora csillogás. Az rendszer és a rendezettség volt nagyon más, tetszett, hogy mindenhova ki van téve alkoholos fertőtlenítő zselé (minden ágy végébe és a folyosón 5 lépésenként), gumikesztyű, maszk, fertőtlenítő rongyika több méretben. Van elkülönítő kórterem a fertőző betegeknek, az ajtón figyelmeztető tábla, hogy milyen védőeszköz ajánlott, ha bemész, plusz a kórlapon neon narancssárga matrica jelzi, ha valami extra van egy-egy beteggel. Allergia, fertőző betegség, aggresszív, akármi.
Minden beteg egyenzokniban nyomja, ez is neon narancs és olyan kis csúszásgátló pöttyök vannak rajta, ez szerintem állati vicces volt. Alapvetően a betegek és a dolgozók védelmére állati nagy hangsúlyt fektetnek és ez tök jó dolog.
Ellátott még a gyt egy csomó tanáccsal, mit hol nézzek, érdeklődjek és mondta, hogy az adatbázisukban benne vagyok, betettem a lábam a rejtett piacra :D Hurrá! Felvilágolt ugyanis, hogy higgyem csak el, a rejtett piac itt tényleg kiba nagy. Ezt már mondták mások is, de vhogy sose hittem, nem tudom miért, hiszen ez otthon is így megy. Ha valahova ember kell, akkor először a fiókot nézik meg, hogy milyen önéletrajzok vannak ott, körbetelefonálnak és ha senkinek se kell az állás, akkor hirdetik meg. Így most minél több fiókba kell bejutnom, meg kilépni a komfortzónámból. Aranyos volt, mert mondta, hogy ne legyek már ennyire szégyellős, meg visszahúzódó, nyomjam csak oda magam, senki nem lesz ideges, vagy morcos emiatt, a legrosszabb, ami történhet, hogy azt mondják, most épp nincs állás, de nem fognak haragudni. Nekem ez egy tök nagy visszahúzó erő, hogy ismeretlenül zaklassak kórházigazgatókat, meg vezető embereket, aztán rögtön feketelistás leszek, mert erőszakos vagyok :D Erről persze szó nincs, csak az én fejemben.

Utána összefutottam Karával, aki gyt tanuló, első éves és még a TAFE-ről ismerem, a szobatársa csoporttársam volt az angol tanfolyamon. Kértem tőle kölcsön könyvet, elmutogatta a könyvtárat, hogy bejönni bejöhetek egyedül, ha valami könyv kell, jöjjek nyugodtan, nézzem meg, aztán hívjam, ha ki akarom venni és ő kiveszi nekem. Mindezt úgy, hogy találkoztunk 3x és szinte nem is ismerjük egymást. Igyekszem nem visszaélni a bizalommal és a türelemmel, bár ennek a lánynak szerintem fát lehetne hasogatni a hátán. Azt szeretem benne, hogy ő eddig az egyetlen, aki megértette, hogy ha azt kérem javítsa ki a nyelvtani hibáimat, akkor tényleg szóljon (ausztrál a lelkem, nem akkora kihívás neki) és ennek megfelelően ha hülyeséget mondok kijavít, meg ha kell ugyanazt a dolgot 13x elmagyarázza. Pl, hogy mennyi alkohollal lehet vezetni és azt hogy mérem, elmondta 3x, de még mindig nem értem, nem mintha olyan fontos lenne, tekintve, hogy nem iszom sose :D
A könyvtártól mondjuk seggre estem, de nem nagyon volt idő nézelődni, mert mennem kellett tovább, Kara meg éhezett és volt még órája, szóval egy kevéske röhögés után elváltak útjaink, de biztos visszamegyek még turkálni.

Ezután átnyargaltam az egyetem west campusába (olyan felvágós vagyok, pedig azt se tudom, hogy előzőleg hol voltam :D ) Marietta is szerzett nekem egy könyvet kölcsönbe (köszönöm szépen a vizet is, meg a beszélgetést is, meg mindent is :)), szóval most el vagyok látva gyt könyvekkel, van mit nyálazni. Állati részletes mind a kettő, szerintem ha egy évig ülnék rajta se bírnám megtanulni, ha összeállítani 5 és egy ilyen könyvet, megtanulni mennyi? 40? 2 napja nyálazom őket és egyik pánikrohamból a másikba esek, hogy ez nekem nem fog menni, úristenúristen. Hagyjuk is.

Tegnap elvittem a kiskutyát kutyakozmetikushoz, mert már botrány volt, ahogy kinéz. Nem mondom, hogy nem izgultam, mert odabent iszonyú ugatás volt és alig értettem a kicsit melegnek tűnő pasit, hogy mi mennyi és hogy működik, valamint abban sem voltam biztos, hogy ő érti-e amit mondok. Szóval otthagytam a kutyát egész délelőttre és közben majd belehaltam az aggódásba, hogy a kutya felfordul, mert megint otthagytam valahol. Persze ilyesmi nem történt, egész csinos lett a fodrászolás végére, meg lett dicsérve, hogy jól viselkedett, aztán húzhattunk is el. Még az utcán is megállított minket egy mammer, hogy milyen típusú kutya, mert de édes és csinos :D Jutalomból lementünk a partra kicsit, a szép tiszta bundát homokba, sós vízbe, majd újra homokba panírozni, hogy helyrebillenjen a kiskutya lelkivilága. A kaland engem jobban megviselt, ő mikor meglátott az ajtóban már jól volt és az úton a part felé kiheverte, én izgultam csak magam halálra.


* életemben egy állásinterjún voltam még otthon, ahol én egy kukkot se szóltam, ledarálták, hogy mit kell csinálni, mennyi pénz, mi merről hány méter, majd a  végén megkérdezték, hogy tetszik-e... nagy tapasztalatom nincs ebben a játékban

Kicsit csendes voltam az utóbbi időben, tudom én is, de nem nagyon volt kedv írni, eléggé lassan haladnak a dolgok.

Először is, az iskolába járok és rátanulok a diplomámra út egyelőre semmivel sem tűnik járhatóbbnak, mint a hivatalos út. Van itt egy iroda, akik tulajdonképpen nem is tudom mivel foglalkoznak, valami oktatási/felvételi ügyintézős ofisz, az első rossz tapasztalat hivatalos ügyintézés során. Bebattyogtunk, felvázoltuk a problémát, amire a kedves fiatalember a maga elbűvölően pikírt stílusában előadta, hogy a diplomám alapján számolnak egy kreditátlagot és az adott pontszámmal indulok a felvételin. Itt máshogy van az osztályozás, 1-7-ig, vagy 0-7-ig, vagy nem is tudom, és nekem az 1-5-ig eredményeimet még át kell konvertálni az itteni rendszerbe. Kicsit furinak találom, hogy a bachelor diplomám alapján számolt eredménnyel megyek felvételizni egy szintén bachelor képzésre, de ezzel se tudok mit csinálni, ilyen és kész. A legviccesebb, hogy nem is kell relevánsnak lennie a diplomának, pl egy kommunikációs diplomával jelentkezhetnék gépészmérnöknek, és ha tiszta ötös a diploma, minden kekeckedés nélkül felvesznek gépészmérnöknek. Mondanom sem kell, milyen nagyszerű hangulatban jöttünk el. Aludtunk rá párat, aztán arra jutottunk, hogy jó, beadjuk, lesz, ami lesz, hát azért nem vazelines kettesekkel csúsztam át. Persze az online jelentkezős bizbasz nem volt valami egyértelmű, sikerült is elrontani, így bementünk újra az ofiszba, ahol most egy új ember volt, kicsivel kedvesebb, mint az első. Segített mit kell kijavítani, mit hozzak legközelebb, milyen papírt, viszlátás. Következő héten visszamentünk, minden papírral felszerelkezve, ismét a bunkó fiú volt a pult mögött, de szerencsére volt vele egy gyakornok, így szuperkedves és elbűvölő volt, normálisan válaszolt a kérdéseinkre. Mindent otthagytunk, most számolnak, leellenőrzik az egyetemet, hogy valóban létezik és azt tanítja, amit, és hogy egyáltalán. Ezen egy jó hónapot kotlanak, és december-január környékén derül ki, hogy felvettek-e, avagy sem.

Közben próbálkozok azért állást is találni, eddig nem sok sikerrel, megköszönik a fáradozásaimat meg az időmet, hogy jelentkeztem, befáradtam, fejem tetejére álltam, de mindig van egy szebb, jobb, köszönik szépen. Nem mondhatnám, hogy szétvet a boldogság, főleg, hogy minden pályázatra úgy rá tudok pörögni, mindről úgy érzem, hogy tyű, na ezt nekem írták ki és teljesen beleélem magam. Mindenben "jelet látok". Pl egy interjún a nő megkérdezte, hogy magyar-e vagy? Mondom ja, mire közli hogy, dzsonaod. Hogy mivan? Mire hangosabban megismétli, hogy dzsonaod. Hát azt neked is :D Aztán mikor megkérdeztem, hogy azmiaz (közben persze majd elájultam, hogy ez nagyszerűen indul, mert a második szavát sem értem) kisült, hogy jó napot-al akart köszöni, merthogy járt Budapesten és de tetszett neki. Persze ettől még nem kaptam meg az állást, de gondolkozom, hogy írok neki, hogy pénzért szívesen mesélek neki magyar dolgokat, ha már így odavan :D

Megérkeztek végre Andiék is. Őket még otthonról ismerte Arkadij, én menet közben ismerkedtem velük, és mikor megérkeztek Adelaide-be biztosítottam őket róla, hogy a legjobb környékre jöttek, segítettem eligazodni meg elmutogattam hogy mit, hol tudnak intézni. Sok segítséget nem kértek, nagyon önállóak és őrült sebességgel hasítanak előre :) Örülünk nekik, bővül az ismeretségi kör és jó érzés segíteni az "újaknak" még ha olyan fene sok dologban nem is tudunk, mert még mi is nagyon az elején vagyunk. Vicces ez így, mert már több, mint fél éve itt vagyunk, de ez az idő annyira gyorsan eltelt, hogy én még mindig azt érzem, hogy csak a múlthéten jöttünk.

Voltak itt Norbiék is pár napot, szörnyen örültünk nekik. Előtte beszereztünk mindenféle alváshoz szükséges alkalmatosságot (ezúton jelezném, hogy a K-mart-os single huzat rámegy az IKEA-s ágyneműre, hiába más a mérete papíron) és úgy vártuk őket, mint gyerek a karácsonyt (vagy én a karácsonyt, az egészen ugyanaz)
Csütörtök reggel érkeztek, kimentünk eléjük a reptérre, bolyongtunk egy sort, mert valahogy nem volt világos, hogy honnan jönnek az érkezők, végül sikerült a jó helyen letáborozni :) Én persze sírtam, mikor megérkeztek, olyan nagyon jó volt :)
Gyors reggeli után felkerekedtünk, hogy akkor belváros. Kicsit izgultam, hogy Sydney után ez uncsi lesz, de állításuk szerint nagyon tetszett nekik. Runde Mall, North Terrace, Botanic garden, könyvtár, múzeum, pályaudvar, kicsi eltévedés.

Jó sokat talpaltunk, be is fáradtunk rendesen, ezt még megfejeltünk egy bevásárlással is, így mire hazakavarodtunk már lógott a bélés rendesen. Hamar ki is dőltünk. Zserbó cuki volt, mert nem rontott be az ágyba Norbiékhoz, pedig a nyakamat tettem volna rá hogy kettejük között fog a féreg hortyogni.

Másnap Gogre wildlife park volt a menü, mert nem engedhettük Esztit úgy haza, hogy ne öleljen koalát. Odafelé láttunk "vad" koalát is, még sose láttunk ezelőtt, pedig nekem non stop pörög a fejem, ha kint van az állatos tábla, hogy hátha látok. Itt épp hogy elhaladtunk mellette, felpillantottam, hogy hátha és erre ott volt egy rakás a hihetetlen magasban. Elkezdtem sivalkodni, hogy ott vannak, ott vannak, mire Arkadij gyorsan félreállt, és már pattantunk is ki fotózni, meg bámulni :D A járókelők totál elmebetegnek néztek minket szerintem, de ezt nem lehetett nem sivalkodva meg röhögcsélve csinálni. Az út a vadasparkig szenzációs, már elsőre is tetszett tavaly, tiszta vadregényes, sajnos arról nincsenek képek, mert megállni nem nagyon lehet és a kocsiból fotózottak nem lettek valami jók. A park továbbra is nagy kedvenc, bár kicsit későn érkeztünk és az összes kenguru fetrengett csak, de egy két kekszért hajlandóak voltak odajönni és barátkozni.
A koalaölelésre jó korán odamentünk, mert azért volt tömeg és féltünk, hogy ha túl sokan vannak, akkor egy idő után nehogy azt mondják, hogy elfáradt a koala és megy pihenni. Ami azért sanszos, figyelnek, hogy ne csak te mulass jól, hanem a kisállat is. Jelentem, sikerrel jártunk, mindenki magához tudta ragadni a koalát :) Még mindig felfoghatatlan, hogy csak így megfoghatja az ember ezeket az állatokat, amiket csak képen meg tévében látott eddig. Jó, vagy az állatkertben, de ez így akkor is leírhatatlanul más.
Nagyjából az egész napot elvadasparkoztuk, késő délután még lementünk a partra sárkányozni, kutyázni, csak hogy biztosan jól aludjunk az éjjel. Itthon, vacsi után amíg ők Bourne rejtély maratont tartottak, addig én horgoltam egy epret gyorsan, bár Eszti Cthulhu-t szeretett volna, de az 3 nap és 3 éjjel, majd karácsonyra :D Ezután én ki is dőltem, de a fiatalok éjjel 2-ig pofáztak (állítólag, én mindeközben a tollasbálban múlattam az időt).
Szombaton későnkelés, reggeli kávé és tankolás után garázsvásárra mentünk, mert már rég voltunk, meg mert ilyet még úgyse láttak :P Sajnos az évszázad fogását nem találtuk meg, de azért nem jöttünk haza üres kézzel, azok nem is mi lettünk volna. Itthon még gyorsan képeket és filmeket cseréltünk és utána már indulni is kellett a reptérre.
Természetesen búcsúzáskor is bőgtem egy sort, irtó vacak volt, hogy menniük kell és ki tudja mikor találkozunk újra. Hazafelé elég szótlanok voltunk, kiüresedett az életünk. Az egész időszak olyan szürreális volt, hogy itt vannak, mi itt vagyunk, együtt turistáskodunk, de közben mi kicsit már itthon vagyunk (legalábbis tudjuk merre megyünk) ugyanakkor csomó olyan helyre is mentünk, ahol még mi sem voltunk. Fura, de jó érzés :) Most reménykedünk, hogy Eszti január-február tájékán jön Sydney-be és akkor már legalább egy országban leszünk, huhúú!

Trehány vagyok és lusta is írni, pedig történt pár dolog az elmúlt pár napban hétben.

Hosszú tervezgetés és szervezgetés után június 25-én pénteken befutott BePe és Melinda. BePét Arkadij régről ismeri személyesen is, én csak úgy szegről végről. Melindával még sosem találkoztunk korábban, de annyit leveleztünk, meg skype-oltunk is párszor, hogy teljesen úgy éreztem, mintha 1000 éve ismerősök lennénk. Az a hét amúgy is szenzációs volt a már ismert okok miatt, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak ambivalens érzéseim az érkezésükkel kapcsolatban. Egyrészt a hátam közepére nem kívántam senki ember fia társaságát, ugyanakkor viszont tudtam, hogy ez majd kiránt minket a nyomorból. Figyelemelterelésnek pedig nagyszerű volt, kitakarítottam, osztottam-szoroztam, hogy mit együnk-igyunk, mi hogy legyen.
Pénteken végül némi-nemű késéssel, de befutottak, nagyon örültünk nekik, jó vendégek voltak, vagy csak szörnyű éhesek, mert 2x is szedtek a vacsiból aztán fiúk-lányok külön megbeszéltük az élet fontos dolgait. Melindától kaptam kb 5 kiló citromot, egy csomó élesztőt, paradicsomlekvárt! Éjjel fél 1-ig beszélgettünk, amikor is rájöttünk, hogy bár megváltottuk a világot, azt még mindig nem találtuk ki, hogy szombaton hova menjünk kirándulni, így ráhúztunk még egy jó fél órát, de sehogyse sikerült megbeszélni :D

Másnap késő délelőtt aztán Melinda kijelentette, hogy Hahndorf, vagy Barossa valley, ebből lehet választani, ő Barossa valley-be akar menni :D Hát így esett, hogy ott kötöttünk ki, mert nekünk Arkadijjal tök mindegy volt, mert sehol se voltunk még a környéken (ami mondjuk botrány és a jövőben orvosolni kell). Barossa valley kb egy jó órányira van tőlünk, olyasmi, mint otthon a Balaton környéke Balaton nélkül, de van itt szőlő, egycsillió pincészet, kis falvak, dimbek-dombok, hegyek, borvidék. Mi nem vagyunk nagy borozók, de sétálni szeretünk meg kényelmes tempóban kirándulni, világot látni. A környéken sok pici "falu" van, mindegyikhez tartozik pár pincészet, kinéztünk egy szimpatikus települést, Tanundát a mindenek közepén, szereztünk térképet és nyakunkba vettük a várost. Bort is kóstoltunk, tudom, hogy mindenkit csak ez érdekel :D Sajnos a történet ezen a ponton válik unalmassá, én lószart se értek a borokhoz, nem is szeretem a szőlőnek semmiféle folyékony formáját, erről beszámolni nem tudok, hogy milyen az ausztrál bor. Vörös meg fehér, és ugyanolyan savanyú, mint otthon :D Persze azért vettünk, nehogymár úgy jöjjünk haza, üres kézzel, mint az amatőrök, vörös habzóbort* vett Arkadij, neki ízlett, szerintem csak a neve tetszett neki :)

Nightwatch sparkling shiraz

Ezután a pince után át szerettünk volna menni másikba, további borokat kóstolni, de valahol eltévesztettünk egy kanyart és csak mentünk, mentünk, odaérni mégse akartunk. Mondjuk én annyira nem bántam, mert remekül elbeszélgettünk Melindával, az idő baromi jó volt, jól esett gyalogolni is. Pár km után kezdtük úgy érezni, hogy ételhez kell jutni azonnal, különben felfaljuk a teheneket, akikkel találkoztunk, egy baromi nagy kerülővel visszakanyarodtunk a városba egy nagyon édes kis kávézóba. Sültkrumpli, hamburger, kóla, semmi fancy, de kaja ilyen jól tán még sosem esett, mint akkor :) Azóta is az almás chutney-ról álmodom, ami volt a hamburgerben.

Szombaton itt minden csak 5-ig van nyitva, sajnos el kellett hagyni a kandallós nagymamás kávézót, hogy még zárás előtt odaérjünk a másik pincészetbe, de ott szerencsére vártak minket és volt ott is kályha :) A többiek kóstolgattak, én a kályhára tapadtam és a házőrző fenevaddal barátkoztam.
Hazafelé valahogy csendesebb volt a csapat, befáradtunk, én majdnem be is aludtam.

Vasárnap itthon voltunk, piacoztunk, Anitáékhoz mentünk, leadtam neki egy pár citromot aztán a nap többi részében itthon agonizáltunk, filmeztünk, éltük a nyugdíjas életünket.

Hétfőn este még egyszer összefutottunk, BePéék kedd hajnalban indultak haza, így még egy közös vacsorát beiktattunk. Olasz éttermet szavaztak meg BePéék, előzőleg már letesztelték és jónak nyilvánították, az is volt :) Sütőtök levest és minestrone-t ettünk Melindával, félúton cseréltünk, a tök meglepően finom volt. A végén rákapok a tökre, meg az édesburgonyára, mostanában az is ízlik. Fura. Másodiknak rizikómentes calzone pizzát kértem, így sem ettem még, mert itt a félbehajtott pizzát meglocsolják bolonyai szósszal is. Hogy miért, azt nem tudom, elsőre furcsa volt, de meglepően jó, főleg amíg berágja magát az ember a töltelékig és nem csak a tésztát kell enni magában. Mindenesetre érdekes élmény volt, de már ezt a helyet is ismerjük, van itt is tőlünk nem messze egy üzletük. Fura volt, mikor elbúcsúztunk, mert ők Melbourne-ben laknak és hát mostanában nem valószínű, hogy utaznánk, ki tudja mikor találkozunk újra. Jól éreztük magunkat, örültünk nekik, hogy jöttek :)

Kedden megsütöttünk Arkadijjal 4! tepsi pogácsát, mert náluk a dogozóban mindig mindenki visz valami rágcsát, sütit, és úgy gondolta itt az ideje, hogy ő is vigyen. Na ennek jegyében gyártottunk 3 milliárd pogit én már sírtam a végére.

Szerdán be kellett mennem a suliba uzsonnaidőben, mert a tanfolyam végén kaptunk egy bizonyítványt is, Certificate IV in English Proficiency, bizonyhogy! és ez mostanra készült el (egy A/4-es papírról van szó, ami színesben van kinyomtatva, szóval semmi különleges) Konkrétan fogalmam sincs ez mire jó, szerintem semmire, kb annyit bizonyít, hogy tudok kommunikálni angolul. Mindegy, befáradtam, vittem pogit a tanáraimnak, hadd örüljenek. Bent persze volt nagy sivalkodás, gratulált mindenki mindenkinek, volt nagy összeborulás, jajdeörülünközés. Volt 3 mázsa szendvics, meg sütemény (cheesecake!!) és az egyik lány hozott valami Bangladesi méregerős borsós, pittyputtyot, na az marha jó volt. kicsit csevegtünk, beszélgettünk, azért jó volt látni a többieket. Biztos én vagyok hiperérzékeny, de közben azért olyan vacakul is éreztem magam, mert volt pár ember, aki még nem volt vizsgán mert parázik, hogy nem sikerül és rajtuk azért láttam, hogy örülnek is nekünk, de közben sajnálják is magukat és ez átragadt rám is, tökre együtt tudok velük érezni. Közben megkértek, hogy írjak pár szót hogy milyen volt a tanfolyam, mert még a tanfolyam elején csináltak rólam egy fényképet, ami majd felkerül az új honlapra és az alá kell egy pár sor :) Szóval híres leszek, csak ki kell várni :D
Arkadij munkahelyén is marha nagy sikere volt a pogácsának, befalták szempillantás alatt, hiába na, pogácsában jó vagyok.

Szombaton megint szociális életet éltünk, Daniék jöttek vacsira. Őket még otthonról ismerte Arkadij, kicsivel előttünk érkeztek és még a legelején meghívtak minket vacsira, most sikerült megszervezni, hogy ők is jöjjenek. Tepsis krumpli volt, gombával, kolbásszal, csirkemellel, összezacsálva, megsütve és aranygaluska (még tart a múltkori negyed kilós kocka :D ) Jók ezek a kis összejövések, ez hiányzik a legjobban, a bandázás.

Mindeközben újra horgolok. Találtam a neten egy technikát amigurumi néven, ami nekem új volt és persze azonnal beleszerelmesedtem, ha belepusztulok is megtanulom. Az egész úgy kezdődött, hogy kevés a poháralátétünk és az olcsó dohányzóasztalkánkon meglátszik a vizespohár hagyta nyom, már úgy néz ki, mint a szar, a további ocsmányodást megelőzendő kerestem horgolt poháralátétet és találtam is 2 cukit, amit muszáj volt legyártani. Aztán ugyanennek a lánynak a csatornáján találtam egyéb hiperédes cuccokat és most csak erre bírok gondolni :D

alma és narancs

* gondolom én, hogy az, javítson ki, aki ért hozzá

7

Egy hét múlva indulás... nagyon durva.

Ágoston aranyos volt, mert a havitalin azt mondta, tök jó, hogy ilyen összeszedett és nyugodt vagyok. Nem, nem, én sokkos vagyok :D :D

Felfoghatatlan, hogy ez tényleg történik, hogy velünk történik, és egy ilyen méretű változás történik. Emlékszem, hogy kiskamaszként és nem pestiként az volt a legvadabb álmom, hogy egyszer beutazom a Vágóhídig, veszek 2 villamosjegyet és végigmegyek a 2-es villamos vonalán oda-vissza. És ez 15 évesként, úgy hogy Pestre csak apuval jöttünk, kocsival, meg néhanéha az osztályommal valami kirándulásra, olyan hihetetlen bátor dolognak látszott, hogy nem is mertem soha megcsinálni.
Erre most fogom magam és elmegyek az országból, a kontinensről, az Óperenciás tengeren is túlra egy másik bolygóra.
Sokak szerint bátrak vagyunk, hogy ezt meg merjük lépni. Néha én úgy érzem, hogy a bátorság és a hülyeség közti választóvonal nagyon vékony, és mi átestünk a hülyeség oldalára :D

Csütörtökön voltunk havitalin, ami egyben volt nagyon jó és borzalmas is.
Nagyon jó volt és jól éreztem magam, mert mindenki eljött, hiszen egyben ez egy kis búcsúbuli is volt, bár ugye mi nem búcsúzunk senkitől :) Több új arc is volt, akikről tudtam kik, de sosem találkoztunk, ennek ellenére jól elbeszélgettünk, főleg Ausztrália volt a téma. A lányok erre mindig jobban rá vannak pörögve, a fiúk lerendezik a vízum, repjegy megvan? kérdéspárossal, a többi meg majd megoldódik. A lányoknak viszont 3 milliárd kérdésük van (nekem is persze) és jólesett mesélni, ezzel magamat is nyugtatgattam azt hiszem, hogy minden kontroll alatt áll :D Pedig dehogy! Borzalmas sokat beszéltem, a végére éreztem is a torkomat, nehéz volt a fiúkat túlordítani, amikor valami tudományos dologról beszélgettek (mondom náluk nem Au volt a téma)
Ugyanakkor rettentő rossz is volt, mert most egy jó darabig ez volt az utolsó ilyen tali. A résztvevők kivétel nélkül mind Arkadij barátai, rokonai és üzletfelei de úgy érzem, hogy a 9 és félév alatt az enyémek is lettek, elfogadtak, befogadtak és én is megszerettem őket. Ettől persze elfacsarodott a szívem hazafelé menet. Persze, ha jövünk haza még mindig találkozhatunk, de kezd nagyon nagyon szétszéledni a csapat és biztos nehéz lesz összeterelni mindenkit a világról ugyanabban az időben, de őszintén remélem, hogy nem lehetetlen.

Szívfájdalom csillapítás gyanánt pénteken átmentünk Norbiékhoz röhögni és melegszendvicset falni. Ez is hiányozni fog, de vigasztal a dolog, hogy féllábbal Norbis is kint van már, és ha egy kicsit már beilleszkedett, akkor jön utána Esztike is és onnan már csak másfél óra repülőútra lesznek :) Amíg közelebb nem költöznek :D de ezzel talán egy picit előreszaladtam, csak jó ezt a gondolatot dajkálni.

Így, így.

Nem tudok aludni, mert megint taknyos vagyok, meg betegecske, én nem tudom mi a túró van velem idén decemberben, de eddig tán 5 napot ha egészséges voltam. Ezt már nem lehet az oltásra fogni, gondolom nem tett jót a hidegben mászkálás, mikor a Szarjankót kerestük, abban reménykedem, hogy ez most nem tart el 2 hétig, bár a futkosásnak most a karácsony miatt úgyis lőttek, mert zárva a terem. Na nem mintha az utóbbi időben olyan csodásan ment volna, igazából tán még sose ment ilyen szarul, hiába, a betegség böjtje.

Pénteken voltam bent a melóhelyen, karácsonyi bulit tartottunk, ajándékoztunk, ettünk-ittunk, meg röhögtünk sokat. Kivételesen nem csipsz és süti volt a menü, hanem a kislányok hoztak salátákat, meg sajtot, csak nekem felejtettek el szólni, úgyhogy ilyesmivel nem készültem :D Mindegy, mert sütit úgyse sütöttem a Boriszkaland miatt, de délelőtt fasírtot kisütni jó lett volna, az csúszott volna a majonézes salik mellé. Sebaj, így is felüdülés volt és nagyon jól esett a zöldség a csipsz helyett. Az ajándékozás jól sikerült, nem azért de rémesen büszke voltam magamra, mert több ajándékötletet is adtam a lányoknak, amit meg is fogadtak, és volt is nagy sikoltozás, meg örömködés, hogy jaaaj pont ilyet akartam, meg jaj de klassz :D Jó érzés volt, pedig nem is én adtam :) Az én ajándékomnak is örültek, pedig az sem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Először vettem egy olyan üveget, (a fél lityis verziót, ami valamiért nincs a honlapon), ami nem néz ki annyira befőttesnek, gondoltam kidekorálom valahogy és megtöltöm mindenféle jóval, ami az elgyötört kezeknek jól esik. Körömágy ápoló olaj, kézkrém, körömreszelő, lakk, körömmatrica, ilyen lányos dolgok, mert akit húztam nagy körömfestegetős, szereti az ilyesmit.
Persze az üveg kicsi lett, a magassága volt kevés és nem tudtam rátenni a fedelét, ha beletettem mindent, ahhoz meg kicsi volt minden szempontból, hogy fektetve legyenek benne a cuccok, meg úgy bénán is nézett ki, úgyhogy a garázsban túrtam rendes befőttest. Nem olyan szép, de a célnak megfelel, feldíszítettem hópelyhes kontúrmatricával, szalagokkal és azt hiszem egészen jól sikerült, került mellé még pár apróság, és úgy láttam tetszett a kolleginának :) Jó kis karácsonyozás volt, szeretek visszajárni, úgy látom tényleg örülnek, én is örülök nekik, mikor búcsúzunk mindig kérdezik, mikor jössz megint? :D

Karácsonyozás után elszaladtam még pár helyre Arkadij ajándékáért, meg felhívtam a dokit is, hogy tudok-e aznap menni, az elmaradt randevúnk helyett, aranyosak voltak, mert beszorítottak a táncrendbe. Így lett 3 felesleges órám, amit nem tudtam mivel tölteni, hazamenni nem lett volna értelme, mert mire hazaértem volna kb fordulhattam is volna vissza, és annyira nem volt kedvem mászkálni se. Ténferegtem a Blahán, bementem a Müllerbe, szeretek oda járni, mert annyi mindenféle cucc van és jó kis időpocsékolás, most is elszaladt egy óra a semmivel, venni se vettem semmit (HŐS vagyok). Utána beültem a Mekibe olvasni, vicces volt, mert 2 egyetemista csajszi ült le mellém és az egyik éppen Sydney-be készült a faszijához, meg angolt tanulni és be volt szegény szarva. Nem akartam beleokoskodni nekik, így nem szóltam semmit, olvastam tovább, meg magamban vigyorogtam :) Olyan érdekes ez, biztos érzékenyebb vagyok erre az Ausztrália témára, de tényleg mindenhol szembejön.

A doki is lesokkolt, én voltam az utolsó és menet közben Arkadij is befutott értem, hogy ne kelljen buszoznom hazáig, beszélgettünk Ausztráliáról is sokat, meg a végén a doki a nyakamba borult, hogy sok sikert kíván, meg puszi meg vigyázzunk magunkra. Néztem is, hogy tán el is sírja magát :D Jó, szemét vagyok, igazából nagyon jól esett, aranyos doki nagyon és az a fajta, akihez ragaszkodik az ember, nem örülök, hogy nem tudom magammal vinni.

Tegnap állatorvosoztunk megint, anyósom cicáját vittük UH-ra, nagyon úgy fest, hogy nincs semmi baja a cicának és azért nem eszeget, mert a fogínye be van neki gyulladva, és ez, meg a 2 műtét egymás után okozza hogy lefogyott kicsit. Most szigorúan mérni kell a kajáját, hogy mennyit eszik egy nap, meg kap a fogára gyogyit, meglátjuk. Mindenesetre a kedve jó, játszani játszik, már fut, szalad, ugrik, csak fel kell hizlalni.
Állatozás után családoztunk, átjött Arkadij tesója konyhatechnikai továbbképzésre (hogyan kell töltött káposztát csinálni) beszélgettünk, röhögtünk és felzabáltuk a savanyúkáposzta készletet :) Jó volt, valamiért tök ritkán találkozunk és olyankor is valaki mindig rohan, rég nem beszélgettünk ennyit.

Ma másik tesózás lesz a progi, meg takkerolás, utolsó kimaradt cuccok megvásárlása, aztán holnaptól sütés főzés :) A gyümölcskenyeret nagyon várom, általában még ki se hűl, de már nincs egy morzsa se belőle.

Ma voltunk Borisszal is állatorvosnál, megvizsgálta, megröntgenezte, van jó és rossz hír is. Jó hír, hogy a csontosodás előrehaladottabb állapotban van, mint anyósom cicájánál, holott Borcsi egy évvel fiatalabb, úgyhogy a doki szerint ezzel nem lesz baj, néhány ízületnél le be is záródott neki a növekedési zóna, pár van nyitva, de azoknál is egy vékonyka vonal jelzi csak. A rossz hír, hogy diszpláziás mind a 2 csípője szegénynek, és ez idős korában okozhat majd bajokat, főleg arthrózist. Egyelőre teendő nincsen, mert jó állapotban vannak az ízületek, jó az izomzata, ideális a testsúlya (erre is figyelni kell) sok mindent nem tudunk tenni. Vázoltuk a dokinak a helyzetet, hogy utazunk és visszük a cicapöcköt is, véleménye szerint nincs akadálya, nem fenyeget a veszély, hogy megérkezés után 3 hónappal műteni kellene. Szóval egyik szemünk sír, a másik nevet, bár azért annak nagyon örülünk, hogy akut probléma nincsen és fájdalmai sincsenek a cirmaléknak.

A hétvége nagy részében macskáztam, anyósomnak dolgoznia kellett, úgyhogy macskaszitterkedtem nála. Nem volt életem legszebb 2 napja, de túl vagyunk rajta. Vasárnap konkrétan azt hittem estére annyi a cicának, nagyon rosszul volt, ráadásul pisilni se pisilt akkor már 2 napja, úgyhogy reggel nyitáskor már az állatdokinál toporogtunk, hogy csináljon valamit. Kiderült, hogy csak félig van tele a hólyagja, meg ilyenkor belefér, ha sokáig nem pisil, végül ez a kérdés hétfőre oldódott meg magától, de addig azért izgultam, hogy mi lesz (pénteken délben műtötték, és hétfő reggel pisilt először, durva). Szegény nehezen viseli a gallért, de hát ez van. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem könnyebbültem meg, mikor kiderült, hogy Borisznak nincs ilyesmi baja, és ha műteni is kell az is sok év múlva lesz, azt hiszem be is diliznék, ha most kellett volna. 

Szombaton délután átmentünk Norbiékhoz bandázni, a fiúk otthagytak minket Esztiket, tök jót beszélgettünk, kiveséztük a gyerek témát és elmondhatatlanul megnyugtató volt. Ugyanúgy gondolkozunk a gyerekvállalásról mind a ketten, és annyira felszabadító volt végre valakivel úgy beszélni erről, hogy nem feszengek, hogy mikor kezd el csesztetni, hogy tik-tak-tik-tak, és ugyanúgy gondolkozik, ugyanazon a véleményen van, mint én :D Jó volt, jól éreztük magunkat nagyon, Arkadijt megint féltékennyé tettem, mert valamiért Malac megint kipécézett magának ölikézésre ( 2x is!! :D ), még a végére szerelembe esünk egymással :D 

Hétfőn beszéltünk a Crown-al, 31-én jönnek felmérni, hogy mennyi cuccal számoljanak, aztán november 11-én rámolnak össze és útnak indul a motyónk. A hét többi részében felmérem, hogy mi az amit viszünk, bár nagy része fejben már megvan, de kell egy lista, meg végigjárok minden szekrényt, mert a fele így is kihullik a fejemből, hogy mire bólintottam rá, hogy jöhet. Rohadt nehéz ez, nem bánnám, ha nyernénk a lottón és azzal megoldódna ez a mit vigyünk kérdés (is) :)

Három napja próbálom megírni ezt a bejegyzést, több kevesebb sikerrel. Annyira sok minden történik most megint egyszerre, hogy csak kapkodom a fejem és reménykedem, hogy minél előbb túl leszek rajtuk.

Hajaj, azt se tudom hol kezdjem, talán az elején...

Először is, túléltem a laktózérzékenységi vizsgálatot. A laktózivós napon semmiféle tünetet nem produkáltam, és a fújkált eredményeim is tökéletesek voltak. Az eredményes papír nekem sokat nem mond, mert csak számok vannak rajta, meg az a mondat, hogy normális laktóz felszívódás. Most várok, mert a gasztrós néni nem rendel ebben a hónapban már, kell kérnem egy időpontot, úgy örülök, mert tutibiztos gyomortükrözésre fog küldeni. Inkább nem is gondolok rá, mostanában úgyis mindenféle halálos kórságokat vizionálok.

Pénteken egésznapos vásárlásra mentem, nem annak terveztem, de az lett. Szombaton volt apuék esküvője és arra kellett valami ruhát szereznem. Találtam is, de persze kellett cipő is, meg harisnya, és ez normál esetben nem is lett volna 4 órás program, de sikerült belefutnom a Glamour napokba és mindenhol fürtökben lógtak az emberek, egymást taposták egy-egy pólóért, komolyan mondom ijesztő volt. Aztán persze a próbafülkénél kígyózó sorok, a pénztáraknál ugyanez a köbön. Emellé még 43 fokos hőség, én persze beöltözve, mert kint meg hideg volt, őszintén mondom, utáltam minden percét ennek a vásárlásnak. A végén azért sikerült mindent szerezni, de akkor is, blöeee, most vagy egy évig nem akarok ruhát venni. Főleg szép ruhát nem :D

Szombaton délelőtt állatorvosnál kezdtünk, anyósom cicáját vittük, nagyon furcsán járt, nem akart a hátsó lábára állni rendesen. A doki nem talált nála semmit, így hazaengedett minket. Ezután elhúztunk az esküvőre, ami a vártnál jobban sikerült. Sok olyan ismerőssel találkoztam, akik gyerekkorom óta ismernek, de nem találkoztunk legalább 10 éve, és bevallom borzasztóan féltem, hogy jön majd az ilyenkor szokásos, jaaaj milyen nagyot nőttél, kész felnőtt vagy, óóó  férjhez mentél, aztán meg a sértődés, hogy nem hívtam meg őket (hiszen nem tartjuk a kapcsolatot), meg majd megy a kioktatás a kivándorlással kapcsolatban, meg hogy örökre megyünk-e, meg az összes többi ilyen kínos kérdés, és szituáció, amire rohadtul nem vágytam. Szerencsére nem volt ilyen, egyedül a nagynéném kérdezgetett, őt valamiért nagyon izgatja, hogy megyünk, nem igazán értem, miért, mert eddig se beszéltünk nagyon, ezután se fogunk, szóval érthetetlen ez a nagy érdeklődés hirtelen.
A szertartás szerintem szép volt, a lagzi nyugis, beszélgetős, nevetgélős, végülis jól éreztem magam és sokkal jobban alakult, mint számítottam. A lelki részét meg majd kialszom, elég furcsa érzés volt a saját apám esküvőjén ülni.

Vasárnap délelőtt állatorvoshoz mentünk megint, ezúttal a mi öregebbik cicánkat vittük, akinek feldagadt a fél feje, mintha méh csípte volna meg. A doki azt mondta, hogy tályog van a fején, ki kell nyitni. Szuper, bekábította a cicát, kitisztította a sebét, aztán jöhettünk is haza, itthon mosogatni kellett neki, meg antibiotikummal tömni. Most már jól van, kiürült szépen a tályog, szegény a leborotvált fejével meg a nagy vágással a pofáján olyan, mint Frankenstein macskája. Délután kivártuk, hogy a macska teljesen visszajöjjön az LSD trip-ből és mikor már észnél volt leléptünk Péterékhez bandázni. 100 éve próbálunk találni egy időpontot, ami mindenkinek oké, végre sikerült és nagyon jól éreztük magunkat, sokat röhögtünk, meg beszélgettünk.

Hétfőn már nem is emlékszem mit csináltunk, nesze nekem halogatás.

Kedden vásárolni mentünk, meg ügyeket intézni, többek között visszakártyásítottam a mobil előfizetésem, mert nem használtam ki az előfizetést, viszont cserébe minden hónapban egyre több lett a telefonszámlám, holott az alap lebeszélhető összeget se beszéltem le. Rendes volt a pasi a T-mobile-nál, csak egy kicsit próbált győzködni, de mondtam hogy nincs szükségem előfizetésre és hosszútávon úgyis a kártyás kell. Utána hazafelé beszaladtunk a Hervis-be, apa mondta, hogy nagy leárazások vannak a bicajokra, gondoltam körülnézni még nem kerül semmibe. Na, ez igaz, de aztán sajnos elkövettem azt a hibát, hogy egy cangira rá is ültem és kicsit bicajoztam az üzletben, innentől meg nem bírtam magammal. Egy ideje agyalok rajta, hogy kéne venni bicajt, mert Adelaide-ben rengeteg embert láttunk bringázni és sok helyen van biciklis sáv az utakon, mikor ott voltunk teljesen bezsongtam, hogy én itt bicajjal akarok közlekedni (Bp-en is próbálkoztam vele egy időben, de a Nagykörúton nem annyira volt komfortérzetem a kocsik között). Szóval az elhatározás megvolt, már csak a megfelelő drótszamarat kellett megtalálni, de ahova először mentünk, ott nem volt semmi, ami tetszett volna így hazajöttünk. Itthon rátapadtam a netre és a Hervis katalógusára, ahol ki is néztem pár típust, ami tetszett, pár telefon és indultunk anyósommal a Mammutba-n lévő üzletükbe. Az ottani eladó nagyon bunkó volt, meg a felhozatal is elég gyér volt, hamar mentünk is tovább. Igazából nekem úgy elvette az eladó a kedvem, hogy haza akartam menni, csak anyósom mondta, hogy az Árkád hazafelé úgyis útba esik, oda még menjünk be. Így is történt, és milyen jól tettük :) Egy szuperkedves eladó volt ott, beállította nekem a kinézett cangit, kipróbáltam, virultam és mivel tesóm is (őt szakértőnek vittem, 3 évig volt biciklis futár és ő kicsit komolyabban nézi a bringákat, nem csak úgy, hogy deszéppiros, eztakarom! :D ) rábólintott, megvettük a kis aranyost.

Szerdán délelőtt lázban égtem, vártam a delet, akkor lehetett menni a cangiért, úgy volt, hogy szépen hazatekerek az Árkádtól, de az időjárás közbeszólt. Ordenáré, gusztustalan idő volt, szakadt az eső egész nap és szeled, hideg idő volt, így meg kellett várni anyósomat, hogy hazaérjen, mert csak az ő kocsijába fért be a járgány. Délután el is hoztuk, aztán szaladtunk tovább állatorvoshoz az ő cicájával megint.
Morisz szombat óta sántikált ugye, és úgy tűnt egyre vacakabbul van, anyósom felvette a kapcsolatot a cica tesójának a gazdijával, és kiderült, hogy a tesócicának fejlődési rendellenessége van, ami miatt már 2x műteni kellett. Ennek akartunk utána járni Morisznál is, meg hogy miért sántikál. Nagyszerű híreket kaptunk az állatdokitól: a cicának mind a 2 csípőízülete defektes, a csonton belül van egy növekedési zóna, ami porc szerű szövet és idővel elcsontosodik (ez az embernél is így van) de Morcsinak nem csontosodott el, le is vált neki a csontról. Ez a csodálatos fejlemény ráadásul mind a 2 csípőjében megtörtént, és ha ez még nem lenne elég, az egyik térdében elszakadtak a keresztszalagok, valószínű a nyomi mozgás miatt, amivel a csípőjét próbálta védeni. Szegénynek őrült fájdalmai vannak, úgyhogy a doki azt mondta pénteken mindenképpen műteni kell. Öröm az ürömben, hogy ez a csontosodási gond csak a csípőjét érinti és ha megműtik mind a két oldalt, onnantól megint üzemképes lesz a cica és boldogan élhet még 15 évig. Amin izgulhatunk még, hogy nem tudjuk, hogy Borisznak is van-e ilyen baja. Nem testvérek, de ugyanattól a tenyésztőtől van. (azt mondta a doki, hogy ez egyértelműen tenyésztési hiba, hogy egy alomnyi cicának ugyanaz a baja, ez az aljas rohadék tenyésztő remélem a pokol egy külön bugyrában fog elrohadni)
Borisznál azért is para, mert őt vinni akarjuk, és ha ott jön elő ez a gond, akkor fogalmam sincs mi lesz, mert ez itthon se két fitying, gondolom kint ennek a csilliószorosa, ráadásul nem is ismerünk ott állatorvost, és ez nem egy sima mezei műtét, amit minden sarkon megtudnak csinálni, mint mondjuk egy ivartalanítást. Mi van, ha kivisszük, aztán ott nem tudjuk neki a megfelelő ellátást biztosítani, mert nincs rá pénz, vagy mert nincs olyan doki, és csak szenved, meg lenyomorodik? :(
Megkérdeztem a dokit és azt mondta, hogy vigyük be, megvizsgálja és megröntgenezi és akkor okosabbak leszünk, mert nagyjából látszik, hogy hol tart neki ez a csontosodási folyamat. Sajnos nem lehet 100%-ig kizárni a dolgot így sem, de legalább valami. Ettől most aztán kivan az egész család, halálra aggódjuk magunkat a macskákért :( Tuti nekem nem kell gyerek még egy jó darabig, ettől is őszülök elég rendesen.