Három napja próbálom megírni ezt a bejegyzést, több kevesebb sikerrel. Annyira sok minden történik most megint egyszerre, hogy csak kapkodom a fejem és reménykedem, hogy minél előbb túl leszek rajtuk.

Hajaj, azt se tudom hol kezdjem, talán az elején...

Először is, túléltem a laktózérzékenységi vizsgálatot. A laktózivós napon semmiféle tünetet nem produkáltam, és a fújkált eredményeim is tökéletesek voltak. Az eredményes papír nekem sokat nem mond, mert csak számok vannak rajta, meg az a mondat, hogy normális laktóz felszívódás. Most várok, mert a gasztrós néni nem rendel ebben a hónapban már, kell kérnem egy időpontot, úgy örülök, mert tutibiztos gyomortükrözésre fog küldeni. Inkább nem is gondolok rá, mostanában úgyis mindenféle halálos kórságokat vizionálok.

Pénteken egésznapos vásárlásra mentem, nem annak terveztem, de az lett. Szombaton volt apuék esküvője és arra kellett valami ruhát szereznem. Találtam is, de persze kellett cipő is, meg harisnya, és ez normál esetben nem is lett volna 4 órás program, de sikerült belefutnom a Glamour napokba és mindenhol fürtökben lógtak az emberek, egymást taposták egy-egy pólóért, komolyan mondom ijesztő volt. Aztán persze a próbafülkénél kígyózó sorok, a pénztáraknál ugyanez a köbön. Emellé még 43 fokos hőség, én persze beöltözve, mert kint meg hideg volt, őszintén mondom, utáltam minden percét ennek a vásárlásnak. A végén azért sikerült mindent szerezni, de akkor is, blöeee, most vagy egy évig nem akarok ruhát venni. Főleg szép ruhát nem :D

Szombaton délelőtt állatorvosnál kezdtünk, anyósom cicáját vittük, nagyon furcsán járt, nem akart a hátsó lábára állni rendesen. A doki nem talált nála semmit, így hazaengedett minket. Ezután elhúztunk az esküvőre, ami a vártnál jobban sikerült. Sok olyan ismerőssel találkoztam, akik gyerekkorom óta ismernek, de nem találkoztunk legalább 10 éve, és bevallom borzasztóan féltem, hogy jön majd az ilyenkor szokásos, jaaaj milyen nagyot nőttél, kész felnőtt vagy, óóó  férjhez mentél, aztán meg a sértődés, hogy nem hívtam meg őket (hiszen nem tartjuk a kapcsolatot), meg majd megy a kioktatás a kivándorlással kapcsolatban, meg hogy örökre megyünk-e, meg az összes többi ilyen kínos kérdés, és szituáció, amire rohadtul nem vágytam. Szerencsére nem volt ilyen, egyedül a nagynéném kérdezgetett, őt valamiért nagyon izgatja, hogy megyünk, nem igazán értem, miért, mert eddig se beszéltünk nagyon, ezután se fogunk, szóval érthetetlen ez a nagy érdeklődés hirtelen.
A szertartás szerintem szép volt, a lagzi nyugis, beszélgetős, nevetgélős, végülis jól éreztem magam és sokkal jobban alakult, mint számítottam. A lelki részét meg majd kialszom, elég furcsa érzés volt a saját apám esküvőjén ülni.

Vasárnap délelőtt állatorvoshoz mentünk megint, ezúttal a mi öregebbik cicánkat vittük, akinek feldagadt a fél feje, mintha méh csípte volna meg. A doki azt mondta, hogy tályog van a fején, ki kell nyitni. Szuper, bekábította a cicát, kitisztította a sebét, aztán jöhettünk is haza, itthon mosogatni kellett neki, meg antibiotikummal tömni. Most már jól van, kiürült szépen a tályog, szegény a leborotvált fejével meg a nagy vágással a pofáján olyan, mint Frankenstein macskája. Délután kivártuk, hogy a macska teljesen visszajöjjön az LSD trip-ből és mikor már észnél volt leléptünk Péterékhez bandázni. 100 éve próbálunk találni egy időpontot, ami mindenkinek oké, végre sikerült és nagyon jól éreztük magunkat, sokat röhögtünk, meg beszélgettünk.

Hétfőn már nem is emlékszem mit csináltunk, nesze nekem halogatás.

Kedden vásárolni mentünk, meg ügyeket intézni, többek között visszakártyásítottam a mobil előfizetésem, mert nem használtam ki az előfizetést, viszont cserébe minden hónapban egyre több lett a telefonszámlám, holott az alap lebeszélhető összeget se beszéltem le. Rendes volt a pasi a T-mobile-nál, csak egy kicsit próbált győzködni, de mondtam hogy nincs szükségem előfizetésre és hosszútávon úgyis a kártyás kell. Utána hazafelé beszaladtunk a Hervis-be, apa mondta, hogy nagy leárazások vannak a bicajokra, gondoltam körülnézni még nem kerül semmibe. Na, ez igaz, de aztán sajnos elkövettem azt a hibát, hogy egy cangira rá is ültem és kicsit bicajoztam az üzletben, innentől meg nem bírtam magammal. Egy ideje agyalok rajta, hogy kéne venni bicajt, mert Adelaide-ben rengeteg embert láttunk bringázni és sok helyen van biciklis sáv az utakon, mikor ott voltunk teljesen bezsongtam, hogy én itt bicajjal akarok közlekedni (Bp-en is próbálkoztam vele egy időben, de a Nagykörúton nem annyira volt komfortérzetem a kocsik között). Szóval az elhatározás megvolt, már csak a megfelelő drótszamarat kellett megtalálni, de ahova először mentünk, ott nem volt semmi, ami tetszett volna így hazajöttünk. Itthon rátapadtam a netre és a Hervis katalógusára, ahol ki is néztem pár típust, ami tetszett, pár telefon és indultunk anyósommal a Mammutba-n lévő üzletükbe. Az ottani eladó nagyon bunkó volt, meg a felhozatal is elég gyér volt, hamar mentünk is tovább. Igazából nekem úgy elvette az eladó a kedvem, hogy haza akartam menni, csak anyósom mondta, hogy az Árkád hazafelé úgyis útba esik, oda még menjünk be. Így is történt, és milyen jól tettük :) Egy szuperkedves eladó volt ott, beállította nekem a kinézett cangit, kipróbáltam, virultam és mivel tesóm is (őt szakértőnek vittem, 3 évig volt biciklis futár és ő kicsit komolyabban nézi a bringákat, nem csak úgy, hogy deszéppiros, eztakarom! :D ) rábólintott, megvettük a kis aranyost.

Szerdán délelőtt lázban égtem, vártam a delet, akkor lehetett menni a cangiért, úgy volt, hogy szépen hazatekerek az Árkádtól, de az időjárás közbeszólt. Ordenáré, gusztustalan idő volt, szakadt az eső egész nap és szeled, hideg idő volt, így meg kellett várni anyósomat, hogy hazaérjen, mert csak az ő kocsijába fért be a járgány. Délután el is hoztuk, aztán szaladtunk tovább állatorvoshoz az ő cicájával megint.
Morisz szombat óta sántikált ugye, és úgy tűnt egyre vacakabbul van, anyósom felvette a kapcsolatot a cica tesójának a gazdijával, és kiderült, hogy a tesócicának fejlődési rendellenessége van, ami miatt már 2x műteni kellett. Ennek akartunk utána járni Morisznál is, meg hogy miért sántikál. Nagyszerű híreket kaptunk az állatdokitól: a cicának mind a 2 csípőízülete defektes, a csonton belül van egy növekedési zóna, ami porc szerű szövet és idővel elcsontosodik (ez az embernél is így van) de Morcsinak nem csontosodott el, le is vált neki a csontról. Ez a csodálatos fejlemény ráadásul mind a 2 csípőjében megtörtént, és ha ez még nem lenne elég, az egyik térdében elszakadtak a keresztszalagok, valószínű a nyomi mozgás miatt, amivel a csípőjét próbálta védeni. Szegénynek őrült fájdalmai vannak, úgyhogy a doki azt mondta pénteken mindenképpen műteni kell. Öröm az ürömben, hogy ez a csontosodási gond csak a csípőjét érinti és ha megműtik mind a két oldalt, onnantól megint üzemképes lesz a cica és boldogan élhet még 15 évig. Amin izgulhatunk még, hogy nem tudjuk, hogy Borisznak is van-e ilyen baja. Nem testvérek, de ugyanattól a tenyésztőtől van. (azt mondta a doki, hogy ez egyértelműen tenyésztési hiba, hogy egy alomnyi cicának ugyanaz a baja, ez az aljas rohadék tenyésztő remélem a pokol egy külön bugyrában fog elrohadni)
Borisznál azért is para, mert őt vinni akarjuk, és ha ott jön elő ez a gond, akkor fogalmam sincs mi lesz, mert ez itthon se két fitying, gondolom kint ennek a csilliószorosa, ráadásul nem is ismerünk ott állatorvost, és ez nem egy sima mezei műtét, amit minden sarkon megtudnak csinálni, mint mondjuk egy ivartalanítást. Mi van, ha kivisszük, aztán ott nem tudjuk neki a megfelelő ellátást biztosítani, mert nincs rá pénz, vagy mert nincs olyan doki, és csak szenved, meg lenyomorodik? :(
Megkérdeztem a dokit és azt mondta, hogy vigyük be, megvizsgálja és megröntgenezi és akkor okosabbak leszünk, mert nagyjából látszik, hogy hol tart neki ez a csontosodási folyamat. Sajnos nem lehet 100%-ig kizárni a dolgot így sem, de legalább valami. Ettől most aztán kivan az egész család, halálra aggódjuk magunkat a macskákért :( Tuti nekem nem kell gyerek még egy jó darabig, ettől is őszülök elég rendesen.