Nincs valami nagy kedvem blogolni mostanában (se), valahogy elég kedvetlen vagyok. Biztosan téli depresszióm van, vagy tavaszi fáradtság, nem tudom eldönteni, mivel azt sem tudom milyen évszakban vagyunk. Hivatalosan már tavasz van, de az időjárás még elég rapszodikus. Időnként tényleg tavaszias, de sokszor förtelmes. Eső, szél, hideg. Most kellemes a hőmérséklet, viszont olyan szél van, hogy leszedi az ember fejét, cserébe viszont néha kisüt a nap. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a 40 fokra vágyom, mert nem, de azért egy fini 30 már hiányzik.

Múlthéten nagylány voltam és beregisztráltam a kutyát az illetékes hivatalnál. Minden kutyát be kell jelenteni, különben bünti jár érte, viszont kedvezmény jár a chipezett, ivartalanított, jólnevelt állatért. Ebből kettőnek meg is feleltünk, sajnos Zserbónak nincs papírja róla, hogy jó gyerek, bemondásra meg nem hiszik el, de annyi baj legyen, évente így $30 a regisztrációs díj, valahogy kigazdálkodjuk majd. Állatira felkészültem, vittem minden iratát a kutyának, mert azt gondoltam, hogy ha a jólneveltségről vinni kell papírt (kutyaiskola ad oklevelet az alap engedelmességből levizsgázott ebeknek, ez otthon is így van), akkor biztos minden egyebet is igazolni kell. Egy csöppet túlreagáltam, az egész egy A/4-es indigós nyomtatvány, amin kb a kutya adatait kell megadni, chipszámot, beikszelni, hogy ivartalanított, cím, telefonszám. Semmit nem kért el a néni, egyedül a chipszámot ellenőrizte le az állatútlevél alapján, de ennyi erővel egy sajtpapírt is az orra alá nyomhattam volna, hogy ez a chipszám. Az egész nem tartott tovább 10 percnél, azért volt ennyi, mert beálltam a JP-hez álló sorba, mert nem tudtam, hogy ők oda várnak, viszont a kutyaiktatós ablak meg üres.

Közben kaptam egy emilt a szakmaelismerősöktől, miszerint megfelelek és mehetek írásbelire, de csipkedjem magam, mert minnyár lemaradok a jelentkezésről. Csipkedtem magam, befizettük, feladtam, ellenőriztem, hogy odaért-e, válaszlevelet olvastam, miszerint ez már hivatalos, decemberben mehetek. Szupcsinger, annyira, de annyira nagyon várom, és olyan klassz lesz, hogy ihaj. Nem. Nem várom, és ha rágondolok konkrétan a hányinger és az ájulás kerülget egyszerre. Felvettem a kapcsolatot 1-2 emberrel, aki hasonlóan szerencsés, mint én, de már előbbre járnak a folyamatban, hogy mire lehet számítani. Semmi jóra természetesen, viszont több opció is van, ezeknek járunk utána. Azt nagyon nem szeretem itt, hogy a hivatalok nem igazán szeretnek információt kiadni addig, amíg bele nem rángattak valamibe és ki nem fizetted érte a valag pénzt. Most felmerült egy sokadik opció, amiről én még soha nem hallottam, hogy van ilyen, de szombaton beszéltem egy hihetetlen segítőkész fiúval, aki így csinálta a honosíttatást. A lényege dióhéjban, hogy becsattogok egy egyetemre, odaadom nekik minden iratomat, papíromat, mire ők mondanak egy árat és egy időtartamot, amit még rá kell tanulnom a diplomámra, hogy szerintük is egyenértékű legyen a helyiekével (ez ugyanúgy Bachelor lenne, nem Masters, viszont rövidebb ideig is tartana és olcsóbb is lenne ugyi, mint egy Masters, elméletileg).
Ez az opció azért tetszik nekem és nagyon nagyon hajlok rá, hogy ezen az úton induljak (bár még az egyetemre nem mentem be megérdeklődni, hogy eztmostígyhogy) mert így az alap (nem)tudásomra tanulnék helyi dolgokat és a végén az újonnan tanult dolgokból kell vizsgázni azoknál az embereknél, akik tanítottak. Ezt kevésbé érzem lutrinak, hogy vagy átmegyek, mert tanultam (otthon) vagy nem, mert soha nem is hallottam bizonyos módszerekről (mint az a fent említett sráccal történt beszélgetés során kiderült. Édes volt, mondta, hogy ne fossak be, ő se tudta mi ez, de itt ez a divat, tudni kell... kiváló) amiket viszont magamtól nem tudok megtanulni, mert azért ez nem horgolás, hogy a youtube-ról képezzem magam. Sajnos ez még csak elméleti nagyon, de drukkolok magamnak, hogy járható út legyen.

Ma megint állatorvoshoz mentem, elvittem a kutyafülét, mert időnként "szánkózik" a popiján én meg besokkoltam, hogy biztos férges. Aztán kiműveltük magunkat Dr. Google segítségével és arra jutottunk, hogy vagy a bűzmirigye van neki tele, vagy férges, szóval mindenképp állatdoki kell. A recepciós knowitall kislány elmondta, amit eddig is tudtam, h vagy ez, vagy az, és hogy akarom-e hogy orvos megnézze a kutyinkót. Hát őőő, nem csak ingyenes tanácsadásra jöttem és majd otthon kiűzöm belőle a férgeket fokhagymával és a bűzmirigyét is pikkpakk megműtöm, persze hogy akarok orvost. A doki elmondta megint, hogy féreg vagy mirigy, itt már forgattam a szemem, hogy tudom, tudom, inkább tán egy pillantást vessen a kutya seggére és akkor az egyiket rögtön ki is zárhatjuk. Na egy szó, mint száz, megvizsgálta, persze a mirigy nyert, kinyomkodta, meg bespricnizte a kutya popsiját valami illatosítóval és biztos, ami biztos alapon kaptunk féreg elleni bogyit is, lassan úgyis aktuális, mert márciusban kaptak utoljára. Közben elbeszélgettünk, hogy honnan jött a kutyi, beszél-e angolul, mit csinálunk, szeretünk-e itt, hát nem rémes milyen volt az idei tél? A vizsgálat végén próbálta lekenyerezni a mutyit egy kis jutalomfalattal, de az én féregtestűmet nem olyan fából faragták, nem ette meg, muhahaha :D Le is mérték a malacot, van rajta egy kis felesleg, hiába nem szeret sétálni, kénytelen lesz, mert így nem maradhat.

Most mindenki csendespihenőzik végre, délelőttönként megy a ki-be rohangálás, olyankor szokott a szomszédból átjönni a kis vörös, akinek mindenki nagyon örül, úgyhogy már reggel 8kor verik a teraszajtót a mieink, hogy engedjem már ki őket. Ha kint vagyunk, 10 percen belül megjelenik a kis szaros, akkor megy a pürcögés meg kedveskedés, már nem fél a kutyától se, az meg szerintem azt hiszi, hogy a vörös is itt lakik. Nyalja, szagolja, a cica meg dörgöli magát a kutyához, tegnap a piszok be is invitálta magát a nappaliba, holnap meg már tán kosztolni is átjár.

Na tessék, most meg esik.