Nem egy szép nap a mai sajnos. Igazából, ha őszinte akarok lenni, éreztem, hogy nem lesz az, de remélni mindig lehet. Ebből már egyértelmű, hogy nem sikerült a vizsga, vagyis nem úgy, ahogy szerettem volna. Sajnos semmivel sem lettem okosabb, sőt ha lehet, még inkább elbizonytalanodtam, hogy tudok-e egyáltalán angolul, vagy sem. Nem akarom részletezni, de ritka szarul sikerült, és mindez olyan váratlanul ért, mintha legalábbis kaptam volna 2 pofont és leöntöttek volna jeges vízzel. Úgy jöttem el a vizsgáról, hogy akár meg is lehet, most azt érzem, hogy ez sose lesz meg, és hogy tulajdonképpen egy felfuvalkodott, nagyképű hólyag vagyok, hogy valaha azt gondoltam, hogy ez sikerül. Holott tudom, hogy ez az érzés egy baromság, de ettől még rém nyomorultul érzem magam. Azt sajnálom a legjobban, hogy két hete ezen szorongok, ezen a héten aludni se tudtam már, minden nap 4 körül fent voltam már, az eredményt is hajnali 3-kor néztem meg. Megérte ennyit izgulni rajta, pfff. 

Délelőtt felhívtam a főnököt, hogy tud-e rám szánni 10 percet az életéből, szeretnék vele beszélni. Kérdezte, hogy baj van-e, kis híján elsírtam magam, hát hogyne lenne... persze neki nem mondtam semmit, minek, ehhez semmi köze, dehogy van baj, jó, akkor gyere most. Át is csattogtam, ültem nála vagy 20 percet, nagyobb forgalom volt, mit egy pályaudvaron, aztán mikor sorra kerültem vázoltam a helyzetet. Nem mondhatnám, hogy örült, de nem rám haragudott, hanem a helyzetre, hogy marha sok macera van azzal, hogy új embert kell felvenni. Nem emberből van hiány, mert nem túlzok, kb 40 ember áll azonnali kezdéssel a helyemre, csak a gyárral megvívni a csatát, betanítani, elrendezni őket már nagyobb szívás. Mondta, hogy többen mennek külföldre, és sokuktól megkérdezi, hogy biztos-e a dolgában, de nálam nem kérdezi meg, mert ez nem egy megkérdőjelezhető döntés, ilyen egyszer van az életben, élni kell vele. Jól esett, amiket mondott, megköszönte, hogy szóltam neki (és nem a felmondópapírommal mentem, hogy itt írd alá), én is megköszöntem, hogy ott dolgozhattam. Aranyos volt, mert mondta, hogy 2015-ben Sydney-ben lesz a szakmai világkongresszus, csináljak helyet addig és reméli ott találkozunk :) Jó hangulatban váltunk el, ettől is féltem kicsit, aztán mégis jól sült el. Kifelé menet még kértem időpontot a főfőnökhöz is, hogy hétfőn ha megyek a felmondásommal, akkor egy körben alá tudjam íratni mindenkivel. Hétfőn még kiborítom a kolleginákat is, csak a kisfőnök tud róla, hogy megyek, lesz öröm, alig várom.

Délután Arkadijjal elcsattogtunk könyveket pakolni, illetve ő pakolt, én meg csendben agonizáltam, további halmok kerültek ki a dobozokból, hogy nem kellenek, már csak itthon maradt néhány milliárd könyv, amit át kell nézni.