Bár még messze vagyunk a végétől, de azt hiszem, hogy a legfontosabb dolgokat már összepakoltuk. Olyan a nagyszoba, mintha beköltözött volna egy másik család, borzalmas nagy a kupleráj.

Furcsa és rossz érzés összerámolni a cuccainkat, és főleg válogatni, hogy ez jön, ez nem jön. Mert mi alapján válogatok?

Megkeményítem a szívem, és csak azt viszem, ami szükséges, ami kell, ami praktikus, aminek hasznát veszem kint, vagy amit nem is kapni kint (van ilyen egyáltalán?), hogy majd minél kevesebbet kelljen költeni?

Vagy hagyom magam az érzelmeim által befolyásolni, és berámolok egy csomó "kacatot", amit még ettől-attól kaptam, vagy innen-onnan hoztunk, vettünk, az együtt töltött idő bizonyítékai, kedves, szép emlékek azoktól, akiket szeretünk, de itt hagyunk, vagy már ők hagytak itt minket?

Vagy hagyom, hogy az új, tiszta lappal kezdés lehetősége elragadjon, és nem viszek semmit, csak azt a nagyon kevés dolgot, emléket, ami nélkül úgy érzem tudnék élni, de minek?

Egy kicsit mindegyik azt hiszem...
Van olyan, amikor könnyű eldönteni, mert ha mondjuk szakadt, vagy csorba, vagy hiányos, akkor nem jön. Kivéve, ha a nagymamámtól van, vagy gyerekkori emlék, mert akkor megszereljük és jön. Mint a Majom. A Majom a garázsból került elő, én kisebb sokkot kaptam, mikor Arkadij behozta a lakásba a penészes, dohos, nedves, félig kilógó belű Majmot, hogy márpedig ez jön. És mégis hogy? Mikor magamhoz tértem bevizsgáltam, és bár a helyzet katasztrofális volt, de nem reménytelen, viszont az én képességeimet meghaladta a vészhelyzet, így elvittük Majmot a Babaklinikára egy gyors rehabilitációra. Most jobb, mint újkorában, tehát nem kérdés, hogy utazik. Vagy mint a nagymamám vázái és köcsögjei, amiken vastagon állt a mocsok és a zsír, mert mikor elhoztam a mama lakásából nem vacakoltam a letisztogatással, csak bevágtam a garázsba, hogy ne kelljen bőgni tőle, ha ránézek. Most viszont nem volt kecmec, lemostam őket, és jó érzés, hogy magammal tudom vinni (már látom magam ahogy a vázákat szorongatva bőgök, mint egy szamár egy-egy honvágyas napon :D)

Van olyan, amikor könnyű eldönteni, mert szeretjük, vagy mert emlék, és szerelni se kell. A fényképek, a faliképek, az apró kis dísztárgyak, a képeslapok, a szerelmeslevelek, a mindenféle csetresz az utazásokról, az örökség ékszerek, plüssállatok és még sorolhatnám napestig. Ezek általában apró dolgok.

Van, amikor könnyű eldönteni, mert praktikus és tényleg kelleni fog. Mert pl a smoothie maker-t nagyon szeretjük és nyáron egy epres ananászos smoothie egy gombóc vaníliafagyival, hát az maga a mennyország. Vagy a blögybölő*. Vagy a nyomtató, vagy a számítógép, vagy a tankönyvek. Vagy a ruhák, cipők nagy része, hát valamit csak fel kell venni ott is, még akkor is, ha senkit nem érdekel, mit húzol magadra. Vagy a konyhai cuccokból azok, amiket rendszeresen használok, és jó állapotban vannak, ezek a nagyobb dolgok többnyire. Meg a varrógép. És a bicikli, azt ne felejtsük el!

Aztán van, amikor olyan nem is tudom a helyzet. Pl ilyenek nekem a bizsuk. Mert ritkán hordom, de mikor turkálok köztük nagyon jó, meg szeretem, hogy csillognak, és ha eszembe jut fel is veszem őket. Szóval jönnek. Ebbe a kategóriába esik a konyhai cuccok másik része, az apróságok. Nekünk sose volt rendes étkészletünk, mikor elköltöztünk külön háztartásba a garázsból** kaptunk fekete és fehér tányérokat, vettünk hozzájuk evőeszközöket, amik az évek során valahogy elfogytak, a tányérok eltörtek, vagy csorbák, ezek egyértelműen nem jönnek. Viszont a kék mintás levesestálak, amik ugyanúgy csorbák, azok jönnek. Mert a nem csorba felük szép, és mélyek, és szeretünk belőle enni. Vagy a sütiszaggató formák. Egy kezemen meg tudom számolni hányszor sütöttem kekszet, de egy időben megszállottan vettem a formákat. Mert cuki rókás, meg rénszarvasos, és sünis, meg hullócsillagos és mikulásos is van, meg kaptam anyósomtól olyat, ami tupis*** szuper egymásba rakhatós, meg angyalos, macis, elefántos, és a jó ég tudja még milyen. Én nem tudom, mert nem használom őket. Azért jönnek. Ott vannak a cipők is, illetve a bakancs és a csizma. Kelleni fog az valaha? Bakancs jön, csizma nem. Ezekből a cuccokból van a legtöbb és ezek miatt van a legtöbb fejfájás.

Aztán vannak azok a dolgok, amik egyáltalán nem jönnek. Csak megszoktuk őket, hogy körülöttünk vannak ezek a tárgyak, de nem használjuk őket semmire, nem kötnek hozzá jó érzések, csak sajnáltuk kidobni eddig. Most is sajnáljuk, ezért olyan a ház, mint egy cséritelep és fogalmam sincs mi lesz ezekkel a cuccokkal. Ugyanakkor olyan érzésem van tőle, hogy nincs semmi összepakolva, hiszen egy csomó cucc kint van a polcokon.

Furcsa az is, hogy most ez a pár dolog iszonyú soknak néz ki, és ebből a pár dologból kell majd egy üres lakásból otthont csinálni. Persze, lehet melléjük venni mást is, fogunk is, de annyi minden új lesz, idegen, hogy jó érzés lesz majd pár ismerős darabra ránézni. Ugyanakkor izgalmas is, mert új lappal indulunk, és mi még sose költöztünk olyan lakásba, ahol ne lettek volna az előttünk lakók cuccai, mindig örököltük csak a lakásokat, és mivel nem volt saját lakásfelszerelésünk általában sok örökölt cuccot be is olvasztottunk, amitől egy idő után igencsak szedettvedett lett az összkép. Most jó érzés arra gondolni, hogy beköltözünk valahova, ahol a szekrényeken kívül nincs semmi, és magunknak kell belakni, otthonná tenni. Még akkor is jó, ha az első időkben a földön alszunk majd, és nem lesz hol enni :D

Holnap még futunk egy utolsó kört, pár dolgot be kell még szerezni, aztán egy utolsó pakolás és pánikroham, hogy jaaaaj de még ezt tegyük be, és utána kész, jöhet a dobozoló banda, kedden pedig búcsút veszünk mindenünktől, ha minden jól megy február végéig :)




*botmixer
**a garázs a végtelen lehetőségek tárháza, és több élet felhalmozott kacatjának temetője
*** Tuppervare