Nagyon szeretem a cicákat, tényleg, de 3 azért már nagyon sok. Főleg, amikor fél 7kor a fejemen ugrálnak, mert szerintük már rohadtul fel kéne kelni.

Csabáék szombaton hazautaztak, így jött Nudli hozzánk a karácsonyi szünetre, ez a harmadik év azt hiszem, hogy velünk karácsonyozik. Már egészen megszokta, most egyáltalán nem volt fújás és puffogás a kiskutyára, bár lehet csak azért, mert Borisz úgy örül a Nudlinak, hogy le se lehet róla vakarni, megy utána napi 23 és fél órában, ami a kislánynak persze nem tetszik, így a mamlasz kapja a puffogást. Szerencsére ez se tartott 2 napnál tovább, mostmár mindenki megbékélt mindenkivel, és kezdődik a szokásos:
Nudli nem bírja, ha csukott szobaajtókkal találkozik és veszettül kaparja őket, tízes skálán olyan 28-ason idegesítő, amit csinál. Borisz újabban rákapott arra, hogy keltegetés címszóval rám fekszik hajnalban. Ami cuki tőle, meg kedves, mert dorombolva meg pürcögve jön, de ettől ő még 7 kiló és van szőr a képén a mellkasomon eltehénkedni, az arcomba pürcögni és várni. Nem kell neki sokat, gyakorlatilag nem kapok tőle levegőt, muszáj felkelni. Viszont, ha felkelek elszabadul a pokol. Mert mindenki enni kér, de senkinek nem jó, amit kap, a másé kell (mindenki ugyanazt kapja) rohannak egyik táltól a másikig, át a lábam között, kigáncsolnak, semmi baj, de persze senki se eszik (rohadt éhesek lehetnek ugye). Közben a kiskutya is előtotyog, hogy ha már így összejöttünk, akkor ő kimenne kicsit... hát persze, menjél. Macskák végre esznek, én is elintéztem a folyóügyeket, kutya be, na gyerünk ágyikóba vissza. 5 perc fekvés, majdnem visszaalvás, jön Kacor Von Pocok, hogy engedjem ki. Szentségelés, macska ki, én ágyba vissza. Borisz és Nudli rohangálnak, de már fel se tűnik, félig visszaalszom, amikor hallom, hogy a disznófülű, aki kiment, veri az ablakot, hogy rohadt hideg van és inkább bejönne. Beengedem és feladom, majd alszunk délután :D Arkadij persze az EGÉSZET átalussza és naná, hogy miután én felkeltem MINDEN állat leteszi magát szundikálni.