A húsvét is elszáguldott répatortástul és hosszúhétvégéstül, ezt igencsak nehezményezem. Jöhetne már a tavasz, mert a fáradás már hónapok óta megvan hozzá, és attól, hogy egy-egy napra kisüt a nap, nem vagyok hasra esve :)

A hétköznapok elég egyhangúan telnek, a mai nappal az angol tanfolyamom is véget ér, úgyhogy az is kiesik. Igazából nem volt az se egy kihagyhatatlan dolog, de valamiért úgy éreztem, hogy kéne járnom, nem sokat nyertem vele :) Jól éreztem magam, meg tanultam is azért hasznos és új dolgokat, de nekem a tempó, amit ott diktáltak rettenetesen lassú volt, szerintem 2 és fél hónap alatt sokkal, de sokkal többet kellett volna haladni a könyvben, nem csak másfél leckét, azt is erős jóindulattal. A csapat aranyos volt, a tanár tényleg szuper, de a folytatásra nem megyek, köszönöm szépen, elég volt.

A munkahelyen nagyon döcög a munka, senkinek semmi kedve az egészhez, és ez eléggé érződik is a hozzáálláson, meg a közhangulaton. Viszont a múlthéten az egyik nem közvetlen főnöknek elmondtam ezt az egész Ausztráliás dolgot, meglepődött, de mondta, hogy megérti. Megkértem rá, hogy még ne terjessze, ne mondja senkinek, eddig úgy tűnik, hogy nem járt el a szája, senki se támadott még le, hogy hűűű tényleg? :D
Meghánytuk vetettük a dolgot, és arra jutottunk Arkadijjal, hogy ha visszajövünk nyáron, akkor azért már megmondom, hogy ez nem turistáskodás volt, aztán lesz, ami lesz. Valószínűleg úgyis előbb otthagyom őket, minthogy mennénk, mert összepakolni, kiüríteni a lakást nem 3 nap lesz, kiválogatni, hogy mit viszünk, azt bedobozoltatni megint nem 3 nap. De ez még csak terv, meg álmodozás, nagyon nagyon rossz így titkolózni, holott ezzel van tele minden gondolatom és napom.

Totális elmebetegségünket bizonyítandó, szombaton örökbefogadtunk egy macskát, Arkadij régi vágya volt egy ilyen és most az utunkba sodorta a sors. A gazdája megy szintén külföldre és nem tudja magával vinni, és eleinte úgy volt, hogy a fél ismeretségi körünknek kell a cica, de amikor valóságossá vált, hogy holnaptól lehet vinni, akkor már a kutyának nem kellett, hát így kötött ki nálunk. Természetesen, hol máshol? :) Nagyon édes, kis kedves, bújós, még ijedős, de ha hívjuk jön, és a kutyával is remekül kijön, még baba és sose látott ilyesmit azelőtt :D A mi régi cicánk egyelőre kerüli mint a leprát, de idővel összeszoknak majd, ebben biztos vagyok. Neve még nincs szegénynek, arra még aludnom kell párat.

Szóval így vagyunk mostanában, elég nyugdíjas életet élek, Arkadij kicsit pörgősebbet, pont váltóban dolgozunk, én délelőtt, ő délután, ennek megfelelően sosem látjuk egymást, biztos ez a jó házasság titka :) Mindenesetre szerdán házassági évforduló, ez is őrület, hogy már a 3.