Még a múlthéten hétfőn jártunk az egyik helyi egyetemen, angol tanfolyam ügyben. Arkadij telefonálta le, nem volt könnyű, mert nehezen akarta az ügyintéző megérteni, hogy nem kezdő tanfolyamot keresünk és nem diákvízumon vagyunk, végül az egyik kisfőnöknél kötöttünk ki, hogy akkor tárgyaljunk vele. Nagyon kedves nő fogadott minket, hogy akkor pontosan mi is kell, hogy is kell, mikor kell, és kaptunk ott helyben egy ajánlatot, amivel éltünk is és azonnal be is iratkoztam.
A tanfolyam, amibe becsatlakoztam 3 hete megy és én a 4. hét második felében jöttem. Hétfőn és kedden van suli, szerdán szünet és csüt-pénteken a második fele, minden nap 9-15-ig. Én múlthéten csütörtökön mentem először és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem izgultam. Mondjuk úgy, hogy borzasztóan féltem. Nem találok oda, genyók lesznek a csoporttársak, nem fogom őket érteni, engem nem fognak érteni, és egyáltalán, egyedül kell ott lennem.
Az első nap nem is indult valami fényesen. Arkadij bevonatozott velem, mert neki ő meg önéletrajzot vitt egy helyre, és előtte beugrott velem. Először beszaladtunk a beiratkozó irodába, ahol még le kellett adnom a vízum fénymásolatát, aztán én mentem is órára, bár még kb 10 perc volt 9-ig. Arkadij balra el, én fel az emeletre, szobaszám jó, épület jó, szint jó, minden jó, terem tök üres. Nyugtattam magam, hogy óó még 10 perc van, hát persze, hogy nincs itt senki. aztán jött egy férfi tanár egy diákkal, és beültek a terembe, hol nekem lett volna órám. Nekem az órarend szerint nő tanáraim vannak. Várok-várok, egy másik teremnél már fürtökben lógnak a diákok, az enyémnél semmi... nem tudom miért, de iszonyú ideges lettem, hogy most akkor mi van, és hova kell nekem menni... nem mintha bármi történt volna ha kések, mert nincs meg a terem vagy valami, de mégis úgy éreztem, hogy agyonütnek ha kések. Toporogtam, mint egy szaró galamb, hogy 9kor lemegyek az irodába, megkérdezni mi van, amikor jött 2 lány, benéztek a terembe majd vihogva, beszélgetve továbbálltak... persze nem angolul beszéltek :D Kb 3 perc múlva visszajöttek, akkor letámadtam őket, hogy ugyan ne haragudjanak már de új vagyok és itt lenne órám, mire mondják, hogy nekik is és ne fossak, menjek velük, ők is az irodába mennek (9:05). Lent a földszinten összefutottunk a tanárral, így végre számomra is kiderült kivel van órám, felmentünk, és a tanár elhajtotta a másik tanárt, így termünk is lett, én meg megnyugodtam, hogy megvagyok (9:10). Hiába  tudom, hogy itt nagyon lazán kezelik az időt és a megbeszélt időpont csupán irányadó, ezt nehéz lesz megszokni, szeretek pontos lenni.

A teremben lecsücsültem szépen a lányok mellé, aztán elkezdtek lassan beszivárogni a többiek (9:15). Engem bemutatott a tanár először, mindenki köszönt, mint az oviban, aztán megkért, hogy mondjak egy pár szót magamról és majd cserébe a többiek is bemutatkoznak. Meséltem erről, arról, lesokkoltam mindenkit, hogy 3 hete jöttünk, a tacskónak nagyon örültek, meg úgy láttam alapvetően érdekli őket ki vagyok. Utána mindenki más "bemutatkozott", ami annyiból állt, hogy eldarálta a nevét és hogy honnan jött. Van a csoportban vietnámi, kínai, koreai, olasz, svájci, iráni, görög, francia, libanoni, és én, nemzetközi nagyon :)
A csütörtök gyorsan eltelt, még könyvtárba is elhurcoltak minket, az iráni lány nagyon édes volt, felkarolt azonnal, hogy ne vesszek el, egy percre nem vesztett szem elől, elmutogatott mindent, csomót beszélgettünk, elég sok közös témát is találtunk. Jól éreztem magam, megnyugodtam, és délutánra rohadtul elfáradtam, de elmondhatatlanul.

Pénteken már nagylány voltam és egyedül vonatoztam be (20 perc a vonatút és 10 perc séta az állomástól az iskola) a termet természetesen nem találtam először, aztán az irodában felvilágoltak, hogy merre kell menni. A délelőtti óra gyorsan eltelt, jó volt a hangulat nagyon, lehet viccelődni, nevetgélni, az egész nagyon baráti. Ebédszünetben elszaladtam a könyvtárba nyomtatni, ami elsőre persze nem sikerült (milyen meglepő) mert számomra nem volt egyértelmű, hogy a beiratkozási és ügyintézési rendszer tök más, mint a minden egyébre használható rendszer, hívjuk könyvtárinak, ennek eredményeként addig szarakodtam a jelszóval, hogy túl sokszor próbálkoztam és szépen kizártam magam a rendszerből (a könyvtáriból azt hiszem, akkor ezt még nem tudtam). Elrohantam ebédelni, aztán vázoltam a többieknek a problémát, de ők se voltak képben, hogy mi lehet a baj, aztán elhúztam az információs irodába, hogy mi történt, segítsenek. Az ügyintéző szuper kedves volt, mondta, hogy megesik az ilyen, visszaállította az eredeti jelszót, aztán mondta, hogy teszteljük jó-e. Na és akkor derült ki mindenki számára, mi a baj. Az ügyintéző számára, hogy melyik rendszerből zártam ki magam, számomra meg, hogy 2 rendszer van! És amelyikből én kizártam magam, azt a könyvtár intézi... vissza a könyvtárba, probléma vázolása, Deb könyvtárosnéni telefonált, sürgött, forgott, előadást tartott jelszó ügyben (újabb megvilágosodás, hogy azért zártam ki magam, mert nem is tudtam a könyvtári jelszót, ami nem ugyanaz alapból, mint a beiratkozós jelszó, állati bonyolult), aztán mondta, próbáljam ki, ha nem megy sikoltozzak. Ment, hála az égnek, gyorsan nyomtattam, kiléptem, kikapcsoltam, rohantam órára.
Hazafelé vonatom negyedóránként megy, én meg egészkor végzek. A negyedeshez szaladni kell, a feleshez meg túl korán érek oda, pénteken viszont nem volt kedvem várni, így a szaladást választottam. Visszafele könnyű, mert végig lejt az út és a táska sem olyan nehéz, mert kieszem és iszom belőle addigra a súlyt :) Még jó, hogy valamennyire edzésben vagyok, bár lassan újra kéne kezdeni, meleg sincs már annyira.

A hétvége csendes punnyadásban telt és telik, szombaton a Glenelgre mentünk, van ott egy bevásárlóutca szerűség, azt térképeztük fel, eredményképpen találtunk egy kolbászost, egy olcsó képeslapost, és egy Cheap as Chips-et is, ahol egészen elképesztő olcsón árulják a kozmetikai cuccokat, krémek, arclemosók töredékébe kerülnek, mint máshol. Itthon átültettem a frangipánit egy nagyobb cserépbe, hoz új virágot (az egyik virág egy sajnálatos baleset és felborulás következtében letört) főztem, kicsit takarítottam, délután pedig lementünk a partra sétálni, addig se kellett a szomszéd little drummer boy-t hallgatni.

Ma piacolni voltunk, egy másikra mentünk, nem oda mint a múltkor. Ez árnyékos helyen volt, ami jó volt, viszont tökre ötletszerűen szóródtak szét az árusok, nem volt rendszer. Inkább bolhapiacok ezek, nem az otthoni klasszikus piac, bár kapni új dolgokat is, meg használt, de nagyon jó állapotú cuccokat. Pl vehettünk volna 8 dollárért teljes Twilight sorozatot, amit szerintem ki se nyitottak. Mindig, mindenhol van egy Twilight sorozat :)

Holnap meg megint iskola, a reggeli készülődés nem hiányzott, de ott lenni jó, jól érzem magam, sokat nevetgélek a többiekkel, ők meg hurcolnak magukkal mindenfelé és az önbizalmamnak is jót tesz, hogy egyedül el tudok intézni dolgokat, mint pl. diákigazolvány és jelszó ügyintézés :D