Tegnap voltam a Skills for all által szervezett/rendezett önéletrajzíró workshop-on. Igazából nem is tudom, hogy jó volt-e, vagy sem, többnyire inkább igen.

Úgy kezdődött, hogy betereltek mindenkit egy előadó terembe, regisztrálni kellett, hogy megjöttél, és mindenki kapott egy pakkot és egy ügyintézőt. Mivel én már jártam náluk konzultálni, engem az ügyintézőm azonnal magához is rántott, hogy akkor én őhozzá tartozom majd továbbra is.
Lecsücsültem szépen, kedvesen nézegettem, mosolyogtam a többiekre és alapvetően tök szarul éreztem magam, bár nem tudnám megmondani miért. Az volt a kényszerképzetem, hogy itt majd hihetetlen szuper titkokat mondanak el, amikről én jól lemaradok, mert majd nem értem meg. Ez persze hamar elmúlt amikor elkezdtek beszélni és érthetően, szépen mondták, kicsit hadarva ugyan, de azért képben voltam.

Első, bevezető, bemelegítő feladat az ismerd meg a melletted ülőt játék volt. Nem tartom magam antiszocnak, meg szívesen barátkozom, de ezt olyan furinak éreztem, hogy a mellettem ülő lányt faggatom minden átmenet nélkül arról, hogy ki ő, mi ő, honnan jött. Volt 4 kérdés, amire választ kellett kapni a szomszédodtól és az enyém,  Mayuri is kellőképpen szarul érezhette magát a feladattól, mert elhadarta a válaszokat, majd le is írta nekem a biztonság kedvéért. Aztán mind az ötvenen szépen bemutattuk a másikat a többieknek. Rengetegen voltak Indiából, Dél-Afrikából, Vietnámból. Egy fiú volt Bulgáriából, de ő nem izgult rám annyira, mint én őrá, hogy jaj de jó, Helló Európa!, úgyhogy nem kötöttünk életre szóló barátságot.

A többi része a workshop-nak jól telt, végigvettük az álláskeresési stratégiákat, hogyan kell önéletrajzot írni és cover letter-t, és bár voltak számomra vicces dolgok is benne, azért tudtak olyat mondani, ami miatt érdemes volt elmenni. Tudom, hogy mivel iszonyú sokféle országból és helyi szokással érkeznek az emberek, ezért el kell mondani azt is, hogy balról jobbra olvasnak Ausztráliában és hogy a cover letter-ben ne legyenek rövidítések és szleng kifejezések, de azért ezek elég vicces dolgok voltak :)

Ami szívás, nyilván nem csak nekem, hogy kell referencia. Jó, ha helyi... mondták ők is, hogy nyilván ilyen nincs nekünk, honnan lenne, de mindenképp kell otthoni kapcsolat, aki tud angolul. Na és itt van nekem a kaka, hogy ilyenem nekem nincs, ha még e-mailt írnak az a jobb, de ha odatelefonálnak? Állítólag tényleg odatelefonálnak... mondta az ügyintézőm, hogy soha senki nem hiszi el, de tényleg írnak, telefonálnak. Szóval referencia kell.

A legfurább dolog a helyi szokásokkal kapcsolatban, hogy képesek heteket ülni és vakarózni azon, ha fel kell tölteni egy állást. És ha elküldöd a kis jelentkezésed és két hétig vissza se bagóznak, akkor se kell izgulni. Eddig én mindenkitől azt hallottam, hogy nyomulni kell, zaklatni, odatelefonálni állandóan, hogy mi van. Na itt épp az ellenkezőjét mondták, ne nyomuljunk. Ha nem kapunk semmi választ 5 munkanapig, akkor kell odatelefonálni, hogy helló, megkapták-e a jelentkezést, de ne telefonáljunk naponta. Mondjuk ez eléggé távol is áll tőlem, sajnos én nem tudom magam eladni, soha nem is tudtam. Nem vagyok se rámenős, se nyomulós, egyelőre még nem tudom ez mennyire hátrány.

Alapvetően egy hasznos workshop volt, kaptam hasznos infókat és azt gondolom, hogy önmagában az, hogy valaki segít átnézni, megírni, kijavítani, már ez nagy segítség.