Nagyon furán alakult a hét második fele, valamint a hétvége. Csak szépen sorban...

Csütörtökön este Arkadij apukájához voltunk hivatalosak vacsorára. Rengeteg kedvünk volt menni, ezek a "vacsik" általában arról szólnak, hogy Arkadij megszereli apukája laptopját, megtanítja hogyan kell a dvd lejátszót kezelni, vagy a telefont, vagy bármi egyéb elektromos kütyüt, megbeszélnek általam nem nézett sorozatokat, hogy hű, de izgis, én meg csak lesek ki a fejemből. Általában szokott lenni egy fő téma, amin rugózunk ott-tartózkodásunk ideje alatt, eddig  a "miért nem mentek külföldre" téma volt, most, hogy megyünk, a "júúúúj nagyon nehéz lesz, de reméljük sikerül" volt műsoron. Néha ez kiegészül a, "de ugye nem örökre mentek", meg "ugye visszajöttök"-kel... ezt már kifejtettem nekik, hogy nem bírnám azt csinálni, amit ők, hogy idejük nagy részében külföldön vannak, de azért évente 2x hazajönnek 1-2-3 hónapra. Én nem akarok ilyen sátoros cigány életet, hogy hol itt vagyok, hol ott, és ha Ausztráliában jól érzem magam, nem fogok hazajönni (legalábbis én ennek nem úgy indulok neki, hogy kimegyek, megszedem magam aztán hazajövök) és felrúgni megint mindent, és a nulláról kezdeni megint mindent. Most szerencsére nem feszegették a határokat, semmi olyan témába nem mentek vele, amiből durva vita lehetett volna, többé kevésbé jól is éreztem magam. Arkadij édes volt, mondta, hogy azért látszik, hogy a munkám nagy részében idősekkel foglalkozom, mert mikor valamire válaszoltam az apukájának igyekeztem olyan egyszerűen megfogalmazni, amennyire csak lehet anélkül, hogy értelmét vesztené a mondanivalóm. Nekem fel se tűnt :D

Pénteken egyedül tartottam a frontot a munkában, majdnem mindenki más szabadságon volt, csak 2 másik kolléganő volt bent, de ők annyira elvoltak foglalva a saját dolgukkal, hogy eszükbe se jutott megkérdezni, hogy nekem kell-e segítség, vagy bírom 4 ember munkáját egyszerre.

Mindegy, nem dramatizálom túl, mert megoldottam és bele se szakadtam, de azért egy kérdés jól esett volna. Amúgy mindenki rettenetes kókadt és fáradt volt, én nem tudom mi volt a levegőben, de alig vonszoltam végig magam a napon. Este Arkadij meglepetéssel jött haza, tudom, ez nagyon furcsának tűnhet, de egy svájci bicskát kaptam tőle, pontosabban kettőt is mindjárt :) Kaptam egy nagyobbat, átlátszó piros borítással, ez az okoska kés, éppen annyit tud, amire nekem szükségem van. Huntsman fantázianévre hallgat :D
Nagyon elégedett vagyok vele, egyrészt szép, másrészt praktikus, harmadrészt szerintem már azóta szeretnék bicskát, amióta Arkadij mutatta, hogy nem csak a klasszikus piros van, hanem mindenféle színű, mintájú. Az persze tök jellemző, hogy bár van mindenféle más, nekem akkor is piros lett, csak átlátszó :D

A másik, amit kaptam ennél jóval kisebb, havasi gyopár mintás kiskés, kulcstartóra szerelhetős.
Ez a kiskés minden képzeletet felülmúlóan cuki, olyan kis picike, mint mondjuk az ember kisujja. Szörnyen éles, az ollójával nagyszerűen lehet manikűrözni (jó, tudom, hogy nem arra való) és ebben is van csipesz, most aztán jól felkészültem a kullancsszezonra.

Szombat... életem egyik legpocsékabb napja. Délelőtt elindultunk vásárolni a vasárnapi bográcshoz, 10 körül már itthon is voltunk. Gyorsan elkezdtem a lakásban pakolászni, rendet rakni, mosni, teregetni... és a nagy szellőztetésben valahogy kizártuk Boriszt a teraszra. jóval később vettük csak észre, hogy hiányos a létszám, addigra szegény gondolom a félelemtől árkon bokron túl volt. Arkadijnak indulnia kellett előadást tartani, el is húzott, mi meg a tesómmal kerestük a macskát a lakásban, udvaron, utcán, pincében...sehol a piszok. Arkadij kb 20 perc múlva haza is ért, lemondta az előadást, úgyse tudta volna normálisan megtartani, inkább hazajött. Nyomtattunk papírt, teleszórtuk a környék postaládáit, hogy elveszett a cica, voltunk állatorvosnál, hogy a chipszámot regisztrálják elveszett állatként, kiplakátoltuk a buszmegállókat, kocsmákat, boltot, postát, mindent, teleszórtuk az állatmenhelyek honlapját/facebookos oldalát. A délután maradék részében felváltva hívogattuk, én sírdogáltam hogy ezt nem hiszem el, hogy minden évben ez történik velünk. Arkadij azt mondta, hogy szerinte éjjel előjön majd, várjunk míg besötétedik és elcsendesedik minden. Kb fél 11kor mondtam neki, hogy ne haragudjon én nem bírok tovább fennmaradni, lefekszem... még le se ért a fejem a párnára hívott, hogy lent van a pincében és azonnal menjek, mert ott a cica. El se tudom mondani mennyire megkönnyebbültem, hogy volt esze a kis majomnak és nem elrohant a kerületből, hanem a pincében húzta meg magát. Óó de itt még nincs vége :D Mire leértem Arkadij sík idegesen mondta, hogy hát igen, az előbb még itt volt, de annyira megijedt tőle, hogy elrohant és mivel nyitva volt a pinceajtó, hát nem tudja, hogy kirohant-e vagy sem... elrohant a teszkóba elemlámpáért, mert persze az se volt itthon, csak ilyen tekerős dinamós, amitől még én is beszarnék, olyan hangos. Na, lámpa megjött, hallok valami motozást a bokorban... cincogok, hívogatom, kajás zacsit zörgetek... további motozás, hívom, motozás... igen öntudatos motozás... egy sünnek cincogtam jó 10 percig és próbáltam a bokorból előimádkozni :D Arkadij addig a pincében keresgélt, ő járt sikerrel, meg is találta a cicát. Kisebb pakolás és kommandózás után sikerült kiszedni a rémült kisállatot a szekrény alól, és bevinni a lakásba. Odabent kb 2 perc alatt felfogta, hogy hol van, nekünk jóval tovább tartott meg fel tudtunk oldódni, neki 2 tasakos macskakaja után már kerek volt a világ, bár tény, hogy nagyon elfáradt, kajálás után úgy dőlt el mint egy zsák krumpli.
Szóval sikerrel jártunk, bár nem gondoltam volna hogy meglesz, de elmondhatatlanul örülök, hogy előkerült, sok lett volna ez már nekem, hogy ez a kisállat is eltűnjön. A kutyával nincsen semmi baj, az fixen ott van, ahol én, nem kódorog el :)

Vasárnap Ausztrália előadásra mentem megint, most Csabáékhoz, Edit átszervezte az előadást és megkértek, hogy üljek már be, hogy szerintem milyen lett, nem túl rövid-e, érthető-e. A 6 óráról lecsökkentették 5 és félre, hát nem mondhatnám, hogy túl rövid lett :D Nagyjából végigagonizáltam az egészet a hátsó sorban, valamint Péteréket szórakoztattam, akik szintén jöttek érdeklődve és kíváncsian. Legalábbis Péter, Erikát egy kicsit elutasítónak éreztem, bár ahogy beszélgettünk az összes baja csupán annyi Ausztráliával, hogy igen igen messze van. Én megértem, hogy vacillál, mert eleinte én is az "itt élned, halnod kell" állásponton voltam, és hogy márpedig én innen sehova, aztán tessék... majd kialakul nekik is, ez már igazán nem az én dolgom, én csak örülnék, ha jönnének.
Előadás után egy könnyed vasárnap esti bográcsozás, ami most is nagyszerűen sikerült, biztos a füsttől lesz a bográcsos kaja elronthatatlan. Méltó befejezése volt a hétvégének, őszintén remélem, hogy a következő hétvége nyugis lesz végre.