Jogosítványt végül nem sikerült intézni, szerintem a mi hülyeségünk miatt, de háztartásunk nem minden tagja ért velem egyet.

Történt ugyanis, hogy szerdán szépen elcsattogtunk a jogosítványintéző intézménybe, kiálltuk a 800 méteres sort (sajnáltatom magam, holott 2 percet ha álltunk sorba, nagyon gyorsan haladt), és adtuk oda a néninek a papírjainkat. Kitöltött dokumentumok, banki igazolás, hogy lakunk, ahol lakunk, van bankszámlánk, útlevél, és a jogosítvány. Ott néz az ügyintéző néni ránk, hogy ezmiez, angolul nincs? Nézek Arkadijra, hogy nincs? Nincs... tény és való, hogy se a honlapon, se az előző napon adott papíron, amin fel volt sorolva, hogy mik kellenek az inézéshez, nem volt rajta, hogy kéne fordítás, azért lehetett volna annyi eszünk, hogy nem fognak egy olyan kártyáért cserébe jogosítványt adni, amit nem tudnak elolvasni. Honnan kellene tudniuk, hogy nem a könyvtári olvasójegyemet adtam oda? Vagy az éves bkv bérletemet? Szóval ebben sztem tök igaza volt a néninek. Mondta, hogy ez így nem lesz jó, adott 2 címet, közeli fordítóirodák, csattogjunk el.
Ennél a pontnál Arkadij már tikkelt, hogy mi lesz, hogy lesz, nem lesz meg, újravizsgázunk kresszből, vezetésből, de hülyék vagyunk és ezeknek különböző tetszés szerinti kiegészített variációi. A fordítóknál 2 ázsiai jellegű emberke volt bent, akik cukik voltak és aranyosak, tényleg, mosolyogtak, meg próbáltak segíteni, de angolul nem tudtak :D Mondták a betanult szöveget, ennyibe meg ennyibe kerül, ennyi idő, de ha kérdeztünk valamit csak pislogtak ránk, meg egymásra. Közben hívogattuk Csabát is, hogy az ő fordítójuk sos mennyiért csinálja meg. Alapdíj + 25% sürgősségi felár + a fedexes postaktg. Tök bagatel összeg jött ki, nyilván :D Visszacsattogtunk a jogsi ügyintéző nénihez, hogy beszkennelt okmányt elfogadnak-e, ha közjegyző lepecsételi hogy valóban eredeti... nem, hát persze, eredeti kell. Itt már majdnem sírtunk. Arkadij az idegtől, hogy egyrészt rohadt sok pénz és nem is biztos, hogy időben meglesz, másrészt, hogy mi van akkor, ha nem lesz meg időben, jaj újra kell vizsgázni, vagy a NSW-es jogsit elfogadják-e SA-ban, de akkor jár-e valami büntivel, hogy SA szponzorált meg minket és nekünk NSW-es jogsink van, szóval volt min stresszelni. Én meg attól voltam tök ideg, hogy ő tök ideg és nem lehet ilyenkor vele beszélni, meg megoldásokat kínálni, idegbaj van és kész. A hivatalnok meg nem értette mit vagyunk így kiakadva, úgyhogy végül az elejétől a végéig elmeséltük a kínunkat (közben 1600 méteres sort generálva magunk mögött) mire ő csak mosolygott, hogy no worries, ők aztán vastagon tesznek rá, hogy mikor váltatjuk át a jogsit, most, vagy ősszel. Hivatalosan a belépéstől számított 3 hónapon belül kellene, de ez őket nem érdekli, ha egy év múlva hozzuk, akkor is megcsinálják bünti nélkül, ez egyedül a rendőrt érdekli, ha megállít az úton, és megnézi a papírokat, ő büntethet ezért. De ha ősszel jövünk és egyből a hivatalba megyünk, adnak egy ideiglenes jogsit, amivel lehet vezetni, szóval tényleg nincs min aggódni. Ezt az egész hercehurcát több idő volt leírni, mint átélni, kb 20 perc alatt történt mindez. Itt valahogy maguktól megoldódnak ezek a dolgok, de komolyan, mi izgatjuk magunkat halálra, holott mindenki segítőkész és igyekeznek megoldást találni.

Ezután a jogsikaland után elmentünk a Medicare-be, hogy legalább egészségbiztosításunk legyen, ha a hisztik miatt infarktust kapnánk. Itt egy nagyon jófej lányhoz kerültünk, vázoltuk a helyzetet (most jöttünk, de nem maradunk és nem is tudunk semmiről semmit) segített kitölteni a lepedőnyi regisztrációs papírt, kérdezett 2-t és kész is voltunk. Kaptunk egy ideiglenes kártyát (egy papírfecni konkrétan), a rendes kártya meg megy Anitáékhoz, akik vállalták a kártyafelügyeletet őszig, ezúton is köszönöm még egyszer :)
Szerda délutánra már csak tengerpartozni szerettem volna, hogy kisimuljanak az idegeim, ezúttal a Henley beach-re mentünk, amiről azt gondoltuk közelebb van hozzánk, de ehhez a béna városrészhez semmi sincs közel :)

Csütörtökön elmentünk a Central Market-be, ami az otthoni Vásárcsarnoknak felel meg, azzal a különbséggel, hogy az otthoni sokkal sokkal jobb :) Eddig ez az egy volt, ami nem tetszett. Az útikönyvben halálra van ajnározva, közben meg csak egy fedett piac, nem is olyan nagy a piac része, és nincs is olyan sok minden. Van bazáros, üzletes része is, azzal együtt már nagy, de bazáros mindenhol van. A piac részén sajtos van, millió bio és nem bio zöldséges, meg hentes és kávébolt. Oké, hogy az otthoni is ilyesmi, de ez látványra se volt nagy élmény, és venni se vettünk semmit, bár valamivel olcsóbb volt a gyümölcs, mint a boltba, de nem tudom ki az, aki beszenvedi magát a városközpontba, parkol óránként 4 dollárért, hogy spóroljon 2 dollárt a banán kilónkénti árán. Azért nézelődni jó volt, meg az ingyen szőlő és mandarin is finom volt :D
Ezután az itteni csokinagyhatalom gyárát látogattuk meg, ez viszont érdekes volt. Egy nagyon cuki néni kiosztott először is egy csomó csokit, hogy amíg eszegetünk mesél a csokicsalád történetéről, a csokoládé készítésről, aztán elmutogatta a gyárat, hogy hol mit csinálnak és hogyan. Nagyon kis picurka a gyár, de klassz volt belekukkantani, hogy hogy készül a trüffel és a csokiparány :) (amit nyilván nem így hívnak, de attól még az :D)
Délután még megnéztük a Migration museum-ot, ami ahhoz képest, hogy icipici, rettentő informatív volt és hihetetlen energiát fektettek bele. Minden teremben a kiállított tárgyaknál képeknél volt valami, amit: le lehetett hajtani, ki lehetett húzni, meg lehetett nyomni, fel lehetett nyitni, bele lehetett nyúlni, át lehetett forgatni :) Annyi, de annyi infó volt kiírva, hogy kb a második szobára már azt se tudtuk mit olvasunk, ide is majd vissza kell menni frissebben :D

Pénteken végre elmentünk egy vadasparkba, utólag nem is értem mit szarakodtunk ennyit, és miért nem oda mentünk már hétfőn, aztán a hét minden további napján :D A Gorge parkba mentünk, a szóróanyag alapján szimpatikusabb volt, mint a többi, és nagyon nem bántuk meg. Egyrészt isteni gyönyörű tájon mentünk keresztül, sajnos képeket nem tudtam csinálni, mert sehova nem lehetett félreállni a szerpentinen, de pörgött a fejem rendesen, csodaszép volt. A parkba nem sokkal nyitás után érkeztünk, nem volt rajtunk kívül senki. A bejáratnál vettünk kekszet és kengurueledelt, és a nyakunkba vettük a parkot. Annyira vicces volt, mert hogy beléptünk, valami hosszúnyakú, hosszúlábú madár nyújtogatta a nyakát felénk, én már ettől seggre estem, hogy húú de közel jön, aztán észrevettük a kengurukat. Meg a kaput előttük, amire az volt írva, hogy please enter... please enter? Be lehet menni? Oda? Közéjük? Biztos? Konkrétan berohantunk, mielőtt észreveszik és kidobnak :D De tényleg be lehetett menni, és ott jött az igazi seggreesés. Vagy 8 kenguru taposta egymást, hogy közelebb jöjjenek (itt már nem volt se kerítés, se vizesárok, se semmi) és kunyerálták a kekszet :) Felálltak a hátsó lábukra, farokkal kitámasztottak és túrtak a zsebünkben, táskánkban a kaja után, nagyon édesek voltak és barátságosak, hagyták magukat tapogatni, gyömöszölni, megvizsgálni :) Szerintem még mindig ott állnánk, ha nem jött volna egy iskolás csoport, kicsit hagytuk őket is kenguruzni :) Utána átmentünk a wallaby részlegre, újabb etetés, simókázás és jaaaaajvigyünkhazaegyilyet jellegű tócsává olvadás. Aztán fél 12 lett és rohantunk a koalaölelésre. Leírhatatlan, tényleg. Kicsike, de nehéz állatka és annyira, de annyira aranyos, hogy nincsenek rá szavak. A gondozója a kezembe adta, a kis édes egyik kézzel kapaszkodott, a másikkal tömte be az eukaliptusz leveleket, nyammogott és nézegetett, én meg nem tudtam hova lenni a boldogságtól. Elképesztő puha bundája van, eukaliptusz illata és ahogy rábámul az emberre az apó szemével... bele kell pusztulni. A legrosszabb része amikor vissza kell adni, nem lehet elrohanni vele :D
Ezek után még vagy másfél órát bóklásztunk a parkban minden állatot amihez hozzáfértünk meggyömöszöltünk és megetettünk, aztán jó fél órát ültünk a kenguruk között még, nehezen ment a búcsúzás :) Ide még biztos, hogy vissza fogunk jönni, vagy jelentkezek önkénteskedni és haza se jövök onnan :D

Szombaton elmentünk a belvárosban lévő Mackóboltba, amit még Arkadij szúrt ki valami újságban, könyvben, és ragaszkodott hozzá, hogy elmenjünk, és ha találok magamnak medvét, megveszi... én mondtam hogy ne, de úgy erőszakoskodott, muszáj volt hagyni magam :D A bolt pici, de padlótól a plafonig medvék vannak, az egyszerűtől a szuperegyedi kézzel varrt különleges macikig. A bejáratnál van egy akkora plüssmedve mint én magam, és a lábához van téve egy tábla, hogy a medvék etetési ideje este 6tól reggel 9ig van és a köztes időben (amikor nyitva a bolt) ne vidd őket a kísértésbe azzal, hogy kajával mész be :D Annyira édes volt :) Nyilvánvalóan szerelembe is estem egy medvével, hatalmas és nehéz, nem igazán gondoltam át a dolgot, hogy hogy fogom hazavinni őt, de nem is érdekes :) Sötétbarna és csodás, majd csinálok képet róla.
Ezután a SA múzeumba mentünk, elsősorban az Aboriginal kiállítás miatt, ami pici csalódás volt nekem, de ettől függetlenül jó volt és érdekes. Azt hittem lesz a művészetükről is valami, de csak az életmódról szólt a kiállítás, hogyan éltek, hogy vadásztak, mit ettek, ilyesmikről. Azért ha már ott voltunk bejártuk az egészet vagy 2 órát simán eltébláboltunk. Annak ellenére, hogy nem nagy a múzeum, rengeteg látnivalót halmoztak fel benne :)
Délután ismét tengerpart, mint minden délután :) Felmarkoltunk némi ebédnekvalót és lehúztunk a partra, ahol mondhatom hatalmas bátorságról tettem tanúbizonyságot. Összebarátkoztam egy igazi ausztrállal :D Egy kutyás fiúhoz mentem oda, aki köveket hajigált a tengerbe a kutyának, nálam viszont volt valami igazán értékes, a tengerparton fellelhetetlen kincs... egy BOT! :D Na azzal mentem oda, hogy hátha a bot után szívesebben bemegy a kutya. Beszélgetést kezdeményeztem egyedül, és nem hogy elutasító lett volna, de ömlött a srácból a szó, kiderült, hogy volt már Mo-n, kérdezgette hogy mi hogy kerültünk oda, meg egyáltalán tök jól elbeszélgettünk, úgy tűnt érti ami mondok, és ami izgibb, én is értettem mindent :D Apróság, de nekem nagy dolog. Arkadij olyan könnyen szóba elegyedik bárkivel, én meg behúzódok a csigaházba ilyen helyzetekben, hagyom őt tündökölni :D De most ő ugye nem jött, egyedül voltam vagány, tök jó érzés volt.

Tegnap Anitáékhoz mentünk hamburger ebédre, tengerpartozásra (megunhatatlan és elmaradhatatlan program), macskanézésre. Nagyon jól éreztük magunkat, sokat röhögcséltünk, elláttak minket tonnányi tanáccsal, remélem valahogy tudom majd viszonozni a sok segítséget, amit kapunk :) Jó érzés, hogy van valaki ismerős itt, aki visszavár :) Mivel az egész napot náluk töltöttünk, estére már csak az összerámolás maradt. Nem mondhatnám, hogy nagy kedvem van visszamenni Sydney-be, szép szép, de itt jobban éreztük magunkat szerintem. Sydney hatalmas és túl nyüzsgős, ráadásul a tengertől is iszonyat messze laknak Csabáék. Gyorsan eltelt ez a 10 nap itt.