Ma háromnegyed 10-kor keltem, és ezzel megdöntöttem az idei későig alvás rekordomat, ha a második ausztrál napot nem veszem figyelembe, de az nem is ezen a bolygón történt, szóval nem számít.
A délelőtti sokáig alvás olyan hatással van rám, mintha másnapos lennék, pedig nem ittam. Lehet így vagyok félreprogramozva, és a félreinformált szervezetem úgy gondolja, hogy az egyetlen, nyilvánvaló és ésszerű magyarázata annak, hogy még 9 után is szunyok az az, hogy tökseggrészeg vagyok, ezért megajándékoz egy jó kis fejfájással, hadd induljon szépen a nap :D

A hét viszonylag eseménytelenül telt, az egyetlen dolog, ami felzavarta az állóvizet a munkahelyen történt, mondjuk ez jól megkavarta a szószt, az biztos. Engem hála az égnek nem érint, csak közvetve, mert én hallgattam a kolleganő puffogását. Le lett barmolva a főnökség által valamiért, ami jogos is, meg nem is, csak ugye az a furi hülye helyzet áll fent, hogy nem lehet visszapofázni és megvédeni magad, úgyhogy az egész dolog úgy néz ki, mintha csak ő hibázott volna. Mindegy, nem védeni akarom, mert kellőképpen hülyén kezeli a helyzetet a "nagyfőnökkel", és ezzel a hülye viselkedésével nem csak saját maga alatt vágja a fát, hanem alattam is. Ez aztán most tényleg nem hiányzik, hogy háborúskodás menjen a gyárban, tudom, hogy nagyképűen hangzik, de van nekem elég bajom és gondom enélkül :D Jobban szeretem a munkahelyem napközis tábornak, nem pedig háborús övezetnek.

Szerdán Arkadij egy régi ismerőséhez mentünk élménybeszámolni, és feleséget meggyőzni Ausztráliáról. Idétlen helyzetben vannak, mert a pasi nagyon menne, a nő nem, de szenved tőle, hogy a férje itthon nem boldog, ezért azt mondja, hogy menjenek, de fél tőle, hogy ott meg ő nem lesz boldog, ezért inkább mégiscsak maradna. Mindehhez van még 2 kamaszgyerek és az, hogy ha el akarnak menni, mindenüket el kell adni, viszont csak diákkal tudnának menni.
Látszik milyen gyengék az idegeim, mert én olyan vacakszarul éreztem magam náluk, hogy ihaj. Teljesen megértem mit érez, de segíteni nyilván nem tudok, meg mondjuk nem is kell, mert nálam sokkal tapasztaltabb országelhagyók, már többször éltek külföldön, mindig máshol, pontosan tudják mit jelent a nulláról kezdeni valamit. Ettől még persze szar, és amíg ott voltunk tökre nyomasztott a légkör, mert mi is hasonló érzésekkel kezdtük, hogy Arkadij ment volna, én meg nem, de azt se akartam magamra vállalni, hogy az ő boldogsága azon múljon, hogy én mozdulok-e, vagy sem. Elmeséltem persze ezt is, meg hogy nekem mi hozta a nagy pálfordulást, de ez nyilván mindenkinek a saját belső harca. Alig vártam, hogy hazainduljunk, pedig aranyosak, kedvesek voltak, de valahogy úgy beleélem magam mások bizonytalan helyzetébe, hogy jaj. Nyilván a saját félelmeim és bizonytalanságaim kapnak ilyenkor erőre, mert azért az van bőven, ebbe most inkább bele se megyek :D

Csütörtökön ugye a munkahelyi cirkusz, pénteken meg nagyjából semmi, átangoloztam a délutánt, utána, ha lehet, még nyomorultabbul éreztem magam. Nem azt érzem, hogy van egy vizsga, megtanulom a tételeket, óó már 10-et tudok az 50-ből, és de remekül haladok, hanem hogy minél többet foglalkozok vele, annál inkább rájövök, hogy baszki ezt se tudom, és azt se, úú még azt is át kell nézni. Na hagyjuk az egészet a fenébe :D Ettől persze lelkifurkám van (vonatkozó rész) úgyhogy mégis visszasomfordálok az angolhoz, aztán megint nyomorultul érzem magam, és ez így megy endless loop-ban :D

Szombaton Péterékkel grilleztünk, ami meglehetősen döcögősen indult mindenféle begyújtási problémák miatt, de aztán a férfiak addig piszkálták, amíg sikerült begyújtani a grillt, a krumplit meg bevágtuk a sütőbe, és 11-re lett is kaja :D Jól elvoltunk, jól éreztem magam, ilyenkor mindig eszembe jut, hogy hogy lesz tovább, mintha erre bárki tudna válaszolni. Kicsit elszontyolodok ezeken a kerti bulikon, mert nem tudom, hogy még hány ilyen alkalom lesz, és persze nem egy másik univerzumba megyünk, de kár lenne úgy csinálni, mintha a kapcsolatokra nem lenne hatással a 15000 km.
Mindig van min rágódni :)