Találkoztam ma egy 80 éves sváb nénivel, aki először azt hitte német vagyok az akcentusom miatt, és mikor meghallotta, hogy magyar vagyok annyira megörült, hogy nem győzte kérdezgetni, hogy really, really? Are you kidding me? :D Édes volt :) Agyon dicsért, hogy milyen jó az angolom, hol tanultam meg így beszélni, amitől meg persze én voltam are you kidding me, mert szerintem nem olyan fasza az angolom. A mammer leintett, hogy hülye vagyok, és ne legyek szégyenlős, csak beszéljek, használjam a nyelvet.

Érdekes dolog ez az akcentus, mert én nyilván nem hallom a sajátomat, holott tudom, hogy van és nem beszélek úgy, mint Maggie Smith a Downton Abbey-ben (óóó bárcsak), de nagyon szívesen meghallgatnám, mint kívülálló, hogy egy idegennek hogy hangzik. Biztos van egyfajta stílusa, vagy én nem is tudom mi ez, mert többen gondoltak már németnek, és egyszer írnek is... mondjuk ez utóbbiról nem tudom, hogy bók, vagy inkább sértés :D

Egyébiránt mióta nem járok angolra érzem, hogy romlik az angolom, de legalább a magabiztosságom nem lett oda. Már nem parázok felvenni a telefont, vagy ha kérdezni kell valamit valakitől, akkor megkérdezem simán, de érzem, hogy amit pikkpakk felszedtem, hogy könnyen fejezem ki magam, és gyorsabban jutnak eszembe a szavak, az most kezd szépen elszivárogni, úgyhogy sürgősen keresnem kell erre valamit, vagy inkább valakit. Könnyűnek tűnhet, de nem az, mert otthon se megy oda az ember idegenekhez, hogy helló, fancy a chat?