Indulááááááás :)

 És várakozás a köbön. A terv eleinte jónak tűnt, most, hogy a kellős közepén vagyok, nem vagyok meggyőződve. Annó amikor kitaláltuk, hogy jöjjünk, akkor a legolcsóbbnak az tűnt, hogy kivonatozunk Münchenbe, ott alszunk egyet Arkadij tesójánál, aztán szombaton repülőre szállunk és orrvérzésig nyomjuk. Csak közbejött egy árvíz, amiről nem volt szó ugye. Emiatt a vonatunk kicsit összevissza ment volna (a Keletiből Tatabányáig vonat, ott átszállni pótlóbuszra Győrig, ott megint vonatra visszaszállni), egy csomó átszállással, amit ennyi pakkal nem akartunk bevállalni, úgyhogy megkértem aput, hogy vigyen le minket Győrig. Ott egy laza másfél órás várakozás után sikerült elindulni, a tatabányai pótlóbuszokra kellett ennyit várni. Azóta már elindultunk, de valahogy minden megállóban rohadt sokat szüttyögünk, Bécsben már vagy egy 20 perce szarakodunk. De legalább a társaság jó, egy kutyás lánnyal utazunk, meg egy kisgyerekes családdal, apu nagyon barátkozós, kedvesek :)

Az elmúlt két hét egészen förtelmes volt, egyfolytában rohantunk és intézkedtünk, vásároltunk, minden délután volt valami. Találkozni valakivel, ruhát venni, bőröndöt venni, akármi után futkosni, tegnap még az öcsém ballagására is menni kellett, ami több szempontból is iszonyú volt, de aztán a végére egészen tűrhető lett. Jött a nagynéném és az unokatesóm, akiket én nem annyira szívlelek, de apuék jóban vannak velük, ők is most egész normálisan viselkedtek, persze ment a sopánkodás, hogy sajnálják, hogy elmegyünk. Ja, persze, nem beszéltünk 4 éve legalább, biztos fogunk hiányozni :D
Ez az egész utazási mizéria olyan furcsa amúgy, sok ismerős úgy viselkedik, mintha meghalni mennénk, nem pedig egy hónapra "nyaralni". Hogy még találkozzunk egy utolsó sörre, meg egy utolsó fagyira, meg úgy búcsúzkodnak, mintha tényleg a halálos ágyamnál lennének. Az otthoniakkal azt hiszem sikerült megértetni, hogy ez nem segít nagyon, mert ha igazán igazán belegondolok, akkor halálra vagyok rémülve, de ha csak úgy hagyom magam sodródni az árral, akkor úgy érzem, hogy hurrá nyaralunk :D Viszont ha ebbe a hurrá nyaralunk életérzésbe csupa zokogás és búcsúzás vegyül, akkor sehogyse tudom könnyen venni. Mindegy is, nem morcogok, örülök, hogy vannak akik szeretnek :)

Következő bejegyzés remélem már Sydneyből lesz, bár ha így haladunk én minnyár leszállok és hazastopplok. Még mindig állunk Bécsben. Hülye árvíz miatt összevárjuk a mindenfelől érkező és persze késő vonatokat. A Dunának nem tanították kiskorában, hogy addig nyújtózkodjon, ameddig a medre ér? :D